[Grem] Itt a fordulat, elképesztően erős üzenet jött Strasbourgból: az apa férfi, az anya nő!

[KEA]

Itt a fordulat, elképesztően erős üzenet jött Strasbourgból: az apa férfi, az 
anya nő!

Mandiner, 2023.04.17. -- Francesca Rivafinoli
https://mandiner.hu/cikk/20230417_strasbourg_emberi_jogok_europai_birosaga_lmbtq_eu_orban_viktor_gyermekvedelmi_torveny_transznemuek_francesca_rivafinoli


Akkor most milyen alapon is akarja büntetni hazánkat az EU gyermekvédelem 
ügyében? Ha már az Emberi Jogok Európai Bírósága is másodrangúnak tekinti a 
transzneműek érdekeit?

Akadnak húsvét tájékán fontosabb dolgok is az úgynevezett transzjogokkal való 
foglalatoskodásnál, ezért némileg elsikkadt a hír – de most, hogy fél Európa 
felsorakozott, elítélendő Magyarországot gyermekvédelem kontra LMBT-jogok 
ügyben, mégiscsak nézzük meg, miket mondott ki a minap az Emberi Jogok Európai 
Bírósága, az Európa Tanács közismerten Soros-kötődésű szerve.

A tényállás a következő; koncentráljunk jól. Adott egy bizonyos O.H., aki nőnek 
született, és 2008 végén nőként feleségül ment egy férfihoz. 2010-ben aztán 
kérelmezte férfivá nyilvánítását, a hivatal azonban az akkori szabályoknak 
megfelelően rámutatott: egyelőre semmiféle külső jegye nincs a szülőképes O.H. 
férfi mivoltának. Hazament tehát és legott belekezdett egy hormonkezelésbe; 2011 
áprilisában pedig már ott is virított okmányaiban az új nem.

Csakhogy újdonsült „férfink” azzal a lendülettel eldobta a hormontablettákat, és 
a rákövetkező évben (immár válófélben) spermadonor segítségével gyermeke fogant. 
(Igen, ezek az élet rejtélyes igazságtalanságai, hogy neki bezzeg rögtön 
megfogan – de legkésőbb a 37. zsoltár óta tudjuk, hogy az ilyesmin nem kell 
fennakadni.) Szóval O.H. 2013 márciusában fiút szült, kérve, hogy a gyermek 
neméhez ne írjanak be semmit, őt pedig a gyermek apjaként jegyezzék be. Merthogy 
a felállás szerint náluk egy szülő van, az pedig ő, aki férfinevet visel, tehát 
apa; anyja pedig nincs a gyereknek. A hivatal tisztviselője tanácstalanságában 
az igazságszolgáltatáshoz fordult – és a schönebergi bíróság utasította, hogy
kérés ide vagy oda, anyaként jegyezze be a kismamát.

Sőt, keresztneveként tessék a nőkori nevét beírni, nem pedig a „nemváltás” óta 
használt férfinevet. Hiszen a német polgári törvénykönyv 1591. paragrafusa 
szerint „a gyermek anyja az a nő, aki a gyermeket szülte”.

Ez volt a kiinduló határozat, amelyet aztán megerősített a berlini fellebbviteli 
bíróság, megerősített a szövetségi legfelsőbb bíróság, majd most, tíz év jogi 
hercehurca után – amely alatt a gyermek kiskamasszá cseperedett – megerősített 
az Emberi Jogok Európai Bírósága is. Szerintük ugyanis hótt mindegy, mi áll a 
szülő személyijében; a leszármazást illetően „a gyermeket világra hozó személy 
egy nő (az anya), a nemző személy pedig egy férfi (az apa)”. Ha ettől eltérően 
állapítanák meg a családi kapcsolatokat, az
sértené a jogbiztonsághoz fűződő közérdeket, valamint a gyerek alapvető jogait –

a származás megismeréséhez való jogtól kezdve egészen odáig, hogy minden 
szituációban, amikor meg kell adnia az anyja nevét, férfinév esetén kénytelen 
lenne boldog-boldogtalannak comingoutolni fura fogantatásával kapcsolatban.

Mindezt persze lehetett volna rövidebben is mondani, például úgy, hogy „az apa 
férfi, az anya nő, a gyerekeket pedig hagyják békén”, de a jogászok már csak 
ilyenek, hogy bonyolultan fogalmaznak.

Néhány kérdés azonban mindenképp felmerül.

Egyrészt amennyiben pecsétes papírunk van a strasbourgi székhelyű bíróságtól 
arról, hogy egy női nemi szervekkel rendelkező személyt hívhatnak bár Oszkárnak 
vagy Gyulának, attól még biológiailag nő marad, ez a tényszerű női mivoltja 
pedig jogilag felülírhatja férfi identitását,
akkor vajon miért számít transzfóbiának az, ha egy országban nem megengedett a 
nemváltás iskolai népszerűsítése?

