[Grem] Transzgender protokoll: épp szétesik a nemváltoztatás-pártiak hivatkozási alapja

[KEA]

A cikkben rengeteg hivatkozás/link van, hivatalos, illetve tudományos 
forrásokra, ezeket l. ott!

*** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Transzgender protokoll: épp szétesik a nemváltoztatás-pártiak 
hivatkozási alapja

Mandiner, 2023.01.27. -- Szilvay Gergely
https://mandiner.hu/cikk/20230127_transzgender_protokoll


Egyre több kritika éri az úgynevezett holland protokollt, ami alapján 
hosszú évek óta pubertásgátlóval kezelik a nemi identitászavaros 
kiskorúakat. Nemrég számos kutató szólalt fel a gyakorlat ellen.

Számos kutató nekiment a híres-hírhedt „holland protokollnak”: 2022 év 
végén két szakember írt ellene cikket a német Die Weltben, tavaly 
augusztusban pedig harminc holland szakember követelte a protokoll 
kiiktatását. Egy 2021-es svéd áttekintés is
elégtelennek tartja a pubertásblokkolás pszichológiai hatásairól 
rendelkezésre álló adatokat,

akárcsak a finn egészségügyi hatóságok 2020-as és a britet 2022-es 
jelentése.

A korán nemváltást kezdő fiatalok közül sokan megbánják az egészet, ők a 
„detranzícionálók”, akik csak a Reddit/detrans csoportban már 43 ezren 
vannak.

Amint 2023 január elején fogalmazott egy amerikai szerző: a holland 
protokoll épp széthullik.
Pedig az amerikai gyakorlathoz képest a holland protokoll még szigorúnak 
számít.

Legutóbb Skócia került be a hírekbe azzal, hogy törvénybe iktatta a 
kiskorúak jogi nemváltásának lehetőségét, majd a brit kormány blokkolta ezt.
De mi is az a holland protokoll?

A holland protokoll az az eljárásrend, ami a transzneműnek mondott, nemi 
identitászavaros (nemi diszfóriás) gyermekek esetében a sztenderdként 
kezelt „gender megerősítő” eljárásrend a nyugati világban. Három holland 
tudós, utrechti és az amszterdami klinikák professzorai (Peggy 
Cohen-Kettenis, Henriette  Delemarre-van  de  Waal és Louis  Gooren) 
kezdeményezték a kilencvenes évek közepén
abból a célból, hogy úgymond megerősítsék „nemi identitásukban” a 
transzneműnek mondott kiskorúakat,

és ebből a célból pubertásblokkolót használhassanak, ezzel elodázva a 
másodlagos nemi jelleg kialakulását és a nemi hormonok képződését.

  Az eljárást „holland protokollként” azonban egy évtizeddel később, 
2006-ban fogadtatták el egy tudományos tanulmány által, amit a 
triptorelin nevű, pubertásgátlóként is használt gyógyszer gyártója, a 
Ferring  Pharmaceuticals támogatott (a gyógyszert eredetileg többek közt 
prosztatarák vagy férfi hiperszexualitás kezelésére alkalmazták). Az 
Egyesült Államokban egy bizonyos Norman Spack terjesztette el a holland 
protokoll alkalmazását.

A 2010-es évekre teljesen bevetté vált a holland protokoll, amelyet az 
első hetven, 2000-2008 között kezelt pácienst vizsgáló kutatás (itt és 
itt) volt hivatott alátámasztani, ami szerint hosszú távon javult a 
mentális állapotuk a beavatkozásoktól. Eme kutatás vezető kutatójának, 
Annelou de Vriesnak egyébként Cohen-Kettenis volt a doktori témavezetője.

A holland protokoll elég gyorsan a nemi identitászavarban szenvedő 
kamaszok esetében alkalmazott fő eljárás lett, aminek keretében
nagyjából 12 éves korban kezdték el alkalmazni a pubertásgátlókat,

és 16 éves kortól a hormonkezelést (az ellenkező, azaz kívánt nem 
hormonjával).

Ugyanakkor alkalmazásának követelményei szerint a nemi identitászavarnak 
kora gyermekkorban kellett megjelennie, és a pubertás megjelenésével 
súlyosbodnia kell; a páciensnek pszichológiailag stabilnak kell lennie 
és nem lehet más mentális betegsége; végül a családjának is támogatnia 
kell őt.

