[Grem] A magánpénz után az energiahordozók diktálják a jövőt?

[KEA]

A magánpénz után az energiahordozók diktálják a jövőt?

MH, 2022.03.21. -- Boros Imre
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220321-a-maganpenz-utan-az-energiahordozok-diktaljak-a-jovot


Puszta üzleti és józan megfontolásból az érintettek elemi érdeke az 
lenne, hogy az oroszok eladják, Európa és Ázsia pedig megvásárolja az 
orosz energiahordozókat. Ez az üzleti modell azonban megölné a magánpénz 
uralmát


Több mint három évszázados diadalmenet után a végéhez közeledik az 
angolszász magánpénz-világbirodalom uralma. Korábban a portugálok, 
spanyolok, hollandok, franciák váltogatták egymást a birodalmi 
posztokon. Szinte egyikük dominanciája sem élt tovább egy évszázadnál.

A félig tengerész, félig kalóz angol kereskedők sokáig nagyon jól 
megvoltak az uralkodóházzal, annak alárendeltségében működtek. A 
meggazdagodott oligarchák azonban megunták a gyámkodást, elsöpörték a 
hatalmat gyakorló királyságot, a királyt vérpadra küldték, és 
köztársaságot alapítottak. Fél évszázad múlva rádöbbentek, hogy 
céljaikat egy monarchia, ahol az uralkodó uralkodik, de nem kormányoz, 
sokkal jobban szolgálja. A kormányzás feladatát a magánpénz mögé bújt, 
pártokba tömörült, egymással is rivalizáló oligarchák vették át.

Céljuk a Bank of England magánpénzen és magánbankként történő 
megalapításával (1694) évszázadokra megvalósult. A birodalomépítés senki 
által nem választott rejtőzködő magánkezekbe került, de állami 
kivitelezésében valósult meg. A bank a birodalmi célra korlátlanul 
teremtett pénzt, az uralkodóházat is ellátta, cserében az uralkodó 
rendelkezésre bocsátotta a hadsereget és a flottát. A magánbank az 
államot örök adósává tette, nélküle az államnak nem volt mozgástere. 
Innét ered az angolszász magánpénz-birodalom gyors felvirágzása.

Az ellene szövetkező francia ellenbirodalmat (Napóleon) is legyőzte az 
összeállt koalíció, ami aligha sikerülhetett volna az angol magánpénz 
nélkül. A magánpénz-birodalom vezérlő posztja az első világháború előtt 
(1913) került át az Egyesült Államokba, főként az újabb potenciális 
ellenbirodalom, Németország erősödése miatt.

1945-ben az is ki lett iktatva, amit a korlátlan magándollár alapú 
pénzbirodalmi terjeszkedés követett, főként Európában. A dollár 
magánpénzként Amerikának hivatalos pénzneme, és 1944 óta (Bretton Woods) 
egyben a világpénz is. A világpiac minden valamire való termékét 
dollárban árazzák és forgalmazzák. Zenitjére a dollár 
magánpénz-birodalma a 21. század fordulójára jutott.

A 2008–09-es pénzügyi válság jelezte a rendszer végzetes 
sérülékenységét. A rendszer által kibocsátott pénzekben (mára a dollár 
és euró) jegyzett államadósságokat a befektető közönség már nem 
vásárolja olcsón és önfeledten. Ezért kényszerülnek a kibocsátó bankok 
(FED, ECB) azokat maguk felvásárolni. A magánbank óriáskígyó kénytelen 
volt a saját farkába harapni. A még be nem gyógyult pénzügyi válság után 
rögtön jött a covidválság, és most itt az orosz-ukrán háború. 
Oroszország a nemzetközi jog definíciói szerint agresszorként ugyan, de 
saját nemzetbiztonsága érdekében lépett, és szinte minden eddig működő 
kapcsolatát felrúgta a magánpénzalapon működő Nyugattal.

A háborúval Oroszország szabadulni akar a helyzettől, hogy a Nyugat mind 
közelebb rakta határaihoz a támadóeszközeit. A fenyegetést fokozta 
Ukrajna kilátásba helyezett NATO-tagsága. Az elért stratégiai pozícióit 
védelmezendő a Nyugat szinte korlátlan szankciókkal sújtja az 
„agresszort”. Az egyetlen élő, nagyon erős kapcsolat, a nyugati 
energiaimport és az érte járó fizetség azonban tovább működik a felek 
között. Csak ez hiányzik a nyugati szankciók sűrű hálójából. Európa 
változatlanul vesz kőolajat és földgázt az oroszoktól.

