[Grem] A háború egy kárpátaljai magyar szemével: "Nincs arra szó, hogy mennyire nehéz"

[Emoke Greschik]

„Nincs arra szó, hogy mennyire nehéz” – a háború egy kárpátaljai magyar
szemével
https://777blog.hu/2023/03/08/nincs-arra-szo-hogy-mennyire-nehez-a-haboru-egy-karpataljai-magyar-szemevel/

*Megrendítő írást osztott meg Facebook-oldalán két nappal ezelőtt a II.
Rákóczi Ferenc Alapítvány, amelyben egy kárpátaljai magyar asszony  írja le
a háború szomorú következményeit. Reményét hitében és magyar identitásában
találja, de nem akarja egy pillanatig sem tagadni, hogy borzasztóan nehéz
most az élet Kárpátalján. Levelét Gál Kinga, az Európai Parlament
képviselője a magyar Országgyűlésben is felolvasta, így sokakhoz
eljuthatott. Mi a szerkesztett változatát publikáljuk a rendkívül értékes
írásnak.*

„Immár eltelt egy év, s az életünk végérvényesen megváltozott. S nemcsak az
enyém, emberek millióinak élete változott meg szempillantásra. Mindez
nemcsak az ukrán közösségre nyomja rá bélyegét, de a kárpátaljai
magyarságra is.Kárpátalján nagyon rövid időn belül, olyan társadalmi
cserélődés ment végbe, melynek eredményeiről csak évek múltán tudunk majd
beszélni. Egy biztos: senkinek nem kedvez a körülöttünk kialakult, s
rajtunk uralkodó helyzet.

De hogy 365 nap mire elég egy háborús országban kisebbségi magyarként:
lelki hullámvasútra. Ez idő alatt estek szét családok, akik közül sokan
vagy nem látták már egymást egy éve, vagy otthonuktól távol idegenben
kezdtek új életet. Sokan Magyarországon, Németországban, Csehországban,
Szlovákiában kezdték el életüket menekülve a háború elől. Szintén sokan
ingázó életmódot folytatnak: férfiak a határ túloldalán, nők és gyerekek
Kárpátalján vívódva, s majd hétvégente találkoznak a családok. Ezt még fel
sem dolgozva, május elején katonai becsapódás érte Kárpátalját, azóta is ez
az egyetlen katonai becsapódás, ami érte a térséget. Mindezen túl nem
látott belső ukrajnai menekülthullámmal nézett szembe a kárpátaljai
közösség, melynek ügyét augusztusig vinni kellett. Ehhez hozzájárult a
hétről hétre növekvő árak, s jópárszor a hiánycikkek nélkülözése (pl. volt
időszak amikor nem lehetett sót kapni).
[…]
Nem könnyű összefoglalni egy ilyen embert próbáló évet. De sokszor ha
kérdezik tőlem, hogy vagyok, nem találok szavakat. Hiszen nincs arra szó,
mennyire nehéz. Mennyire nehéz távol lenni szeretteinktől, s ezzel együtt
mennyire nehéz mindennap félteni munkába induló férfi hozzátartozóinkat?!
Mennyire nehéz 20 órát gyertyafény mellett eltölteni?! Mennyire nehéz a
boltok polcain iszonyú áron termékeket látni, úgy hogy minden munkahelyen
leépítések vannak, s panganak a vállalkozások?! S mennyire nehéz megtalálni
a reményt egy háborús útvesztőben?!

Nem érzem magam idősnek, de azt érzem ez életem eddigi legnehezebb éve, s
legnehezebb időszaka. Mégis mi tartja bennünk a reményt, itthon,
Kárpátalján, a béke szigetén? Azt nem tudom közösségem tagjait mi tartja
lelkileg életben, de engem három dolog: felmenőim ereje, a hit, a
Szülőföldem iránt érzett szeretet. Nálunk a magyarság annyi nehézséggel
nézett már szembe egy évszázada, hogy megtanultunk őseinktől kitartani a
legnehezebb időkben.

Bizony, nehéz kimondani, de még ettől is nehezebb éveket is megélt már a
kárpátaljai magyar közösség.

Hinni, bízni, remélni – abban, hogy a teremtő Isten meghallgatja mindennapi
imáinkat. „*Mindig velem, Uram, mindig velem, Még ha nem láthat is gyarló
szemem! Azért ez énekem: Velem van Istenem, Velem van Istenem, mindig
velem.”* Hangzik a kárpátaljai református egyház himnusza. S erőtadó az a
rendkívüli támogatás, amit megtapasztalhattunk. Soha nem látott
humanitárius összefogás vette kezdetét egy éve. De mindez össze sem
hasonlító az értünk aggódó, velünk együtt érző emberek lelki támogatásával.
Minden anyagi, kézzelfogható, és szívből jövő pártfogást hálás szívvel
köszönök földijeim nevében is. Itt vagyunk egy éve, mert Isten megtartott
minket, nekünk nem kell a megszálló hadsereg alatt lévő területeken
pincékben bujkálni.

Nemcsak kihívásokkal nézünk szembe, de tanulunk is: megtanultunk hálát adni
mindenért.

A fűtésért, a pár óra villanyért, s azért hogy nekünk nincs veszélyben az
életünk, s annyi mindenért még. Sajnos az az egy éves évfordulóhoz közeli
nagy beszédekben nem hangzottak el reménytkeltő dolgok, de mi szüntelenül
reménykedünk.

Hiszünk, bízunk reménykedünk: Istenben, s abban hogy kegyelme által egy
napon, újra teljesértékű életünk lehet, s csak rossz emlékként nézünk majd
vissza erre az embert próbáló évre. Hogy ez mikor lesz? Remélem minél
előbb. Legyen végre béke!”


<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Vírusmentes.www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20230309/95b1fd57/attachment.html>