Ugyanakkor ezt nem mindig  tartották be teljeskörűen a kezdeményező 
tudósok sem, volt pubertásblokkolóval kezelve tíz éves gyermek, 
hormonnal kezelve majd’ 14 éves gyermek, illetve a családi beleegyezés 
sem mindig volt meg, sőt volt, akinél saját pszichiáterének ellentmondva 
javasolták a kezeléseket.
A protokoll támogatói szerint a pubertásgátló elvileg csak „időnyerés”, 
és alanya még „visszatérhet” eredeti neméhez,

ugyanakkor a pubertásgátlóval kezeltek túlnyomó többsége (95 százaléka) 
továbbmegy az ezen az úton. „Nemváltó műtétet” csak nagykorúakon 
végeznek ((leszámítva, hogy valójában nem lehetséges a nemváltás, ez 
csak kozmetikai beavatkozás).

Emellett a protokollról úgy tartják, hogy nem okoz visszafordíthatatlan 
változást („visszafordítható”), és az diagnosztikus eszköz is 
(lehetőséget ad a nemi identitás tisztázására kamaszkorban a fizikai 
megjelenés elváltozása nélkül). Azóta mindkettőt komolyan megkérdőjelezték.

A beavatkozást elvileg széles körű orvosi konzultációk előzik meg, hogy 
megbizonyosodjanak róla, hogy a páciens képes megfontolt döntést hozni, 
és minden információ birtokában hoz döntést – ezt számos nyugati 
országban, főleg az Egyesült Államokban nyilvánvalóan nem tartják be, 
hiszen ott az lett a bevett gyakorlat, hogy rövid, felszínes konzultáció 
után máris orvosi beavatkozást (pubertásgátlót, hormonkezelést) írnak 
fel nemiségükben bizonytalan kamaszoknak.
Sovány bizonyíték

A felmerülő problémák és a rendszerből megnyomorodottan kikerülő 
páciensek, valamint a tudományos kételyek nyomán azonban, mint 
említettük, Finnország 2020 júniusában felülvizsgálta az országban 
alkalmazott útmutatókat, és a pszichológiai kezelést helyezte az orvosi 
beavatkozás elé. Nagy-Britanniában egy 2020-as legfelsőbb bírósági 
ítéletet követően a Nemzeti Egészségügyi Szervezet (NSH) felfüggesztette 
a 16 éven aluliak esetében felfüggesztette a hormonális beavatkozások 
lehetőségét. A holland protokoll egyik legtekintélyesebb alkalmazója, a 
svéd Karolinska Intézet is jelentősen szigorított a szabályokon 2021 
májusában.

Ezután Michael Biggs, az Oxfordi Egyetem szociológusa által írt, 2022 
szeptemberi tudományos tanulmány áttekintette a protokoll történetét és 
a vele kapcsolatos bizonyítékokat, valamint vitákat. Ez felhívja a 
figyelmet a pubertásblokkolók okozta súlyos problémákra, például a 
csontritkulásra és az agyi elváltozásokra, illetve arra is, hogy a 
visszafordíthatóság erősen megkérdőjelezhető. Ráadásul a hollandok által 
használt GnRHa, valamint az egész „nemváltás” nagyon nagy eséllyel okoz 
terméketlenséget és súlyos szexuális zavarokat.

Emellett rámutat arra is, hogy
a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy aki kora gyermekkorában nemi 
identitászavarban küzd, abban ez biztosan megmarad kamasz- és felnőtt 
korára is.

A tudósok a kilencvenes években még elismerték, hogy nem minden nemi 
identitászavaros gyermek lesz kamaszkora után transznemű, és hogy a nemi 
identitászavar gyakrabban végződik homoszexualitással, mintsem 
transzneműséggel. Például az első első hetven amszterdami páciensből 62 
homoszexuális volt.

Az első hetven páciens de Vries-féle vizsgálatának is kikezdték az 
eredményeit. A kutatáshoz felhasznált kérdőívek inkonzisztensek, 
ráadásul 8 pácienst kizártak a nyomonkövető kutatásból, egy pedig 
meghalt a vaginoplasztika miatt – a halála végső soron a 
pubertásblokkolás következménye volt, mivel amiatt nem fejlődött ki 
rendesen a pénisze, így a beléből vettek szövetet a vagina-utánzata 
kialakításához, ami viszont elfertőződött. Mivel a pénisz csökevényes 
fejlődése rendszerint következménye a fiúk pubertásblokkolásának, ezért 
a bélből való vaginaplasztika is bevett eljárás. Ez rögtön több mint 1 
százalékos halálozási arányt jelent az adott mintán, ami nagyon magas. 
Cohen-Kettenis elismerte, hogy szükség lenne egy legalább húsz éves 
nyomon követésre, aminek később (2022-ben) nekikezdtek.

