[Grem] Ezt olvastátok? Vida Ferenc, a vérbíró

2020. Május. 23., Szo, 11:13:39 CEST

Kedves Rita! Kedves MInd!
Megrázó, mivé korcsosulhat az ember, ha 'házasságot köt a korszellemmel'
Jézus Krisztus, mint az 'Út, az Igazság és az Élet' követése helyett!  Ő
nem bánta és gyónta meg, mint Olti Vilmos.
Nagyon köszönjük!
Szeretettel,
Mőci

On Sat, May 23, 2020 at 9:50 AM Emoke Greschik <greschem at gmail.com> wrote:

> Fodor Rita, k. Lttag (nálam a spambe került) listára küldött levele ismét
> listásítva:
>
> Subject: [Grem] Ezt olvastátok? Vida Ferenc, a vérbíró
> To: <grem at turul.kgk.uni-obuda.hu>
>
>
>  Tóth Árpád: Vér s nyomor szennyezi...
> Bólogató jánosok
> Elvtársi patthelyzet
>
> „Haláláig tagadta, hogy az MSZMP vezetői, illetve Kádár utasította volna a
> halálos ítéletek meghozatalára"
> Kő András
>
> *Néhány évvel ezelőtt egy nagyalakú boríték várt a titkárságon, amelyet
> valaki személyesen hozott be a szerkesztőségbe. Akkortájt nem
> tulajdonítottam nagyobb jelentőséget a kézzel írott tizenkét oldalnak, de
> most, a dokumentumok rendezésekor ismét a kezeim közé került. És nem
> eresztettem. Megpróbáltam kinyomozni a leírtak valóságtartalmát, hogy az
> olvasóval is megismertethessem a levél tartalmát. A sorok írója csak annyit
> árult el magáról, hogy egy napilap fotóriportere. „Feladóként" álnevet
> használt, így lett belőle Kiss Péter Pál. De ennek nincs különösebb
> jelentősége. A történet az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni
> megtorlás vérbírájáról, Vida Ferencről szól, pontosabban életének egy
> eleddig ismeretlen epizódját eleveníti fel.*
> [image: Gyűjtőfogház]
>
>
>
>
> Így kezdődik a levél: „1986 májusában rokonlátogatásra leutaztam Szegedre,
> ott mesélte el ennek a történetnek a töredékét egyik unokatestvérem
> nagylánya, Kati, aki a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi
> Kara [1962-ben nevezték el a költőről az intézményt, amely ma Szegedi
> Tudományegyetem] dékáni hivatalában dolgozott, bizalmi beosztásban. Az
> előzetes jelentkezések, illetve kérvényezések után, januárban már elküldték
> a meghívókat azoknak az egykori hallgatóknak, akik sikeresen doktoráltak
> ötven, hatvan és hatvanöt évvel korábban, ezért az őszi tanévnyitón,
> ünnepélyes keretek között vehetik át az arany-, gyémánt és vasdiplomájukat,
> egy jubileumi díszoklevél formájában.
> Futótűzként terjedt el azonban a hallgatók és a véndiákok között, hogy
> Vida Ferenc is a meghívottak között van, aki 1934-ben kapott diplomát.
> Amikor ez a tény – hazán belül és kívül – napvilágra került, az érintettek
> kijelentették, hogy bojkottálni fogják az eseményt, mert nem hajlandók egy
> levegőt szívni a volt vérbíróval. Csak abban az esetben veszik át a
> díszokleveleket, ha Vida Ferenc nem lesz jelen az ünnepségen."
>
> A patthelyzet megoldhatatlannak látszott.
>
> *
> Mielőtt a levélben foglaltakat folytatnánk, néhány szót arról, ki is volt
> Vida Ferenc.
>
> Kommunista jogász, az 1956-os forradalmat követő megtorlás pereinek egyik
> leghírhedtebb bírája, aki 1934-ben kapott diplomát Szegeden. Borenich Péter
> 1989-ben, egy évvel a halála előtt interjút készített vele. Egyebek mellett
> feltette neki a kérdést: „Van önnek jogi végzettsége? Ezt azért kérdezem,
> mert több olyan bíró ítélt halálra embereket 1956 után, aki nem végezte el
> az egyetemet."
>
> Vida válasza így hangzott: „Ami engem illet, 1934. május 15-én a szegedi
> Tisza István Egyetemen a jogtudomány doktorává avattak." Megjegyzésünk:
> Szegeden soha nem volt Tisza István Egyetem, legfeljebb Debrecenben!
> Elgondolkodtató, hogy valaki a Ferenc József Tudományegyetem helyett (1921
> és 1940 között hívták ekképpen) Tisza István Egyetemet emleget...
