[Grem] CONSUMMATUM EST - BEVÉGEZTETETT

[KEA]

CONSUMMATUM EST - BEVÉGEZTETETT

»Tíz óra után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hír, és akkor megkondultak 
a harangok, előbb Pesten, majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hír, egymásután 
mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangkongással 
temették múltjukat és jövőjüket.

Budapest percek alatt feketébe öltözött. Perceken belül fekete gyászlobogók 
lengtek mindenütt, az ablakokban fekete drapériák. Az utcák fekete gyászruhákkal 
teltek meg. Emberek, asszonyok, férfiak, gyerekek mentek az utcán patakzó 
könnyekkel, nemegyszer hangosan zokogva. Emberek rázták az öklüket az ég felé 
átkozódva. Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben 
levágott csonka karját mutogatva, őrjöngve kiabálta: „Hát ezért?”

Az utcákon ismeretlen, egymást soha nem látott emberek borultak egymás nyakába, 
a terek padjain zokogókat vettek körül vigasztaló emberek és az állandó és 
szakadatlan harangzúgásban rohant bele a gyászba és kétségbeesésbe ezer pesti 
rikkancs: „Rendkívüli kiadás”. A lapok gyászkeretben, mindenki mohón olvasta, 
amit úgyis tudott, mindenkiben lángolt a tehetetlen düh, csoportoknak 
vezércikkeket olvastak fel hangosan... a Múzeum téren elkezdték a Himnuszt 
énékelni... és a harangok kongtak, kongtak, szakadatlanul, szinte elviselhetetlenül.

A templomok gyorsan megteltek síró emberekkel, hiszen a kétségbeesés mélyén 
mindnyájan Istenbe próbáltunk kapaszkodni, papok mentek fel a szószékre 
megkísérelni a lehetetlent, vigasztalni ott, ahol nem volt vigasztalás.
A vidéken ugyanez volt a kép. Harangzúgás, gyász és kétségbeesés mindenütt. 
Néhány ökölcsapáson, kisebb verekedéseken kívül rendzavarások nem fordultak elő, 
hiszen az összes italmérés zárva volt és minden közbiztonsági intézkedés 
megtörtént. Csák a harangok kongtak 10 órától kezdve mindenütt, minden városban 
és minden faluban két órán keresztül.

E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor 
növénytanóra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan 
jelent meg az ajtóban, mint mindig. Felment a katedrára, beírta az 
osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott 
fővel meredt maga elé egy hosszú percig ... és akkor megkondultak a harangok. 
Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, 
amelynek felső sarkában akkor még ez a név állt: „A Magyar Szent Korona 
Országainak Politikai Térképe”, és felakasztotta a térképállványra, s mindezt 
egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el 
előlünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyt mi 
még soha sem láttunk száraz és örökké szigorú arcán. Mi halálos csendben néztük 
a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre 
lejjebb esett a mellére, és a kívülről behallatszó harangzúgás által méginkább 
kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: „Consummatum 
est.” Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó 
szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. 
Odakint kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztre feszítésének napja volt, 
1920. június 4. Péntek.«

*

Padányi Viktor: Trianon 1920. június 4. Veszprém, 1990.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.