[Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus / Szilvay G.

[Gy Greschik]

Köszönöm szépen a részletezést, Levente.

A könyvet nem olvasván nem tudom eldönteni, hogy a recenzióban megjelenő állítások közül melyik honnan való -- tehát melyik írható Sz.G. és melyik a könyv számlájára.  De abban igazat adok neked, hogy egy jól megírt recenzió egyértelművé tette volna erre a kérdésre a választ.

Úgyhogy rád és arra a többi emberre kell hagyatkozzam, akik a könyvet olvasták.  De igaz, ami igaz, a Te soraidból sem derült ki a számomra, hogy olvastad volt-e.  Olvastad?

A „marxizmus” lényege egyébként számomra zavaros kérdés.  Az osztályharc mint fő politikai erő volna az?  Vagy a munka és haszon akkori gazdasági modellje?  Netalántán az olcsó politikai megoldások ötletének „kultúrája” -- ami az eklatűns „rosszízű” populizmus címeres példája?  Vagy maga az elégedetlenség politikai önigazolása volna a lényeg?  Esetleg a hierarchiának, mint minden politikai-természeti-egyházi-alkotó-vagy-emberi rend természetes szerkezetének tagadása?

Mindenesetre a szó igen sokféle összefüggésben előfordul.

A feminizmus populista világa, a gender tébolya, vagy éppen a dekonstrukcionizmus irodalmi zagyvaság-elmélete, stb. -- mind őrült és önpusztító gondolatrendszerek -- zászlóvivői közül talán nem véletlenül szimpatizálnak sokan a „marxizmussal” vagy egyenesen tartják magukat marxistának.

És a Szűzanya is nevén nevezte a „kommunizmust,” amikor (ha jül emlékszem) a garabandáli jelenések során az egyházi pusztulás egyik mérföldkövének okáról kérdezte az egyik látnok.

Szóval a fogalom, úgy látszik, hogy él és jól van, és nagyon sokféle elméletet és eszement rémet felölel ill. magához ölel attól függetlenül. hogy Szilvay Gergely egy bizonyos könyvből pontosan idézett vagy sem.

Gyuszi

ui. 
Egyébként, Egon, bennem is az a sajnálatos kép alakult ki, hogy a magyarországi u.n. jobboldali közszereplők közül sokan trehányul szólnak vagy gondolkodnak.  De nem tudom, mennyire igaz-e ez a kép, mert (a) egyre kevesebbet olvasok ilyesmiket és (b) még mindig jobban odafigyelek a magukat jobbnak, mint a magukat rosszabbnak (pardon, balnak :-) tartók véleményére, tehát a hibákat is inkább veszem észre az előbbi csoportban.


On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:

> Date: Thu, 14 Jan 2021 11:47:36 +0100 (CET)
> From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
> Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> To: grem at turul.banki.hu
> Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktivizmus /
>      Szilvay G.
> 
> Kedves Gyuszi!
>  
> 1. Olyan eszmeáramlatokat és ideológiákat kever össze, amelyeknek semmi
> közük egymáshoz, sem a szélsőbalhoz (persze  van olyan, aki egyben szélsőbal
> is)
>  
> 2. Pontosan, az az érzésem, hogy nem a könyv gondolatait mutatja
> be és/vagy rosszul ír. A szerzők nagyon jól csinálták, hogy
> "értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
> abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>  „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elmélet
> folyóiratok világában"
> ezzel leleplezve azok hülyeségét és áltudományosságát.
>  
> 3.Amit Szilvay ír, hogy  Hátterük a marxizmus, - ez viszont hülyeség. A
> marxi vizsgálat - leegyszerüsítve - a termelési viszonyokat és a
> tulajdonviszonyokat (a neomarxisták a jövedelemviszonyokat) vizsgálják és
> tartják a lényegnek, a többi cukormáz.
>  
> Olyan, a magyarországi jobboldalon is népszerű szerzők használják ezt
> elemzési eszközként, mint Charles Piketty, Davd Korten vagy a nemrég
> meghalt, korábbi generációhoz tartozó Immanuel Wallerstein, vagy - nálunk
> Bogár László (!!!) (amikor éppen korunkkal, és nem a szakrális királysággal
> foglalkozik).
>  
> E szerint a módszer szerint amikor a pl. a BLM mozgalmat, vagy más
> identiáspolitikai mozgalmat nézzük, akkor a legfontosabb kérdés, hogy:
>  
>  *  a. akik részt vesznek benne, milyen jövedelmi viszonyok között élnek,
>     milyen jellegű termelésbern vesznek részt..
>  *  b .kik finanszírozzák, pl. hogy ezt teszik-e,és vajon miért a nagy tech
>     cégek? Milyen hatással van, hogy a fehér munkás, a fekete és a hispano
>     megosztott és nem lép fel egységesen pl. ált. társadalombiztosításért, a
>     leggazdagabbak megadóztatásáért stb.
>  
> 4. A posztstrukturalisták például egy
> róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
> > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
> > következtetést le tudunk vonni”. 
>  
> A posztstrukturalisták nem ezt modják.
>  
> Ezt Gorgiasz mondta (Kre.485-Kr.e.380) - amit Szilvaynak, mint a görögök és
> a klasszikus kultúra önjelölt hívének és propagandistájának illeni ismert
> volna - és szolipszizmusnak nevezik. Jeles alakjai Berkeley püspök, Fichte
> és kortársunk, László András.
>  
> László András nálunk sokkal de sokkal jobboldalibb. Ő monarchista és
> habsburgiánus - de nem ám az alkotmányos monarchia vagy dualista felvizezett
> változatában - hanem az igazi, abszulutista és tradícionalista változatában.
> Szerinte pl. akira mi felnézünk a reformkorból és 48-ból lázadók, de Haynau
> hős...
>  
> Üdv
> L.
>
>       Gy Greschik <gy.greschik at teguec.com> írta:
>       Kedves Levente!
>
>       1. 
> Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -
> - a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha utatja bnem a könyv gond
>       olatait me és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>
>       2. 
> Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reális
> nak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ell
> entmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem f
> ilozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak,
>  kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te k
>       észülékedben van.
> 
> 
>
>       On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>
>       > Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>       > From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>       > Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>       > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> > Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktiviz
>       mus /
>       >      Szilvay G.
>       > 
>       > Kedve Mőci!
> > Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>
>       > másnaposságának...
>       >  
>       > Üdv
>       > L.
>       > 
>       > Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>       >        
>       >  
>       > [427341_cynicaltheories2.jpg]
>       > Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>       > aktivizmus látlelete
>       > 2021. január 11. 13:50
>       >  Írta: Szilvay Gergely
>       >  
>       > Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>       > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>       > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>       > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>       > könyvrecenziónk.
>       > 
>       > Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>       > elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>       > akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>       > modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>       > tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>       > többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>       > hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>       > édesgyermeke.