> Vida Ferenc még a diploma évében Tel-Avivban, a helyi Palesztinai
> Kommunista Párt megalapításában tevékenykedett, 1935-től visszatért
> Magyarországra, és ügyvédjelöltként dolgozott. Közben részt vett az
> illegális kommunista mozgalomban. Arabos külseje miatt „Tunisz" volt a
> fedőneve, 1942-ben, az úgynevezett Schönherz-perben – illegális kommunista
> szervezkedésért – életfogytiglani fogházbüntetésre ítélték. Magyarország
> német megszállása után Németországba hurcolták. A második világháború után
> visszatért Magyarországra és ügyvédként kezdett dolgozni, 1953 és 1972
> között a Legfelsőbb Bíróság volt a munkahelye.
>
> Az 1956-os megtorlás során összesen húsz ember ellen hozott első- vagy
> másodfokon halálbüntetést. A Nagy Imre-per vezetőbírájaként 1958. június
> 15-én Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst ítélte halálra. Haláláig
> tagadta, hogy az MSZMP vezetői, illetve Kádár János utasította volna a
> halálos ítéletek meghozatalára. Mindenesetre az 1956-os forradalom és
> szabadságharc leverésében nyújtott tevékenységének elismeréseként a kádári
> vezetés a Magyar Szabadság Érdemrendet adományozta neki.
>
> Vida az elvakultságig hithű kommunista volt. Meg volt győződve Nagy Imréék
> „ellenforradalmi" bűnösségéről és a legsúlyosabb ítélet szükségességéről.
>
> Az 1956-ot követő megtorlás idején a politikai vezetés előtt ellentmondást
> nem tűrő tárgyalásvezetéséről volt ismert. Ivan Szerov szovjet
> állambiztonsági tiszt, a KGB elnöke, a magyar tárgyalóküldöttség tököli
> letartóztatója szerint a magyar politikai vezetés, személyesen Kádár, Vidát
> ismerve, lényegében azzal, hogy a per vezetésével Vida kapott megbízást,
> Nagy Imréék halálos ítélete mellett döntött.
>
> Radó Zoltán vezetésével kezdődött meg Nagy Imre és társai perének elsőfokú
> tárgyalása 1958. február 5-én, de a tanácsvezető bíró február 13-án
> szívtrombózist kapott, az ő a helyét vette át Vida.
>
> „Hogy került végül is arra sor, hogy ön kapta meg a Nagy Imre-ügyet?" –
> kérdezte Borenich Péter Vida Ferenctől. „Azt válaszolta [Domonkos József, a
> Legfelsőbb Bíróság elnöke], hogy azért adja ide, mert én vagyok [az], aki
> nem hajlandó kompromisszumot kötni az ítéletek meghozatalánál."
>
> „Ma, 1989-ben Nagy Imrét halálra ítélné?" – kapta végül a kérdést.
> „Ma is elítélném. Az, hogy halálra ítélném-e, azt nem állítom."
>
> Vida Ferencről még annyit, hogy a rendszerváltozást nyugdíjasként élte
> meg. Nagy Imréék 1989-es újratemetése idején családi házából a Balaton
> környékére távozott, mert félt a népharagtól és a felkoncolástól.
> És most vissza a levélre.
>
> „Kati a munkahelyén szigorúan betartotta a titkos ügykezelési szabályokat
> – írja a fotóriporter. – A távozáskor minden iratszekrényt kulcsra zárt, az
> íróasztalán rendet rakott, majd biztonsági kulccsal zárta be szobája
> ajtaját. Reggelente mégis kutatási nyomokra lett figyelmes. Úgy gondolta,
> végére jár az ügynek. Az ösztöndíjasoktól kért segítséget, akik reggelente
> futottak, este pedig a tornateremben erősítették magukat. Egyszóval deltás
> fiúk voltak. Az egyik napon, munkaidő után, lement a tornaterembe hozzájuk.
> Elmesélte nekik, hogy mit tapasztalt a szobájában. A megszólított fiúk is
> elmondták neki, hogy egy állambiztonsági tiszt, bizonyos Salgó László
> [1977-től a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, először mint
> operatív, majd mint értékelő tiszt; 1987 és1989 között Makó
> rendőrkapitánya, 1989-től 1997-ig Csongrád megyei rendőrfőkapitány, 2002 és
> 2004 között országos rendőrfőkapitány volt, 2019-ben, hatvannyolc éves
> korában hunyt el.] szinte parancsba adta nekik, hogy határolódjanak el
> azoktól a társaiktól, akik tiltakoznak Vida Ferenc őszi megjelenése ellen.
