[Grem] Az első lengyel miniszterelnök, aki világhírű zongoramvész volt - korának Liszt Ference

[Sziklay Levente]

Ignacy Jan Paderewski 1918 decemberében, a köztársaság kikiáltása után hazatért Lengyelországba, s a bizonytalan belpolitikai helyzetben, a bal- és a jobboldal pártok kompromisszumának eredményeképpen 1919. január 16-án ő alakíthatott kormányt, amelynek külügyminiszteri tárcáját is vezette.  Miért ő lett Lengyelország első miniszterelnöke? A lengyelek tudták, hogy egy hozzá hasonló nemzetközi hírnevű személy hitelességet kölcsönöz az új Lengyelországnak!Az első világháború kitörésekor, 1914 júliusában a svájci Vevey-ben Henryk Sienkiewiczcsel megalapította a Háború Lengyel Áldozatait Segélyező Általános Svájci Bizottságot (Szwajcarski Komitet Generalny Pomocy Ofiarom Wojny w Polsce). Kevéssel később a szervezet képviseletében már az Amerikai Egyesült Államokban lobbizott a lengyel függetlenség ügyéért, s megnyerte magának Woodrow Wilson elnököt is. Egyúttal nagy energiával mobilizálta az amerikai lengyeleket, amelynek eredményeként Józef Haller de Hallenburg tábornok vezetése alatt egy 28 ezer amerikai lengyelből álló alakulat harcolt Franciaországban. 1917-ben a Párizsban székelő Lengyel Nemzeti Bizottság (Komitet Narodowy Polski) washingtoni követe volt.  Ehhez az kellet, hogy világhírű zongorista legyen! Paderewski a személyes tragédia árnyékában komponálta első kisebb szerzeményei, majd 1882–1883 között Berlinben tanult zeneszerzést Friedrich Kieltől és Heinrich Urbantól. 1884-ben Bécsbe utazott, ahol három éven át Teodor Leszetycki zongoraművésztől vett órákat, s 1888-ban itt is adta első nagy sikerű koncertjét. A következő években szárnyára kapta a világhír, s többek között Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Nagy-Britanniában tartott előadókörutat. 1891 novemberében került sor első újvilági koncertjére a New York-i Music Hallban, amelyet további száz fellépés követett Amerika-szerte. Virtuozitásának köszönhetően néhány év leforgása alatt világhírű zongoraművész lett belőle. Még 1889-ben Svájcba költözött, s előadókörútjai fáradalmait a Genfi-tó közelében vásárolt villájában pihente ki. 1899-ben feleségül vette Helena Gorska von Rosen bárónőt, akivel harmincöt évet éltek együtt a bárónő 1934-ben bekövetkező haláláig.
1909-ben alma matere, a varsói konzervatórium igazgatója lett. 1910-ben került közel a politikához, amikor anyagilag is támogatta a hatóságok részéről hevesen ellenzett, az 1410. évi, a lengyel–litván perszonálunió és a Német Lovagrend közötti grünwaldi csatára emlékező krakkói szoborcsoport felállítását. Ettől kezdve a népszerűsége nyújtotta lehetőségeket kihasználta, s nyíltan is kiállt hazája függetlenségéért. Koncertjeit mindenhol hazafias szónoklattal vezette be, és sikeres, anyagilag megbecsült előadóként különböző nacionalista szervezeteket és mozgalmakat pénzelt. Barátságba került Roman Dmowskival is, és támogatta is az általa szervezett Nemzeti Demokrácia (Narodowa Demokracja) mozgalmat, bár akcióikban közvetlenül soha nem vett részt. 1913-ban konzervatóriumi igazgatói állását feladta, és az Amerikai Egyesült Államokba utazott.
 
Tanulság:
 
Lengyelország nem létezett, de a lengyelek pontosan tudták, hogy a lengyel felkelők katonai bátorsága mellett milyen fontos az a jóindulat, az puha erő (soft power), ami a lengyelek jó hírét jelentik. 1914-ben az egész nyugati világban népszerű volt a lengyel ügy - ami az adott helyzetben nem segített, de egy olyan potenciál volt, amit a lengyelek kihasználtak, amikor sor került rá.
Ez nem csak úgy meglett, hanem a lengyel emigráció az egész XIX.században dolgozott rajta! Nem ültek a jó hírnéven,  hanem dolgoztak nem csak azon, hogy ne veszítsék el, hanem hogy növekedjen!
  
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20200611/d550b668/attachment.html>