[Grem] Barlay Ö. Szabolcs: Ferenc pápa forradalma

[KEA]

Ferenc pápa forradalma
HITVÉDELEM - Az egyház az Isten és a társadalom mérlegén


Indítlak, 2017.05.02. -- Barlay Ö. Szabolcs
http://www.inditlak.eoldal.hu/cikkek/egyhaz/h-i-t-v-e-d-e-l-e-m---az-egyhaz-az-isten-es-a-tarsadalom-merlegen.html


Az utolsó száz évben egyre többször olvasunk olyan novellákat, regényeket, melyek arról szólnak, 
hogy vége az egyháznak! Sőt neves, Nobel díjas írók tollából olyan írások is megjelennek, hogy a 
pápát elüldözik Rómából, vagy kivégzik. Régebben már írtam, és elemeztem is ezeket a regényeket. 
A mostani eszmélődésem, meditációm apropója az a két évvel ezelőtt megjelent könyv, melynek 
írója a világszerte ismert német Andreas Englisch,- címe:  Der Kaempfer im Vatikan. Papst 
Franziskus und sein mutiger Weg. Ennek magyar fordítása: „ A Vatikán harcosa. Ferenc pápa és a 
bátorság útja”  Lazi Könyvkiadó Szeged.2016.

Ezt a könyvet tartom kezemben. Mivel kézről-kézre adják, és rendszerint megbotránkoznak a 370 
oldalas íráson, úgy érzem, hogy Édesanyánkat, az egyházat, mint a legidősebb pásztorok egyike 
meg kell védenem. Különösen azért jelentős ez a könyv, mert nem regény, mint az előbb 
említettek, hanem egy megtért keresztény műve, aki a pápák legbizalmasabb embere mind a mai 
napig. Könyvében leírja, hogy II. János Pál hatására  tért meg, akit a legnagyobb szentek 
egyikének tart. Könyve nem rosszindulatú, csupán a tényeket sorakoztatja föl, mint egy nyomozó. 
Számomra azért is életbevágóan fontos A. Englisch könyve, mert a mostani pápa igazi képét és 
küldetését tárja föl. Ez az írás elmondja, hogy Ferenc pápa hogyan leplezi le azt, amit az 
elődök a nagyobb botrányok elkerülése végett elhallgattak. Ferenc pápa magát a tűzfészket 
számolja föl.

Mielőtt a könyv tartalmáról beszámolnék, egy nélkülözhetetlen megjegyzést kívánok tenni. Menjünk 
vissza az ősforráshoz, Jézus Krisztushoz, és kérdezzük: kiket választott apostolainak? Igenis, 
választásról van itt szó, hiszen ő mondta: „Nem ti választottatok engem, hanem én titeket.” Ez 
azt jelenti, hogy a tizenkét apostol összetétele, erkölcsi nívója teljesen ismert volt Jézus 
számára. Merjük már végre kimondani, az Úr szánt-szándékkal hívott meg nemcsak igaz, szent 
embereket, hanem kétes egzisztenciákat is. Ezek közül az egyik képes volt a legborzalmasabb 
tettre: saját Mesterét, mint egy rabszolgát pénzért eladta ellenségeinek. És Júdás mellett ott 
van Simon Jónás fia. Jézus a Péter nevet adta neki, mely magyarul sziklát jelent. Ő az, aki 
Nagypéntek hajnalán megrettenve Mesterének letartóztatása miatt, egy nőszemélynek letagadta, 
hogy egyáltalában ismeri Jézust.- És azt se feledjük el, hogy az Úr előre megmondta, hogy mindig 
lesznek botrányok. Elkerülhetetlen, hogy ne legyenek (Mt 18,7). Ezekkel tehát számolni kell!

Íme, a következtetés: ha Jézus tizenkét apostola között az ő tudtával két ilyen bűnöző, vagy más 
szóval, jellemében megroppant személyiség található, akkor miért csodálkozunk -

hogy az egyház életében kezdettől fogva a mai napig megismétlődnek ezek a botrányok. Mindenféle 
botrány! Számomra épp abban található a bizonyíték az egyház isteni eredetére, hogy ennek 
ellenére kétezer év óta „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta!” (Mt 16,18).Sőt az emberiség 
erkölcsének és hitének letéteményese: az Élet, az Igazság, a Szentség, a Jóság, a Szépség isteni 
eszméinek kiapadhatatlan forrása.

Éppen ezért engem különösebben nem rendített meg A. Englisch könyve, mely valóban hátborzongató 
tényeket rögzít a Kúria utolsó száz évének tevékenységéről, különösen annak gazdasági, pénzügyi 
manővereiről. Sőt az evangélium abszolút értékrendjébe vetett hitemben megerősített.

Ahhoz, hogy egyáltalában megértsük a Vatikán dolgait, előbb tájékoztatni kell az olvasót néhány 
alapfogalomról.

Milyen kategóriába kell sorolni a Vatikánt, mint állami, közösségi, politikai képződményt? A 
Vatikán Európában az utolsó ún. ”abszolút választási monarchia”. Ez azt jelenti, hogy a 
mindenkori pápa a Vatikánban mindennek a tulajdonosa és ura. Egy hasonlattal élve: az USA elnöke 
nem adhatja el a Fehér Házat, mert az nem az ő tulajdona. Ezzel szemben a Vatikán minden 
helysége, kincse, tárgya a megválasztott pápa tulajdona. Saját magam vagyok ennek tanúja, mert 
amikor 1945-46-ban a vatikáni könyvtárban is szerettem volna kutatni doktori értekezésem 
elkészítéséhez, számomra előbb pápai engedélyt kellett beszereznie elöljárómnak, rendünk 
generálisának. A könyvtár bejáratánál ki volt függesztve egy nagy táblán az engedély kérésének 
szövege. Mindenki, aki kutatni szeretne a vatikáni levéltárban, könyvtárban, kérnie kell, hogy a 
pápa könyvtárában dolgozhasson. Vagyis a világhírű Vatikáni Könyvtár a pápa tulajdona.

Ez a tulajdonjog vonatkozik a kormányzásra is, tehát minden pápa úgy alakíthatja, formálhatja, 
modernizálhatja, vagy konzerválja az egyház törvényeit, értékeit, ahogy legjobb lelkiismerete 
diktálja. Pl. megteheti, hogy a következő hónapokban csak dél-amerikai, vagy afrikai püspököket 
nevez ki bíborosnak, hogy ezzel is jelezze az egyház jövőbeli alakulását.

Azt is meg kell tárgyalnunk, hogy ki is az az Argentínából jött Bergoglio bíboros? 
Személyiségének és elveinek ismerete nélkül nem tudnánk megérteni sok mindent, ami a Vatikánban 
2013 óta történik. A most 82 éves pápa szülei Észak Itáliából, Piemontból vándoroltak ki 
Argentínába. Vagyis „menekült” családból származik. Már fiatal korában jezsuitának jelentkezett, 
vagyis abba a szerzetesrendbe, melynek tagjai negyedik fogadalomként megígérik a „feltétlen” 
engedelmességet a pápának. Ő az első jezsuita pápa.

