[Grem] Egykor uralkodók kedvence volt, ma már alig ismerik a tokaji aszút

[KEA]

Egykor uralkodók kedvence volt, ma már alig ismerik a tokaji aszút

Index, 2019.09.24. -- Kovács M. Dávid
https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/09/24/almasi_tamas_folyekony_arany_dokumetumfilm_tokaji_aszu/



A szüret idejére került mozikba Almási Tamás (Puskás Hungary, Ballagás, 
Kölyköd voltam, Ítéletlenül, Sejtjeink, tititá) legújabb 
dokumentumfilmje, a szebb napokat is látott tokaji aszúról szóló 
Folyékony arany. Először készült mozifilm a magyar borról. De vajon egy 
film meg tud menteni egy hungarikumot a feledésbe merüléstől?

     Jóságos ég, most tényleg ezt fogom csinálni? Közel másfél órán 
keresztül nézek majd egy dokumentumfilmet a tokaji aszúról?

Kapcsolódó
Először készült mozifilm a magyar borról
Először készült mozifilm a magyar borról

Az aszúkészítés erőfeszítéseiről a Puskás Hungary és a Kölyköd voltam 
rendezője készített filmet.

– kérdeztem magamtól a moziban ülve, miután a vásznon megjelentek a 
Folyékony arany legelső képkockái. És igen, amikor az ember jegyet vált 
Almási Tamás legújabb filmjére, akkor tényleg ezt csinálja: nyakig 
elmerül a legismertebb magyar borban (sajnos nem szó szerinti 
értelemben), illetve a készítésével járó küzdelemben.

A Kossuth-díjas dokumentumfilmes a Puskás Hungary után ugyanis újra egy 
nemzeti szimbólumról készített filmet: a Folyékony arany témája nem más, 
mint az a rengeteg szívás, küzdelem és elszántság, ami egy-egy üveg aszú 
mögött van. “Három megszállott ember harca” – így foglalta össze 
legújabb munkáját Almási, de hogy tulajdonképpen ki is ez a három ember, 
az csak a film legvégén derül ki.

Mert a Folyékony arany nem feltétlenül róluk szól, hanem sokkal inkább 
arról a rengeteg munkáról és energiáról, amit abba fektetnek, hogy 
életben tartsanak egy brandet, amiért XIV. Lajos, Viktória királynő, 
Nagy Péter cár, Goethe és Beethoven is odáig volt, és amire mostanra – 
lássuk be – igencsak ráférne némi ráncfelvarrás.

De mivel nem spoiler, és nem is titok a kilétük, nevesítsük ezt a három 
embert, akik valószínűleg mindent tudnak az aszúkészítésről, és – ahogy 
a filmből kiderül – képesek kiszimatolni a nyár illatát, valamint 
felismerik, amikor kacagnak a szőlőfürtök:

     Szepsy István, a mádi Szepsy pincészet alapítója, aki 2013-ban 
megkapta a borvilág Oscar-díját, a Les Seigneurs du Vin (magyarul: A bor 
urai) nevű elismerést;
     Bacsó András, a Tokaj-Oremus pincészet igazgatója;
     és Alkonyi László, az egykori Borbarát magazin főszerkesztője, aki 
jelenleg a tállyai Kaláka Pincészet társtulajdonosa és borásza.

Hogy tényleg megértsük a tokaji aszú aranykorát, érdemes visszaolvasni a 
Nobel-díjas Anatole France idealizáló sorait az aszú hazájáról, aki 
francia létére úgy lelkesedett a magyar borért, ahogy csak kevesen tudnak:

     Felhajtottam egy pohárral írás közben, és egyszerre az édes 
nyugalom tündére kezdett velem játszadozni. Mily boldog lehet ez a 
vidék, ahol ily mézédes források törnek fel a porhanyós anyaföldből! 
Milyen jókedvű, kiegyensúlyozott, egészséges nép lakhatik a magyar 
Tokajon! Milyen derűs harmónia lakozhatik ott. Milyen forró szerelem, 
mennyi kultúra, hűség, barátság, értelem! Ülnek az aranyfolyó partján és 
kedvükre meríthetnek belőle. Ilyennek képzelem a görög Istenek tanyáját 
az Olümposzon.

A francia szerzőnek tehát csak a fantáziálás jutott, legjobb tudásom 
szerint sosem szelte át aranyfolyó a tokaji borvidéket, és még abban sem 
vagyok egészen biztos, hogy annyira jókedvűek és kiegyensúlyozottak 
lettek volna az itteniek, mint ahogy Anatole France néhány korty aszú 
után elképzelte azt. Legalábbis amikor Vizkelety Márton operatőr képeit 
nézi az ember napjaink eladó házakkal teli vidéki Magyarországáról, 
valahogy nem ez jut az eszébe. Hanem az, hogy vannak olyanok, akik 
minden nehézség ellenére maradnak, és akik – minden túlzás nélkül – az 
életüket teszik fel arra, hogy megajándékozhassanak másokat az 
aszúfogyasztás élményével.

Márpedig aszút készíteni baromi körülményes dolog: a későőszi szüret 
során a megtöppedt, nemesrothadásnak indult szemeket kézzel csipegetik 
le a fürtökről, majd azonos évjáratú musttal vagy borral áztatják, ami 
után a bor felszínére emelkedő ún. aszútésztát leszűrik, és hordókban 
érlelik tovább, legalább két évig. Tehát azért olyan drága az aszú, mert 
baromi sok munka van benne. Almási pedig ezt a rengeteg munkát próbálta 
meg bemutatni a Folyékony aranyban.

A jó dokumentumfilm legfontosabb ismérve, hogy akár egy első blikkre 
rémunalmas témát is érdekessé tud tenni, hiszen valójában tényleg csak 
tálalás kérdése, hogyan tekintünk mondjuk az origamizásra vagy egy 
nyugdíjas golfklubra. Almási van annyira tapasztalt dokumentumfilmes, 
hogy elérje: feszültség legyen egy szimpla időjárás-jelentésből, és 
fordulat, amikor a szomszéd leszüretel, majd dráma, amikor a még le nem 
szedett szőlőszemekből belakmároznak a seregélyek.

És miközben Almási be tudja mutatni a természetnek kiszolgáltatott 
főszereplői megszállottságát, addig a saját szenvedélyét a téma iránt 
már nem érzékeljük.

De miért is érzékelnénk, amikor a Port.hu interjújában ő maga beszél 
arról, hogy film felkérésre készült, ő maga pedig a refluxa miatt még 
csak nem is nagyon iszik bort.

Márpedig egy dokumetumfilm az alkotó szenvedélye nélkül a témája iránt 
nem lehet teljes, így a Folyékony arany inkább egy tisztességes 
imázsfilm, ami önmagában rettenetesen kevés ahhoz, hogy a tokaji aszút 
újra vonzóvá tegye – ami, gondolom, a film/megrendelők célja lett volna.

=== === ===

A magyar felsőoktatás előtt két út áll. Az egyik az alkoholizmus útja, a 
másik járhatatlan. És nincs a világon annyi pia... KEA.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.