[Grem] Vörös Dani és az arany esete
KEA
kea at turul.banki.hu
2021. Nov. 5., P, 14:15:49 CET
Vörös Dani és az arany esete
2022plusz.hu, 2021.05.06. -- habe
https://2022plusz.hu/2021/05/06/voros-dani-es-az-arany-esete/
Mertek kicsik lenni: egy olyan évtized után, melyet csak „a nagyság
politikája”-ként ír le a francia történelem (la politique de la
grandeur), 53 évvel ezelőtt május első napjaiban a párizsi Sorbonne
egyetemen és környékén kitörtek az első összecsapások a tüntető diákság
és a rendőrség között. Megkezdődött a marxista-maoista eszméktől fűtött
ifjak minden értelmezhető célt nélkülöző, ám igen látványos, s a francia
gazdaságnak rendkívül súlyos károkat okozó felkelése.
1968. március 22-én a párizsi egyetem nanterre-i (Párizs egyik elővárosa
– a szerk.) fakultásán a diákok elégedetlenségüknek adtak hangot az
egyetemi oktatás körülményei (túlzsúfolt egyetemek, felszereltség
hiánya, oktatás minősége, elhelyezkedési gondok stb.) miatt, s
elfoglalták az egyetem tanácstermét.
Ekkor alakult meg a Március 22-e mozgalom, mely tudatosan szervezte maga
köré a kisebb csoportokat. A csoport vezéralakja az a Daniel Cohn-Bendit
volt, akinek szülei akkor éppen Németországban éltek. A szélsőbaloldali
eszméket valló Cohn-Bendit , akit nemcsak haja színe miatt neveztek
akkoriban „Dany le rouge”-nak, avagy Vörös Daninak, társaival tudatosan
szervezte meg a diákok politikai követeléseket is tartalmazó
megmozdulásait. Például 1968. május 2-án anti-imperialista napot
szerveztek a nanterre-i egyetemen, s voltak tiltakozó megmozdulásaik a
vietnami háború ellen is.
Az, hogy a véletlen műve-e az erős egybeesés a nyugati
„anti-imperialista” mozgolódásokat támogató Szovjetunió s az általa
megszállt államok hivatalos retorikája és a francia, egyre általánosabbá
váló szélsőbaloldali diák-követelések és tiltakozások tematikái között
(anti-imperializmus, Vietnam), épp úgy a mai napig tabutémát képező,
felderítetlen terület, mint Cohn-Bendit későbbi, aktív kapcsolata a
nyugatnémet terrorszervezetekkel.
Már 1967 óta visszatérő követelése volt a Cohn-Bendit által
szervezett megmozdulásoknak a korabeli civilizációs normáinak megfelelő
egyetemi rendszabályok lebontása.
Ezek szerint ugyanis este 11 után nem lehetett a szálláshelyet elhagyni,
valamint a fiúk és lányok nem tartózkodhattak egymás lakrészeiben. 1967
áprilisában sor került a lánykollégium szimbolikus elfoglalására. Az
épületet a behívott rendőrök foglalták vissza.
Egy évvel később, 1968 áprilisának végén a Cohn-Benditék által addigra
már katonásan megszervezett csoportok a szexuális szabadság nevében
ismét könnyebb bejárást követeltek a lánykollégiumba, illetve a női
hallgatók szobáiba.
Miután az oktatást a szervezett csoportok megmozdulásai teljesen
ellehetetlenítették, a rektor május 2-én elrendelte a nanterre-i egyetem
bölcsészkarának ideiglenes bezáratását és tizennyolc diák ellen
fegyelmit indított. Ez ellen tiltakozva a diákok másnap Párizs szívében,
a világhírű Sorbonne egyetem udvarán gyűltek össze. Természetesen
Cohn-Bendit is ide tette át székhelyét. Május 3-án négyszáz diákot a
Sorbonne-ra behatoló rendőrség kiszorított az egyetemről. A környező
utcákon ezután tömegverekedés tör ki, a Sorbonne-t bezárták.
Május 10-én a diákok először ülősztrájkot tartottak, majd Párizs több
másik egyetemén is zavargások törtek ki. A diákok a Quartier Latinben
barikádokat emeltek. A következő napokban Párizsban és más egyetemeken
súlyos összecsapások zajlottak le a tüntetők és a rendőrök között,
olykor polgárháborús méreteket öltve. A rendőrség brutális fellépése
miatt a szakszervezetek május 13-án 24 órás szolidaritási sztrájkra
hívtak fel a diákság mellett.
Általános sztrájkmozgalom bontakozott ki. Kilencmillió munkás
csatlakozott a megmozduláshoz: gyárakat foglaltak el, a szakszervezetek
béremelést, több szociális juttatást és rövidebb munkaidőt követeltek –
május 20-án már közel ötmillió francia sztrájkolt. A két csoport, a
diákok és munkások céljai különböztek, így a politikai követeléseikkel
is elkülönülten léptek fel.
Bár a legelfogultabb baloldali elemzők is elismerik, hogy szociális
okokra nem igazán lehetne 1968 forradalmát visszavezetni, viszonylag
ritkán teszik fel a kérdést, hogy mi okból következett be egy stabil
jóléti társadalomban, egy 5 százalékos gazdasági növekedést produkáló
államban ez a robbanás. Erre részben Bogár László hipotézisei alapján
kereshető a magyarázat.
