[Grem] Pécsi Rita: Jó és rossz a mesében – avagy megtalálni a rendet a zűrzavarban

KEA kea at turul.banki.hu
2020. Okt. 3., Szo, 08:44:42 CEST


Jó és rossz a mesében – avagy megtalálni a rendet a zűrzavarban


Magyar Kurír, 2020.10.02. -- Pécsi Rita
https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-jo-es-rossz-meseben-avagy-megtalalni-rendet-zurzavarban


       Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását
       publikáljuk.

A jó mese élni tanít. Ezért minden kultúrában mesélnek, és a mese 
mindenütt arról szól, hogy az élet ugyan bonyolult, próbákkal teli és 
néha kilátástalannak látszó, de van kiút, van fény, rend és segítők, nem 
maradunk magunkra.

A mese mint az életről tanító „szép” történet, eredendően a felnőttek 
műfaja. Érthető, hiszen

     zavaros világunkban könnyű elveszíteni a biztonságot, a reményt, a
     bizalmat egymás és még az Örökkévaló iránt is.

Természetesen minderre a gyermekeinknek is nagy szükségük van, ezért a 
mese nekik is táplálék, iránymutatás, támasz, vigasztalás, és főleg: erő.

     Hogyan lehetséges ez? Mit tud a mese?

Képes rendet teremteni a zűrzavarban. Kiválogatja a búzaszemeket az ocsú 
közül, levágja a bennünket szorongató sárkányok (rossz szokásaink, 
félelmeink) fejét. Arra biztat, hogy induljunk el, keressük meg az élet 
vizét, hódítsuk meg a királylányt, akivel életszövetséget köthetünk, és 
ne várjunk az aranyszőrű paripára, az istállóban álldogáló gebével is 
nekivághatunk az utunknak. (Segíts magadon, az Isten is megsegít.) 
Eközben szembesít minket saját árnyoldalainkkal is. Például a 
telhetetlenségünkkel, amikor az aranyhaltól szégyentelenül sok mindent 
kérnénk, vagy a pipogyaságunkkal, amikor nem merjük azt mondani, hogy 
eddig és ne tovább. A mesében a rossz döntéseknek mindig rossz 
következményük van, és a jó mindig elnyeri a jutalmát. Ha nem tartod a 
szavad, akár százhúsz évig is kővé meredve kell várnod a feloldozást, 
hacsak nem szeret meg valaki annyira, hogy áldozatok árán is kimentsen a 
nyomorúságodból...

     A mese nagyon biztonságos iránytű. Évszázadok csiszolták,
     lehántották róla mindazt, ami esetleges, bizonytalan, és csak azt
     hagyták meg, ami az életet táplálja.

De mindez csak a művészet rejtett, szép eszközeivel teljesülhet ki 
igazán. Szimbólumok, képek, sugallatok és érzelmek segítenek bennünket 
abban, hogy lelkünk világa, ami a racionális következtetések számára 
elérhetetlen, mégis megközelíthető, sőt átölelhető legyen.

Minden nagy tanító él a történetmondás eszközével. Jézus, amikor meglett 
férfiakat nevel, példabeszédekkel hozakodik elő. Mit szólna ehhez 
manapság egy coach egy vezetőképző tréningen? Legfeljebb egy kis 
storytelling (történetmesélés) vagy vizualizációs gyakorlat jöhet szóba… 
De mit is jelentenek ezek a felkapott, elidegenített fogalmak? Persze, 
hogy az ősi tudást! A mesélést, a képzelet megelevenítését.

Bár még hiányoljuk és vágyakozunk rá, vigyáznunk kell, nehogy 
elfelejtsük azt a nyelvet, amelyen a mese szól hozzánk. Egyes szellemi 
törekvések ugyanis már ebbe az irányba mutatnak. Jó néhány olyan szót, 
fogalmat ismerünk, amelynek átíródott a jelentése. Például nem tudom jó 
szívvel bemutatni a barátomat, mert a szó hallatán azonnal kaján 
célozgatás kezdődhet. Nem írhatom a levelem végére, hogy meleg 
szeretettel ölellek, mert ez így félreérthető. És egyáltalán nem biztos, 
hogy a szerető az, aki valóban életre szóló szeretetszövetségre kíván 
lépni veled.