>
> A fiúk is dühösek voltak az állambiztonsági tisztre, ezért csapdát
> állítottak a »madárkának«, akire két nap múlva le is csaptak. A »madárka« a
> »gyógymasszázs« után elmondta, hogy kitől kapta a kulcsokat, és mivel
> bízták meg. Az volt a feladata, hogy írja össze azoknak a nevét és címét,
> akik Vida Ferenc ellen háborognak. Megmondta a nevét is: Annus Józsefnek
> hívták, foglalkozására nézve újságíró volt. [Annus József (1940–2005)
> főiskolai tanulmányait a szegedi Tanítóképző Főiskolán végezte, majd a
> Csongrád Megyei Hírlap munkatársa lett. Később a Tiszatáj
> főszerkesztő-helyettese, a felfüggesztés után főszerkesztője, végül a
> Szabad Föld főszerkesztője. MSZMP-tag, országgyűlési képviselő, 1979.
> március 7-én szervezték be. Két fedőneve is volt: »Csanádi« és »Tihanyi«. A
> kulturális élet területéről jelentett.] Annus elmondta, hogy a hallgatók
> között is vannak beépített diákok, de ő egyikkel sem találkozott. A fiúk
> megfenyegették, hogy ha még egyszer tetten érik, bedobják a Tiszába."
>
> Mivel Vida miatt a felháborodás nem csitult, az egyetem pártitkára
> segítséget kért Komócsin Mihálytól, aki 1974 és 1985 között az MSZMP
> Csongrád Megyei Bizottságának első titkára volt. Ezt követően ment
> nyugdíjba, de 1986-ban még messzire elért a keze.
> [image: Kihelyezett tárgyalás a Gyűjtőfogházban az 1950-es években. A
> betegség nem akadály... A fényképezőgép sem, csak a bírák egyikének...]
> Kihelyezett tárgyalás a Gyűjtőfogházban az 1950-es években. A betegség nem
> akadály... A fényképezőgép sem, csak a bírák egyikének...
> Fotó: A szerző archívumából
>
> *
> „Június 7-én vagy 8-án az MSZMP KB egyik osztályáról telefonhívást kaptam
> – írja a fotóriporter. – A telefonáló azt kérdezte, hogy 11-én ráérek-e?
> Amikor igent mondtam, tudatta velem, hogy lenne egy bizalmas, jól fizető
> maszek meló a számomra. Állok elébe – válaszoltam. »Június 11-én, 10 órakor
> légy szíves legyél a Kútvölgyi út 20. szám alatt lévő Idősek Otthona előtt
> a masináddal.« Ebben maradtunk."
>
> Az épület – amely 1982-ben nyitotta meg kapuit – ismerős volt a
> fotóriporter számára. Leírta, hogy abban az időben még veterán kommunisták
> otthona volt, teljes körű, magas szintű ellátást biztosító intézmény.
> Emlékezete szerint a telek a Latabár család birtoka volt, de
> kisajátították, és erre emelték a szóban forgó épületet. A berendezés pazar
> volt: hatalmas társalgó, tévészoba, könyvtár, biliárdterem, heverőkkel
> ellátott pihenők és így tovább.
>
> A nővérek három műszakban vigyáztak a bent lévők egészségére, s ha
> valakinek komoly baja esett, a szomszédos kórházból hívtak hozzá
> szakorvost. Korszerűen felszerelt konyhában főztek, a napi háromszori
> étkezés természetes volt. Akinek nem volt hozzátartozója, nem is
> látogatták, és már orvosi gondozásra szorult, itt kapott garzonlakrészt,
> amelyet teljes kényelemmel szereltek föl. Azokat, akik otthon töltötték az
> éjszakát, de igényelték, reggelente a pártgarázs autói az otthonba
> fuvarozták, este pedig hazavitték őket.
>
> Napközben elbeszélgethettek egymással, és felidézhették a
> munkásmozgalomban eltöltött fiatal éveiket. Azért, hogy a nyugalmukat senki
> és semmi se zavarja, huszonnégy órás szolgálatban kormányőrök vigyázták az
> objektumot.