De hogy lett egyáltalában főpap, pláne bíboros, ez az ugyancsak névtelen szerzetes? A történet a 
következő: A kommunista időszakban óriási feltűnést keltett egy teológiai mozgalom, élén a 
jezsuitákkal, akik az elképzelhetetlen nyomor láttán szerettek vőlna segíteni a nincstelenek 
millióin.” A felszabadítás teológia” néven ismert mozgalomnak  nagy irodalma is van. Lényege: 
mindent meg kell engedni a nyomor és szegénység leküzdésére! A győzelem reményében még 
fegyveresen is lehet küzdeni! Ez azt jelentette, hogy miközben Európában a marxista vörös 
diktatúra ezerszámra üldözte és kergette halálba a keresztényeket, püspököket, szerzeteseket 
(jezsuitákat is), híveket, addig Dél-Amerikában ugyancsak a marxista tanokra hivatkozva új 
teológiai mozgalmat indítottak el. Érthető, hogy a Vatikán, különösen II. János Pál pápasága 
alatt ez óriási megütközést vont maga után. A pápa személyesen járt Dél-Amerikában, hogy 
megkísérelje tompítani az ellentéteket, és igyekezett meggyőzni őket, hogy a Szentszék 
helyteleníti a mozgalom erőszakos jellegét. Mindenki félt egy fegyveres konfliktustól. A 
Szentszék tehát nem engedélyez semmiféle erőszakos szervezkedést. Ennek még a fogalmát is 
elítéli. Nos, ebben a szellemi párbajban tűnt fel Bergoglio jezsuita szerzetes, aki szembe 
fordult saját rendi vezetésével, mert ő sem tartotta elfogadhatónak a mozgalom harcias, pláne, 
fegyveres stílusát. Bergoglio ellenállása olyan nagy volt, hogy nyíltan szembefordult saját 
rendjével, sőt a rend generálisával, a spanyol Pedro Arrupeval is. Ő Japánban  misszionáriusként 
dolgozott, s épp Hirosimában volt, amikor az atombombát ledobták. Csodával határos módon 
megmenekült. Emiatt is esett rá a választás a generálisi posztra. Arrupe annak a már-már 
veszélyesnek nevezhető egyházi reformnak volt élharcosa, mely teljesen új struktúrát 
szorgalmazott az egyház, sőt a jezsuita rend életében is. Itt került szembe a tekintélyelvet 
hirdető II. János Pál pápával, aki éppen e miatt nagyon nem kedvelte Arrupét. - Az 
elmondottakból is látható, hogy Bergoglio viszont több szempontból is kedveltje lett a pápának, 
aki felfigyelt rá, és attól kezdve kiemelten kezelte. Már akkor megdöbbent annak hallatán, hogy 
Bergoglio a nyomortanyák apostola. – Így indult el az egyházi méltóságok ranglétráján, anélkül, 
hogy ő ezt akarta volna. Ha valaki, akkor Bergoglio volt az, akinek ez eszébe sem jutott.

Nézzük meg még közelebbről Bergoglio jezsuita szerzetes személyiségét. Vajon mi az ő 
karakterének titka?

Az író, A.Englisch nap, mint nap látja a pápát, és ő maga kezdte kutatni ennek a különös 
embernek életét. Tudniillik a mosolygós, vidám, önmagából derűt árasztó pápa-arc eddig nem 
létezett. Argentínában püspöki keresztjét soha nem látta senki. Ha hordta is, mindig, csak a 
felöltője belső zsebében. Így, aki még nem ismerte, biztosan nem hitte róla, hogy 
őexcelenciájával van dolga. Szomorkás, idős, vidéki papnak tűnt. Már Buenos Airesben sem lakott 
a püspöki palotában. Kis lakásában élt, ahol maga főzött és mosta szennyesét. „Olyan volt, mint 
egy igás ló, akit gyakran vertek, akivel hálátlanul bántak, aki mégis hűségesen végzi feladatát. 
Soha az életben nem hittem volna, hogy ez a cingár pap a lógó reverendájában néhány év múlva 
pápává válik, aki jókedvet árasztva köröz a római Szent Péter téren.” (47.oldal). Bergoglioból 
eddig csak úgy áradt az elégedetlenség. Bár tudta, hogy ő az Evangéliumnak, az Örömhírnek az 
apostola, mégis valahogy megengedte magának, hogy kimutassa melankolikus természetét. De akkor, 
amikor pápává választották, 180 fokos fordulatot parancsolt önmagára, s lenyűgöző átváltozáson 
ment keresztül: egykori mogorva lénye már neki is kínos volt, és örömtől ragyogó pápa lett 
belőle. Az öröm kimutatása nem mindig sikerül. A könyv írója jelen volt egy audiencián, melynek 
végén keményen megdorgálta titkárát, mert akkor fényképezték le, amikor épp mogorva arcot 
vágott. S azt gondolta magában, hogy a látogatók nyilván kételkednek szavahihetőségében. Később 
bocsánatkérő mosoly jelenet meg az arcán „… csibészesen ránk kacsintott, mintha azt mondta 
volna: nekem sem sikerül mindig boldog kereszténynek lennem.”  Járása megmaradt, enyhén 
előredőlve áll, majd furcsa, csámpás járásával, kissé bicegve indul útjára. Karakterének egy 
fontos vonása, hogy, amit lelkiismerete helyesnek, jónak mond, ahhoz görcsösen ragaszkodik, - és 
akkor nem lehet eltéríteni elhatározásától. Itt van elrejtve annak magyarázata, hogy lényegében 
lázadó típusnak tűnik, akivel nem könnyű együtt élni, dolgozni, „egy csónakban evezni”. Egész 
életében, Buenos Aires érsekeként is mindent a feje tetejére állított. Amikor pápává 
választották elhatározta, hogy szétveri a pápai hivatal köré felépített évezredes mítoszt. Ezért 
is választotta a Ferenc nevet, mert hiszen Assisi Szent Ferenc is ilyen forradalmár lelkületű 
volt: ő is a feje tetejére állított mindent, amit az egyház őelőtte mutatott a világ felé… 
Miközben e sorokat írom újból megdöbbentő híreket adott közre a vatikáni rádió: A pápai 
alamizsna hivatal (ez eddig teljesen ismeretlen fogalom volt) közli, hogy Róma belvárosában 
megnyílt a hajléktalanok mosodája, ahol ruháikat, takaróikat tisztíthatják. Ez „Ferenc pápa 
mosodája” nevet kapta. Egy ismert multinacionális cég adományozta a legmodernebb háztartási 
gépeket (6 mosó- és szárítógép, vasalók és a mosószert is ingyenesen szolgáltatja). - Épp ez a 
pápa szándéka: megmozgatni a világ lelkiismeretét. A helység a Vatikántól nem messze lévő 
Trastevere negyedben nyílt meg. A következő hónapokban borbélyüzlet, orvosi rendelő, valamint 
élelmiszer- és ruhaelosztó is működik majd. A hírhez még annyit fűzök hozzá, hogy a Vatikánnak 
vannak egészen különlegesen védett műemlékei, épületei. Ilyen a Szent Péter tér, 
oszlopcsarnokával együtt. Eddig elképzelhetetlen volt még csak a gondolata is annak, hogy ide 
bárminemű új létesítményt állítsanak föl. Ferenc pápa, a forradalmár 2015 februárjában az o s z 
l o p c s a r n o k oldalában z u h a n y o z ó helységet állíttatott föl  a  h a j l é k t a l 
a n o k,  n i n c s t e l e n e k  számára.

