[Grem] 10 gyermek (a nagycsaládban 47 unoka)

[Emoke Greschik]

A kegyelem realitása: egy tizedik gyermekét váró édesanya
Máthé Zsuzsa <https://kepmas.hu/mathe-zsuzsa>
https://kepmas.hu/a-kegyelem-realitasa-egy-tizedik-gyermeket-varo-edesanya?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=560552-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20061%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%20061

*Péter (19), Kinga (18), Mirjam (15), Brúnó (13), Ágota (11), Eliza (10),
Abigél (7), Dávid (4), Emma (2) és a hamarosan megszülető tizedik, a kis X.
Ha elolvasni is hosszú volt a névsort, pillantsanak bele a tizedik
gyermekét váró Walton Kinga mindennapjaiba, akit budaörsi otthonában egy
májusi hétköznap délelőtt látogattam meg.*
[image: Kép: Walton Kinga]
Kép: Walton Kinga

*– Nemrég volt anyák napja, hány műsort hallgattál meg?*
– Idén csak három műsoron voltam, a legkisebbünk 19 hónapos, jelenleg
Nyolcaska, Heteske és Hatoska vannak abban az életszakaszban, amikor még
szerveznek anyák napját, felsőben megszakad ez a szokás. De persze
mindenkitől megkaptam az anyák napi puszijaimat, aki még vagy már nincs
abban a korban, hogy ciki legyen az ilyesmi…

*– Milyenek a gyerekek, hasonlítanak egymásra?*
– Azt hiszem, igen, temperamentumban legalábbis. Szegény Kinga lányomat
sajnálom, mert ő nemcsak pont úgy néz ki, mint én, de azonos a nevünk is,
ráadásul még a születésnapomon is született. Jól kiszúrtunk vele, nincs
olyan ünnepe, ami csak az övé lenne, ezen is osztoznia kell.

*– És vajon nagycsaládos anyuka lesz belőle?*
– Azt nem tudom, de én például fiatal koromban azt gondoltam, hogy nekem
biztos nem lesz gyerekem, mert kilencgyerekes családban a nyolcadikként
nőttem fel, és nem ugyanígy terveztem az életemet. Más világ is volt,
kommunizmus, szűkölködés, a vallásos családok nem mindenkinek voltak
szimpatikusak – gyerekként ezt nem volt könnyű megélni, ahogy azt sem, hogy
mindig csak egy kocka csoki jutott a táblából... Mi sem vagyunk gazdagok,
de ma jóval több lehetőségünk van: kocsival tudom vinni a gyerekeket
különórára, van, ahol a testvérek száma miatt nem is kell fizetnem, sokat
számít, ha ingyen van a foci vagy a zenetanulás.

Az én anyukámnak még nem volt autója, a harmadik emeletre lift nélkül
kellett felcipelnie a bevásárlószatyrokat, nem volt arra ideje, energiája,
hogy jobban odafigyeljen ránk. Én már tudok azzal is foglalkozni, ha
például valamelyik gyereknek nem megy valami, ilyenkor különtanárhoz viszem
– nem azért, mintha azt gondolnám, hogy az az élet értelme, hogy valaki
mindenből ötös legyen, inkább amiatt, hogy ne legyenek kisebbségi
komplexusai.

*– Gyerekként piszkáltak a sok testvér miatt?*
– Sokszor éreztem általános iskolás koromban, hogy furcsán néznek rám a
vallásosság és a sok testvér miatt, főképp a tanáraim részéről tapasztaltam
ezt. Anyukám nem vett részt a szülői munkaközösségekben, iskolai programok
előkészítésében, amit nem néztek jó szemmel. Aki megértéssel volt
irányunkban, értette, hogy van elég dolga, de a rosszindulatú emberek nem
mulasztották el megjegyezni, hogy miért kell akkor ennyi gyerek…

*– Te mit tapasztalsz, hogy fogadják az emberek, ha végigmentek az utcán?*
– Sokféle reakció van. A Fehérvári úti piacra rendszeresen jártam úgy, hogy
egy gyerek lógott a hasamon, a kenguruban, egyet toltam a babakocsiban,
kettő a két kezemet fogta, a bevásárolt holmi pedig egy hátizsákban volt.
Sokszor mondták, hogy nem vagyok normális, de a kedves csodálkozást is
gyakran megéltem annak kapcsán, hogy mindegyik gyerek a sajátom.

