[Grem] Vörös Dani és az arany esete

KEA kea at turul.banki.hu
2021. Nov. 5., P, 14:15:49 CET


Vörös Dani és az arany esete

2022plusz.hu, 2021.05.06. -- habe
https://2022plusz.hu/2021/05/06/voros-dani-es-az-arany-esete/


Mertek kicsik lenni: egy olyan évtized után, melyet csak „a nagyság 
politikája”-ként ír le a francia történelem (la politique de la 
grandeur), 53 évvel ezelőtt május első napjaiban a párizsi Sorbonne 
egyetemen és környékén kitörtek az első összecsapások a tüntető diákság 
és a rendőrség között. Megkezdődött a marxista-maoista eszméktől fűtött 
ifjak minden értelmezhető célt nélkülöző, ám igen látványos, s a francia 
gazdaságnak rendkívül súlyos károkat okozó felkelése.

1968. március 22-én a párizsi egyetem nanterre-i (Párizs egyik elővárosa 
– a szerk.) fakultásán a diákok elégedetlenségüknek adtak hangot az 
egyetemi oktatás körülményei (túlzsúfolt egyetemek, felszereltség 
hiánya, oktatás minősége, elhelyezkedési gondok stb.) miatt, s 
elfoglalták az egyetem tanácstermét.

Ekkor alakult meg a Március 22-e mozgalom, mely tudatosan szervezte maga 
köré a kisebb csoportokat. A csoport vezéralakja az a Daniel Cohn-Bendit 
volt, akinek szülei akkor éppen Németországban éltek. A szélsőbaloldali 
eszméket valló Cohn-Bendit , akit nemcsak haja színe miatt neveztek 
akkoriban „Dany le rouge”-nak, avagy Vörös Daninak, társaival tudatosan 
szervezte meg a diákok politikai követeléseket is tartalmazó 
megmozdulásait. Például 1968. május 2-án anti-imperialista napot 
szerveztek a nanterre-i egyetemen, s voltak tiltakozó megmozdulásaik a 
vietnami háború ellen is.

Az, hogy a véletlen műve-e az erős egybeesés a nyugati 
„anti-imperialista” mozgolódásokat támogató Szovjetunió s az általa 
megszállt államok hivatalos retorikája és a francia, egyre általánosabbá 
váló szélsőbaloldali diák-követelések és tiltakozások tematikái között 
(anti-imperializmus, Vietnam), épp úgy a mai napig tabutémát képező, 
felderítetlen terület, mint Cohn-Bendit későbbi, aktív kapcsolata a 
nyugatnémet terrorszervezetekkel.

     Már 1967 óta visszatérő követelése volt a Cohn-Bendit által 
szervezett megmozdulásoknak a korabeli civilizációs normáinak megfelelő 
egyetemi rendszabályok lebontása.

Ezek szerint ugyanis este 11 után nem lehetett a szálláshelyet elhagyni, 
valamint a fiúk és lányok nem tartózkodhattak egymás lakrészeiben. 1967 
áprilisában sor került a lánykollégium szimbolikus elfoglalására. Az 
épületet a behívott rendőrök foglalták vissza.

Egy évvel később, 1968 áprilisának végén a Cohn-Benditék által addigra 
már katonásan megszervezett csoportok a szexuális szabadság nevében 
ismét könnyebb bejárást követeltek a lánykollégiumba, illetve a női 
hallgatók szobáiba.

Miután az oktatást a szervezett csoportok megmozdulásai teljesen 
ellehetetlenítették, a rektor május 2-én elrendelte a nanterre-i egyetem 
bölcsészkarának ideiglenes bezáratását és tizennyolc diák ellen 
fegyelmit indított. Ez ellen tiltakozva a diákok másnap Párizs szívében, 
a világhírű Sorbonne egyetem udvarán gyűltek össze. Természetesen 
Cohn-Bendit is ide tette át székhelyét. Május 3-án négyszáz diákot a 
Sorbonne-ra behatoló rendőrség kiszorított az egyetemről. A környező 
utcákon ezután tömegverekedés tör ki, a Sorbonne-t bezárták.

Május 10-én a diákok először ülősztrájkot tartottak, majd Párizs több 
másik egyetemén is zavargások törtek ki. A diákok a Quartier Latinben 
barikádokat emeltek. A következő napokban Párizsban és más egyetemeken 
súlyos összecsapások zajlottak le a tüntetők és a rendőrök között, 
olykor polgárháborús méreteket öltve. A rendőrség brutális fellépése 
miatt a szakszervezetek május 13-án 24 órás szolidaritási sztrájkra 
hívtak fel a diákság mellett.

Általános sztrájkmozgalom bontakozott ki. Kilencmillió munkás 
csatlakozott a megmozduláshoz: gyárakat foglaltak el, a szakszervezetek 
béremelést, több szociális juttatást és rövidebb munkaidőt követeltek – 
május 20-án már közel ötmillió francia sztrájkolt. A két csoport, a 
diákok és munkások céljai különböztek, így a politikai követeléseikkel 
is elkülönülten léptek fel.

     Bár a legelfogultabb baloldali elemzők is elismerik, hogy szociális 
okokra nem igazán lehetne 1968 forradalmát visszavezetni, viszonylag 
ritkán teszik fel a kérdést, hogy mi okból következett be egy stabil 
jóléti társadalomban, egy 5 százalékos gazdasági növekedést produkáló 
államban ez a robbanás. Erre részben Bogár László hipotézisei alapján 
kereshető a magyarázat.