A legújabb rádióhír is percek alatt bejárta a világot: Ferenc pápa a közeljövőben Egyiptomba 
utazik, oda ahol most, a virágvasárnapi szentmisén önkéntes merénylő robbantott és gyilkolt. Ha 
ezt az utazási tényt összevetjük az eddigi vatikáni „menetrenddel”, akkor látjuk csak igazán, 
hogy ezzel a forradalmárral valóban nem lehet szót érteni, mert szuverén módon kezel mindent, és 
lebeszélni elhatározásáról nem lehet…   s ha kell, föláldozza az életét is. Páncélozott autóba 
nem ül.- Ő az első, aki saját maga dönt, hogy mikor, hova utazik. Egy ilyen pápai látogatás 
előkészítése féléveket vesz igénybe.

Elődei eddig inkább a világméretű hivatal urainak tűntek, a világ legnagyobb lelki hatalma 
képviselőinek. A pápát eddig mindig irányították. Először is ott volt két titkára, akik óriási 
hatalommal rendelkeztek. Ferenc pápa megsemmisítette ezt a rendszert, mégpedig úgy, hogy 
titkárait megfosztotta mindennemű hatalomtól. Van ugyan két titkára, akik neki dolgoznak, de nem 
engedi, hogy föléje kerüljenek. Pl. Ő az első pápa, aki nem engedi, hogy titkárai külföldi 
útjaira elkísérjék. És eddig csak a titkárokon keresztül lehetett a pápa elé kerülni. Ferenc 
pápa ezt a szabályt is hatályon kívül helyezte: egyedül ő dönti el, kivel mikor akar találkozni. 
- Őelőtte a titkárok feladata volt a telefonálás lebonyolítása is, ha valakivel a pápa épp 
beszélni kívánt. Ferenc pápának esze ágában sincs igénybe venni ezt a szűrőt. Saját maga nyúl a 
telefon után, ha beszélni óhajt valakivel. Egy példa a sok közül: egy alkalommal jelezni akarta, 
hogy meglátogatja saját rendjét Rómában. Egyszerűen  felvette a telefonját, ott a jezsuiták 
portása vette föl. „Itt a pápa beszél” – mondta.  A portás kissé fölháborodva válaszolt: „Hát 
persze, én meg a kínai császár vagyok.”.Nem tudta elhinni, hogy tényleg a pápával beszél. – 
Ugyancsak felborította a pápai határidőnapló szabályait. Eddig a sajtóosztály főnöke óriási 
precizitással kezelte a pápa napi teendőit. Minden pontosan előre meg volt jelölve: a pápa 
mikor, hol van, hol prédikál stb. Most a sajtószóvivő, Lombardi jezsuita atya az érdeklődőknek 
ezt a választ adja: „Fogalmam sincs mikor, mit csinál a pápa.”

De a meglepetéseknek nincs még vége. Szinte elképzelhetetlen az, amiről most írok. Ferenc 
pápának is vannak titkárai. Az egyik mondta el a következőt. A pápa nem engedi, hogy 
őszentségének, szentatyának nevezzék, sőt azt akarja, hogy titkárai tegezzék. Bármikor 
felhívhatják, és ő is napi kapcsolatban van velük. „És mit mondasz neki, amikor felveszi a 
telefont? – Spanyolul azt kérdezem: Hole, que tal? (Helló, hogy vagy?)…..És tesz fel kérdéseket? 
– érdeklődtem. – Hát persze. … Amikor legutóbb kérdést tett föl, éppen arról számoltam be neki, 
hogy a nála járt delegációt este elvittem vacsorázni. Erre azt kérdezte: És ki fizetett? Mire 
közöltem, hogy én álltam a számlát. A pápa így válaszolt: Kérlek, engedd, hogy én fizessek. Bár 
a Vatikánban mindenki azt állítja rólam, hogy nincs pénzem, de ez nem igaz. Egy kevés pénzem 
azért van. A vacsorát ki tudom fizetni…..Hát ilyen az új pápa.”

Ferenc pápa a meglepetések embere. Azt gondoltuk, hogy Karol Wojtyla egyetlen utódának sincs már 
lehetősége arra, hogy történelmet csináljon a bocsánatkérések vonalán. Ezt már akkor is sokan 
ellenezték, de Ferenc pápa olyat tett, ami részben fölülmúlja a lengyel pápa tetteit.  Amikor a 
XII. században egy gazdag lyoni kereskedő, Petrus Valdes keresztényi szeretetből, a szegények 
iránti szánalomból – akaratán kívül – létrehozta a valdens közösséget, még nem sejtette hova fog 
vezetni ténykedése. Tény, hogy II. Lucius pápa az 1184-es veronai zsinaton eretneknek 
nyilvánította Valdest és mozgalmát. Követőit a legkülönbözőbb módon elítélték, kivégezték, 
bebörtönözték, megcsonkították. 831 év után 2015. június 22.-én délelőtt Torinóban a 
történelemben Ferenc pápa elsőként belépett a torinói valdensek templomába, és vezeklőként 
megtört hangon ezt mondta: „Jézus Krisztus nevében bocsánatot kérek”. Amit eddig egy pápa sem 
tett meg, íme Ferenc elégtételt nyújtott a lemészárolt, halálraítélt áldozatoknak.

Karakterének elemzésekor jó, ha összehasonlítjuk a bíborosi testület másik jezsuita főpapjával, 
Carlo Maria Martini milánói érsek karakterével. VI. Pál halála után az ő neve szerepelt 
legtöbbször a konklávén. Biztos pápajelölt volt. Mindig magabiztosan, hibátlanul foglalt állást 
a vitás kérdésekben, és szuverén módon tudott bánni a médiával. A milánói napilap, a Corriere 
della Sera, de a televízió is a lába előtt hevert. A világra nyitott teológus volt. Európa 
vezető politikusai egymásnak adták a kilincset Martininál. Államférfi volt, - „Bergoglio pedig 
úgy hatott mellette lelógó vállával és lebiggyedő ajkával, mint valami magába roskadó utcai 
prédikátor… Mint egy öreg zarándok, aki véletlenül betévedt a bíborosok konklávéjára.” Épp 
ellenkezője volt Martininak-, Bergoglio nem ragyogott, nem sugárzott, kolduló szerzetesként 
viselkedett. Összehasonlítva Milánó sztárjával, Martinival, unalmasnak hatott. Nem is tartotta 
fontosnak magát. Senkinek eszébe sem jutott volna, hogy ez a férfi pápaként még ízekre szedi a 
Kúriát, és feje tetejére állítja a Vatikán minden eddigi, évezredes szabályát. Mindig lehajtotta 
a fejét, mintha bocsánatot akarna kérni. Akkor figyeltek rá a bíborosok, amikor János Pál pápa 
halála után a konklávén Ratzinger komoly ellenfele lett, sőt, elhúzott Carlo Maria Martini 
mellett is, hiszen 39 szavazatot kapott. Neve újból élvonalba került, amikor Ratzinger 
váratlanul lemondott a pápaságról, és újból összehívták a konklávét. 2013 februárjában már ő 
volt a legesélyesebb pápajelölt.

