[Grem] H. Boulad jezsuita 'az iszlámróll', a katolikus egyház ostoba, szemellenzős párbeszédéről az iszlámmal

[Emoke Greschik]

*Lázár Sonja, k. Lttag mai angol nyelvű levelében idézte H. Boulad
Egyiptomban élő katolikus, jezsuita szerzetes 'Vádolom .....' levelét. L.
alább: magyarul*

 Henri Boulad   a kopt keresztények elleni virágvasárnapi véres merénylet
után
https://www.magyaridok.hu/velemeny/valosaggal-torteno-szembesules-1626757/?fbclid=IwAR12LaGuvzh0XkDoXzK8OU32x8qNWHlACZJ3ZWRoUMPrTsqRf-MDdNaAH28
2017. április 29. szombat 08:00

Nemcsak a terroristákat és a terrorizmust vádolom, hanem egész egyszerűen
az iszlámot is, amely természeténél fogva politikai és radikális.

Vádolom az iszlámot, amiért okozója ennek a barbárságnak, és minden, a
muzulmán hit nevében elkövetett erőszaknak. Nem csak a terroristákat és a
terrorizmust vádolom. Nem egyedül a Muzulmán Testvériséget vádolom, sem
azoknak a csoportocskáknak a felhőjét, amely körülveszi ezt az erőszakos és
totalitárius dzsihadista testvériséget. Nem kizárólag az iszlamizmust vagy
a politikai és radikális iszlámot vádolom.

Egész egyszerűen az iszlámot vádolom, amely – természeténél fogva –
egyszerre politikai és radikális. Amint azt már több mint 25 éve megírtam:
az iszlamizmus nem más, mint a kendőzetlen iszlám, a maga teljes
logikájával és szigorúságával. Úgy van jelen az iszlámban, ahogy csibe a
tojásban, gyümölcs a virágban, fa a magban. Olyan társadalmi terv
hordozója, amely az egyedül legitim, hiszen isteni törvényen, a sarián
alapuló világkalifátus megteremtésére törekszik. Olyan tervről van itt szó,
amely globális és globalizáló, totális, totalitásra törekvő és
totalitárius. Az iszlám egyszerre akar vallás, állam és társadalom
– din wa dawla – lenni. Ilyen a kezdetektől fogva.

A Mekkából Medinába településsel (a hidzsrával) az iszlám a vallás
státusából a teokratikus állam státusába lép. Ez az a pillanat, amikor
Mohamed megszűnik egyszerű vallási vezetőnek lenni, és hadvezérré,
államfővé, politikai vezetővé válik. Vallás és politika ettől kezdve
elválaszthatatlanul összefonódik: „Az iszlám vagy politikai, vagy semmi
sem.” (Ruholláh Homeini imám.) Vádolom szándékos hazugsággal azokat, akik
azt állítják, hogy a muzulmánok által elkövetett atrocitásoknak semmi közük
az iszlámhoz, mivel ezeket a bűnöket igenis a Korán és annak egyértelmű
felszólításai nevében követik el. Már az a tény is rendkívül beszédes, hogy
az imára hívást és a hitetlenek meggyilkolására való felhívást ugyanaz az
Allah akbár! (Isten a legnagyobb!) felkiáltás előzi meg.

Vádolom a X. századi muszlim tudósokat, amiért olyan –
visszafordíthatatlanná vált – dekrétumokat hirdettek ki, amelyek az
iszlámot a mostani zsákutcába vezették. Az első ilyen dekrétum a békére és
együttműködésre szólító mekkai szövegekkel szemben elsőbbséget adott az
erőszakot és intoleranciát hordozó medinai szövegeknek. Hogy
visszafordíthatatlanná tegyék ezt a verdiktet, két másik rendeletet is
kihirdettek: egyet, amelyik kimondja, hogy a Korán Allah „nem alkotott”,
vagyis örök, változatlan szava, és egy másikat, amely megtilt minden
próbálkozást az utólagos értelmezésre, kijelentve, hogy „az idzstihád (a
személyes értelmezés) kapuja végleg bezárult”.

E döntések szentséggé emelése megmerevítette a muszlim gondolkodást, és
hozzájárult ahhoz, hogy az iszlám országokat a visszamaradottság és
stagnálás állapotában tartsa.
Vádolom az iszlámot, amiért olyan dogmatizmusba zárta magát, amiből nem tud
kitörni. Áldozati szerepbe lépve és önigazolást keresve, ellenérzései
foglyaként, saját kudarcaiért az egész emberiséget teszi felelőssé. Vádolom
az Al-Azhar Intézetet, amely, bár elvileg a mérsékelt iszlámot testesítené
meg, a világ minden tájáról érkező hallgatók és imámok ezrei­ben a
fanatizmus, az intolerancia és a gyűlölet szellemiségét táplálja. Így válik
a világban a terrorizmus egyik fő forrásává.

Vádolom az Al-Azhart, amiért módszeresen megtagadja iskolai és egyetemi
programjai és tankönyvei reformját. Annak ellenére, hogy az egyiptomi
elnök, Abdel-Fattah al-Sziszi ismételten kérte, hogy távolítsanak el minden
gyűlöletre, erőszakra és diszkriminációra buzdító szöveget, eddig semmi sem
történt. Vádolom az Al-Azhart, amiért nem hajlandó elítélni az Iszlám
Államot és a szalafista/vahabita iszlamizmust, ami a terrorizmussal való
közelség bizonyítéka.