>       > 
>       > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>       > posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>       > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>       > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>       > fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>       > társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>       > 
>       > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>       > és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>       > aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>       > akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>       > részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>       > akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>       > 
>       > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>       > LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>       > elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>       > mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>       > felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>       > ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>       > érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>       > 
>       > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>       > Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>       > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>       > világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>       > társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>       > görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>       > 
>       > [CynicalTheories.png]
>       > 
>       > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>       > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>       > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>       > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>       > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>       > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>       > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>       > következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>       > ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>       > valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>       > legyen a posztmodernek problémája).
>       > 
>       > Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>       > pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>       > kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>       > vigyorogva.
>       > 
>       > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>       > 
>       > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>       > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>       > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>       > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>       > 
>       > Viccelődés a posztmodernnel
>       > 
>       > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>       > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>       > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>       > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>       > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>       > ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>       > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>       > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>       > tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>       > elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>       > szeptemberében megjelent Cynical Theories. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>       > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>       > és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>       > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>       > struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>       > határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>       > keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>       > az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>       > egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>       > fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>       > kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>       > elvesztése. 
>       > 
>       > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>       > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>       > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>       > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>       > az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>       > az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>       > hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>       > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>       > 
>       > Alkalmazott posztmodern
>       > 
>       > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>       > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>       > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>       > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>       > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>       > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>       > említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>       > indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>       > kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>       > ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>       > mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>       > világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi. 
>       > 
>       > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>       > küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>       > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>       > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>       > akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>       > problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>       > fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>       > testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>       > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>       > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>       > tartja. 
>       > 
>       > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>       > küzdelem eszköze a „problematizáció”
>       > 
>       > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>       > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>       > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>       > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>       > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>       > kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>       > nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>       > „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>       > 
>       > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>       > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>       > domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>       > ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>       > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>       > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>       > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>       > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>       > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>       > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>       > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>       > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>       > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>       > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>       > 
>       > Interszekcionálás és identitáspolitika
>       > 
>       > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>       > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>       > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>       > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>       > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>       > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>       > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>       > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>       > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>       > elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>       > cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>       > 
>       > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>       > társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>       > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>       > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>       > küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>       > csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>       > identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>       > ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>       > abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>       > Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>       > alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>       > éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>       > aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>       > ellen is. 
>       > 
>       > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>       > hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>       > abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>       > „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>       > hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>       > okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>       > bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>       > domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>       > elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>       > bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált. 
>       > 
>       > Világértelmezés
>       > 
>       > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>       > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>       > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>       > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>       > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>       > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>       > javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>       > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>       > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>       > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>       > 
>       > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>       > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>       > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>       > kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>       > megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>       > akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>       > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>       > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>       > konstrukciójában.
>       > 
>       > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>       > át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>       > 
>       > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>       > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>       > a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>       > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>       > már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>       > feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>       > „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>       > scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>       > itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>       > társadalomátalakító céljaival.
>       > 
>       > Az éptestűek uralma
>       > 
>       > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>       > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>       > a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>       > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>       > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>       > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>       > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>       > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>       > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>       > „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>       > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>       > érdekében”.
>       > 
>       > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>       > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>       > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>       > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>       > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>       > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>       > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>       > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>       > lehetségesek. 
>       > 
>       > A 22-es csapdája
>       > 
>       > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>       > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>       > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>       > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>       > baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>       > elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>       > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>       > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>       > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>       > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>       > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>       > 
>       > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>       > terület.
>       > 
>       > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>       > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>       > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>       > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>       > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>       > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>       > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>       > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>       > 
>       > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>       > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>       > hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>       > hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>       > posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>       > filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>       > A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>       > paranoia látlelete.
>       > 
>       > Mi lehet minderre a gyógyír?
>       > 
>       > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>       > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>       > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>       > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>       > igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>       > igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>       > az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>       > meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>       > 
>       > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>       > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>       > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>       > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>       > a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>       > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>       > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>       > de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>       > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>       > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>       > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>       > 
>       > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>       > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>       > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>       > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>       > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>       > elméletek állítják.
>       > 
>       > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>       > kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>       > 
>       > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>       > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>       > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>       > politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>       > kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>       > tolerálva az emberi esendőséget.
>       > 
>       > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>       > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>       > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>       > 
>       >  
>       > [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>       > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       >                 
>       > 
>       > 
>       >             
>       >                     
>       >             
>       >                 
>       >                         
>       >                                     
>       > 
>       >                                             
>       >                                                         
> >                                                                          
>         
>       >                      
>       >                             
> >                                                                          
>         
>       >  
>       >                                         
>       > 
> >                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai parano
>       ia
>       >  és az újbalos aktivizmus látlelete
> >                                                     2021. január 11. 13:5
>       0
> >                                                                          
>         
> >   Írta:                                     Szilvay Gergely              
>        
>       >                  
>       >                             
>       >                         
>       > 
>       >                         
>       >                             
>       >                                                             
>       >                             
>       >                         
>       > 
>       > 
>       >                         
>       >                         
>       >     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek 
>       > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre 
>       > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az 
>       > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>       > 
>       >                 
>       > 
>       >         
>       > 
>       > 
>       >                                         Vajon mi jut eszébe az 
>       > olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha 
>       > szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>       >  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű 
>       > elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor 
>       > tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>       >  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező, 
>       > tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>       > 
>       > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>       >  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció, 
>       > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a 
> > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajel
>       mé
> > let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalom
>       t
>       > udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>       > 
> > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és
>        a
> >  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minde
>       n
> > t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a 
>       p
> > osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  feleség
>       e
> > mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart
>        
>       > róla tudni, hogy mindez létezik.”
>       > 
> > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvés
>       ek
>       >  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>       >  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>       >  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a 
>       > nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt 
>       > tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>       >  hogy mik ezek.
>       > 
>       > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>       >  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket 
>       > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? 
>       > Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>       >  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>       >  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>       > 
>       > 
>       > 
>       > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a 
>       > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi 
>       > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel 
>       > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques 
>       > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy 
>       > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>       >  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból 
>       > bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a 
>       > valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>       >  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha 
> > alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „taga
>       dá
>       > s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>       >  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó 
>       > szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, 
>       > cinikusan-gunyorosan vigyorogva. 
>       > 
>       > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>       > 
>       > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális, 
>       > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és 
>       > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek 
>       > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>       > 
>       > Viccelődés a posztmodernnel
>       > 
>       > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen 
>       > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp 
>       > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a 
>       > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti 
>       > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>       >  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos 
>       > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az 
> > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulm
>       án
> > yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a hár
>       o
> > m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megje
>       l
>       > ent Cynical Theories. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a 
>       > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és 
>       > igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos 
>       > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák, 
>       > hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg 
>       > (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és 
>       > hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók 
>       > konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni 
> > meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája: 
>        a
> >  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmu
>       s
>       > ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése. 
>       > 
>       > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és 
>       > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a 
>       > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és 
>       > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>       >  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>       >  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi 
>       > viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és 
>       > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>       > 
>       > Alkalmazott posztmodern
>       > 
>       > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a 
>       > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak, 
>       > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták 
>       > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított – 
>       > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek 
>       > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>       >  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak 
>       > ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük 
>       > küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a 
>       > „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először 
> > eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inká
>       bb
>       >  a mindennapokat is ellepi. 
