[Grem] Kedves ateisták, ne örömködjetek – ez még továbbra is egy ezeréves keresztény ország!
KEA
kea at turul.banki.hu
2023. Okt. 6., P, 08:58:27 CEST
Kedves ateisták, ne örömködjetek – ez még továbbra is egy ezeréves keresztény
ország!
Ettől még igaz: ha az esti létszámellenőrzéskor kiderül, hogy a nyáj tekintélyes
része elcsámborgott, akkor ott a pásztoroknak teendőjük van, nem kevés.
Mandiner, 2023.10.01. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/belfold/2023/10/kedves-ateistak-ne-oromkodjetek-ez-meg-tovabbra-is-egy-ezereves-kereszteny-orszag
Most, hogy nyilvánossá váltak a tavalyi népszámlálás eredményei, egyfajta
önkéntes, második körös népszámlálás kezdődött: Facebook-kommentek hosszú
soraiban jelentkeznek a „Vallás” kérdésre nem válaszolók, hogy kinyilvánítsák,
ők valójában direkte eltitkolták a hitüket („a szüleimét is én töltöttem ki,
úgyhogy ők se lettek katolikusok, kacsintós szmájli”), ezzel büntetve a
„kollaboráns egyházat”, illetve a „szószékről politizáló papokat”. Ami alapján
annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy kultúrkeresztényből legalábbis messze
több lehet a megszámláltnál – de azok kedvéért, akik szerint lám, a
Felvilágosult Értelmiség lassan legyűri a kis butusokat, azért azt is jegyezzük
meg, hogy ráadásul a diplomás keresztények száma a fekete-fehér népszámlálási
adatok szerint nőtt, tekintve, hogy
a visszaesés mértéke épp a felsőfokú végzettségűek körében volt a legkisebb.
Ezzel együtt persze bűnös dőreség lenne azt állítani, hogy nincs itt semmi
látnivaló – aki azonban bármelyik oldalról egyetlen okra vezeti vissza a nagy
egyházak esetében tapasztalható visszaesést, az egészen biztos lehet benne, hogy
téved. Ott van például az a népszerű világmagyarázat, hogy „az emberek nem
hajlandók közösséget vállalni a fidesznyik papokkal”. Nos. Az egyszerűség
kedvéért vegyük csak a katolikusokat: számuk 2001 és 2011 között minden NER
nélkül esett vissza 5,6 millióról 3,9 millióra (= mínusz 1,7 millió) úgy, hogy a
nem válaszolók száma 1,6 millióval nőtt; 2011 és 2022 között aztán ez csökkent
tovább 3,9 millióról 2,9 millióra, újabb 1,2 millió nemválaszolóval.
Ha tehát az utóbbi években az elpártolók zöme kifejezetten azért fordított volna
hátat egyházának, mert lelkipásztora harsányan fideszes vagy mert „a csapból is
a kereszténység folyik”, az azt jelentené, hogy a 2001–2011 között NER-mentesen
tapasztalt, még jelentősebb mértékű, egyéb okokra visszavezethető
elvallástalanodást viszont sikerült megállítani. Ami jó lenne, de sajnos nem
valószínű; különösen, mivel a kétezres évek elején pont abban a huszonéves
korosztályban csökkent a legdrasztikusabban (majdnem a felére) a nagy
egyházakhoz tartozók száma, ahol aztán 2011 és 2022 között a gyerekek zöme
született –
talán ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha nincs a Fidesz és nincsenek új építésű
egyházi óvodák, akkor ezek a szülők ma jobban tülekednének a keresztelőmedencék
körül.
Nem, a kedves ateisták ezen a ponton ne naugyézzanak: attól még, hogy néhány
aktuális generáció – amely egyébként a szomszédba is GPS-szel jár – azt
gondolja, hogy az életvezetéshez nem kell neki semmiféle égi iránymutatás, ez
továbbra is egy ezeréves keresztény ország.
Tovább árnyalja a helyzetet, ha a népszámlálási adatok mellé helyezünk egy
teljesen objektív statisztikát, nevezetesen az 1 százalékos felajánlásokat.
Adójából 2003-ban 417 ezer polgár irányított 1 százalékot a Magyar Katolikus
Egyházhoz, 2011-ben 618 ezer, tavaly 767 673, idén pedig 803 070. Egyedül
2017–2018-ban volt egy törés az emelkedő tendenciában, azt azonban
visszapattanás követte.
Tavalyhoz képest tehát 35 397-tel nőtt a felajánlók száma; de hasonlóképpen
növekedés volt a reformátusoknál és az evangélikusoknál is.
Iványi Gábor egyházánál egyébként szintén – 21 568-cal több felajánlást kapott,
ami viszont akárhogy is nézzük, kevesebb, mint a katolikusok növekménye.