Ne engedjük be a mesék birodalmába a szétszórót, a mindent összezavarót!

     A mese nem propaganda, nem ismeretterjesztés, nem érzékenyítés.
     Gyermekek esetében különösen nem az.

Az elfogadás és a tolerancia, a szegény, a peremen élő és a kicsi 
védelmére megvannak a mesének a maga klasszikus eszközei, nem kell 
újakat feltalálni. A kis hangyát a vitéz soha nem tapossa el, a békát 
megcsókolják a királylányok, Babszem Jankót történetesen örökbe 
fogadták, és az idegenben bolyongó vándort megsegítheti valaki, aki így 
válaszol a köszöntésére: „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál”.

Talán rájött már a kedves olvasó, hogy miért írom most mindezt. 
Megjelent a /Meseország mindenkié/ című kötet, ami nem találja a rendet 
a zűrzavarban, sőt vállalt szándéka éppen az, hogy bemutassa a 
sokszínűséget. (Ismét tanúi lehetünk annak, hogyan indul el egy fogalom 
kisajátítása, lefoglalása…) A herceg szerelmesen alél el a másik herceg 
karjaiban, a heteroszexuális mesealakok szinte kivétel nélkül 
visszataszító szerepekbe szorulnak, a lányok férfivá akarnak válni, az 
őzsutából pedig őzbak lesz, mert nem érzi jól magát a bőrében. Nem 
sorolom tovább. Természetesen jól megírt fordulatok, szép történetek is 
vannak a könyvben, de

     a zavaros igazság nem igazság. Elismerjük, hogy létezik írói
     szabadság, de nem a gyermekek kárára.

Meseország valóban mindenkié, de ezek a történetek nem felelnek meg a 
mese műfaji kritériumainak sem, amelyekből a fentiekben néhányat már 
felidéztünk. Ezen túlmenően pedig ez egy alattomos kiadás. Miért nem 
jeleníti meg a kiadó egyértelműen, hogy milyen kötetet ad az olvasó 
kezébe mese címén? Mert szakmai – és nem vallási – szempontból a nemek 
összemosása ebben az életkorban felér egy szellemi hormonkezeléssel, az 
pedig nem ártalmatlan beavatkozás.

     Kisgyermekkorban az élet alapigazságaira egyértelmű válasz kell. Az
     átmeneteket csak az érett személyiség képes feldolgozni és a
     helyükön kezelni.

A lelkiismeret, a belső tartás, az önbecsülés kialakításához feltétlenül 
szükségünk van a világos útmutatásra, az „igen-igen, nem-nem” 
biztonságára. A biológiai nemünk már a születésünk előtt eldől, nem 
választás kérdése, mondhatni, a teremtés rendjéhez tartozik. Azután 
pedig a nevelők felelőssége, hogy a személyiségben rejlő adottságokat, 
talentumokat, kincseket kibontakoztassák, és ha sérülést tapasztalnak, 
speciális eszközökkel segítsenek. A paradicsompalántát sem érzékenyítjük 
kezdettől fogva a jégesőre. A betűvetést is a szokásos módon tanítjuk, 
nem kísérletezünk a szájjal írással vagy a képírással és a cirill 
betűkkel, holott tudjuk, hogy a sokszínű életben később ezekkel a 
jelenségekkel is találkoznak majd a gyerekek.

Érzelmi anyanyelvünk a mese, ami élni tanít, és „jaj annak, aki a 
kicsinyekben botrányt okoz”. „Ahogyan a szabadság nem szabadosság, a 
rend sem szabadsághiány” – írja Saint-Exupéry. Ne féljünk a rend 
teremtette szabadságtól! A folyó vize is csak a partjai védelmében jut 
el a teljes valóját befogadó óceánig.

*Fotó: Lambert Attila*

*Magyar Kurír*

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.


További információk a(z) Grem levelezőlistáról