E kutatás eredményeit nem sikerült megismételni, egy 2010-ben kezdett, 
44 pácienst magában foglaló londoni klinikai vizsgálat először 
meglehetősen rossz eredményekhez vezetett, amelyeket nem publikáltak, 
csak konferencián mutatták be őket. A londoni klinika ezután pozitív 
eredményekkel állt elő egy másik pácienscsoport vizsgálatára hivatkozva, 
ami először 101 13-17 éves kamaszból állt, de egy év alatt 35-re 
csökkent a résztvevők száma. Az eredmény nem mutatott különbséget a 
„csak” pszichológiai segítséget kapó, illetve a pszichológiai segítséget 
kapó és pubertásblokkoláson átesett páciensek mentális állapota között. 
Majd megjelentek az eredeti 44-es kutatás eredményei is, amiből 
kiderült, hogy a 44 pubertásblokkolt kamaszból csak egy páciens vetette 
magát alá hormonkezelésnek is. Ráadásul a londoni klinika nem követte 
nyomon 18 éves kor után a pácienseket, így nincsenek hírek a 
pubertásblokkolás hosszú távú hatásairól, vagy életük alakulásáról.

Biggs rámutat: minden más tudományos próbálkozás a pubertásblokkolás 
eredményeinek felmérésére más-más módszertant alkalmazott, illetve 
nagyon kicsit mintán (11-25 páciens) végezték őket, amelyek 
statisztikailag nem vehető komolyan. Egyetlen amerikai tanulmány volt, 
aminek 90 alanya volt, 2016-18-ban. Ezen kutatások eredményei 
inkonzisztensek.

Ellenben azt, hogy
a pubertásblokkolás csontritkulást okoz,

számos tanulmány kimutatta, melyeket főleg az amszterdami és a londoni 
klinikákon, valamint egy ottawai klinikán végeztek (Biggs listázza 
őket). A pubertásblokkolás érzelmi és kognitív képességekre való hatása 
eddigi ismereteink szerint nemfüggő: a férfiaknál növekszik a 
homoszexualitás esélye, egyben súlyosabbak a stressz-reakciók; nőknél 
növeli a szorongást és a kétségbeesés lehetőségét. A szexualitásra 
vonatkozó adatok még hiányosabbak, de sokan jelentenek orgazmusra való 
képtelenséget.

Mindezzel együtt az amszterdami klinika 2015 óta 333 18 éve alatti, a 
londoni klinika 2012-2020 között 344 15 év alatti gyermeket kezelt. 
Mivel azonban – figyelmeztet Biggs – a nemi diszfória diagnosztizálása 
nem objektív, egyre többeket minősíthetnek nemi identitászavarosnak – 
amire nyugaton egyre inkább a pubertásblokkolást és a hormonterápiát, a 
„nemi átmenetet” tartják megoldásnak.

Míg a transzneműek aránya pár évvel ezelőttig jóval egy százalék alatt 
volt (0,01-0,6 százalék között),
ma már vannak olyan iskolakörzetek az Egyesült Államokban, ahol a diákok 
7 százaléka mondja magát „nemileg diverznek”,

amire lényegében azonnal GnRHa-t, pubertásblokkolót adnak. Sőt: 
Hollandián kívül sokfelé már 8 éves kortól alkalmazzák a 
pubertásblokkolókat. Mindezt úgy, hogy a felmérések szerint a médiában 
megjelenő, pozitívan ábrázolt transzneműség rövidtávon mindig a 
genderklinikákra jelentkezők számának emelkedésével jár – azaz erős a 
gyanú, hogy divatjelenségről van szó.

A visszafordíthatóságot számos tanulmány megkérdőjelezte, főleg a 
pubertásblokkolók mellékhatásai miatt (csontritkulás, agyi problémák, 
stb). Megkérdőjeleződik a diagnosztikai jelleg is, ugyanis a 
statisztikák szerint ma a pubertásblokkolóval kezelt kamaszok 95 
százaléka hormonterápiára megy – ami nem feltétlen jelenti azt, hogy 
„tényleg” transznemű, ez ugyanis lehet önbeteljesítő jóslat is.

A pubertásblokkolás holland „alapítói” nem szeretnének véletlenszerű 
kiválasztáson alapuló, kontrollcsoportos kutatásokat az 
eredményességről, mivel szerintük nem etikus megtagadni a 
kontrollcsoport tagjaitól a szerintük pozitív hatású gyógyszereket – ez 
azonban az áttekintő tanulmányt jegyző Michael Biggs szerint körkörös 
érvelés, mivel épp egy ilyen kutatás tudná kimutatni, hogy a 
pubertásblokkolás valóban jó eszköz-e. Ráadásul a nem „megfelelő” 
eredményeket hozó kutatásokat ezen a területen gyakran nem publikálják, 
ami hamis képhez vezet.

Ezek az okai a finn, a svéd és a brit hatóságok visszakozásának, 
valamint egyre több kutató tiltakozásának; nem beszélve az említett 
megbánók egyre nagyobb számáról.

Fotó: AFP/Oscar del Pozo.
A kép a transznemű emlékezés napján készült Madridban, 2022. november 20-án.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.