És ki gondolta volna, hogy ez a jelentéktelennek látszó argentin pap a világ hatalmasait 
felelősségre fogja vonni gaztetteikért? 2014 novemberében vagyunk. Elegáns protokollfőnökök, 
titkárok és szertartásmester nélkül, egy-szál aktatáskával indult az Európai Parlament 
emelvényére. Egyedül pakolta össze táskáját, egyedül írta meg beszédét, majd a Parlament előtt 
felolvasta a zsebéből kihalászott papírra írt sorokat. Rávilágított, hogy a politikusok 
felelősek azért a sok menekült életéért, akik Afrikából Európába tartva tengerbe fulladtak. És 
egy napon felelősségre fogják vonni őket amiatt, hogy a Földközi-tenger tömegsírrá változott. 
Hallgatói, a vájt fülű politikusok meghökkenve hallgatták, és ami még megdöbbentőbb, 
tapsviharral válaszoltak. Még a keresztény eszmétől távol álló frakciók is megtapsolták. 
Beszédével diadalt aratott. Nagy hatású jelenet volt, ahogy a Parlament számos frakciója állva 
ünnepli a pápát. A pápa megmutatta: az egyház jó oldalon áll, a leggyengébbek és a 
legszegényebbek oldalán. „A Strassbourgból Rómába tartó repülőn úgy éreztem, Ferenc pápát éppen 
jókor küldte az ég”.(221 old.)

Most nézzük közelebbről, hogy miért nevezik Ferenc pápát forradalmárnak?

Vissza kell mennünk a történelmi folytonosság kedvéért Garibaldi korszakába, amikor megszűnt az 
egyházi állam, és mindössze a Vatikán körüli pár ezer négyzetméter maradt az egyház 
tulajdonában. Érthető, hogy az eddig is az egyházi állam területén élő főurak  nemesek továbbra 
is a mindenkori pápának akartak alattvalói lenni,-őt tartották uralkodójuknak, és magukat 
vagyonukkal együtt az egyház védelme alatt akarták tartani. Ekkor villámgyorsan megszervezték 
vagyonuk átmentését a vatikáni kincstárba. Ezek a nemesek (hasonlóképpen a svájci gárdához) 
sokszor harcoltak, sőt életüket is feláldozták a pápákért. Kölcsönös tisztelet, barátság, „vér- 
és dacszövetség” jött létre a Szentszék és a nemesi világ között.  Olaszul gentiluomo-nak hívják 
ezeket az urakat. Időközben óriási tőke halmozódott föl a Vatikánban. Minden főúri család 
természetesnek vette, hogy a vagyonukat a Szentszék trezorjába helyezték. Igen ám, de az indító 
okok között legfőbb szempont az volt, hogy így ki tudják játszani az olasz államot, mert nem 
fizetnek vagyonuk után adót.  Ennek neve pedig  a d ó c s a l á s. Ferenc pápa megválasztása 
után a napnál világosabb volt, hogy a Vatikáni Bankhoz fűződő viszonya napirendre kerül. 
Mindenki föltette magában a kérdést: vajon sikerül megbirkóznia azzal a ténnyel, hogy ő, „a 
szegények pápája” egyúttal egy igen gazdag bank tulajdonosa is? Már az első hónapokban azzal a 
botránnyal kellett megbirkóznia, hogy az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága pénzmosással 
gyanúsította a Szentszéket, mert nyolc esetben gyanús ügyleteket talált a Vatikáni Bankban. Az 
író egy hasonlattal világít rá a lényegre: Ferenc pápa úgy érezheti magát a bank reformátorának 
szerepkörében, mintha megszállott vegetáriánusként hirtelen Európa egyik legnagyobb vágóhídjáért 
lenne felelős. (257. oldal)

Az elmúlt évtizedek során a Vatikán azzal ártott legjobban önmagának, hogy részese volt egy 
gigantikus, illegálisan előidézett bankcsődnek, amelynek során 1,1 milliárd dollár semmisült 
meg. Most lapozzunk egyet, és ezzel a mondattal párhuzamosan próbáljuk a szegények pápájának 
lelkületét megérteni: egy új hivatalt hozott létre, melynek élére Conrad Krajewskit nevezte ki. 
Ö a Vatikán „alamizsnása” püspöki rangban. Ferenc pápa nem a dollárok milliárdjával számol. Ő 
másként bánik a pénzzel, mint azt eddig tették. Amíg a Vatikáni Bank méltóságai eddig azon 
törték a fejüket, melyik bankkal fuzionáljanak, melyik kétes pénzintézetét vegyék meg 
spekulációik finanszírozására, addig az új pápa azon gondolkodik, mennyi kenyeret és sonkát tud 
venni a hajléktalanoknak, ha tíz deka sonka 1,59 euróba kerül. – Összehasonlításul az 1970 és 
1987 közötti 17 évben csak a Nyugat-afrikai övezetben mintegy három millió ember halt éhen. Napi 
1 dollárra lett volna szükségük a túléléshez, de nem volt ennyi pénzük. Ferenc pápa tudta, hogy 
a Vatikáni Bank ezzel egyidőben egymilliárd dollárt játszott el bűnözői támogatói segítségével. 
Ebből a pénzből a hárommillió áldozatot egy teljes évig lehetett volna táplálni, ami bőven elég 
lett volna a szárazság túléléséhez. Ferenc pápa abból a Dél-Amerikából jött, ahol az emberek 
tízezrei halnak éhen, mert nincs meg a napi betevő falatjuk. Éppen ez a rettentő tény tanította 
meg arra, hogy másként lássa az egyház feladatát, mint elődei és a Kúria, élén a Vatikáni Bank. 
Meg volt győződve, hogy a katolikus egyház gyakran a rossz oldalon áll. Évtizedeken át, mint 
pap, mint bíboros-érsek tapasztalta, hogy egy éhező embernek lehetetlen hirdetni az 
evangéliumot,- először enni kell adni neki. Itt a sorrenden van a hangsúly! Felesleges és 
kiábrándító elmagyarázni a katekizmust annak, aki nem tud enni adni a gyermekeinek És 
tapasztalatból tudta azt is, hogy a pénznek igenis döntő szerepe van, mégpedig akkor, amikor 
nincs belőle.-Mivel a Vatikáni Bank óriási pénzzel rendelkezik, érthető, hogy Ferenc pápa 
bűnösnek nevezi a Kúriát, hiszen ennek bíborosi bizottsága vizsgálja felül a bank tevékenységét. 
A Vatikán legfőbb testületét évtizedeken át nem érdekelte a világ nyomora. Most jön egy pápa, 
aki azt mondja, hogy az egyháznak: bíborosoknak, püspököknek, papoknak, híveknek segíteniük kell 
az éhezők, a szenvedők millióin. -    Ferenc pápa mindenképpen óriási dilemmával küszködik. 
Bizonyára elődjei is. Tudniillik arról van szó, hogy ha rendezni akarja a Vatikán pénzügyeit, 
akkor vállalnia kell a rend- csinálás következményét: a világ megrökönyödését, a hívek 
megbotránkozását. Ezért teszik fel a reformot sürgető pápáknak a kérdést: „Igazán szereti az 
egyházát a pápa?” Mert ha igen, tegyen le a reformterveiről. Ferenc pápa és elődjei között a 
különbség talán annyi, hogy ő a kérdésre- az író szerint - így válaszolna: „Szeretem, de előbb 
ki kell kaparnom a piszokból.” (293 old.).-  És egy másik lényeges különbség: semmiképp sem akar 
a bűnösök oldalára állni. Épp az egyház érdekében, szabad kezet enged a világi hatóságoknak a 
vizsgálatokhoz. Hogy ezt jobban megértsük, a könyv írója oldalakon keresztül tárgyal olyan 
visszaélésekről, melyekért az olasz hatóságok súlyos börtönbüntetést rónak ki, de a Szentszék 
számukra eddig menedéket biztosított. Az elitéltek  legtöbbje püspök.