>
> *
> De adjuk vissza a szót a levélírónak:
> „A megbeszélt időpontban ott várakoztam az épület előtt, aztán megérkezett
> két elvtárs. Amikor beléptünk az ajtón, a portán ülő kormányőr felvette a
> telefont, és csak annyit mondott a hallgatóba: »Megérkeztek az elvtársak.«
> Hamarosan elénk jött egy csinos, középkorú hölgy, és mutatta az utat. Ő
> ment elöl, mi meg ballagtunk szépen utána. A társalgóban körbenéztem: volt,
> aki újságot olvasott, mások sakkoztak vagy kártyáztak, beszélgettek
> egymással. Idilli állapot uralkodott. Aztán megálltunk az egyik asztalnál,
> ahol egy hetvenöt év körüli férfi üldögélt. A hölgy rámutatott: »Ő dr. Vida
> Ferenc elvtárs« – és magunkra hagyott bennünket. Kölcsönös bemutatkozás
> után Vida elmondta, hogy mostanában sokat sétál, edzi magát. Erősítő
> injekciókat, gyógyszereket kap. Az ok egyszerű: ősszel leutazik Szegedre,
> az aranydiplomájának az átvételére, és szeretne jó formában lenni, jól
> kinézni az egykori barátai között, és egy jó napot eltölteni velük, akikkel
> oly sok diákcsínyben volt részük. Negyedóráig csak ő beszélt. Mondta a
> magáét, a két elvtárs meg csak bólogatott és mosolygott hozzá. Amikor
> elhallgatott, az egyik elvtárs megszólalt, és a következőket vezette elő:
> »Kedves Vida elvtárs. Jelenleg olyan a hazai és a nemzetközi helyzet, hogy
> a Párt Politikai Bizottsága – Aczél elvtárs javaslatára [az 1960-as évek
> közepétől két évtizeden át minden posztján a kulturális élet gazdájának és
> irányítójának számított] – úgy döntött, hogy ne utazzon le Szegedre, hanem
> mi itt egy kis ünnepség keretében adjuk át önnek az aranydiplomát. Még
> fotóst is hoztunk magunkkal – és itt rám mutatott –, hogy megörökítsük ezt
> a nagyszerű pillanatot. Írtunk egy kedves hangú levelet az egyetemnek,
> amelyben ön megköszöni a meghívást, de betegségére hivatkozva, legnagyobb
> sajnálatára, nem tud leutazni Szegedre. Itt a levél, önnek csak alá kell
> írnia, és mi majd postára adjuk.«
>
> Nehezen írható le, ami ezután történt. Vida Ferenc megdermedt, és hosszú
> percekig nem tudott megszólalni. Csak bámult maga elé. A két elvtárs is
> zavartnak látszott, és megpróbálták elütni az időt néhány semmitmondó
> megjegyzéssel, miközben egyikük a levelet szorongatta. Hogy mi játszódott
> le a vérbíró gondolataiban? Ezt csak sejthetjük. Erre a napra készült
> heteken, hónapokon át, és akkor – Aczél elvtárs javaslatára meg a
> nemzetközi helyzetre való tekintettel – azt látják jónak, hogy ne utazzon
> le Szegedre. Kellemetlenül teltek a percek, mígnem Vida Ferenc halkan
> megszólalt, és csak annyit mondott: »Kérem a levelet és egy tollat.«
> Megkapta. És az elvtársak is megkapták az aláírását. Pár perc múlva
> megjelent a vendéglátó hölgy, és egy különszobába kísért bennünket, ahol
> négy személyre szóló, virágokkal feldíszített asztalt terítettek.
>
> Mielőtt helyet foglaltunk volna, az egyik elvtárs elővett egy piros
> bőrkötéses mappát, amelynek fedelén a magyar címer volt látható.
> Felnyitotta, és a benne lévő levelet felolvasta.
>
> Ez állt benne: »Dr. Vida Ferenc elvtárs részére. Kedves Vida elvtárs,
> drága barátom! Engedd meg, hogy aranydiplomád átvétele alkalmából az MSZMP
> Politikai Bizottsága és Központi Bizottsága, valamint a magam nevében
> szívből gratuláljak neked, és további jó egészséget és hosszú életet
> kívánjak. Elvtársi üdvözlettel: Kádár János, az MSZMP KB főtitkára.
> Budapest, 1986. június 11.«"
>
> *
> Ezt követően arról olvashatunk a fotóriporter levelében, hogy Vida Ferenc
> sírással küszködve hallgatta végig Kádár János sorait, majd néhány
> keresetlen szóval átadták neki az aranydiplomát igazoló díszoklevelet a
> piros bőrkötéses mappa kíséretében. Pezsgő durrant, majd rövidesen hozták
> az ünnepi menüt is, a frissen sült vegyes tálat. Vida diétás ételt kapott.
> A fotóriporter végigfotózta az eseményt. Ebéd után még elbeszélgettek az
> aranydiplomással az elvtársai, aztán búcsút vettek egymástól.