>       > 
>       > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>       >  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a 
>       > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a 
>       > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>       >  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>       >  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem 
>       > rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak 
>       > tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom 
>       > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek 
>       > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke) 
>       > tartja. 
>       > 
> > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küz
>       de
>       > lem eszköze a „problematizáció”
>       > 
>       > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a 
>       > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő 
>       > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők, 
>       > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak 
>       > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek 
>       > és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és 
>       > kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó” 
>       > kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>       > 
>       > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern 
>       > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>       >  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen 
>       > csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek 
>       > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket 
>       > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk, 
>       > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó 
>       > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok 
>       > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő 
>       > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló 
>       > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az 
>       > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen, 
>       > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek 
>       > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>       > 
>       > Interszekcionálás és identitáspolitika
>       > 
>       > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott 
>       > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást, 
>       > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér, 
>       > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a 
>       > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete 
>       > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki 
>       > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal 
>       > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük 
>       > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók 
> > álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és
>        n
>       > em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>       > 
>       > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>       >  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a 
>       > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is 
>       > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött, 
>       > hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők 
>       > alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az 
>       > egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>       >  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve 
>       > azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem 
>       > fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott 
>       > csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, 
>       > és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>       >  elvárásrendszerek ellen is. 
>       > 
>       > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt 
>       > magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását 
> > és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehe
>       ly
>       > -nemzedékét”,
>       >  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem 
>       > pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt 
>       > szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>       >  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi 
>       > eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről 
>       > érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia 
>       > öngerjesztővé vált. 
>       > 
>       > Világértelmezés
>       > 
>       > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal – 
>       > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező 
>       > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz 
>       > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi 
>       > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi 
>       > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>       >  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos 
>       > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére 
>       > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani 
>       > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>       > 
>       > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi” 
>       > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek 
>       > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>       >  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit 
>       > akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni 
>       > azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai 
>       > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek 
>       > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges 
>       > konstrukciójában.
>       > 
> > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át
>        a
>       > karják itatni eme rettegéssel a világot.
>       > 
>       > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos 
>       > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>       >  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden 
> > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már b
>       em
>       > utatott kritikai fajelmélet
>       >  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok. 
>       > Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság 
>       > tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>       >  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság” 
>       > etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>       > 
>       > Az éptestűek uralma
>       > 
>       > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat 
>       > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>       >  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem 
>       > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes 
>       > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és 
>       > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s 
>       > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként, 
>       > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus 
> > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>
>       >  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző 
>       > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte 
>       > érdekében”.
>       > 
>       > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s 
>       > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a 
>       > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják 
>       > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek” 
>       > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem 
>       > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési 
>       > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás 
>       > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is 
>       > lehetségesek. 
>       > 
>       > A 22-es csapdája
>       > 
>       > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert 
>       > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az 
>       > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az 
>       > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>       >  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek 
>       > képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált 
>       > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét, 
>       > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz 
>       > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron 
>       > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös 
>       > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>       > 
> > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott te
>       rü
>       > let.
>       > 
>       > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a 
>       > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás 
>       > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet 
>       > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az 
>       > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént, 
>       > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és 
>       > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke) 
>       > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>       > 
>       > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme 
>       > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi 
>       > hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem 
>       > eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern 
> > kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és 
>       kö
> > nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományo
>       s
>       >  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>       > 
>       > Mi lehet minderre a gyógyír? 
>       > 
>       > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a 
>       > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges 
>       > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint 
> > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság ú
>       jr
>       > afelfedezése is. A
>       >  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp 
>       > kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével 
> > kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat
>        p
>       > edig abszolutizálják.
>       > 
>       > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó 
>       > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran 
>       > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív, 
>       > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>       >  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik 
>       > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és 
>       > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>       >  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan 
>       > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával 
>       > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán 
>       > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>       > 
>       > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault 
>       > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben 
>       > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok 
>       > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink 
>       > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>       >  állítják.
>       > 
> > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kriti
>       ka
>       > i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>       > 
>       > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai 
>       > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a 
>       > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>       >  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem 
>       > engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az 
>       > emberi esendőséget.
>       > 
>       > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist 
>       > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why 
>       > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>       > 
>       >                         
>       > 
>       >  
>       > 
>       >       
>       > Mentes a vírusoktól. www.avg.com 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > _______________________________________________
>       > Grem mailing list
>       > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>       > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>       > 
>       > 
>       >Kedves Levente!
>
>       1. 
> Talán azt akartad mondani, hogy a könyvszerzók kavarnak össze hetet-havat -
> - a recenzió írója legfeljebb azzal vádolható, ha nem a könyv gondolatait 
>       mutatja be és/vagy rosszul ír.  Tévednék?
>
>       2. 
> Az írást átfutva (nem olvastam el alaposan/gondolkodva) határozottan reális
> nak véltem az általa felvázolt világképet.  Ha te találtál benne olyan ell
> entmondást vagy önellentmondást, ami nem tudható be a mindennapi (és nem f
> ilozófiai, matematikai, ill. tudományos) nyelvhasználat pontatlanságainak,
>  kérlek jelezd.  Különben olyan benyomásom alakulna ki, hogy a hiba a te k
>       észülékedben van.
>
>       Gyuszi
>
>       On Thu, 14 Jan 2021, Sziklay Levente wrote:
>
>       > Date: Thu, 14 Jan 2021 08:25:19 +0100 (CET)
>       > From: Sziklay Levente <lsziklay at freemail.hu>
>       > Reply-To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>       > To: grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> > Subject: Re: [Grem] A szélsőbalos akadémiai paranoia + az újbalos aktiviz
>       mus /
>       >      Szilvay G.
>       > 
>       > Kedve Mőci!
> > Ez a cikk hetet-havat összekavar, tudjuk be Szilvay barátunk szilveszteri
>
>       > másnaposságának...
>       >  
>       > Üdv
>       > L.
>       > 
>       > Emoke Greschik <greschem at gmail.com> írta:
>       >        
>       >  
>       > [427341_cynicaltheories2.jpg]
>       > Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai paranoia és az újbalos
>       > aktivizmus látlelete
>       > 2021. január 11. 13:50
>       >  Írta: Szilvay Gergely
>       >  
>       > Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek
>       > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre
>       > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az
>       > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák:
>       > könyvrecenziónk.
>       > 
>       > Vajon mi jut eszébe az olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai
>       > elméletek”? Ha szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen,
>       > akkor valami ártatlan társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé
>       > modoros nyelvű elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a
>       > tűzkeresztségen, akkor tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy
>       > többesszámban a paranoiás világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes
>       > hagyománnyal rendelkező, tudományos változata, mely a posztmodern
>       > édesgyermeke.