Amerika az atomerőműveihez szükséges uránt is az oroszoktól vásárolja. 
Úgy tűnik, hogy az energiahordozók képezik az eltéphetetlen köteléket, 
amely a Nyugatot még ebben a válságos helyzetben is Oroszországhoz köti. 
Ha ezt is elvágnák, Európa gazdasága rövid úton tönkremenne, és még a 
magánpénz-főközpont Egyesült Államok is megsínylené. Érdemes tehát a 
világ energiakörképét áttekinteni annak ellenére, hogy a magánpénz 
ezeket a piacokat is a saját „piaci” rendszerébe szervezte.

A világpiac széles körben forgalmazott árucikkei tőzsdei termékek, az 
árakat dollárban jegyzik, az adásvételek dollárban történnek. 
Dollárbázisú tőzsdéi vannak az olajnak, a gabonáknak, az alapvető 
fémeknek stb. Az árképzésre a magánpénznek nagy hatása van. A 
világpiacot tehát a magánpénz működteti (market maker), érdekeinek 
megfelelően alakítja az árakat. A kérdés csak az, hogy a magánpénz 
meddig lesz képes ezt a kánont vezényelni? Ez attól függ, hogy az 
energiaforrások birtokosai és a felhasználók meddig hajlandók a 
magánpénz parancsait követni. Nem mindegy, ki termeli, ellenőrzi és 
használja a jövőben az elsőrangú energiaforrásokat.

Az urán az élre kívánkozik, mert a nukleáris energia megkerülhetetlen, 
és a jövőben dinamikus növekedése várható. Az uránértékesítésben 
jelentős az orosz dominancia. Az oroszok maguk is sok uránt termelnek, 
és a vonzáskörükben lévő volt szovjet köztársaságok is, például 
Kazahsztán, Üzbegisztán. A magánpénzes Nyugaton Ausztrália és Kanada az 
élenjárók. Hosszú ideig nem nélkülözhető a kőolaj. Vannak jelentékeny 
orosz készletek, és néhány nagy készlettel rendelkező ország (Venezuela, 
Irak, Irán) már kifarolt a magánpénz-birodalom bűvköréből.

A másik oldalon van Kanada, Szaúd-Arábia és maga Amerika. Addig is, 
ameddig a világ átsiklik a tiszta energiaforrások dominanciájára 
(nukleáris, megújulók keveréke, távlatosan fúziós energia), a földgáz 
kitermelése élet és halál kérdése még legalább tíz-húsz évig. Ennek az 
oroszok az abszolút letéteményesei, mert hatalmasak a készleteik, és 
mert a felvevőpiacokhoz olcsón (csövön) tudnak gázt eljuttatni, míg a 
konkurensek (Amerika és a Közel-Kelet gáztermelői) jóval drágábban, 
sűrítve, hajón.

Érdemes ezek után arra is rápillantani, hogy miként alakult az egyes 
területek energiafelhasználása az elmúlt évtizedekben (1990 és 2020 
között). A mindenfajta energiaforrásra kiterjedő felhasználás a teljes 
világgazdaságra vetítve mintegy 75 százalékkal növekedett. Ázsiában 
viszont (nem csak Kínában) a felhasználás megháromszorozódott. Ázsia 
energiaszomja a jövőben is hatalmas lesz.

Észak Amerika energiákból elérheti az önellátást, ha Kanada és az 
Egyesült Államok egységesen lép fel, hiszen Kanada képes többletolajat 
szállítani, van elegendő urán is ott, Amerika pedig rengeteg földgázzal 
rendelkezik. (A Trump által kezdeményezett, Kanadából az Egyesült 
Államokba vezető olajvezeték építését Biden ugyan leállította, de 
kénytelen lesz újraindítani.) Európa orosz energiák nélkül megfullad. 
Főként földgázra van égető szüksége, mivel Euró­pának egyetlen valamire 
való energiaforrása sincs, ami fedezné a szükségleteket. A legnagyobbnak 
számító német gazdaságban kiiktatták az atomerőművi kapacitásokat is. 
Szélsőségesen rá vagyunk utalva az orosz olajra, de mindenekelőtt a 
földgázra.