Vádolom az Al-Azhar főimámját, Ahmed al-Tajjeb sejket, amiért Párizsban
több éven át végzett tanulmányai és a Sorbonne-on megvédett doktori
disszertációja után is ragaszkodik a maradi és középkori felfogáshoz.
Miközben azt vártuk tőle, hogy a megújító gondolkodást segíti majd elő
ebben a tiszteletre méltó intézményben, éppen ellenkezőleg: az Al-Azhar
iskolai és egyetemi tankönyveibe visszaillesztette azokat az erőszakra és
intoleranciára ösztönző szövegeket, amelyeket pedig elődje, Mohamed Tantavi
sejk előzőleg már kivett onnan.

Vádolom az Al-Azhart, amiért nem kéri fel a nyugati és keleti „új muszlim
gondolkodókat”, hogy velük együtt elkezdje az iszlám alapvető reformját.
Vádolom egyes nagy nyugati nemzeteket, amelyek – miközben azt állítják,
hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok értékeit védik – alantas
gazdasági és pénzügyi érdekből aktívan kollaborálnak egy fundamentalista
iszlámmal. Vádolom a Nyugatot, amiért az iszlamistákkal közösen megalkotta
a hazug „iszlámellenesség” (iszlamofóbia) fogalmat, hogy elhallgattasson
minden iszlámmal kapcsolatos kritikát.

Vádolok egyes európai vezetőket, amiért engednek az egyre követelőzőbb,
agresszívabb és szabadsággyilkos iszlám követeléseinek. Ennek az iszlámnak
az egyértelműen kinyilvánított célja egész egyszerűen a Nyugat meghódítása.
E nyugati vezetők ezáltal elárulják népeiket és elkótyavetyélik történelmi
örökségüket. A multikulturalista ideológia, a vadglobalizmus és a féktelen
nyitottság nevében hozzájárulnak egy értékes kulturális és civilizációs
múlt összeomlásához.

Vádolom túlzott engedékenységét a franciaországi balliberális oldalnak,
amely képtelen rákényszeríteni a köztársaság törvényeit egy minden
integrációt visszautasító kisebbségre. A politikai vezetők, akik választási
érdekből eladták magukat a robbanékony külvárosoknak, hozzájárultak a
„köztársaság számára elveszett kerületek” szociális lezülléséhez egy olyan
„civil béke” nevében, ami nem más, mint az állam kapitulációja.

Vádolom a katolikus egyházat, hogy olyan „párbeszédet” folytat az
iszlámmal, ami az öntetszelgésen, a kompromisszumon és a kettősségen
alapul. Több mint ötvenévnyi egyoldalú kezdeményezés után egy ilyen monológ
ma az elhalás küszöbén áll. A „politikailag korrekt” elvének engedve, és
azzal az ürüggyel, hogy az együttélés nevében nem szabad megsérteni a
muszlim partnert, gondosan megkerüli a kényes és létfontosságú kérdéseket.

Minden igazi párbeszéd az igazsággal kezdődik. Vádolom a nagy médiumokat,
hogy a valóság elferdített olvasatával, prekoncepción alapuló számok
bemutatásával, meghamisított statisztikák és manipulált „felmérések”
segítségével befolyásolnak és hazudnak. Ez a módszeres félreinformálás
lábbal tapossa a legelemibb szakmai tisztességet és etikát, az őket
finanszírozó nagy pénzügyi csoportok érdekében, amelyek vezércikkeiket
diktálják. Ahelyett, hogy felháborodunk az egyre gyakoribb
terrorcselekményeken, itt az ideje, hogy merjük felvállalni az igaz
beszédet.

Itt az ideje, hogy mellébeszélés, félelem és öntetszelgés nélkül újra
szemügyre vegyük az iszlám problémakört. A közhelyesség és a relativizmus a
legrosszabbhoz vezet. A nyugati országoknak törvényes és erkölcsi
kötelességük, hogy megőrizzék területi egységüket, életmódjukat,
kultúrájukat és értékeiket az iszlámmal szemben, amely hódító és alapjában
elutasító a nyugati civilizációval szemben.

Azok a muszlimok, akik nem találják a helyüket ebben a féktelen gyűlöletben
és erőszakban, tagadás és kifogások nélkül nézzenek szembe önmagukkal,
alapító szövegeikkel és történelmükkel, csakúgy, mint a világban elfoglalt
jelenlegi tragikus helyzetükkel. Az iszlám és a kereszténység közötti
párbeszéd erőltetése helyett kezdeményezni és támogatni kell az iszlámon
belüli párbeszédet és reformokat. A muzulmánok ismerjék el végre, hogy a
gond belül van, és legyen bátorságuk hozzá, hogy az arcukat fedő kendőt
levéve, teljes világosságban és alázatban tudjanak közelíteni a témához.

Éppen itt az ideje, hogy túllépjünk a jobboldal vagy baloldal, haladó vagy
konzervatív, szocialista vagy demokrata, köztársasági vagy liberális,
zsidó-keresztény vagy muzulmán törésvonalakon, és találjunk egy olyan elvi
alapot és értékrendet, amely minden emberrel közös. Én pedig nem ismerek
egyebet, mint az ENSZ 1948-ban kihirdetett Emberi jogok egyetemes
nyilatkozatát, amelynek aláírását az összes arab és muzulmán ország
megtagadta. Itt az ideje, hogy egy közös igazságkeresésben az Embert
állítsuk a vita középpontjába. Hiszen „bár az igazság és a barátság
egy­aránt drága számunkra, mégis szent kötelesség, hogy az igazságot
részesítsük előnyben” (Arisztotelész, Nikomakhoszi etika).

Csak a valósággal történő igazi szembesülés teszi majd lehetővé, hogy
„szeretet és igazság találkozzék… jog és béke csókot váltson” (vö. Zsolt
85, 11).

*A szerző alexandriai jezsuita szerzetes*

<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avg.com
<http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200908/2f8ca1bf/attachment.html>