>       > 
>       > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>       > posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció,
>       > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a
>       > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai
>       > fajelmélet és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két
>       > társadalomtudós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>       > 
>       > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék
>       > és a piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek,
>       > aki mindent lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem
>       > akar hallani a posztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay
>       > részéről: „És  feleségemnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet
>       > akart élni, és sosem akart róla tudni, hogy mindez létezik.”
>       > 
>       > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az
>       > LMBTQ-törekvések és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus
>       > elképzelése, a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű
>       > mozgalom követelései mind a kritikai elméletekre visszavezethető
>       > felfogásban gyökereznek, a nyugati társadalomtudományi szakokon pedig
>       > ma már elsősorban ezt tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így
>       > érdemes tisztában lenni vele, hogy mik ezek.
>       > 
>       > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet (the
>       > Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket
>       > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? Hiszen a
>       > világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus, a
>       > társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>       > görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>       > 
>       > [CynicalTheories.png]
>       > 
>       > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a
>       > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi
>       > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel
>       > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques
>       > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy
>       > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire) nem tagadják, hogy
>       > létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból bármilyen érvényes
>       > következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a valóság között ugyanis
>       > ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy alkotja) a
>       > valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha alkotja, de ez
>       > legyen a posztmodernek problémája).
>       > 
>       > Mindebből nő ki a „tagadás kultúrája”, ahogy Scruton nevezi, amely
>       > pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó szándékok
>       > kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, cinikusan-gunyorosan
>       > vigyorogva.
>       > 
>       > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>       > 
>       > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális,
>       > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és
>       > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek
>       > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>       > 
>       > Viccelődés a posztmodernnel
>       > 
>       > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen
>       > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp
>       > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a
>       > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti
>       > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna,
>       > ám 2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos
>       > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az
>       > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance
>       > tanulmányok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai
>       > elit, a három tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020
>       > szeptemberében megjelent Cynical Theories. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a
>       > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra
>       > és igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos
>       > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom
>       > struktúrák, hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek
>       > határozzák meg (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen
>       > keresztül), hogy mit és hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és
>       > az interakciók konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az
>       > egyéni meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy
>       > fő témája:  a határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a
>       > kulturális relativizmus; valamint az egyén és az egyetemes
>       > elvesztése. 
>       > 
>       > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és
>       > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a
>       > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és
>       > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik,
>       > az pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás,
>       > az is csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a
>       > hatalmi viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és
>       > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>       > 
>       > Alkalmazott posztmodern
>       > 
>       > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a
>       > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak,
>       > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták
>       > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított –
>       > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek
>       > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az
>       > említett „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből
>       > indulnak ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai
>       > kötelességük küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen –
>       > ezt nevezik a „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának,
>       > mely először eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati
>       > világot és egyre inkább a mindennapokat is ellepi. 
>       > 
>       > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>       > küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a
>       > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a
>       > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt
>       > akár a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg
>       > problémásnak tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi
>       > fogyatékossággal nem rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok
>       > testi fogyatékosságnak tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom
>       > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek
>       > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke)
>       > tartja. 
>       > 
>       > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni
>       > küzdelem eszköze a „problematizáció”
>       > 
>       > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a
>       > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő
>       > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők,
>       > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak
>       > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak,
>       > kirekesztőnek és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a
>       > nyelvből és kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt
>       > „befogadó” kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>       > 
>       > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern
>       > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a
>       > domináns csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig
>       > ezen csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek
>       > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket
>       > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk,
>       > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó
>       > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok
>       > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő
>       > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló
>       > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az
>       > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen,
>       > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek
>       > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>       > 
>       > Interszekcionálás és identitáspolitika
>       > 
>       > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott
>       > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást,
>       > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér,
>       > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a
>       > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete
>       > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki
>       > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal
>       > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük
>       > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az
>       > elnyomók álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként
>       > cselekszik, és nem tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>       > 
>       > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>       > társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a
>       > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is
>       > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért
>       > küzdött, hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó
>       > csoportjellemzők alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az
>       > identitáspolitika tagadja az egyéni tehetséget, személyiséget,
>       > ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet helyezi a középpontja, mint
>       > abszolút meghatározót, ezzel felerősítve azt, ami ellen elvileg küzd.
>       > Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem fizikai csoportjellemzői
>       > alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott csoportnak lenne egy
>       > éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, és az tartozna oda,
>       > aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen elvárásrendszerek
>       > ellen is. 
>       > 
>       > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt magában,
>       > hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását és
>       > abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek
>       > „hópehely-nemzedékét”, amelynek tagjai minden apróságra
>       > hiperérzékenyen reagálnak – nem pszichológiai, hanem ideológiai
>       > okokból. Végül az egész fent vázolt szemléletmód sajátossága, hogy
>       > bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák elől, a kritikát ugyanis a
>       > domináns elnyomó csoportok önvédelmi eszközének tekinti, ha pedig
>       > elvileg elnyomott megszólaló részéről érkezik, akkor árulásnak. A kör
>       > bezárult, a hisztéria és a paranoia öngerjesztővé vált. 
>       > 
>       > Világértelmezés
>       > 
>       > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal –
>       > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező
>       > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz
>       > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi
>       > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi
>       > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási
>       > javaslattal is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos
>       > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére
>       > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani
>       > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>       > 
>       > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi”
>       > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek
>       > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia és
>       > kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit akarja
>       > megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni azokat,
>       > akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai
>       > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek
>       > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges
>       > konstrukciójában.
>       > 
>       > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és
>       > át akarják itatni eme rettegéssel a világot.
>       > 
>       > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos
>       > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt,
>       > a posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden
>       > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk
>       > már bemutatott kritikai fajelmélet és interszekcionalizmus, utána a
>       > feminizmus é gender-tanulmányok. Ezután egy fejezetet szentelnek a
>       > „társadalmi igazságosság tudományosságának” (social justice
>       > scholarship) és annak, hogy ez miként folyik egybe az aktivizmussal,
>       > itatódik át a „társadalmi igazságosság” etikai követelményeivel,
>       > társadalomátalakító céljaival.
>       > 
>       > Az éptestűek uralma
>       > 
>       > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat
>       > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és
>       > a fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem
>       > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes
>       > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és
>       > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s
>       > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként,
>       > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus
>       > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy
>       > „egy szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző
>       > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte
>       > érdekében”.
>       > 
>       > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s
>       > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a
>       > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják
>       > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek”
>       > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem
>       > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési
>       > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás
>       > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is
>       > lehetségesek. 
>       > 
>       > A 22-es csapdája
>       > 
>       > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert
>       > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az
>       > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az
>       > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs
>       > baloldalt, annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai
>       > elméletek képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált
>       > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét,
>       > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz
>       > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron
>       > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös
>       > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>       > 
>       > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott
>       > terület.