Néhány eset a sok közül: 1971 óta Marcinkus püspök a Vatikáni Bank elnöke. Ő USA-ban élt, 
Chicagóban, és mindig nagy pénzügyekkel foglalkozott. Pap akart lenni,- felszentelték, majd 
VI.Pál pápa 1969 január 6-án püspökké szentelte. 1973-ban a New-York-i Államügyészség azzal 
gyanúsította meg, hogy részese volt egy gigantikus csalásnak: a New-York-i maffia 950 millió 
dollár értékben hamis kötvényeket csempészett a Vatikánba. Marcinkust szabadon engedték, mert 
nem volt ellene bizonyíték. – Rómában szintén perbe fogták, már mint a Vatikáni Bank elnökét és 
az olasz rendőrség letartóztatási paranccsal kereste. Azzal gyanúsították, hogy előidézője volt 
a Banco Ambrosiano csődjének. Az államügyészségnek semmi kétsége nem volt afelől, hogy a 
Vatikáni Bank illegális pénzügyi botrányában a szicíliai Cosa Nostra maffia is benne volt. A 
média hónapokon keresztül ezeket a híreket szellőztette. Mindenki borzadva olvashatta, hogy 
egymás után tűnnek el bankárok, mert a maffiára jellemző módon válogatott módszerekkel 
meggyilkolták őket. Pl. 1982 júniusában Roberto Calvit felakasztva találták a londoni 
Blackfriarsbridge alatt. A másik, Graziella Corrocher tisztázatlan okokból kizuhant egy épület 
ablakából és szörnyethalt. Újból egy másik bankár, aki szintén belekeveredett a botrányos 
ügyekbe, Michaele Sindona, 1986 márciusában a börtönben ciánmérgezésben meghalt.   A nyomozás 
többek közt azt is kimutatta, hogy Paul Marcinkus és társai kétszáz fantom bankot alapítottak. 
Ha az ő nevét kimondjuk, akkor – véleményem szerint – jó, ha a tizenkét apostol közül Júdásra 
gondolunk. Júdás is, Marcinkus is a pénzt kezelték. Különbség az, hogy míg Júdás árulásának és 
gaztettének minden részletét ismerjük, addig a 2006-ban elhunyt, nagyon rossz hírű Marcinkus 
mindig ki tudta magyarázni rettenetes bonyodalmakkal teli pénzügyi manővereit.  A probléma abban 
van, hogy a Vatikán a letartóztatás előtt álló Marcinkusnak menedéket adott, utalva a Lateráni 
egyezmény ama passzusára, hogy a Vatikán területén az olasz hatóságnak nincs intézkedési 
(ügyészi, nyomozási, letartóztatási) joga.  Ilyen zűrzavarban mit tehet egy olyan pápa, aki a 
Poverellonak, Assisi Szent Ferencnek a nevét veszi föl, és irtózik minden pénzügyi 
tranzakciótól. Számára elviselhetetlen minden hazugság és csalás. Az első, amit tehet és tett 
is, hogy nyíltan, és épp a karácsonyi kis Jézus jászola előtt a Kúriának bátran szemébe mondta, 
hogy mindenről tud, és nem hajlandó tovább velük együtt dolgozni. A második tette: öntudatosan, 
de meggondolva rendet teremt a káoszban. Elődje XVI. Benedek a Vatikáni Bank élére egy német 
pénzügyi szakembert nevezett ki, Ernst von Freyberg személyében. Ő szintén nemes volt, tehát 
olyan ember, aki az ősi családokat illető tisztelet atmoszférájában nőtt fel. Ráadásul Freyberg 
befektetési bankár volt, tehát nyilván erénynek tekintette, ha az ember a pénzét előnyösen 
befekteti. A pápa nem tehette meg, hogy pápaságának első hónapjaiban leváltsa, várt két évig, és 
2015-ben kinevezte a Vatikáni Bank új elnökét. És ez már elegendő volt ahhoz, hogy a fentebb 
említett főnemesek, nemesek százai a Vatikáni Bankba adókikerülés végett, illegálisan 
elhelyezett pénzeiket kimentsék. Ezzel máris elindult egy tisztulási folyamat. És amikor Ferenc 
pápa arról értesül, hogy ezek között olyan magas rangú állami tisztviselők is vannak, akiket a 
Vatikánba illegálisan mentett pénzügyi tranzakcióikon rajtakaptak, és súlyos büntetést róttak ki 
rájuk, - ezektől megvonta a Gentiluomo di Sua Santitá nemesi címet.  Ferenc pápa rádöbbent arra, 
hogy az utolsó 25 évben semmit sem változott a Vatikáni Bank kétes tevékenysége. Hiszen alighogy 
elfoglalta hivatalát, fény derült az előbbiekhez hasonló csalásra, és Scarano püspök is 
börtönben ült. Ezért biztosra lehetett venni, hogy a pápa el fog határolódni a bankot felügyelő 
bíborosi bizottságtól. És amikor (2013. ápr.26) a Pápai Tudományos Akadémia elnöke, Marcello 
Sanchez Sorondo egy napilap interjújában kijelentette: „Egészen biztos, hogy a Vatikáni Bank 
mossa a gazdag olaszok pénzét,” és egy mellékmondatban utalt arra, hogy „a pápa nem olasz”,- ez 
már újabb pánikot keltett. És valóban, a Vatikáni Bank számlatulajdonosai azonnal cselekedtek: 
ügyfelek százai vették ki, és utalták máshová pénzüket. (341. oldal). Ugyanebben az időben, 
pápaságának első hónapjában történt a következő gyanus eset: A római Fiumicino repülőtérre 
érkezik magánrepülőgépen egy monsignore és egy sienai bankár, mindketten vatikáni diplomata 
útlevéllel. Amikor az ellenőrzésre kerül a sor a vámtisztek megkérték mindkettőjüket, hogy 
nyissák ki bőröndjüket. Ők e helyett meglobogtatták vatikáni útlevelüket. Erre a vámosok főnöke 
felhívta a Vatikánt, és kiderült, hogy valóban nem kell bemutatni bőröndjüket, és zavartalanul 
tovább mehettek. A gyanú azonban megmaradt: miért használ a Vatikán magánrepülőgépet arra, hogy 
diplomata útlevéllel védett személyek átugorhassák a vámvizsgálatot? (Csak mellesleg jegyzem 
meg, hogy a bőröndben Svájcból küldött húsz millió euró fekete pénz volt a Vatikáni Bank 
számára.) Mindezt természetesen jelentették a pápának.  Rá két hónapra egy másik történet: 2013. 
június 28. Az olasz rendőrség letartóztatja Nunzius Scarano püspököt, a Vatikán belső számviteli 
adminisztrációjának egyik vezetőjét. Nyomozás közben kiderült, hogy kódneveket használt a 
pénzmosási transzakció eltereléséhez. Ekkor az Államügyészség már biztos volt, hogy Scarano 
püspök mögött figyelemre méltó bűnözői karrier áll. És valóban, mert az említett pénzmosás ügy 
eltörpül a sokkal nagyobb bűntény mellett: „Nunzius Scarano egy tartályhajó flottát üzemeltető 
baráti hajózási vállalatnak illegális szívességet akart tenni, - méghozzá egy svájci bankházból 
adózatlan pénzt akart kihozatni, készpénzben. És a pénzt eltűntetni a vatikáni bankban, hogy az 
adóhatóságok számára elérhetetlen legyen…… Megegyeznek abban is, ki hozza a pénzt magánrepülőn 
Rómába. A futári szolgálatért Nunzius Scarano 400 ezer eurót akar fizetni.” (348. old.) A dolog 
rosszul végződött, mert a nyomozó hatóságok mindent kiderítettek, és időben letartóztatták 
Scaranot. Ezzel egy új korszak kezdődik a Vatikáni Bank történetében. A Kúria bíborosai ugyanis 
meg voltak győződve, hogy mint eddig mindig, Scaranot sem tartóztathatja le az olasz hatóság, 
mert ez a pápa is kimenti. Ők egy több évszázados hagyomány révén biztosra vették, hogy a 
törvény rájuk nem vonatkozik. Abban a bizonyosságban éltek, hogy velük soha nem történhet semmi 
baj, és a katolikus egyház monsignoréja néhány órán belül szabadlábra kerül. Csakhogy a pápai 
székben most olyan főpap ül, aki szakít minden eddigi bűnpártolással, és megtagadja Scarano 
