[Grem] Molnár Miklós atya: Fenyegető Egyház?

[Emoke Greschik]

 Molnár Miklós atya: Fenyegető Egyház?
https://vasarnap.hu/2024/04/14/molnar-miklos-atya-fenyegeto-egyhaz/
[image: A feltámadt Jézus szobra számunkra is jel, hogy Atyánknak
szólíthatjuk Istent a mennyben]

*Viszonylag ismert téma, hogy az istenképünk lehet erősen torz, vagy
pontatlan, részrehajló. Ám ilyen torzulások, természetesen, minden
kapcsolatunkban megjelenhetnek, mint pl. a szüleinkről alkotott képünk,
mely akár a korunkkal is változhat. Egyszer idealizáljuk, máskor
devalváljuk őket. Miközben napestig sorolhatnánk még példákat, most, hogy a
húsvétban megünnepeltük a mindannyiunk számára felkínált új életet,
elmélkedjünk egy kicsit arról a közösségről is kiemelten, mely a megváltás
művéből született. Jézus menyasszonyára gondolok, mely az Ő elszenderült és
megnyitott oldalából született, akárcsak Ádám oldalából Éva. Milyen is az
Egyház?*

„Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!” (ApCsel 9,5)

– mondta Saulnak Krisztus, amikor a damaszkuszi úton megjelent neki, hogy
megmentse a lelkét és szolgálatára hívja. Holott, a későbbi Pál apostol –
emberileg szólva – az Egyházat üldözte, nem Krisztust. Csakhogy a Mesterünk
azonosul velünk. Saul életében az hozta meg a megváltást, hogy helyre
került az Egyházról alkotott képe. Talán, nekünk sem árt, ha tisztázzuk
kicsit, mit jelent számunkra az Egyház, melyet ma is sokan üldöznek és
támadnak, lejáratnak, vagy hírbe hoznak!

Nem titkolom, én nagyon szeretem Krisztus Egyházát. Lángol érte a szívem,
és fáj a lelkem, amikor szenved, akár a bűnösöktől, (vagyis tőlünk,) akár a
támadóitól. Szeretnék beszélni róla, mi is gyújtotta így fel a szeretetemet!

Voltam én már sokfelé ebben a közösségben, még sok fájdalmas tapasztalatot
is átéltem, amikor keresztény méltóságunkról elfelejtkezve, felszínre tört
az ösztönös ember. Mégsem tudta semmi kikezdeni az Egyházért lobogó
szeretetemet. Ennek egyszerű oka van: nem mosom össze a kettőt. Az Egyház
szent, a tagjai bűnnel küzdő emberek. Nem idealizmus okozza ezt bennem,
hanem annak a realitásnak a tapasztalata, hogy minden helyzetben létezik
egy tágasabb horizont, melyben már nem csak az ember, végképp nem csak a
bűn, hanem az Isten is láthatóvá válik, a közösségen belül. Ez Jézus
végrendelete. Elég csak átolvasni a búcsúbeszédét!

Azonban ma mindenféle jött-ment ember belerúg ebbe a szent közösségbe! Sőt,
még tagjai is nem egyszer méltatlanul bánnak Anyjukkal, az Egyházzal! Ez
az, ami igazán fájdalmas, hiszen azt, hogy üldözni fognak minket, maga
Jézus jövendölte meg, amikor az Utolsó Vacsorán az apostolokkal egészen
nyíltan beszélt. Ám olyat, hogy akitől az életet kaptuk, aki Istenhez
kapcsol minket a szentségek által, „hálánk jeléül” mi semmibe vesszük, vagy
tiszteletlenül bánunk vele, nem bízunk az útmutatásában stb. még nem igen
látott a Föld. Milyen mélyre süllyedtünk!

Tájékozatlan és felszínes ítéleteket fogalmaznak meg még katolikus emberek
is arról pl., hogy az Egyház csak fenyeget minket a kárhozattal. Ez gyakran
elhangzó vád. De vajon melyik szülő nem figyelmezteti a vesztébe rohanó
gyermekét?! Maga Jézus is figyelmeztetett ilyen veszélyekre minket (vö.: Mk
9,33-). Vajon Ő hajlamos lenne az üres fenyegetésekre, valami átmeneti
sikerért, vagy másért? Így az Egyház is, amikor figyelmeztet minket arra,
hogy nem jó irányba haladunk, nem ijesztgetni akar, hanem felhívni egy
valós veszélyre az eltompult idegrendszerünket. Persze, megtehetjük, hogy
öntudattól duzzadó mellkassal, mi akkor is vakon menetelünk tovább, de ez a
bizalmatlanság és közöny az Egyház tanításával szemben, nem kevés áldozatot
fog szedni az emberek közül!

Az Egyház nem szeretne félelmet kelteni. Amikor kimondja a fájdalmas
igazságot pl. a makacs házasságtörők fenyegetettségéről, valójában
oltalmazni szeretne. Milyen veszélyes, hogy ma ezt a kettőt (a fenyegetést
és az oltalmazást) összemossuk! Húsvétban Krisztus éppen azt bízta rá a mi
közösségünkre, hogy a béke és biztonság evangéliumát hirdessük. De nincs
béke igazság nélkül. Ahhoz, hogy valaki új életet kezdjen Krisztusban, át
kell mennie a saját gyarlóságaival, bűneivel való szembesülés fájdalmas
útján, hogy aztán feltámadhasson az Úrral.

Kár bedőlnünk a szirénhangok kísértésének, melyek felelőtlen és
következmények, összefüggések nélküli lehetőségeket kínálnak, melyek
állítólag egyenrangúak a Krisztus által adott tanítással, mely éppen ezeket
az „egyéni utakat” tiltja meg! Nem akárki mentett meg minket, hogy ránk
bízhassa az evangéliumot! Így, azonban elveszíthetjük az Egyházzal, a
feltámadás gyümölcsével való kapcsolatunkat. Micsoda ára van annak, ha nem
hallgatunk az Egyházra! Tulajdonképpen a magunk kezébe vesszük az
üdvösségünk munkálását, de hát ki lenne képes önmagát eljuttatni a Mennybe?!

Jézus rá merte bízni erre a közösségre azt a nagy művet, amit ebben a
világban alkotott, de nem csupán ebből a világból. Ha benne volt ilyen
bizalom az Egyház felé, bennünk miért nincs? Miből gondoljuk, hogy közünk
lesz a Feltámadotthoz, ha eltávolodunk az Ő testétől?

Az átszúrt Szívből, a szeretetet és szenvedés diadalából jött létre ez a
közösség, s a Szentlélek, Pünkösdkor keltette életre. Már kétezer éve
szolgálatában áll az üdvösségnek, hogy minden embernek része legyen benne.
Igen, vannak gyarló tagjai, lesznek olyanok, akik megbotránkoztatnak
minket! De vajon, nem kellene-e észrevennünk azt, ami ezeknél az emberi
tényezőknél több? Az Egyház Krisztus teste, és a belé vetett bizalom, a
vele való teljes közösség vezet el minket az Istenhez!

*Molnár Miklós atya*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20240414/ff254ef8/attachment.html>