Nem kizárt tehát, hogy bár számos lemorzsolódó arra hivatkozik, hogy többé nem
hajlandó támogatni az egyházat, ők valójában korábban se támogatták még egy
papír kitöltésével se (vagy ellenkezőleg, annyira azért nem szakadtak el, hogy
az 1 százalékuk felajánlását visszavonják), különben az adóstatisztikákon is
látszana valami a csökkenésből. Ez is arra utal, hogy messze nem a hitüket
tudatosan gyakorló, az egyházban akár (karitásztevékenységgel,
templomtakarítással, önkéntes irodai munkával stb.) személyesen is szerepet
vállaló (és ebből adódóan egyébként a sok jó mellett a bajokat is első kézből
ismerő) hívek maradoznak el, hanem a lazábban kötődők.
És akkor itt érkezünk el a szószékről kampányoló papokhoz mint állandó
hivatkozási alaphoz (kész valószínűségszámítási csoda, hogy minél kevesebbszer
járt valaki életében templomban, annál többször futott bele pártpropagandába).
Tegye a szívére a kezét minden ezzel érvelő: ha ma kapna egy listát mindazokról
a papokról, akiknek miséin a magunkfajta gyakorló hívők az elmúlt 13 évben
egyetlen egyszer se hallottak politizálást, vajon a jövő vasárnap venné a
fáradságot, hogy elmenjen valamelyikükhöz, azzal a nyitott szívvel, hogy
„rendben, adok a dolognak még egy esélyt, és ha tényleg nincs politika,
visszaszokom”?
Bárcsak így lenne, de sejtjük, hogy többnyire azonnal érkezne a következő
kifogás: „de az a püspök!”, „de az a politikus!”.
Ha viszont valakinek a hitéletét az határozza meg, hogy kik az adott egyház
aktuális vezetői vagy támogatói, és egyébként is, bezzeg Iványi Gábor (aki nem
Kötcsén ücsörgött, hanem az ellenzéki összefogás választási gyűléseit orbánozta
végig emelkedetten), akkor semmi akadálya nincs annak, hogy átigazoljon a
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez és vasárnaponként a Dankó utcában
szentelje meg az Úr napját. De valamiért ezt se látjuk – ez egy ilyen fura
jelenség, hogy a hitét lebizniszeli önállóan a modern keresztény, a „maga
módján”, nem kell hozzá semmiféle gyarló közösség, ellenben belép mindenféle
online „csoportba” és „közösségbe”, ahol ismeretlenek ügyesen lájkolgathatják
egymást, megerősítendő, hogy semmi szükség papokra. Jézus Krisztus biztos nem
tudta eléggé, hogy merre van az út, az igazság és az élet, amikor nemhogy
olyanokat mondott, hogy „aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket
elutasít, engem utasít el”, de még azt is szilárdan kijelentette, hogy ezen az
egyházon az alvilág kapui se vesznek erőt.
Teljesen egyértelmű: ha az esti létszámellenőrzéskor kiderül, hogy a nyáj
tekintélyes része elcsámborgott, akkor ott a pásztoroknak teendőjük van, nem
kevés. Ugyanakkor Jézus Krisztus nemcsak az apostolokhoz, hanem az egész
tömeghez intézte azt a beszédet, amely szerint „Ti vagytok a föld sója. Ha a só
ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az
emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem
lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a
tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti
világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék
mennyei Atyátokat!”
Szóval a feladat nagy, de nem kilátástalan. A kétezressel ellentétben a
kétezer-tízes évtizedet közéletileg már megnyertük, hitéletileg viszont a jelek
szerint még mindig gyengének bizonyultunk.
Méghozzá nem a papok, nem a kormány, hanem: mi mindannyian, a kereszténységüket
megvalló, titkoló vagy letagadó magyarok. A covid alatt ellustultak, az imára rá
nem érők, a tanításból csemegézők, az egyházi iskolában bomlasztók, a túl
szigorúak, a túl engedékenyek, a lájkokért hergelők, a megszólalni nem merők, a
csak kritizálók, a mindent ráhagyók, a fukarok, a kapzsik, az el nem
köteleződők, a másokat megbotránkoztatók, a vaktában rágalmazók, a vasárnapot
semmibe vevők, a keresztszülői feladataikat elhanyagolók (jelen) – a sort
mindenki szabadon folytathatja a maga kis cselekedetével vagy mulasztásával. De
az a mázli, hogy őszinte bánat esetén mifelénk mindig van bűnbocsánat és
mindennap ott az újrakezdés lehetősége.
És hála Istennek akad is egy régi, jól bevált recept, csak le kell porolni és
szem előtt kell tartani a következő tíz esztendőre:
2033-ra mindenki hozzon (vissza) magával még egy embert!
(Nyitókép: Balogh Zoltán / MTVA)
--
Üdvrivalgással:
KEA.
További információk a(z) Grem levelezőlistáról