Összességében azt hiszem, tetszik az embereknek a sok gyerek, de teljes
irrealitásnak tartják az életünket…

*– Mi az a lelki alap, amire a férjeddel építkeztek az életetekben?*
– Mindketten vallásos nagycsaládban nőttünk fel, családjaink a
Neokatekumenális Utat járják, ami egy katolikus lelkiségi mozgalom. Ez volt
a közös alap, ami kinyitotta a lelkünket az Isten – gyermekáldásban is
megmutatkozó – kegyelmének elfogadása előtt. De persze, vannak pillanatok,
amikor az ember elbizonytalanodik, hogy szabad-e még egy gyerekkel tovább
feszíteni a határainkat? Mi az ilyen kétkedést azonban kísértésként fogjuk
fel, aminek érdemesebb ellene mondani. Ha nem járnánk a közösségbe és nem
figyelnénk Isten szavára, biztos, hogy már nem lennénk házasok, és
gyerekünk se lenne ennyi, hisz ugyanolyan esendő emberek vagyunk, mint
bárki más.

Mi is küzdünk a házasságunkban, az életünk egyáltalán nem rózsaszín
festmény. Vannak problémáink, ugyanúgy, mint azoknak, akik elválnak, és mi
nem azért nem válunk el, mert jól megneveltek bennünket, hanem mert kapjuk
föntről a kegyelmet. Sokáig kísértett a gondolat, hogy mi lett volna, ha
nem így alakul az életem.

Voltak mélypontjaink, de az Isten végül mindig megmentett bennünket,
sokszor saját magunktól. Visszatekintve pedig összeáll a kép, hogy minden
így történt jól.

*– Hogy ismerkedtél meg a férjeddel?*
– Szinte gyerekként indult a kapcsolatunk, egy plébániára jártunk, ő is
nyolcgyerekes nagycsaládban nőtt fel. 14 évesen már teljesen odavoltam
érte. Egyébként nem voltam jó kislány, kamaszként cigiztem, csúnyán
beszéltem, lázadtam a szigorú katolikus nevelés ellen. Mi sem voltunk
mintapár, igazi kutya-macska kapcsolat volt, többször szakítottunk, a
házasságot is későbbre terveztük, de Petink beköszöntött, így aztán
elindult a mi közös életünk is…
<https://kepmas.hu/sites/default/files/thumbnails/image/2019/05/30/waltoncsalad2.jpg>
Kép forrása: Walton Kinga



*– Hány éves voltál ekkor? *
– Alig 18, az érettségin már nagy hasam volt.

*– Akkor Peti életkorából következtetve most 38 leszel.*
– Igen, bár ezen mindig gondolkoznom kell, mert valahogy 18 évesen megállt
az idő. Éveken át 28 évesnek mondtam magam.

*– Miért?*
– Nem is tudom, nem akartam elfogadni, hogy már nem vagyok 18, és múlik el
az életem.

Talán kisgyerekes anyukák értik, ha azt mondom, úgy tűnt, hiábavaló
dolgokat csinálok mindennap, ugyanaz a 45 mozdulat a házimunka, a gyerekek
körül…

Amikor még nem voltak iskolásaink, tényleg azt sem tudtam, milyen nap van.
Mostanra, hogy felnőttek, egész más dimenzióban látjuk a világot ezzel a
szemmel nézve, máshogy viszonyulok a jelenlegi kicsikhez és a mindennapi
teendőkhöz. A család hosszútávú befektetés.

*– Egy deka súlyfelesleg nincs rajtad, csinosan öltözködsz, irigylésre
méltóan nézel ki. Fontos a külsőd?*
– Igen, elég hiú is vagyok! Ugyanakkor nagyon szeretem az édességet, a
mostani terhességem elején mondtam is a férjemnek, lehet, hogy kéne kérnem
egy kis terhességi cukorbetegséget a Jóistentől. Hát, megkaptam… úgyhogy
most nincs mese, kordában kell tartanom magam. De van még egy szépészeti
hobbim is, géllakkozni szoktam idehaza. Azért tanultam meg, mert túl sokba
került eljárnom, aztán egyre többen ideszoktak. Tudják, hogy érkezhetnek
hozzánk gyerekekkel is, iszunk egy kávét, beszélgetünk.

*– Milyen ritmusban születtek a gyerekek?*
– Átlagban kétévente, bár az első kettő között csak tizenhat hónap volt.
Ahogy abbahagytam a szoptatást, jött is a következő.

*– Hogy érzed, benne van a pakliban még három-négy gyerek?*
– Igen, bár egyáltalán nem gondolom a termékenységet magától értetődőnek,
sokkal inkább kegyelemként fogom fel, és szeretnék ebben is Istenre
hagyatkozni, úgyhogy nincs katolikus fogamzásgátlás, naptármódszer,
ilyesmi...

Tudom, hogy amit Ő akar, az jó, még akkor is, ha néha nem a legszebb
csomagolásban küldi.

*– A közösségetekben van versengés, hogy kinek van több gyereke?*
– Emberileg ez létező kísértés, mert a sátán a jót is megpróbálja megfúrni,
de igyekszünk nem beleesni ebbe a verembe. Vannak köztünk, akiknek nincs
gyermeke, nem jön össze a baba. Előfordulhat, hogy ebben az élethelyzetben
én zavarom őket, de egyikünk sem áll meg ezen az emberi ponton.