Miközben egyes elemzők előszeretettel emlegetnek társadalmi válságot ’68 
kapcsán, tény, hogy nem akkor, hanem tíz évvel korábban 1958 májusában 
robbant ki válság: ekkor nem a tanuló lánykák hálószobáinak kérdése, 
hanem egy, az országot alapjaiban megrázó politikai és katonai 
konfliktus veszélyeztette Franciaország stabilitását. Az 1958 május 13-i 
algíri puccs után összeomlott a parlamentáris rendszerű Negyedik 
Köztársaság, az országban rendkívüli állapotot kellett bevezetni; a 
hadsereg lázadó egységei elfoglalták Korzikát, és felkészültek a 
fővárosi hatalomátvételre.

Ekkor „hívták vissza” Charles de Gaulle tábornokot, aki ügyes 
politizálással úrrá lett a hadsereg lázadásán. A tábornok megalapította 
a máig regnáló, félprezidenciális rendszerű Ötödik Köztársaságot, 
„elengedte” Algériát, s levezényelte az ország gazdasági stabilizálását 
majd felemelkedését. Tíz éven belül Franciaország Európa egyik 
legstabilabb, növekvő gazdasággal rendelkező állama lett.

Csakhogy 1967-ben de Gaulle egy olyan lépést tett, melyre illik a – 
hibásan – Talleyrand-nak tulajdonított bonmot: „Ez több mint bűn, ez 
hiba”. Bogár László közgazdász legalábbis összefüggéseket lát 1968 és 
aközött, hogy egy évvel korábban a tábornok a Bretton Woodsban 1944-ben 
kötött megállapodásra hivatkozva megpróbálta Franciaország tekintélyes 
dollárfölöslegét az Egyesült Államokkal ismét aranyra váltatni.

     Az ügy előzményei közé tartozott, hogy a Hitler által megszállt 
Európából rohamos gyorsasággal menekült át az arany az amerikai 
trezorokba. Az Egyesült Államok 1933-ban még csak a világ monetáris 
aranytartalékának tizenöt százalékával rendelkezett, de 1944-ben már 
hetvenöttel. Így aztán a New Hampshire-i Bretton Woodsban 1944-ben 
tartott konferencián már Amerika diktálta a feltételeket, s a dollár 
abszolút világpénzzé vált.

A világ jegybankjai éppen ezért hosszú ideig nem érezték szükségét 
annak, hogy dollártartalékaikat aranyra váltsák, hiszen a dollár a szó 
szoros értelmében aranyat ért számukra. A helyzet a hatvanas évek végére 
gyökeresen átalakult. Európa (főként Franciaország és Németország), 
valamint Japán technológiai óriássá vált, és hatalmas kereskedelmi 
többleteket ért el az Egyesült Államokkal szemben. Olyan gigantikus 
dollártartalékaik halmozódtak fel, amelyeket ettől kezdve célszerűbbnek 
látszott az Egyesült Államoknál aranyra váltani. De ezt nyíltan csak a 
De Gaulle vezette Franciaország merte megkísérelni 1967-68-ban. A válasz 
nem sokáig késlekedett, 1968 áprilisában kirobbantották az első „színes 
forradalmat” a párizsi tavasz nevű polgárháborút!–

     Tény, hogy de Gaulle 1967-es kérését követően, 1968-ban „robbant” 
Franciaország.

Ezt követően terrorhullám söpört végig az erős és virágzó Német- és 
Olaszországon, megroppantva azok gazdaságát és társadalmi stabilitását, 
majd mindezt betetőzte az olajárrobbanás, mely Japán erejét, jólétét is 
aláásta és megfosztotta őket gigantikus dollártartalékaiktól.

Charles de Gaulle köztársasági elnök május 24-i tévé-beszédében a 
kormány részéről átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok 
újrarendezését ígérte. Még ezen a napon kiutasították Cohn-Benditet. 
Tiltakozásuk jeléül a diákok felgyújtották a tőzsdét, mint “a 
kapitalizmus templomát”. Május 27-én a kormány és a szakszervezetek 
megegyeztek a béremelésben és a 40 órás munkahét lépcsőzetes 
bevezetésében. Május 30-án de Gaulle tábornok, maga mögött tudva a 
hadsereget, visszautasította a lemondására irányuló követeléseket, 
feloszlatta a parlamentet és júniusra új választásokat írt ki, amelyen a 
gaulle-isták abszolút többséget szereztek. A májusi események mégis 
erősen megrendítették de Gaulle tekintélyét, s a társadalmi feszültségek 
nem szűntek meg, így 1969-ben De Gaulle lemondott.

A Quartier Latin és a tőzsdepalota felgyújtását, a hét halottat és a 
kétezer sebesültet (közülük mintegy 200 súlyos sebesültről 
beszélhetünk), a felbecsülhetetlen anyagi kárt, például a hatalmas 
mennyiségű felgyújtott autót, a francia gazdaság növekedésének 
visszaesését sem Cohn-Benditen, sem más felelősökön nem kérte számon 
senki 1968 óta.

     Con-Bandit az Európa Parlamentben./Forrás: Magyar Nemzetet

     Cohn-Bendit az Európa Parlamentben./Forrás: Magyar Nemzet

     Sőt az Európa Parlamentben a vezérszónoka volt mindig a 
keresztény-konzervatív Magyarországot ért támadásoknak.

Nincs új a nap alatt! Az SZFE egyetemfoglalói jó példát vehettek az 53 
évvel ezelőtti  tavaszi diáklázadásról. Talán pont akkor, mikor 
igyekeztünk feltölteni elfecsérelt aranytartalékainkat?!

De a magyar nép nem volt vevő erre a próbálkozásra! Nem kelt ki az 
importált őszi vetés! A magyar tavasz a békés magyaroké maradt!

Forrás: hirado.hu
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2021/04/28/1968-53-eve-robbant-ki-a-legertelmetlenebb-parizsi-forradalom
(404, az oldal nem elérhető -- A szerk.)

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.


További információk a(z) Grem levelezőlistáról