>       > 
>       > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a
>       > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás
>       > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet
>       > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az
>       > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént,
>       > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és
>       > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke)
>       > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>       > 
>       > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme
>       > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó
>       > hatalmi hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell,
>       > hanem eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a
>       > posztmodern kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia
>       > filozófus szófordulatával és könyvcímével élve – a világ gyűlölete.
>       > A Cynical Theories pedig a tudományos szinte emelt hisztérikus
>       > paranoia látlelete.
>       > 
>       > Mi lehet minderre a gyógyír?
>       > 
>       > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a
>       > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges
>       > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint
>       > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető)
>       > igazság újrafelfedezése is. A posztmodern kritikai elméleteknek vannak
>       > igaz meglátásai, ám épp kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és
>       > az ember természetével kapcsolatos (antropológiai)
>       > meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat pedig abszolutizálják.
>       > 
>       > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó
>       > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran
>       > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív,
>       > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt
>       > a kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik
>       > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és
>       > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is,
>       > de téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan
>       > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával
>       > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán
>       > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>       > 
>       > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault
>       > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben
>       > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok
>       > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink
>       > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai
>       > elméletek állítják.
>       > 
>       > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a
>       > kritikai elméletek felszabadító receptjét követjük.
>       > 
>       > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai
>       > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a
>       > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben
>       > politikai is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni
>       > kívánja, nem engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem
>       > tolerálva az emberi esendőséget.
>       > 
>       > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist
>       > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why
>       > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>       > 
>       >  
>       > [icon-envelope-tick-green-avg-v1.png]
>       > Mentes a vírusoktól. www.avg.com
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > 
>       >                 
>       > 
>       > 
>       >             
>       >                     
>       >             
>       >                 
>       >                         
>       >                                     
>       > 
>       >                                             
>       >                                                         
> >                                                                          
>         
>       >                      
>       >                             
> >                                                                          
>         
>       >  
>       >                                         
>       > 
> >                         Cinikus elméletek: a szélsőbalos akadémiai parano
>       ia
>       >  és az újbalos aktivizmus látlelete
> >                                                     2021. január 11. 13:5
>       0
> >                                                                          
>         
> >   Írta:                                     Szilvay Gergely              
>        
>       >                  
>       >                             
>       >                         
>       > 
>       >                         
>       >                             
>       >                                                             
>       >                             
>       >                         
>       > 
>       > 
>       >                         
>       >                         
>       >     Most megtudhatja, mi áll az olyan, posztmodern nyugati őrületek 
>       > mögött, mint az identitáspolitika, a gender-elmélet, az egyre 
>       > kiterjedtebb LMBTQ-követelések és hasonlók. Kritikai elmélet az 
>       > egyetemen, SJW-mozgalom a közéletben. Cinikus teóriák: könyvrecenziónk.
>       > 
>       >                 
>       > 
>       >         
>       > 
>       > 
>       >                                         Vajon mi jut eszébe az 
>       > olvasónak, ha meghallja a kifejezést: „kritikai elméletek”? Ha 
>       > szerencsés, és még nem esett át a tűzkeresztségen, akkor valami ártatlan
>       >  társadalomkritikára, önreflexióra, esetleg kissé modoros nyelvű 
>       > elmélkedésekre asszociálhat. Ha már átesett a tűzkeresztségen, akkor 
>       > tudja, hogy a kritikai elmélet(ek), egyes vagy többesszámban a paranoiás
>       >  világ- és nyugati öngyűlölet pár évtizedes hagyománnyal rendelkező, 
>       > tudományos változata, mely a posztmodern édesgyermeke.
>       > 
>       > A kritikai elméletek világába tartozik többek közt a strukturalizmus,
>       >  posztstrukturalizmus, marxizmus, perspektivizmus, dekonstrukció, 
>       > posztkolonializmus, narratológia, pszichoanalitikus kritika, a 
> > feminizmus számos irányzata, a gender- és queer-elmélet, a kritikai fajel
>       mé
> > let és hasonlók. Ezek különös-fantasztikus világáról szóló két társadalom
>       t
>       > udós, Helen Pluckrose és James Lindsay új kötete. 
>       > 
> > Már az ajánlás is olyan, mintha választanunk kellene a Mátrixban a kék és
>        a
> >  piros tabletta közt. Pluckrose részéről: „Férjemnek, Davidnek, aki minde
>       n
> > t lehetővé tesz, és lányomnak, Lucynak aki soha többé nem akar hallani a 
>       p
> > osztmodernről. Munkám ezügyben véget ért.” Lindsay részéről: „És  feleség
>       e
> > mnek, Heathernek, aki csak egy egyszerű életet akart élni, és sosem akart
>        
>       > róla tudni, hogy mindez létezik.”
>       > 
> > Akkor mi miért olvassuk el? A kortárs identitáspoltika, az LMBTQ-törekvés
>       ek
>       >  és nyelvezetük, a strukturális rasszizmus elképzelése,
>       >  a gender-elmélet legújabb őrültségei, a transznemű mozgalom követelései
>       >  mind a kritikai elméletekre visszavezethető felfogásban gyökereznek, a 
>       > nyugati társadalomtudományi szakokon pedig ma már elsősorban ezt 
>       > tekintik A Tudományos Megközelítésnek, így érdemes tisztában lenni vele,
>       >  hogy mik ezek.
>       > 
>       > Ezeket összefoglalóan gyakran csak pusztán, mint az Elméletet
>       >  (the Theory) emlegetik az akadémiai világban. De miért kell ezeket 
>       > kritikainak nevezni? Vagy miért csak ezek a kritikaiak? 
>       > Hiszen a világra adott bármilyen szisztematikus reflexió lehet kritikus,
>       >  a társadalomkritika műfaja is létezik már legalább a közmondásos „ókori
>       >  görögök” óta, azaz a filozófia per definitionem kritikai.
>       > 
>       > 
>       > 
>       > A marxista-posztmodern kritikai elméletek számára semmi sem biztos a 
>       > világban, csak a „kontextusfüggés” és az úgynevezett „hatalmi 
>       > struktúrák”. Hátterük a marxizmus, a frankfurti iskola, a Michel 
>       > Foucault nevével fémjelezhető posztstrukturalizmus és a Jacques 
>       > Derridához köthető dekonstrukció. A posztstrukturalisták például egy 
>       > róluk szóló bevezető kötet szerint „(többnyire)
>       >  nem tagadják, hogy létezik külvilág; csak épp azt kétlik, hogy abból 
>       > bármilyen érvényes következtetést le tudunk vonni”.  Köztünk és a 
>       > valóság között ugyanis ott a nyelv, ami nem leírja, hanem torzítja (vagy
>       >  alkotja) a valóságot, amihez így nincs hozzáférésünk (kivéve, ha 
> > alkotja, de ez legyen a posztmodernek problémája).Mindebből nő ki a „taga
>       dá
>       > s kultúrája”, ahogy Scruton nevezi,
>       >  amely pusztán a kritikát és a leleplezést, a feltételezett hátsó 
>       > szándékok kiderítését-kiterítését tekinti feladatának, 
>       > cinikusan-gunyorosan vigyorogva. 