*– Tényleg, ha nektek nem lehetett volna gyermeketek, örökbefogadás is
szóba jöhetett volna?*
– Nem hiszem, valahogy nem tudnám elképzelni. Nem is vagyok gyerek-őrült,
az a típus, aki óvó néninek készül hároméves kora óta.

*– Hogy bírod idegileg, hogy ennyi emberre kell figyelned?*
– Imádnivalók – amikor alszanak, de közben persze nagyon tudnak idegesíteni
is. Igyekszem figyelni mindenkire, de van, hogy elfogy a türelmem és
kiborulok, ordítok is. Ismernek a gyerekeim, van az a bizonyos frekvencia,
amin ha megszólalok, tudják, hogy elértek a határig. És persze, hibázok is.
<https://kepmas.hu/sites/default/files/thumbnails/image/2019/05/30/waltoncsalad3.jpg>
Kép forrása: Máthé Zsuzsa



*– Gyötrődsz a hibáidon?*
– Igen. Ilyenkor a férjem szokott észhez téríteni, hogy ne vádoljam magam,
hisz tökéletlen emberek vagyunk, sok mindent elrontunk.

Szoktunk is a gyerekektől bocsánatot kérni.

*– Nagyon szép az otthonotok, dél van, a sütőben ínycsiklandó étel, a kert
virul, és te is tip-top vagy. Na, ezt hogyan csinálod?*
– Végül is, ez a munkám, ezt csinálom napi 16 órában. 6.20-kor kelünk,
elmondjuk a reggeli dicséretet a férjemmel, ami fontos fegyver a kezünkben
a napi kísértések ellen. Négyen a szomszéd utcába járnak iskolába, a
nagyobbak Budapestre mennek suliba.

Három éve lakunk ebben a családi házban, úgy kerestünk otthont is, hogy a
keresztény családi élet szempontjából fontos feltételeknek megfeleljen:
például, hogy a szülők ágya nem a nappaliban egy kihúzható kanapé, ahogy az
korábban volt nekünk, hanem hogy legyen külön szülői háló; a lányok
lehessenek külön a fiúktól; legyen nappali, ahol össze tudunk ülni közösen.
Ezek fontos részei a házasságunk megőrzésének.

Például nem tudok azonosulni azzal a gondolkodással sem, hogy a gyerek az
első.

*– Segít valaki a háztartásban?*
– Nincs szigorú beosztás, de a nagyok segítenek, a felső szint takarítása
az ő dolguk, a mosogatógépet is ők pakolják ki – naponta kétszer lefut egy
program. Kéthetente jön egy segítségem, egyébként hétfőn van nagymosás,
ilyenkor ötször is mosok, csütörtök-pénteken pedig bevásárolok, takarítok,
főzök, így a hétvégén jobban tudunk egymásra figyelni. Vasárnap van egy
családi liturgiánk, a reggeli dicséret, ami a hit átadására szolgál,
ilyenkor tudjuk megbeszélni a problémáinkat is.

*– Hogyan közlekedtek?*
– Leginkább tömegközlekedéssel, de a hetedik gyerek születésekor vettünk
egy kilencszemélyes buszt, most pedig még egy kocsit, ha mind utazunk, a
két autóval együtt tudunk utazni.

*– Nyaralni jártok?*
– A férjem ragaszkodik hozzá, hogy minden évben elmenjünk közösen valahova,
ez alól a nagyok sem bújhatnak ki. Idén a Balatonra megyünk az
Erzsébet-program keretében, nagyon jutányos áron, ott főznek is, nekem ez
az igazi pihenés. Oda például három-négy nagyobb gyerek lemegy majd
vonattal, a többivel meg beférünk a buszba, és odalenn találkozunk.

*– És mikor születik a kicsi X?*
– Júliusra vagyok kiírva, az orvosommal ez lesz a nyolcadik közös
szülésünk. Mindig megkérem, hogy négy napot maradhassak a kórházban, ott
tudok kicsit pihenni, ilyenkor nem is szeretem, ha látogatnak. Nem értek
egyet az igény szerinti szoptatással, én gyorsan leszoktatom a gyerekeket
az éjszakai evésről, egy hét alatt be is áll a kis gyomruk erre.

*– Végezetül áruld el, hányadik unokája lesz a kicsi a szüleidnek?*

– A negyvenhetedik, ha jól számolom. Az Isten sokszorosan megáldotta a
házasságukat.

nagycsalád <https://kepmas.hu/nagycsalad>, gyereknevelés
<https://kepmas.hu/gyerekneveles>, házasság <https://kepmas.hu/hazassag>,
hit <https://kepmas.hu/hit>, gyermekvállalás
<https://kepmas.hu/gyermekvallalas>

<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190606/f67d0458/attachment.html>