[Grem] ma Páli Szt.Vince ünnepe

[Emoke Greschik]

 Testvéreim! Páli Szent Vincében az Úr adott egy szentet, aki a 17. század
első felében, akkor Európa legnagyobb városában, Párizsban odatette,
odaélte nemcsak az Egyház, hanem mindenki elé az irgalmas, krisztusi
szeretetet. 1581 és 1660 között, 80 évig élt itt a földön. Alig múlt 20
éves, amikor pap lett. Nagyon szegény családból származott, s amikor Párizs
külvárosában kapott egy lelkipásztori helyet, természetes lett volna, hogy
megpróbál gyökeret verni, azután némi kis jövedelemre szert tenni és
segíteni az otthon maradottakat, a családot. – És nem ez történt. Vincében
kicsi korától kezdve, még otthon, a nyomorúságban is, volt érzék a másik
ínségének a meglátására. Élt benne valami istenadta segíteni akarás.
Papként először az tűnt föl neki, hogy ott a város peremén mennyire magukra
hagyatottan élnek az emberek. Se tanítójuk, se orvosuk, tulajdonképpen
papjuk sincs, úgy élnek, mint a pogányok... majdnem mint az állatok. Egyik
este, későn ment hazafelé, és rettenetes perlekedést, kiabálást hallott.
Közelebb érve kezdte megérteni a sötétben két, kegyetlen gorombasággal
vitatkozó nő szavait. Az egyik valami gyereket követelt vissza, a másik
pedig rikácsolva ordított, hogy nem adja. Hozzájuk érve látta, hogy az
egyik lenn áll az utcán, a másik az emeleti ablakból kiabál. Az utcán lévő
asszonyt Vince megpróbálta lecsillapítani, és megkérdezte, mi a baj? Az
elmondta neki: „Én, nyomorult, megszültem egy gyereket és nem tudtam róla
gondoskodni, ezért kitettem az utcára. Az a gyerek most már három éves, és
megtudtam, hogy ennél az asszonynál van, ott fönn az emeleten. És ez az
asszony egy „angyalcsináló”, aki elemészti a kicsinyeket, akik hozzá
kerültek, de amelyik erősebb, azt fölneveli, és ha lány, akkor prostituált
lesz, ha fiú, akkor rabszolga lesz belőle, mert eladja.” Vincét ez anyira
megdöbbentette, hogy ettől kezdve minden erejével a nyomorultak felé
fordult és segítette őket. Vince nem akárki volt, mert mint papra
fölfigyelt rá a királyi udvar. Nagyon előkelő emberek keresték mint
gyóntatót, vagy hallgatták mint igehirdetőt. És neki megadatott az a
kegyelem, hogy a gazdagok szemét is rá tudta nyitni a nyomorultakra.
Segítőkész lelkeket meg tudott szervezni, olyannyira, hogy szerzetesrend
lett a szegényeket segítő és segíteni akaró lányokból, özvegyekből. Mint
Szent Mártonban és Árpádházi Szent Erzsébetben, Vincében is az önmagával
nem törődő, a szegényt nem egyszerűen szociális meggondolásból segítő –
hanem a szenvedőben Jézus Krisztust látó – szentet ünnepeljük. Akiről
tudunk egy olyan esetet is, ami Kolbe Szent Maximiliánhoz teszi hasonlóvá.
Történt, hogy az udvarnál lévő összeköttetései révén Vince lett a királyi
gályáknak a főlelkésze. Ezeken a gályákon sínylődtek a gályarabok.
Észrevett a rabok közül valakit, aki kirítt a többiek közül. Vince látta,
hogy ez nem gyilkos, nem rabló, gonosztevő, és megkérdezte, hogy került
ide? Kiderült, hogy valamelyik haragosa bevádolta, megrágalmazta,
elítélték, és itt van teljesen ártatlanul. – Akkor Vince odament a
hajóskapitányhoz, és azt mondta neki: cserélj ki engem ővele. – A kapitány
nem vitatkozott, neki nem az elítélt személye volt a fontos, hanem csak a
gályarabok száma: a rabot elengedte, Vincét pedig odaláncolták a
gályapadhoz. – Hetekbe telt, amíg Párizsban nem találván őt, egyszer csak
valaki jelezte, hogy a Vince egy gályán van. Nem tréfából... ezt ő
halálosan komolyan gondolta. Ránk hagyta, mindegyikünkre, nemcsak a saját
vincés nővéreire – akik Budapesten fönn, a Ménesi úton élnek itt nálunk –,
meg nemcsak a lazaristákra, papokra, mindegyikünkre ráhagyta a példát és
sürgető kérést: a felebarátodban vedd észre a szenvedő Krisztust; vagy ha a
felebarátod nem szenved, vedd észre, hogy benne Krisztust szeretheted, Neki
szolgálhatsz. Mert nem igaz vallásosság az, ha valaki fennen hirdeti
magáról, hogy én keresztény vagyok, ilyen-olyan-amolyan tökéletes vagyok –
de a felebarátomat utálom, a férjemet is, pedig szentségi házasságban élek
vele... – vagy ne adj Isten, már el is váltam tőle, mert utáltam. Szeretni
a másik embert, azt a konkrét, melletted lévő másik embert, minden
nyomorúságával együtt – legyen az testi betegség, akármilyen hiba, bármi az
égadta világon – úgy szeretni, ahogyan van, ez a keresztény, ez a krisztusi
szeretet. Ami persze nem könnyű. Ezért ezen a napon az Egyház fohászkodik,
és mi is fohászkodjunk Szent Vincéhez, hogy segítsen nekünk bátornak lenni,
észrevenni a másikat, minden nyomorúságával együtt, azután segíteni. S
megköszönni az Úr Krisztusnak azt, hogy mellénk is mindig adja azt a
felebarátot, aki – ha szükségünk van rá – segít nekünk. Amen.

Dr. Diós István


<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200927/bf788d37/attachment.html>