>       > 
>       > Ez a „kritikai értelmiség” önfelfogása.
>       > 
>       > Ez már rég nem az egészséges tudományos szkepszis; ez egy radikális, 
>       > romboló szkepszis. Kérdés persze, ha a világban minden bizonytalan és 
>       > megismerhetetlen, akkor ezalól miért pont a hatalmi viszonyok képeznek 
>       > kivételt, de hát ilyen eretnek kérdéseket nem illik feltenni.
>       > 
>       > Viccelődés a posztmodernnel
>       > 
>       > 2017-18-ban három tudós, James A. Lindsay, Peter Boghossian és Helen 
>       > Pluckrose négy értelmetlen, de posztmodern fordulatokkal teli vagy épp 
>       > abszurd erkölcsi elképzeléseket javasló „tanulmányt” közöltetett le a 
>       > „kritikai elméletek”-kel foglalkozó, gender- és queer-elméleti 
>       > folyóiratok világában. A projektet 2019-ig folytatni szerették volna, ám
>       >  2018 októberében újságírók rájöttek, hogy a tanulmányok állítólagos 
>       > szerzője, Helen Wilson nem létezik (ezért lett négy tanulmány az 
> > eredetileg tervezett húszból). Az ügyből nagy botrány (a Grievance tanulm
>       án
> > yok ügye) lett, melyet nehezen viselt a posztmodern akadémiai elit, a hár
>       o
> > m tudósból kettő pedig könyvet írt.   Ez lett a 2020 szeptemberében megje
>       l
>       > ent Cynical Theories. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék szerint a posztmodern két fő alapelve közül az egyik a 
>       > tudásra vonatkozik, a másik pedig politikai: az objektív – valóságra és 
>       > igazságra vonatkozó – tudás létével és elsajátításával kapcsolatos 
>       > radikális szkepticizmus; illetve hogy a társadalmat hatalom struktúrák, 
>       > hierarchikus rendszerek formálják és irányítják, és ezek határozzák meg 
>       > (a nyelven, szokásokon, normákon és mindenen keresztül), hogy mit és 
>       > hogyan tudhatunk (azaz a valóságot a nyelv és az interakciók 
>       > konstruálják). Ez határozza meg az egyéniséget és az egyéni 
> > meggyőződéseket is. Mindezek következtében a posztmodern négy fő témája: 
>        a
> >  határok elmosása; a nyelv, mint hatalmi eszköz; a kulturális relativizmu
>       s
>       > ; valamint az egyén és az egyetemes elvesztése. 
>       > 
>       > Ezért aztán a nyugati világban kifejlődött természettudományos és 
>       > társadalomtudományos módszertanok, a logika és az érvelés is pusztán a 
>       > nyugati elnyomás hatalmi eszközei; a határok, kategóriák (mint nő és 
>       > férfi) sem valódiak, csak hatalmi konstrukciók.  Ami valódinak tűnik, az
>       >  pusztán a „performativitás”, azaz az állandó ismétlés, szajkózás, az is
>       >  csak amiatt, mert úgy cselekszünk, mintha valódi lenne. Így a hatalmi 
>       > viszonyokat és elnyomást nem csak tudatosan lehet kreálni és 
>       > fenntartani, hanem tudatlanul, sőt akár akaratunk ellenére is.
>       > 
>       > Alkalmazott posztmodern
>       > 
>       > Az első posztmodern szerzők eredetileg annyira nihilisták voltak, a 
>       > világ megváltoztathatóságával kapcsolatban pedig annyira szkeptikusak, 
>       > hogy csak a „nyelvi játékok” és az irónia eszközét látták 
>       > alkalmazhatónak az általuk detektált – és hisztérikusan felnagyított – 
>       > problémák minimális kikezdésére. A nyolcvanas évek közepétől egyesek 
>       > kikiáltották a posztmodern halálát, viszont megjelentek azok az említett
>       >  „kritikai elméletek”, amelyek a posztmodern meggyőződéseiből indulnak 
>       > ki, viszont valamiért mégis úgy gondolják, hogy etikai kötelességük 
>       > küzdeni a posztmodern által felvázolt viszonyok ellen – ezt nevezik a 
>       > „társadalmi igazságosság” (social justice) mozgalmának, mely először 
> > eluralkodott az egyetemeken, mára pedig a vállalati világot és egyre inká
>       bb
>       >  a mindennapokat is ellepi. 
>       > 
>       > A „társadalmi igazságosság bajnokai” (social justice warriorok – SJW)
>       >  küzdenek a patriarchátus és a maszkulinitás (férfiuralom), a 
>       > heteronormativitás (a heteroszexuálisok uralma), a cisznormativitás (a 
>       > biológiai nemükkel azonosulók uralma), a fehér felsőbbrendűség, sőt akár
>       >  a „kövérségfóbia” („fatphobia”, a kövérség egészségügyileg problémásnak
>       >  tartása) és az „ableism” (a valamiféle testi fogyatékossággal nem 
>       > rendelkezők uralma és a testi fogyatékosságok testi fogyatékosságnak 
>       > tartása) elnyomó rendszerei ellen. 
>       > 
>       > Pluckrose-ék ezt nevezik „alkalmazott posztmodernnek”.  A mozgalom 
>       > azokat, akik magukévá tették a posztmodern alapelveket és elkezdtek 
>       > küzdeni a „társadalmi igazságosságért”, „megvilágosodottnak” (woke) 
>       > tartja. 
>       > 
> > Az elnyomás és mindenféle hatalmi viszonyok, hatalmi csoportok elleni küz
>       de
>       > lem eszköze a „problematizáció”
>       > 
>       > (létező problémák felnagyítása és nemlétező problémák kitalálása), a 
>       > dekonstrukció, a „binaritások” elleni küzdelem (például a férfi és nő 
>       > kategóriájának lebontása) és az elnyomottnak tartott csoportok (nők, 
>       > feketék, LMBTQ-emberek, ezek kereszteződései) szempontjainak 
>       > abszolutizálása. Úgyszintén fontos feladat az elnyomónak, kirekesztőnek 
>       > és diszkriminatívnak tartott kifejezések kigyomlálása a nyelvből és 
>       > kicserélésük udvarias, nem megbélyegző, semleges, sőt „befogadó” 
>       > kifejezésekre – azaz a politikai korrektség.  
>       > 
>       > A „standpoint theory” (nézőpont-elmélet) a radikális posztmodern 
>       > szkepszis terméke: mivel a társadalmat a hatalmi viszonyok és a domináns
>       >  csoportok határozzák meg, az objektív igazság és logika pedig ezen 
>       > csoportok csele, ezért a megoldás az, ha az elnyomott kisebbségek 
>       > álláspontját tesszük magunkévá, mivel menthetetlenül meghatároz minket 
>       > az, hogy a társadalom hatalmi mátrixaiban hol helyezkedik el nemünk, 
>       > szexualitásunk, fajunk, etnikumunk és más jellemzőink. Az uralkodó 
>       > csoportok csak a saját látásmódjukat ismerik, a nem domináns csoportok 
>       > viszont ismerik az uralkodó látásmódot és a sajátjukat is, így az ő 
>       > szempontrendszerük gazdagabb.  Ez a marxisták hamis tudatról szóló 
>       > elképzelésének fordítottja: itt nem az elnyomottaknak, hanem az 
>       > elnyomóknak van hamis tudata. (Kérdés, ha az igazság megismerhetetlen, 
>       > akkor az elnyomott csoportok érzései, megélései miért is képeznek 
>       > megismerhető igazságot, de ez is eretnek kérdés.)