püspöktől a diplomáciai mentességet a törvénnyel szemben. Ez hatalmas sokkot váltott ki a Kúria 
tagjaiból. „Az egyházi méltóságok rémületére Monsignore Nunzius Scaranonak, a Vatikáni Bank 
könyvvizsgálójának, a Kúria tagjának 2013 júniusában egy teljesen hétköznapi foglyokkal teli, 
teljesen hétköznapi börtönbe kellett vonulnia…..”  Ne csodálkozzunk, hogy rá egy évre Ferenc 
pápa a Kúria tagjainak a szegény Názáreti Jézus jászolánál elmondja rettenetes vádbeszédét. Ha 
arra gondolunk, hogy Scaranot, a Kúria tagját hétköznapi bűnözőként börtönbe zárják, akkor 
jobban megértjük, hogy miért üzent hadat a pápa a Kúria ellen .2014. december 22. délelőtt a 
pápa tróntermében, a Kelemen teremben „robbant az első bomba” (117. old). Évszázadok óta ez volt 
az első megsemmisítő roham a Kúria ellen. Ferenc pápa elődjétől, XVI. Benedektől távol állt, 
hogy kritizálja a Kúriát. Arról azonban írt egy pár sort (2009. márc.10.-i levél), hogy 
„bíborosai és püspökei félreértik, és megtámadják őt”. Elmondja, hogy mennyire bántja a Kúria 
támadása. Ennek ellenére nem kritizálta őket, és nem ment ellentámadásba– A mai napon (dec.22.) 
11.27 perckor Ferenc pápa belép a Kelemen terembe, ahol a bíborosok várják. Mindenki a 
barátságos karácsonyi üdvözletre vár, s az első percekben úgy tűnik nem is kell csalódniuk. 
Beszédének első és második bekezdése valóban karácsonyi hangulatot hozott a terembe. Az 
ötödiktől a hetedik bekezdésig az egyháznak, mint Jézus Krisztus misztikus testének képéről 
elmélkedik. Hirtelen fordulat következik a tizenegyedik bekezdésnél, amikor Ferenc pápa 
emlékezteti a jelenlévőket arra, hogy a jó egyesít, a gonoszság pedig elválaszt. A tizenkettedik 
bekezdéstől kezdve a pápa hirtelen másról kezd beszélni, olyannyira, hogy mindenki felébred. 
Nagyot fordult a világ, mert ez a pápa épp Karácsonyt használja föl arra, hogy elmondja: a 
jelenlévő eminenciás és excellenciás urak betegek. Alig térnek magukhoz a bíborosok, a pápa 
máris támadásba lendül, és kezdi felsorolni a testület bűneit. A Kúria első számú betegsége az 
önhittség. Különleges jelzőt mond róluk. „a kiválasztottak komplexusában szenvednek”, vagyis 
mindenkinél magasabb rendűnek érzik magukat. A jelenlévőknek tudniuk kellett, hogy a pápa igazat 
mond, hiszen valóban a világ legexkluzívabb közösségének tagjai. Ez a felsőbbrendűség aztán az 
emberi gyarlóság következtében sokaknál vagyonosodásba és luxus életbe torkollott. Ma is a 
legdrágább autókkal utazgatnak, és nem is szégyenkeznek e miatt. … Eddig senkinek sem jutott 
volna eszébe, még álmában sem, hogy egy napon jön valaki Argentínából, és mindezt szemükre veti 
épp karácsonykor. amikor a kis Jézus jászolban fekszik. - -A pápa még tovább megy, és kimondja, 
hogy a Kúria tevékenysége javarészt bürokratikus ügyintézésre vonatkozik. Legtöbbjük úgy 
dolgozik, mint bármelyik magas rangú tisztviselő egy adó- vagy kormányhivatalban. A pápa a 
bíborosok szemére hányja, hogy a bürokrácia emberei lettek Isten emberei helyett. A kardinálisok 
egy része láthatóan sértve érzi magát, és nem is gondolnak arra, hogy ez csak a támadás kezdete. 
Amikor a hatodik ponthoz ér azt vágja az öregurak fejéhez, hogy „spirituális Alzheimer-kórban 
szenvednek”. A kardinálisok, püspökök azt hiszik, hogy rosszul hallanak. Azzal vádolja őket, 
hogy elfelejtették Krisztust, és nem emlékeznek személyes találkozásukra Istennel. A hetedik 
pontban egyszerűen dicsőségvágyat ró fel nekik. A jelenlévők közt ott van az egyik leghiúbb 
főpap, aki miatt az előző pápa új kongregációt (minisztériumot) hozott létre, neve: Új 
Evangelizáció Pápai Tanácsa. A Kelemen teremben megfagy a levegő, amikor a pápa a nyolcadik 
ponthoz ér. „A pápa kérlelhetetlenül visszavág, amiért a Kúria hónapokon át megvetéssel bánt 
vele, és szüntelenül sértegette. Nem fél elmondani mi bántja, mi dühíti”. E mögött is valóság 
van, tudniillik háta mögött nyíltan beszéltek arról, hogy míg elődje, a híres Ratzinger bíboros 
világhírű teológus volt, addig a mostaninak, Ferenc pápának nincs egy teológiai műve sem. Ezek 
mondogatják is gúnyosan: „Mindent elolvastam, amit Jorge Mario Bergoglio valaha írt – nem 
tartott valami sokáig.”  (120. oldal) Ha ez igaz is, ugyanakkor közismert, hogy egész életében a 
pasztoráció, méghozzá a legszegényebbeké töltötte ki életét. Ezért mondja, hogy sok jelenlévő 
bíboros akadémiai titulusokkal ellensúlyozza spirituális kiüresedését. Ez a tudathasadás 
különösen azokat az egyházi méltóságokat sújtja, akik sohasem folytattak egyházi tevékenységet, 
elvesztették kapcsolatukat a valósággal, a mindennapi élettel. Igaza van Ferenc pápának, mert 
nem elég, ha egy pap egész életét a dolgozószobájában tölti: ezzel még nem teljesíti Isten 
akaratát. – Most Ferenc pápa könyörtelenül kiegyenlíti a számlát. Azt állítja, a tudósok 
megosztott életet folytatnak azzal, hogy másoknak olyan dolgokat írnak elő, melyeket maguk sem 
vesznek komolyan. A kilencedik pontban a pápa azt veti a Kúria szemére, hogy pletykálással 
teszik tönkre kollégáik és társaik jó hírét. Sőt még tovább megy, gyáva személyeknek nevezi 
azokat „akiknek nincs bátorságuk ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek, helyette az illető háta 
mögött”. A tízedik pontban azt veti a bíborok szemére, hogy végzetesen önzők, semmi másra nem 
gondolnak csak arra, hogy elnyerjék elöljáróik jóindulatát, és ezzel feljebb jussanak. Ezután a 
pápa újabb lendületet vesz, és a luxus élet visszásságait ostorozza. Mindenki tudja, hogy többek 
között arra az államtitkárra céloz, aki elődjének, Benedek pápának legfontosabb embere volt, és 
a vatikáni Szent Károly-palota tetőteraszán hétszáz négyzetméteres penthouse-t építtetett 
magának. Elképesztő összeget jelentett ez. A pápa eddig hallgatott, de ezen a délelőttön végre 
megszólal.  A legutolsó pontban katasztrofális színben tüntette fel a Kúriát: e nagy méltóságok 
nem riadnak vissza attól, hogy az újságokon és a televízión keresztül járassanak le másokat, 
pusztán azért, hogy ez által még több hatalomhoz jussanak.  Dél körül vége a rémálomnak. Ez a 
beszéd olyan volt, mint egy földrengés.  Évszázadokon keresztül olaszok, ritkán franciák, 
németek voltak a pápák, de ő az első, aki Dél-amerikai, és semmi oka sincs arra, hogy félnie 
kellene az európaiaktól. Évszázadok óta ez volt az első verbális pápai megsemmisítő hadjárat a 
Kúria ellen. Az utolsó kemény, nyilvános összetűzés a pápa és a Kúria között öt évszázaddal 
előbb, IV. Jenő pápa korában volt. Akkor a bíborosok leváltották Jenő pápát, és V. Félix 
ellenpápát ültették a trónra. Azóta a pápa és a Kúria egyetértésben élt. Ferenc pápa elődje, 
Benedek pápától távol állt, hogy kritizálja a Kúriát.