Miért kéne bármi olyat reklámozni, ami a jogtudomány mai állása szerint is 
problematikus? Hiszen nyilvánvaló, hogy európai jogállamokban nem címkéznek csak 
úgy, kitolásiból nőnek egy férfit – ha valakit nőnek és anyának minősítenek és 
az Emberi Jogok Európai Bírósága erre áldását adja, annak nyomós és objektív oka 
van.  Az úgy nem túl fair, ha a lánygyereknek azt tanítják, akár férfiként is 
élhet, sőt, akár férfiként is szülhet, majd utólag kiderül, ez azért nem ilyen 
egyszerű. Kinek hiányzik az ezt követő tízéves kétségbeesett pereskedés? Nem 
humánusabb dolog eleve nem kecsegtetni őt a lehetőséggel, ha pedig rákérdez, 
őszintén elmondani, hogy női nemi szervekkel egyelőre csak anya lehet, apa nem? 
(És fordítva: a bíróság ugyanis egyidejűleg egy bizonyos A.H. ügyében azt is 
kimondta, hogy a gyermeket spermákkal nemző személy nem nevezhető második anyának.

Másrészt ha az, hogy „az apa férfi, az anya nő” annyira egyértelmű, hogy 
Berlintől Strasbourgig fenntartások nélkül bólintanak rá a szakemberek (még az 
emberi jogi bíróságon is egyhangú ítélet született ám), akkor kimondhatjuk-e 
vajon, hogy ebben semmi fóbia nincs? És amennyiben a példásan európai bíróság 
szerint efféle kérdésekben az államoknak olyan széles mérlegelési jogkörük van, 
hogy felülírhatják a családon belül kigondolt kapcsolatrendszereket és egy laza 
deadnaming keretében nyugodtan nőnek nevezhetik akár a papíron férfit is, azaz 
Barbaraként tarthatják számon azt, aki immár tizenkét éve Oszkár, és ez nem 
sérti az emberi jogok európai egyezményének 8. cikkét, azaz a magán- és családi 
élet tiszteletben tartásához való jogot, akkor mennyiben arányos egyidejűleg azt 
állítani, hogy „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést” 
népszerűsítő tévéműsorok este 10 utáni műsorsávba száműzése sérti az uniós 
Alapjogi Charta 7. cikkét, azaz a magán- és családi élet tiszteletben tartását. 
Ha elvileg csak késő este vagy videóról vagy az interneten vagy szülői elmesélés 
útján juthat hozzá a gyerek efféle tartalmakhoz, az drasztikusabb beavatkozás 
lenne a családi életbe, mint azt írni a gyerek anyakönyvébe, hogy a magát apának 
nevező szülő valójában anya?

Továbbá ha a bíróságok kimondják, hogy nem anyakönyvezhető szülőként egyetlen 
transzapa, se pedig (A.H-ék esetében) két anya, mert ez ellentétes lenne a 
gyermek mindenek felett álló érdekeivel, akkor biztosan megállja-e a helyét az 
az állítás, hogy
„a család az család” és teljesen mindegy, ha egyetlen transzapa a szülő, a 
lényeg, hogy szereti a gyermekét?

Ha így lenne, a hiperérzékenyített strasbourgi bíróság nyilvánvalóan rányomná a 
stemplit minden fura konstellációra. (Megjegyzendő egyébként, hogy az O.H-ügybe 
Németország oldalán beavatkozott a szlovák kormány is, kifejezetten kiállva a 
gyermek érdekeinek elsődlegessége mellett – nem lett volna nekik kötelező, mégis 
fontosnak tartották.)

Végül pedig nehéz nem észrevenni, hogy O.H. és A.H. egyaránt belecibálta zsenge 
gyermekét a pereskedésbe: az egyik ügyben második felperesként szerepel a 
kiskorú, aki a strasbourgi perindítás után töltötte be a hatot, a másik ügybe 
pedig harmadik felperesként vették bele a perindításkor négy és fél esztendős 
csemetét. Ez mintha ellentmondana annak a bevett állításnak, hogy egyetlen 
LMBT-személy se indoktrinálja gyermekét, és pláne nem használja fel személyes 
céljaira. O.H. kérte, hogy nyilvánvalóan fiúnak született fia nemét ne rögzítsék 
az anyakönyvben, amire csak az lehet a magyarázat, hogy „ha majd felnő, eldönti” 
– ellenben
elég érettnek találta őt már óvodásként arra, hogy a nevében is pert indítson 
egy élethazugság szentesítéséért.

Tűnhet elszigeteltnek az eset, de a kevés számú transz szülő körében arányaiban 
mintha mégse lenne kifejezetten ritka.

De tudom: miért ilyen marginális kérdésekkel foglalkozunk, miért nem az 
oktatás-egészségügy a téma. Jogos. Amint az Európai Bizottság, az Európai 
Parlament és tizenöt tagállam a pedagógusok jogállásával kapcsolatban száll 
perbe Magyarországgal az Európai Bíróságon, rögtön nem lesz érdekes, hol milyen 
is a gyakorlat a transz-, illetve gyerekjogok terén. Amíg viszont uniós 
oktatás-egészségügyi források múlnak az LMBT-ügyi kifogásokon, sajnos 
kénytelenek vagyunk legalább rácsodálkozni a különös következetlenségekre.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.