Miközben egyes elemzők előszeretettel emlegetnek társadalmi válságot ’68
kapcsán, tény, hogy nem akkor, hanem tíz évvel korábban 1958 májusában
robbant ki válság: ekkor nem a tanuló lánykák hálószobáinak kérdése,
hanem egy, az országot alapjaiban megrázó politikai és katonai
konfliktus veszélyeztette Franciaország stabilitását. Az 1958 május 13-i
algíri puccs után összeomlott a parlamentáris rendszerű Negyedik
Köztársaság, az országban rendkívüli állapotot kellett bevezetni; a
hadsereg lázadó egységei elfoglalták Korzikát, és felkészültek a
fővárosi hatalomátvételre.
Ekkor „hívták vissza” Charles de Gaulle tábornokot, aki ügyes
politizálással úrrá lett a hadsereg lázadásán. A tábornok megalapította
a máig regnáló, félprezidenciális rendszerű Ötödik Köztársaságot,
„elengedte” Algériát, s levezényelte az ország gazdasági stabilizálását
majd felemelkedését. Tíz éven belül Franciaország Európa egyik
legstabilabb, növekvő gazdasággal rendelkező állama lett.
Csakhogy 1967-ben de Gaulle egy olyan lépést tett, melyre illik a –
hibásan – Talleyrand-nak tulajdonított bonmot: „Ez több mint bűn, ez
hiba”. Bogár László közgazdász legalábbis összefüggéseket lát 1968 és
aközött, hogy egy évvel korábban a tábornok a Bretton Woodsban 1944-ben
kötött megállapodásra hivatkozva megpróbálta Franciaország tekintélyes
dollárfölöslegét az Egyesült Államokkal ismét aranyra váltatni.
Az ügy előzményei közé tartozott, hogy a Hitler által megszállt
Európából rohamos gyorsasággal menekült át az arany az amerikai
trezorokba. Az Egyesült Államok 1933-ban még csak a világ monetáris
aranytartalékának tizenöt százalékával rendelkezett, de 1944-ben már
hetvenöttel. Így aztán a New Hampshire-i Bretton Woodsban 1944-ben
tartott konferencián már Amerika diktálta a feltételeket, s a dollár
abszolút világpénzzé vált.
A világ jegybankjai éppen ezért hosszú ideig nem érezték szükségét
annak, hogy dollártartalékaikat aranyra váltsák, hiszen a dollár a szó
szoros értelmében aranyat ért számukra. A helyzet a hatvanas évek végére
gyökeresen átalakult. Európa (főként Franciaország és Németország),
valamint Japán technológiai óriássá vált, és hatalmas kereskedelmi
többleteket ért el az Egyesült Államokkal szemben. Olyan gigantikus
dollártartalékaik halmozódtak fel, amelyeket ettől kezdve célszerűbbnek
látszott az Egyesült Államoknál aranyra váltani. De ezt nyíltan csak a
De Gaulle vezette Franciaország merte megkísérelni 1967-68-ban. A válasz
nem sokáig késlekedett, 1968 áprilisában kirobbantották az első „színes
forradalmat” a párizsi tavasz nevű polgárháborút!–
Tény, hogy de Gaulle 1967-es kérését követően, 1968-ban „robbant”
Franciaország.
Ezt követően terrorhullám söpört végig az erős és virágzó Német- és
Olaszországon, megroppantva azok gazdaságát és társadalmi stabilitását,
majd mindezt betetőzte az olajárrobbanás, mely Japán erejét, jólétét is
aláásta és megfosztotta őket gigantikus dollártartalékaiktól.
Charles de Gaulle köztársasági elnök május 24-i tévé-beszédében a
kormány részéről átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok
újrarendezését ígérte. Még ezen a napon kiutasították Cohn-Benditet.
Tiltakozásuk jeléül a diákok felgyújtották a tőzsdét, mint “a
kapitalizmus templomát”. Május 27-én a kormány és a szakszervezetek
megegyeztek a béremelésben és a 40 órás munkahét lépcsőzetes
bevezetésében. Május 30-án de Gaulle tábornok, maga mögött tudva a
hadsereget, visszautasította a lemondására irányuló követeléseket,
feloszlatta a parlamentet és júniusra új választásokat írt ki, amelyen a
gaulle-isták abszolút többséget szereztek. A májusi események mégis
erősen megrendítették de Gaulle tekintélyét, s a társadalmi feszültségek
nem szűntek meg, így 1969-ben De Gaulle lemondott.
A Quartier Latin és a tőzsdepalota felgyújtását, a hét halottat és a
kétezer sebesültet (közülük mintegy 200 súlyos sebesültről
beszélhetünk), a felbecsülhetetlen anyagi kárt, például a hatalmas
mennyiségű felgyújtott autót, a francia gazdaság növekedésének
visszaesését sem Cohn-Benditen, sem más felelősökön nem kérte számon
senki 1968 óta.
Con-Bandit az Európa Parlamentben./Forrás: Magyar Nemzetet
Cohn-Bendit az Európa Parlamentben./Forrás: Magyar Nemzet
Sőt az Európa Parlamentben a vezérszónoka volt mindig a
keresztény-konzervatív Magyarországot ért támadásoknak.
Nincs új a nap alatt! Az SZFE egyetemfoglalói jó példát vehettek az 53
évvel ezelőtti tavaszi diáklázadásról. Talán pont akkor, mikor
igyekeztünk feltölteni elfecsérelt aranytartalékainkat?!
De a magyar nép nem volt vevő erre a próbálkozásra! Nem kelt ki az
importált őszi vetés! A magyar tavasz a békés magyaroké maradt!
Forrás: hirado.hu
https://hirado.hu/kulfold/cikk/2021/04/28/1968-53-eve-robbant-ki-a-legertelmetlenebb-parizsi-forradalom
(404, az oldal nem elérhető -- A szerk.)
--
Üdvrivalgással:
KEA.
További információk a(z) Grem levelezőlistáról