-----------------------------------------------------

Összegezve a főbb vádakat: Nem az Isten, hanem a bürokrácia emberei. – „Spirituális 
kiüresedésben” és „egzisztenciális skizofréniában” szenvednek, – Alzheimer kórosak, akik mindent 
elfelejtenek, - a Kúria tagjai elfelejtették magát Jézust. (178 old.)  – A Kúria egyik tagja sem 
látott még szegény negyedet, - ezzel szemben Bergoglio ezeknek az apostola volt Argentínában.  Ő 
a szegények egyházát építi (115-135 old.)

Ferenc pápa pápaságának legfeltűnőbb forradalma az a hajthatatlanság, amellyel a Kúria ellen 
küzd. Eddig egyetlen pápa sem támadta a Kúriát, mint i n t é z m é n y t. Egyikük se hívott 
életre olyan grémiumot, mely a Kúria helyett, és azt megkerülve közvetlenül ad tanácsot a 
pápának. Hogyan történhetett ez? Azért, mert ez a viszály nem csupán nézeteltérések háborúja, 
hanem sokkal többről van szó: a Kúria létjogosultságáról. Megválasztásának napja óta nyilván 
való, hogy ez a pápa mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Kúria ne állhasson fel többé 
eredeti formájában. (102. old.) A Vatikánban, különösen a Kúria munkatársai már csak azért is 
kíváncsiak  2014. december 22. óta az új pápára, „mert tudni akarják, hogy néz ki közelről az a 
férfi, aki ekkora csődtömegnek tartja őket”. (130. old.)

A támadás után senkinek se volt kedve a karácsonyi ünnepléshez.

Mindenki azt kérdezte, és kérdezi ma is, hogy mi válthatta ki a pápából ezt a minden elképzelést 
felülmúló támadást a Kúria ellen? Hiszen itt nem egyesekről, hanem magáról az egész Kúriáról 
mondta el rettenetes kritikáját. A könyv írója fejezeteket szán e kérdés megválaszolására, és 
eljutott a végső következtetéshez: 2007-ben a Kúria bíborosai megbocsáthatatlan lépést tettek a 
szegények és nincstelenek felé, és erről Bergoglio, mint  bíboros értesült. A történet így 
hangzik: 2007-ben XVI. Benedek pápa a Vatikán közelében található szegénynegyedbe akart 
ellátogatni. Mindennek előre megírták a szokásos menetrendjét. A Kúria bíborosai is hivatalosak 
voltak, és a Vatikán külön autóbusza vitte őket. Amikor beérkeztek a nyomortanyára, 
felháborodtak azon, hogy a Vatikán közvetlen közelében Róma városa hogy engedhet meg ilyet. 
Megrökönyödésük odáig fajult, hogy Róma polgármestere jónak látta levél útján bocsánatot kérni a 
bíborosoktól, és foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy fölszámolják ezt a szeméttel telített, 
bűztől áradó telepet. A pápa minden bizonnyal így vélekedett: ha a kardinálisok undorodtak a 
nyomortanya láttán, gyakorlatilag Krisztustól undorodtak. (178 oldal).- Az író szerint a pápa 
várta a kedvező alkalmat, hogy a hajléktalanok iránti ellenszenvüket szemükre hányja. Úgy 
tudják, olyasmit mondott, hogy „amióta  ezt tették, nincs kegyelem” (143.old).  Elgondolkoztató, 
hogy épp Karácsonyt tartotta alkalmas időnek az ellentámadásra. Ha a gyermek Jézus 
barlang-istállójára gondolunk, akkor jobban megértjük, hogy miért Kará-              csonyt 
választotta.  A Szent Szűz nem palotában, de még nem is egy egyszerű házban hozta a világra a 
Megváltót, hanem egy barlangban. Ferenc pápa ennek a szegény názáreti Jézus egyházának a 
szószolója és apostola. 2014. december 22.-én délelőtt 11 órakor ezzel a beszédével arról akarta 
meggyőzni a büszke, felfuvalkodott Kúria tagjait, hogy ő személyesen „csődtömegnek” tartja őket 
(138.oldal). És egyúttal tudomásukra hozta, hogy az egyházat a szegények oldalára kívánja 
állítani, oda, ahol a története során jóformán soha nem állt. Több mint ezer éve küzd a pápaság 
azzal a kérdéssel, hogyan egyeztethető össze a pápák fényűző élete a názáreti  Jézus 
szegénységével. A názreti ház és a vatikáni bank!? Egymást kizáró fogalmak. –

Pápaságának második évében a bíborosoknak rá kellett döbbenniük arra, hogy ez az argentin pápa 
nemcsak mosolygós, és mindenkit magához ölelő, hanem az igazságnak kemény, kérlelhetetlen 
harcosa, valódi forradalmár.

