[Grem] Korzenszky Richárd: Kellenek-e egyáltalán templomok?

[KEA]

Kellenek-e egyáltalán templomok?

Magyar Kurír, 2020.09.16. -- Korzenszky Richárd
https://www.magyarkurir.hu/nezopont/korzenszky-richard-kellenek-e-egyaltalan-templomok


Szeptember 13-án emlékeztek a tihanyi apátsági templom felszentelési 
évfordulójára, mely alkalomból Korzenszky Richárd emeritus tihanyi 
perjel a templomról írt jegyzetet, amit ezúton közreadunk.

Templomunk felszentelésének évfordulója van. Ünnep ez a nap. Tizenkét 
gyertya ég a templom falain, ahol a szentelő főpap a kereszt jelét 
rajzolta krizmával a templom falára.

     Tizenkét gyertya, tizenkét kereszt, tizenkét fénylő láng…

A tizenkét apostolt idézi, a kereszt vállalására figyelmeztet, az igaz 
világosságra irányítja tekintetünket.

Miért építenek az emberek ősidők óta templomot? Szükséges, hogy legyenek 
szent helyek, amelyek elkülönülnek a profán, az evilági, szekuláris 
világtól. Az ember egész lénye sóvárog a szent után. Az időbe, térbe 
beszorított ember ösztönösen is keresi a teljességet. Ki akar vonulni a 
mindennapok szűkösségéből, és be szeretne lépni a szent valóságába.

     A templomok olyan helyek, amelyek egybegyűjtik a sok különböző 
embert, akik azonban megegyeznek abban a vágyban, hogy szeretnének 
kiszakadni a hétköznapi világból, és szeretnének találkozni az Istennel.

A templom ugyanakkor az időből való kiszakadásnak is a helye. Ahol 
megtapasztalhatom, mit jelent találkozni a titokkal, az ésszel föl nem 
érhetővel. Ahol az ünneplésben, az évről évre visszatérő 
megemlékezésben, a múlt nagy történéseinek fölelevenítésével, 
jelenvalóvá tételével egybe sűrítve titokzatos módon érzékelhetővé válik 
a hívő ember számára a létezés nagy titka.

Zakeusnak, a vámszedőnek a történetét olvassuk az evangéliumból (Lk 
19,1–10). Egy „rangja van, becsülete nincs” emberről van szó. A vámosok 
elöljárója. Akinek a kezéhez bizonyára jogtalanul pénz tapadt. Mindenki 
ismeri, tud róla. Könnyen ítélünk.

Ez az alacsony termetű ember meghallja, hogy Jézus megy arrafelé. Látni 
szeretné. Hogy miért akarja látni? Ez az ő titka. De ez a vágy annyira 
erős benne, hogy nem törődik emberi tekintetekkel. Fölmászik az út menti 
fügefára, hogy láthassa Jézust.

Amikor Jézus odaér, találkozik a tekintetük. Aki emberi tekintetekkel, 
megjegyzésekkel nem törődve látni akarja Jézust, azt Jézus a tömeg 
tolongása ellenére is észreveszi. Elképzelem, miféle megjegyzések 
hangzanak el: odanézz, ki van ott! Mit keres ez a vámos, ez a bűnös 
ember éppen itt, amikor Jézus jár erre? (Zárójelben jegyzem meg: 
hányszor hallottam megjegyzéseket a templom előtt, buzgó, rendszeres 
templomba járóktól: „Ha tudná az atya, hogy miféle emberek jönnek ide!” 
Csak annyit szoktam mondani: „Sejtem…”)

Mi, akik templomot építünk, valamennyien esendő, bűnös emberek vagyunk. 
Nekünk van szükségünk arra, hogy találkozzunk az Úrral.

     Ha valóban látni akarjuk Jézust, ha nem számítanak emberi 
tekintetek, ha mindent megteszünk, ami tőlünk telik, akkor Jézus nekünk 
is azt mondja: „Ma a te házadba akarok betérni.”

A templom a találkozások helye. Találkozik itt az ég a földdel. A barokk 
templomok mennyezetfreskói át akarják törni a lezárt falakat, ki akarják 
nyitni az égre a boltozatot, fel akarják emelni a tekintetünket az 
odafönn valókra.

Találkozik itt szegény és gazdag, esendő és bűnös, mindenféle ember, 
akiben ugyanaz az olthatatlan vágy él.

Találkozik itt a liturgia mélységében, a szentségek kegyelmi valóságában 
az esendő ember és a végtelen Isten.

Kellenek-e egyáltalán templomok? – kérdik egyre gyakrabban és egyre 
többen, mert eltorzult emberképpel élünk ma a világban. A templomok 
leképezik a kozmikus rendet, jelképrendszerükkel figyelmeztetnek a 
teremtés rendjére.

     Ahol az ember helyezi magát az Isten helyére, összezavarodik a 
világ, elmosódik a különbség a jó és a rossz, a szent és a profán között.

A történelem folyamán sokszor megpróbálták profanizálni a templomokat. 
Egy olyan világban, ahol semmi sem szent, valóban nem igényli a világ a 
szent helyeket. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a küldetésről: 
menjetek az egész világra, tegyétek tanítványaimmá a népeket…

A templomnak üzenete van a külvilág számára. Templomunk, a tihanyi 
kéttornyú apátsági templom messziről látszik, igazodási pont a Balatonon 
hajózók számára. De üzenete van a templomnak a turisták számára is, akik 
egyszerűen érdekességet, látványosságot keresnek. A gazdagon díszített 
templombelső önmagában semmire sem való, nincs gazdasági haszna, nem 
lehet eladni, nem lehet árucikké formálni. Figyelmeztető jel: voltak 
emberek, akik pénzt, fáradságot nem kímélve építettek, és látták el 
művészi alkotásokkal ezeket a helyeket, elsősorban nem emberi 
tekinteteknek, hanem az élő Isten tiszteletére, aki hitünk szerint ura 
életnek és halálnak.

Nagy kihívás mindannyiunk számára: a templomaink maradjanak templomok, s 
ne a profán világ hatoljon be a falaik közé! S templomaink legyenek 
igazi fényt sugárzó helyek, amelyek meg tudják szentelni az egyre 
sivárabb, egyre profánabb világot, amelyben sokak szerint semmi helye 
nincs az Istennek.

Templomunk kettős tornya az égre mutat. Tornyaiban megszólaló 
harangjaink hangja messzire eljut. De

     minden kőből épített templomnál fontosabb az élő kövekből felépülő 
szentegyház, a Jézust valóban látni akarók közössége, akiknek élete – ha 
valóban találkoztunk az Úrral, megváltozik, mint a Jézussal találkozó 
Zakeus élete is megváltozott.

S ha megtapasztalják az emberek azt a békességet, amely a Jézussal való 
találkozásból fakad, akkor bizonyára egyre többen lesznek, akik élete 
megszenteli ezt a profán világot. S nem másutt keresik az élet értelmét, 
mert meggyőződéssel ki tudják majd mondani: „Uram, hová menjünk? Az örök 
élet Igéi tenálad vannak.” (Jn 6,68)

Vajda Sámuel apát fejezte be a templom belső kialakítását, és 
szenteltette fel a templomot. A templomszentelés szertartását Bajzáth 
József veszprémi püspök végezte 1778. szeptember 13-án.

Forrás: Korzenszky Richárd OSB közösségi oldala

Fotó: Lambert Attila
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.