Az eurázsiai szuperkontinens másik fele Ázsia, élén Kínával, ahol 
szintén kevés az energiahordozó. Középen fekszik Oroszország mérhetetlen 
energiavagyonnal, ami elegendő mindkét centrumnak. Puszta üzleti és 
józan megfontolásból az érintettek elemi érdeke az lenne, hogy az 
oroszok eladják, Európa és Ázsia pedig megvásárolja az orosz 
energiahordozókat. Ez az üzleti modell azonban megölné a magánpénz 
uralmát, hiszen közvetítő szerepére a továbbiakban nem lenne szükség. 
Értelem szerint így a világpénz dollárra sem. Ezért jött be az 
orosz–ukrán háború.

Oroszország válaszút előtt áll. Európából szankcionálják, Ázsiá­ból 
viszont nem, mert még az ENSZ-ben sem ítélték el a háborút (sokan, mint 
Kína és India is, tartózkodtak). Ez a kapcsolat tehát él. Éppen az 
energiahelyzet miatt jogos a kérdés, hogy miféle háború is ez 
orosz–ukrán összecsapásnak felzászlózva? Ki is háborúzik kivel? Nem más, 
mint az Egyesült Államok felett is dirigáló pénz-magánhatalom az 
energiamágnás oroszokkal.

Dollár- vagy energiadominancia a fő kérdés. A magánpénz azon 
serénykedik, hogy szétzilálja a mindkét irányban működőképes orosz 
energiahidat. Ez a hatalom azonban arctalan, még a puszta létét is 
tagadja. Nincs hadserege sem, de könnyen bérel, ha kell, arcot és 
zászlót is, hiszen ő csinálja a pénzt. A biztonságukban fenyegetett, de 
energianábob oroszokkal harcoljanak csak az ukránok, azért tartják őket 
már a forradalomnak nevezett 2014-es puccs óta. Ukrajna a 
magánpénz-birodalom zsoldosa és egyben az oroszok párbajprovokátora. 
(NATO: a minszki megállapodás elszabotálása). Ilyen proxi ügyekben a 
magánpénz urainak van bőséges történelmi tapasztalatuk, még magánbankjuk 
közgyűlésein is ­proxi szavazók adják le voksukat. Fő a valós 
tulajdonosok arctalanságának megőrzése.

Amikor kipenderítették őket Iránból, a szomszédos Irakkal még puszi 
komák voltak. Irak proxi zsoldban meg is támadta rögvest Iránt, a háború 
évekig eltartott, a veszteségszámlát a felek állták. Később Szaddám 
rossz fát tett a tűzre. Vissza akarta foglalni a korábban Irak részét 
képező Kuvaitot, ám nem proxi szerepben, hanem magánszámlás 
vállalkozásként. Kiváltotta a gazdik irdatlan haragját. Szaddám felett 
pálcát törtek. Hirdették, hogy tiltott vegyi fegyvereket rejteget, 
amiből egy szó sem volt igaz. Ez volt a háborús ok. Szaddám kötélen 
végezte, de a hazugságot terjesztő Tony Blairtől máig nem vonták meg 
lovagi címét. Felmerül a kérdés, mi a célja a magánpénzhatalomnak a 
mostani proxi háborúval?

Minimum annyi, hogy megakadályozza Oroszország kétirányú energiahíd 
szerepét Ázsia és Európa között. Ha Európa erre rámegy, nekik nagyon is 
jó. Maximális várakozásuk pedig az, hogy Putyin a háborúba belebukik, és 
ismét szerencséjük lesz egy Jelcin-szerű figurához. Ettől kezdve elhárul 
a veszély, a magánpénz-birodalomnak nem kell megbuknia, a teljes 
energia­piac visszarendeződik a régi magánpénzes kánonba. A 
magánpénz-birodalom bukása vagy ismét fényes győzelme jön, ez az igazi 
kérdés.

(A szerző közgazdász)


-- 

Üdvrivalgással:
KEA.