Természetesen ennek a háborús üzenetnek megvolt és megvan a következménye. Óriási nyomás van a 
pápán, és ez 2015 óta egyre jobban látszik rajta. Lényegében teljesen felfordította az ezer év 
óta érvényes előírásokat. Nem költözött be a pápai rezidenciába. A Szent Márta vendégház lakója 
lett, és ami szinte eddig elképzelhetetlen volt, az ebédlőben étkezik a többiekkel együtt. Az 
ebédlőben nem az asztalfőre ül, hanem az asztal közepétől balra foglal helyet. Fejét lehajtva 
csöndesen elmond egy imát, aztán leül, ahogy a kollégái is. Minden szem rátekint. Tisztában volt 
vele, hogy a Kúria tagjainak az a része, amely idejár, a háta mögött kigúnyolja, és őrült 
argentinnak nevezi. A könyv írója személyes tapasztalatait írja le.„A pápa tudja, hogy a Kúria 
itt étkező tagjainak és munkatársainak mintegy kétharmada egyenesen megveti, vagy legalább is 
fenntartással szemléli őt. Olyan keményen bírálta őket, hogy ez másképp nem is lehetett. Hiszen 
ezeket a  férfiakat megfosztotta hatalmuktól… A pápa csökkentette fizetésüket, és lerövidítette 
a szabadságukat. Nem akarja többé az általuk képviselt egyházat, a múlt egyházát…Nem tud mit 
kezdeni velük. Hisz ezek a férfiak még életükben nem láttak egyetlen szegény negyedet sem… (132. 
oldal)

A Szentatya pontosan tudja, hogy elkerülhetetlen a kemény harc. Tudja, hogy az évszázadok alatt 
megkérgesedett struktúrák és szokások ellen indított háborúval sok ellenséget szerzett magának. 
Tudja, hogy azok a férfiak, akiktől el akarja venni a gazdagságot, a hatalmat és a 
kiváltságokat, szembe fognak vele szegülni.  Mégis megteszi. Vállalja ezt a harcot, mert biztos 
benne, hogy a Názáreti Jézus azoknak a szegény éhezőknek oldalára áll, akik még a Szent 
Márta-ház büféjét sem tudják elképzelni. Erről még álmodni sem mernek.

A könyv utolsó fejezete azzal a kérdéssel foglalkozik, vajon sikerül-e Ferenc pápának 
véghezvinni az akaratát? Képes lesz-e arra, hogy valóban a mélyreható változásokat elfogadtassa, 
vagy pápasága után vissza fogják vonni intézkedéseit? Hiszen már most is sokan vannak, akik 
eddigi reformjait is visszavonnák. De visszavonhatók még ezek az intézkedések? El lehet törölni 
mindazt, amit Ferenc pápa néhány év alatt elért?

Összegezzük ezeket a reformokat: 1.A bíborosok, püspökök és egyéb méltóságok diplomáciai 
mentességének feloldása, melynek következménye, hogy az egyházi fejedelmek már nem állnak a 
törvény felett. 2.  2015. június 10.-én létrehozott egy új bírói hatóságot, azoknak a 
püspököknek az ügyében, akik nem léptek fel a papi pedofília ellen. Ezzel félreérthetetlenül 
jelezni akarta, hogy az új bíróság az egyház vezetőit is megbüntetheti. Az egyházi méltóságok 
vatikáni védőburka ezzel megszűnt.3.A pápa hitelességét nagyban növeli az életstílusa és 
szerénysége. A Szent Márta otthonban lakik, egyedül eszik a menzán úgy, mint a Vatikán többi 
lakója. A katolikus egyház több, mint ezer éve először lép Krisztus valódi követőjeként a világ 
elé. Vezető pozícióban is a szegény életmódot képviseli, ahogy azt egyházunk megteremtője, Jézus 
tette. 4.Ferenc pápa „kisebbé” tette a katolikus egyházat, egyenlővé téve a többi keresztény 
egyházzal. Ezzel véget ér a katolikus egyház harca a konkurenciával, elsősorban a szektáknak 
nevezett szabadegyházakkal. Nem csupán az ellenségeskedést akarja megszűntetni, hanem 
látogatásaival barátságra törekszik a konkurens egyházakkal. A többi vallással, elsősorban az 
iszlámmal szembeni ellenséges magatartás immár a múlté. Ezzel új irányt szabott az egyháznak.5. 
A katolikus egyház helye a szegények oldalán van. Az évszázadok óta tartó vitát Ferenc pápa 
egyszer s mindenkorra be akarja fejezni. Az egyház a világ minden részén a hatalmasok és 
gazdagok támogatóiból állt az egyik oldalon, a másik oldalon pedig azokból a papokból, akik a 
nincstelenekkel, számkivetettekkel törődtek. Ferenc pápa világossá tette, hogy az egyháznak 
semmi keresnivalója nincs a gazdagok oldalán. 6. A Va-   tikán politizál. Ezzel Ferenc pápa 
folytatja II. János Pál irányvonalát, akinek nevéhez fűződik a Szovjetunió politikai 
megsemmisülése.  Ferenc pápának a Szent Péter-bazilika előtti békeimája annak érdekében, hogy 
megakadályozza az Egyesült Államok katonai beavatkozását Szíriába, új politikai korszakot 
indított el a Vatikánban.

Befejezésül hangsúlyozni kívánom, hogy írásommal védeni szeretném Édesanyánkat, a Mater 
Ecclesiát. Mert ez a könyv, és ehhez hasonlók könnyen tévútra vihetik a még templomba járó 
híveket is. Magyar földön sajnos az egyháziak hallgatnak az ilyen témákról! És nagyon rosszul 
teszik, mert a világ azt gondolja, hogy szándékosan hallgatjuk el a letagadhatatlan botrányokat. 
Ezekről az A. Englisch könyvében olvasható botrányokról évtizedek óta nyíltan beszél a nyugati 
sajtó. Ez is egyik oka az egyháztól való elfordulásnak. Ha valaki beteg, és mindenki látja, hogy 
a végét járja, akkor lehetetlen elhallgatni, pláne letagadni a tényeket. Mennyire igaz a mondás: 
a tények makacs dolgok.

Bizonyára sok támadás fog érni engem e cikkem miatt, de sokkal nagyobb hibát követnek el azok, 
akik úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna.  Emlékszem, hogy a pápa három évvel ezelőtti 
Kúria elleni kirohanását nálunk senki sem értette. Ha ez a csodálatraméltó argentin pápa úgy 
látta, hogy fel kell tárnia nemcsak a Kúria, hanem az egész egyház előtt a rettenetes 
csalásokat, visszaéléseket, püspökök, prelátusok elítéléseit és börtönbüntetéseit, akkor 
kötelessége mindegyikünknek, hogy az értetlenül álló híveink előtt megmagyarázzuk mindazt, ami 
de facto megtörtént. Egy bizonyos, hogy én a legjobb szándékkal foglaltam össze 98 éves 
koromban, több heti kemény munkával ezt a 370 oldalas könyvet, melynek írója hívő katolikus, és 
az utolsó három pápának legszűkebb köréhez tartozó vatikáni szakember.



-- 

Üdvrivalgással:
KEA.