>
> Ami Kádár és Vida kapcsolatát illeti, a vérbíró így nyilatkozott egykori
> barátjáról Borenich Péternek: „...Kérem szépen, én a felszabadulás előtt
> ismertem meg Kádár elvtársat, és amikor a dimitrovi vonal győzött, és a
> párszervezetet újjáalakították, én kaptam a megbízást, hogy Kádár elvtársat
> vonjam be újra, mint régi elvtársat a párt bizonyos problémáinak a
> megoldására. Aztán később magasabb beosztása volt Kádár elvtársnak, mint
> nekem, de felső kapcsolatként is találkoztam vele. Ezt követően ötvenegy
> előtt [Kádár letartóztatásának dátuma] kétszer vagy háromszor felkerestem,
> barátságosan elbeszélgettünk, de nem lényeges dolgokról." [Börtönbüntetése
> után, amikor 1954-ben szabadlábra helyezték] „...ő mondta, hogy szeretné,
> ha néha felkeresném. És fel is kerestem, és politikai kérdésekről,
> koncepciós perekről, ilyesmikről tárgyaltam vele. De Kádár elvtárssal azt
> követően, ötvenhat [november] negyedike után nem találkoztam."
>
> „Az utolsó felvonás ezután következett – áll a levélben. – Közösen
> bementünk szerkesztőségünk fotólaborjába, és két kísérőm jelenlétében
> kidolgoztam a felvételeket. Amikor mindennel végeztem, kérték, hogy
> kapcsoljam fel a villanyt. Megszámolták az előhívott fényképeket, és még a
> selejteseket is kivették a papírkosárból, aztán a filmmel együtt
> becsomagolták, és eltették egy aktatáskába. Nekem pedig zsebből húszezer
> forintot adtak, de hozzátették, hogy »amit ma csináltál és láttál, azt
> felejtsd el, és kussolj!«."
>
> A Vida Ferenc által aláírt levél pár nap múlva megérkezett Szegedre, és
> mindjárt el is terjedt, hogy kitisztult a levegő. A szeptemberi tanévnyitó
> ünnepség a szokásoknak megfelelően zajlott le, az arany-, gyémánt és
> vasdiplomásokat megtapsolta a közönség. Az ünnepelteket az esemény után
> autóbusszal vitték el egy étteremhez, amelyet gyönyörűen feldíszítettek. Az
> asztalok tele voltak friss virágokkal.
>
> A pódiumon a zenekar halkan játszotta Dankó Pista legszebb nótáit. A
> prímás végigsétált az asztalok mellett, ahol a véndiákok könnyes szemekkel
> énekelték fiatalságuk legszebb dalait. Amikor az egyik ünnepelt fia
> véletlenül az asztal peremén a virágok közé nyúlt, szóhoz sem jutott a
> meglepetéstől, mert felfedezett egy minimikrofont.
>
> Édesapja előtt is találtak egy másikat. Ezért aztán egy szalvétára
> ráírták, hogy „vigyázzatok, lehallgatnak minket", amely szalvéta eljutott
> valamennyi ünnepelthez. Amikor jobban körbenéztek, felfedezték, hogy a
> terem négy sarkában olyan férfiak és nők ülnek, akikről semmi jó nem
> várható el. Vacsora után az ünnepeltek a város egyik szállodájában
> pihenhették ki a nap izgalmait és fáradalmait.
>
> *
> „Ugyanaznap késő délután Budapesten dr. Vida Ferenc egy üveg bort kért és
> visszavonult a szobájába. Másnap reggel az egyik nővér, aki benyitott
> hozzá, nem akart hinni a szemének: Vida sötét öltönyben, fehér ingben,
> nyakkendőben, tükörfényes cipőben, elegánsan felöltözve aludt az ágyában.
> Ilyen gyönyörűen felöltözve még sosem látták. A Kádár-levél a földön
> hevert. A nővér kirohant, és két nővért meg egy orvost hívott segítségül.
> Közösen levetkőztették Vida Ferencet, majd lemosták a zuhanyzó alatt,
> pizsamába öltöztették, az ágyneműt lecserélték, és így fektették vissza az
> ágyába."
>
> Négy évvel később távozott az élők sorából az az ember, aki annyi
> hazánkfia halálát és börtönbüntetését mondta ki.
>
> Bertrand Russelltől való az idézet:
> „A tiszta lelkiismerettel elkövetett kegyetlenkedés a moralisták
> gyönyörűsége. Ezért találták ki a poklot."
>
> Mentes a vírusoktól. www.avast.com
>
> _______________________________________________
> Grem mailing list
> Grem at turul.kgk.uni-obuda.hu
> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200523/defca01b/attachment.html>