[Grem] Vajon mihez akar az ELLE nevű női magazin magyar kiadása „inspirációt” és „biztatást” adni? Ugye nem ahhoz, hogy férfiak a saját céljaikra használják egy nő testét?

[KEA]

Vajon mihez akar az ELLE nevű női magazin magyar kiadása „inspirációt” és 
„biztatást” adni? Ugye nem ahhoz, hogy férfiak a saját céljaikra használják egy 
nő testét?

A babát Isten éltesse sokáig testi-lelki egészségben, a konkrét esettől rá 
tekintettel vonatkoztassunk is el – a jelenségen viszont hadd szabadjon fennakadni.

Mandiner, 2023.09.07. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/belfold/2023/09/vajon-mihez-akar-az-elle-nevu-noi-magazin-magyar-kiadasa-inspiraciot-es-biztatast-adni-ugye-nem-ahhoz-hogy-ferfiak-a-sajat-celjaikra-hasznaljak-egy-no-testet


„A melegek elfogadóbbak a gyerek egészségi állapotát, származását tekintve”, 
„Inkább nőjön fel egy roma kislány intézetben ahelyett, hogy szerető 
homoszexuális párhoz kerülne??” „Ha ők nem fogadhatják örökbe, külföldre kerül 
szegény!” – efféle mondatok jönnek szembe rendre, valahányszor a kétapás vagy 
kétanyás életközösségek létjogosultságáról van szó.

Kirajzolódnak ilyenkor a példásan altruista melegek egyfelől és a gonosz 
álkeresztények másfelől, akik csakazértis nevelőotthonban senyvesztenék el a 
túlkoros árvákat.

Kérdés, hogyan illeszkedik ebbe a narratívába az, amikor egy magazin címlapján 
két magyar férfi egy Kaliforniából hozott fehér csecsemővel pózol, méghozzá 
angol nyelvű „Born from love” mottóval.

A babát Isten éltesse sokáig testi-lelki egészségben, a konkrét esettől rá 
tekintettel vonatkoztassunk is el, a jelenségen viszont hadd szabadjon 
fennakadni. Ha ugyanis gyermek születik, akkor őt – ahogyan azt Márki-Zay 
Pétertől is tudjuk – mindenképp egy nő hozza világra, egy (1) apa hathatós 
közreműködésével. Amennyiben ráadásul kifejezetten „szerelemből születik”, és az 
ENSZ gyermekjogi egyezményének megfelelően a gyermek mindenek felett álló 
érdekét tartjuk szem előtt, akkor a nyugati világban nyilván találni kellene 
valamiféle módot arra, hogy az egymást és őt szerető édesanyja és édesapja fel 
is nevelhesse, vagy végszükség esetén egy környékbeli házaspár fogadja be és ne 
kelljen egy másik kontinensen élő idegenekhez kerülnie, ebből adódóan pedig a 
gyökereitől többszörösen elszakítva felcseperednie. Ha eddig azt tanultuk, hogy 
a külföldre történő örökbeadás rossz, most hirtelen miért kellene ünnepelnünk 
ugyanezt egy olyan gyermek esetében, akiért két kézzel kapkodna minden helyi 
várólistás pár? Ha a gyermek érdekeivel ellentétesnek tekintjük, hogy egy 
nagyobbacska borsodi testvérpárt végül egy gyermektelen olasz nő és férje 
neveljen fel, akkor az

miért emelendő a szerelem csodálatos példájaként piedesztálra, ha két magyar 
férfi kábé a szülőszobából Skandináviába plántál át egy „szerelemből született” 
amerikai kisbabát?

Tegyék, ha úgy látják jónak, de vajon miben nyújt egy efféle történet – ahogy az 
ELLE írja – „kapaszkodót” azoknak, akik kirekesztve érzik magukat? Most, hogy a 
képet látják, nosza, ők is vesznek néhány repülőjegyet Kaliforniába (ilyenkor a 
klímapánik diszkréten pihen), kibérelnek egy klassz házat Svédországban és máris 
lesz egy szép kislányuk? Vajon nem inkább arra példa-e ez az egész, hogy pénzzel 
mennyi minden megoldható? Akkor, amikor Cseh Katalin szerint állítólag „az 
ország kilenctizede sóhajtozik, ha mondjuk húst kell vennie a boltban”, valóban 
az lenne forradalmi és történelmi, ha a „high society” egyik tagjának 
babaprojektje kerül egy drága magazin címlapjára?

De ez még a jobbik és olcsóbbik, klasszikus örökbefogadásos út; tudjuk azonban, hogy

a szerelem, amelyből gyermek születik, nemcsak a biológiai anya és a biológiai 
apa között lángolhat, hanem két tőkeerős, akár azonos nemű személy között is,

akik szerelemből befizetnek egy összeget, amiért cserébe gyerekhez jutnak egy 
olyan államban, ahol ez béranyaság révén lehetséges – mondjuk Ukrajnában vagy 
Kaliforniában, ahol óhajtja a kedves ügyfél. Ha véletlenül ez az eset állna fenn 
(nem vájkálnék én ebben, ha nem épülne rá látványos „értékközpontú” kampány), 
akkor még kevésbé értenénk, mi az, amihez az ELLE című női(!) magazin az 
akciójával „inspirációt, biztatást” kíván adni.