>       > 
>       > Interszekcionálás és identitáspolitika
>       > 
>       > Egy ember természetesen tagja lehet több elnyomó vagy elnyomott 
>       > csoportnak, ezek a kategóriák átfedhetik egymást, 
>       > „interszekcionálhatnak”. A legelnyomóbb a nyugati, keresztény, fehér, 
>       > heteroszexuális férfi, a legelnyomottabbak közt pedig ott találjuk a 
>       > fekete, bevándorló, transznemű muszlim nőt. A fehér nő vagy a fekete 
>       > meleg férfi köztes kategóriák. Ha az elnyomott csoportokból valaki 
>       > disszidens hangon szólal meg, és valamiben egyetért az elnyomókkal 
>       > (például kritizálja a posztmodern kritikai elméleteket és a belőlük 
>       > fakadó aktivizmust), akkor az áruló, aki vagy magáévá tette az elnyomók 
> > álláspontját, vagy lefizették. Ezzel az illető elnyomóként cselekszik, és
>        n
>       > em tekinthető többé az elnyomott csoport tagjának. 
>       > 
>       > Ezt a jelenséget hívják ma „identitáspolitikának”, mivel a valamilyen
>       >  társadalmi csoporthoz való tartozást abszolutizálja. Azonban ezt a 
>       > szemléletet számos belső ellentmondás feszíti, és etikai problémák is 
>       > akadnak vele. Egyrészt korábban a nőmozgalom például épp azért küzdött, 
>       > hogy az egyes nőket ne kizárólag a nőkre vonatkozó csoportjellemzők 
>       > alapján ítéljék meg, hanem egyénileg. Az identitáspolitika tagadja az 
>       > egyéni tehetséget, személyiséget, ehelyett újra a fajt, etnikumot, nemet
>       >  helyezi a középpontja, mint abszolút meghatározót, ezzel felerősítve 
>       > azt, ami ellen elvileg küzd. Másrészt azt, aki kibeszél, rögtön nem 
>       > fizikai csoportjellemzői alapján ítéli meg, hanem úgy, mintha az adott 
>       > csoportnak lenne egy éthosza, elvárt gondolat- és viselkedésrendszere, 
>       > és az tartozna oda, aki eszerint cselekszik – miközben épp küzd az ilyen
>       >  elvárásrendszerek ellen is. 
>       > 
>       > Emellett az egész identitáspolitika mentális veszélyeket rejt 
>       > magában, hiszen a problémák helyén kezelése helyett azok felnagyítását 
> > és abszolutizálását bátorítja, így kialakítva a nyugati egyetemek „hópehe
>       ly
>       > -nemzedékét”,
>       >  amelynek tagjai minden apróságra hiperérzékenyen reagálnak – nem 
>       > pszichológiai, hanem ideológiai okokból. Végül az egész fent vázolt 
>       > szemléletmód sajátossága, hogy bezárkózó, elbarikádozza magát a kritikák
>       >  elől, a kritikát ugyanis a domináns elnyomó csoportok önvédelmi 
>       > eszközének tekinti, ha pedig elvileg elnyomott megszólaló részéről 
>       > érkezik, akkor árulásnak. A kör bezárult, a hisztéria és a paranoia 
>       > öngerjesztővé vált. 
>       > 
>       > Világértelmezés
>       > 
>       > A „kritikai elméletek” képviselői – szemben más tudományágakkal – 
>       > feljogosítva érzik magukat, hogy a világ és a társadalom minden létező 
>       > jelenségét kritikai vizsgálódásuk tárgyává tegyék és sajátosan torz 
>       > szempontrendszerük alapján elemezzék, megtalálva a keresett hatalmi 
>       > viszonyokat, elnyomó aktusokat az emberi kapcsolatok és társadalmi 
>       > jelenségek legkisebb nüanszaiban is, természetesen megoldási javaslattal
>       >  is előállva. (Ezért ideológia a gender-elmélet: sajátos 
>       > szempontrendszerét alkalmazva a világon minden értelmezésére 
>       > feljogosítva érzi magát, és a világon mindent ki akar javítani 
>       > társadalommérnöki meglátásai alapján.)
>       > 
>       > A monomán struktúramánia miatt minden elég odakerül a „társadalmi” 
>       > jelző, az elnyomás és hatalom megszállott keresése miatt mindennek 
>       > megszületik a „kritikai” ága (van már például kritikai pszichológia
>       >  és kritikai földrajz is). Aki mindenáron az elnyomó hatalom jeleit 
>       > akarja megtalálni minden emberi kapcsolatban, ez meg is fogja találni 
>       > azokat, akkor is, ha ilyenek nincsenek. Magyarán a posztmodern kritikai 
>       > elméletek, az identitáspolitika és a woke-mozgalom maguk jeleskednek 
>       > abban, amivel a világot vádolják: a hatalmi viszonyok mesterséges 
>       > konstrukciójában.
>       > 
> > Rémeket festenek a falra, majd a maguk festette rémektől rettegnek, és át
>        a
>       > karják itatni eme rettegéssel a világot.
>       > 
>       > Helen Pluckrose és szerzőtársa, akik egyébként hagyományos 
>       > baloldali-liberális szempontból kritizálják a szélballer posztmodernt, a
>       >  posztkolonializmus bemutatásával folytatják a kötetet, mint minden 
> > kritikai elmélet őse, majd a queer-elmélet jön, a korábban általunk már b
>       em
>       > utatott kritikai fajelmélet
>       >  és interszekcionalizmus, utána a feminizmus é gender-tanulmányok. 
>       > Ezután egy fejezetet szentelnek a „társadalmi igazságosság 
>       > tudományosságának” (social justice scholarship) és annak, hogy ez miként
>       >  folyik egybe az aktivizmussal, itatódik át a „társadalmi igazságosság” 
>       > etikai követelményeivel, társadalomátalakító céljaival.
>       > 
>       > Az éptestűek uralma
>       > 
>       > Különösen is érdekes, valamint ijesztő mindaz, amit a „fat 
>       > studies”-ról és a „disability studies”-ról írnak, melyek az elhízás és a
>       >  fogyatékosság pusztán alternatív életformák, melyeket csak a nem 
>       > kövérek és „éptestűek” „medikalizálnak”, a saját állapotukat önkényes 
>       > módon „normálisnak” beállítva. Bizonyára találkoznak a túlsúlyos és 
>       > fogyatékos embertársaink értetlenséggel, küzdenek az elfogadásért, s 
>       > minden segítséget megérdemelnek mind egyénileg, mind csoportként, 
>       > társadalmilag, de azért mégiscsak az van – miként a neurobiológus 
> > Maureen Condic és filozófus testvére, Samuel Condic fogalmaz –, hogy „egy
>
>       >  szerv meghatározó tulajdonsága a szervezet: egy entitás különböző 
>       > szerveinek feladata, hogy együttműködjenek az egész entitás jóléte 
>       > érdekében”.