Ahhoz-e, hogy férfiak a saját céljaikra használják egy nő testét? Ahhoz, hogy a 
férfiak vágyainak beteljesülése felett örömködjünk, a háttérben működő lukratív 
iparágról pedig (born from lóvé) tudomást se vegyünk?

Ahhoz-e, hogy egy kislány a magzati életének hónapjai alatt adásvétel tárgyát 
képező árucikk legyen, majd pedig felnőtt emberek előre megfontolt szándékából 
esetleg anyahiánnyal élje le az egész életét? Ha azt állítjuk, hogy egy meleg 
férfi pótolja az édesanyát és a vele való, születés előtti és utáni szimbiózist, 
vajon nem degradáljuk-e a nőt szülőgéppé, akinek annyi érdemi funkciója van a 
történetben, hogy kihordja a gyereket, onnantól kezdve viszont szerepe irreleváns?

Ilyenkor persze jön az érv, hogy „annyi az alkoholista vagy elhanyagoló anya: 
örüljünk, ha valaki egy ilyen helyett szerető férfiak mellett nő fel!”. Remek 
felvetés, csakhogy valamiért mindig akkor kerül elő, amikor közel s távol nincs 
a láthatáron efféle bántalmazó, akivel szemben meg kellene védeni a konkrét 
csöppséget. Ha azt mondanám, hogy úgy általánosságban egy babának sokkal jobb 
helye van egy kiegyensúlyozott, gondoskodó, szerető heteroszexuális házaspárnál, 
mint két antidepresszánsokon élő passzív-agresszív homoszexuálisnál, akkor ugye 
homofób lennék a súlyosan torz összehasonlítás miatt?

Csak mert akkor nyugtázzuk, hogy mindenki heterofób, aki az ellenkező irányban 
torzít ugyanígy.

Ha majd a címlapon olyan homoszexuálisokat látunk, akik egy bántalmazott és más 
örökbefogadók által nem vállalt kiskorút tartanak karjaikban, megnyithatjuk ezt 
a vitát, addig alapja nincsen.

Béranyaság esetén meg aztán pláne fals az elhanyagoló heteroszexuális anyákra 
hivatkozni – hiszen az efféle biznisz pont érzelmi elhanyagolást generál 
azáltal, hogy a méhét üzleti célokra használó nő nem fogja ugyanazt a kötődést 
kiépíteni egy leszállítandó rendeléshez, mint a saját, ingyen szeretett 
gyermekeihez; de még csak az esetleges biológiai apa se duruzsol az adott 
magzathoz annak születéséig. Az ELLE főszerkesztője szerint a címlap „azt a 
tagadhatatlan igazságot bizonyítja, hogy a család nem a biológiáról, hanem a 
kötelékekről szól” – ha ez tagadhatatlan igazság volna, akkor is ott lenne egy 
kulcsszó, a kötelék, amelyet magzati korban sem kellene elhanyagolhatónak tekinteni.

De ráadásul nem világos, mi lenne ebben tagadhatatlan. Ha ez egy ilyen vagylagos 
dolog lenne, hogy vagy biológia, vagy kötelék, akkor örökbefogadásnál miért 
alapszabály, hogy a kicsinek kezdettől fogva tudnia kell az örökbefogadás 
tényéről, azaz az aktuális kötelékein kívül a biológiai származásáról is? A 
szülő halála esetén miért illeti meg kötelesrész az érvényesen ki nem tagadott, 
de akár évtizedek óta nem látott leszármazót?

Kaliforniában épp most készül egy törvény, amely úgy módosítja a meddőség 
fogalmát, hogy abba immár beletartozik minden homoszexuális pár;

a jövőben így a biztosítóknak ugyanúgy finanszírozniuk kell a 
petesejt-donációval egybekötött béranya-szolgáltatás homoszexuálisok általi 
igénybevételét, mint egy heteroszexuális pár termékenységi kivizsgálását – amin 
már késő háborogni: mihelyt egy társadalom elhiszi, hogy „a család nem a 
biológiáról, hanem a kötelékekről szól”, egy efféle jogszabály meghozatala a 
lehető leglogikusabb lépés.

A gond csak az, hogy a vonatkozó ENSZ-egyezmény értelmében a gyermeknek joga van 
ahhoz, hogy „lehetőség szerint ismerje szüleit, valamint ahhoz, hogy ezek 
neveljék”; ezzel szemben nem ismert olyan nemzetközi felnőttjogi egyezmény, 
amely kimondaná, hogy a gyermek ezen joga és mindenek felett álló érdeke a 
(bármilyen orientációjú) felnőtt családalapítási lehetőségeinek függvényében 
hátrébb sorolható. Épp ellenkezőleg: az Unicef 2022-es tájékoztatója 
kifejezetten rámutat, hogy a béranyaság (különösen a nemzetközi béranyasági 
programok) keretében született gyermekek esetében többszörös emberi jogi 
jogsértés kockázata áll fenn.

Addig tehát, amíg nem válik világossá, hogy az ELLE által „pozitív 
forgatókönyvként” elénk állított esetben szó sincs effélékről, szabadjon 
mindenkinek fenntartania a jogot, hogy minimum szkeptikusan viszonyuljon az 
egész #BornFromLove kampányhoz.

Mert ha már ezért is kijár a homofóbia billoga, akkor bizony ez egy csúnya 
diktatúra.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.