>       > 
>       > A szerveinknek és testünk egészének rendeltetése van, s 
>       > rendeltetésszerű működése.  Ha egy szerv, legyen az a szem, a fül, a 
>       > gyomrunk, nem felelnek meg ennek, nem, vagy csak részlegesen tudják 
>       > teljesíteni feladatukat, akkor az nem pusztán önkényes, „éptestűek” 
>       > által meghatározott társadalmi konstrukciók és normák által el nem 
>       > ismert eltérés, különbség, egyenlő értékű alternatíva, hanem „működési 
>       > hiba”, rendellenesség. Kár ezt tagadni az elfogadás és felszabadítás 
>       > nevében, utóbbiak eme politikailag korrekt tagadás nélkül is 
>       > lehetségesek. 
>       > 
>       > A 22-es csapdája
>       > 
>       > Helen Pluckrose és James Lindsay kötete azért hasznos, mert 
>       > megmutatja, mi folyik a nyugati akadémiai világban, s mi mindennek az 
>       > elméleti háttere. Aki érteni akarja a kortárs identitásmozgalmakat, az 
>       > LMBTQ-követeléseket, a gender-elméletet, sőt az egész kortárs baloldalt,
>       >  annak a könyv megvilágító erejű lehet, bár a kritikai elméletek 
>       > képviselői fensőbbséges lenézéssel valamiféle racionalizált 
>       > visszacsapást (backlash) fognak látni benne a még Platón sötét, 
>       > illúziókkal teli barlangjában élők részéről. Mindez csak arra lesz 
>       > bizonyíték, hogy a kritikai elméletek képviselői végső soron 
>       > vitaképtelenek, a feléjük irányuló kritikát ugyanis egyfajta körkörös 
>       > érveléssel saját felfogásuk igazolásának veszik. 
>       > 
> > A kritikai elméletek kritikája, akár saját magukra alkalmazása tiltott te
>       rü
>       > let.
>       > 
>       > Talán elmondhatjuk: a posztmodern kritikai elméletek, a 
>       > woke-aktivizmus és az identitáspolitika világa, hisztérikus, paranoiás 
>       > és teljességgel ellentmondásos, bezárkózó világ. Az ezt a szemléletet 
>       > képviselő mozgalom, miközben radikálisan tagadja a valóság és az 
>       > igazság, az erkölcs megismerhetőségét, az egyetemest és az egyént, 
>       > aközben abszolút magabiztossággal lép fel, mint az egyetlen – és 
>       > kivételesen valamiért egyetemes – igazság bajnoka, a titkos (woke) 
>       > tudással rendelkező, gnosztikus elit.
>       > 
>       > Mivel viszont a világról szerezhető egyetlen érvényes tudás eme 
>       > mozgalom szerint kizárólag annak végtelen romlottságát (elnyomó hatalmi 
>       > hierarchiák) bizonyítja, ezért a világot nem javítgatni kell, hanem 
>       > eltörölni, és teljesen újat építeni helyette. Magyarán ez a posztmodern 
> > kritikai szemlélet – Chantal Delsol francia filozófus szófordulatával és 
>       kö
> > nyvcímével élve – a világ gyűlölete. A Cynical Theories pedig a tudományo
>       s
>       >  szinte emelt hisztérikus paranoia látlelete.
>       > 
>       > Mi lehet minderre a gyógyír? 
>       > 
>       > A szerzők az „identitáspolitika nélküli liberalizmust” és a 
>       > hagyományos tudományosságba vetett bizodalmat ajánlják egészséges 
>       > megoldás gyanánt.  Rémi Brauge (úgyszintén francia filozófus) szerint 
> > viszont hasznos volna néhány „középkori” (vagy inkább alapvető) igazság ú
>       jr
>       > afelfedezése is. A
>       >  posztmodern kritikai elméleteknek vannak igaz meglátásai, ám épp 
>       > kiindulópontjaik (ismeretelméleti alapjaik) és az ember természetével 
> > kapcsolatos (antropológiai) meggyőződései tévesek, kritikus meglátásaikat
>        p
>       > edig abszolutizálják.
>       > 
>       > A kritikai elméletek felvilágosodásra és modernitásra vonatkozó 
>       > kritikáiban sok az igazság, ugyanakkor ezek a meglátások gyakran 
>       > olyasmik, amelyeket sokkal korábban megfogalmaztak konzervatív, 
>       > reakciós, ellenforradalmár szerzők, tehát nem feltétlen újak. Másrészt a
>       >  kritikai elméletek képviselői átesnek a közmondásbeli ló másik 
>       > oldalára. Jogos a felvilágosodás emberképének és 
>       > objektivitás-elképzelésének, valamint racionalizmusának kritikája is, de
>       >  téves a teljes irracionalizmus; téves a felvilágosodás túlságosan 
>       > individiualista emberképét az egyén, a személyiség teljes tagadásával 
>       > felváltani; és téves az univerzális objektivitás kritikájának nyomán 
>       > tagadni a valóság és igazság megismerésének lehetőségét.
>       > 
>       > Hatalmi viszonyok például mindig is léteztek, és akár Foucault 
>       > hatalomelmélete is igaz lehet, csak talán még sem érdemes mindebben 
>       > végső, mindent háttérbe szorító tragédiát látni. Hatalmi viszonyok 
>       > mindig voltak, mindig lesznek, társadalmaink és emberi viszonyaink 
>       > összképe azonban egyáltalán nem olyan szörnyű, mint a kritikai elméletek
>       >  állítják.
>       > 
> > A világ nem egy nagy Észak-Korea, viszont épp akkor lesz azzá, ha a kriti
>       ka
>       > i elméletek felszabadító receptjét követjük.
>       > 
>       > Akkor ugyanis abszolút hatalomra fog szert tenni a politikai 
>       > korrektség, a nyelv- és viselkedésrendőrség, mely annak a 
>       > gondolatnak jegyében, hogy nincs magánélet, a személyes egyben politikai
>       >  is, életünk minden mozzanatát monitorozni, ellenőrizni kívánja, nem 
>       > engedélyezve az eltérést a progresszív agendától, nem tolerálva az 
>       > emberi esendőséget.
>       > 
>       > Helen Pluckrose–James Lindsay: Cynical Theories : How Activist 
>       > Scholarship Made Everything about Race, Gender, and Identity--And Why 
>       > This Harms Everybody. Pitchstone Publishing, 2020.
>       > 
>       >                         
>       > 
>       >  
>       > 
>       >       
>       > Mentes a vírusoktól. www.avg.com 
>       > 
>       > 
>       > 
>       > _______________________________________________
>       > Grem mailing list
>       > Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>       > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>       > 
>       > 
>       >_______________________________________________
>       Grem mailing list
>       Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
>       http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
> 
> 
>