[Grem] 29 éve nem gondoltuk volna

[Laszlo Goczan]

Levél a nyugati emberhez II.
Szentesi Zöldi László

2019. április 2. 14:35
Egyszer már írtam neked. Most újra klaviatúrát ragadtam, mert elbeszélünk
egymás mellett. Muszáj elmondanom neked egyet s mást, mielőtt végleg
lemondasz önmagadról, mielőtt végleg feléled a jövődet.

Kezdjük azzal, hogy a folyamatos, állandó küzdelem az egyénben, a
közösségben kifejleszti az ellenálló képességet és az életösztönt. Akinek
az izmai állandó edzésben vannak, nagyobbat szökik, aki állandóan
gondolkodásra kényszerül, jobb döntéseket hoz – ilyen egyszerű ez. Mi,
közép-kelet-európaiak régóta így élünk. És nem elég, hogy a történelem újra
és újra noszogat bennünket, hogy állandóan birodalmak határvidékén
egyensúlyozunk, hogy nyelvünkért, nemzeti kultúránkért folyamatosan
harcolnunk kell, mindezt ráadásul okosan, taktikusan tesszük, nem, mindez
nem elég. Ismernünk kell a teljesítőképességünket, a lehetőségeinket,
időzítünk, kivárunk és cselekszünk, ha szükséges. Szerintem mi ebben nagyon
jók vagyunk. Nem a magunk érdeme, egyszerűen rákényszerültünk.

És akkor – már megbocsáss – jössz te, és meg akarod mondani, hogyan éljünk,
mit gondoljunk önmagunkról és a világról.

De vajon van-e jogod ehhez? Egyáltalán mit tudsz, mennyit érsz, hogy
tanácsokat osztogatsz? Innen, Közép-Kelet-Európából úgy tűnik, hogy az
utóbbi évtizedekben elpuhultál és kiiratkoztál a gondolkodó emberek
közösségéből. Léted folyamatos rettegés a szembesüléstől, ezért taszítod el
magadtól a közügyeket, ezért lubickolsz a bulitársadalomban, ezért élsz
tökéletesen értelmetlen, céltalan és haszontalan életet. Gyereket nem
vállalsz, mert csak sírna éjszakánként, mennyivel jobb kocsmázni, partizni,
váltogatni a világot örök kamaszként. Néhány kósza barátból felépített
társadalmi hálódon nem akadnak fel a rokonaid, szomszédaid, honfitársaid,
viszont nagyon illedelmesen magadhoz öleled a harmadik világ valamennyi
kecskepásztorát és potenciális gyilkosát. Istened a pénz: annak megfelelően
árazod be az embereket, hogy milyen az autójuk, mennyit keresnek, milyen
társadalmi pozíciót foglalnak el. Okosságnak, racionalitásnak nevezed a
ravasz számítást, menőnek azt, aki csak magának él, ezért sok a pénze.
Ugyanakkor nem nevezed menőnek a nagycsaládot, az egyházi embert, a katonát
– senkit és semmit, aki és ami a régi Európát idézné fel benned.

Kedves nyugati ember! A Nyugatrómai Birodalom végórái érkeztek meg
számodra. Testileg-lelkileg alkalmatlan vagy arra, hogy változtass a
sorsodon, a barbár hadak már ott masíroznak birodalmadban, és hamarosan
megdöntik azt. Még hitegeted magad, hogy megúszod, hogy majd lesz valahogy,
de az igazság az, hogy vége, nincs tovább. Utódok híján, önmagadért létezve
persze, nem fizettél túl nagy árat. Kiváltál, léteztél egy kicsit, és
komfortérzetedet növelendő felzabáltad a jelent, a jövővel nem törődtél.
Így könnyű.

Nem azért írok most neked, hogy ezeket az ismert tényeket újra
összefoglaljam. Hanem azért, mert a hazádban (mostanság egyre inkább
társadalmadban) zajló folyamatos agymosás szembefordított bennünket. Odáig
jutottál, hogy lassan én, a magyar, szerb, lengyel, szlovák ember leszek az
új ellenségképed. Engem gyalázol, mert tisztességesen dolgozom neked –
jórészt olyan munkákat, amelyeket te elpuhulva, szakértelem nélkül már nem
tudsz vagy nem akarsz elvégezni – mintha rajtam töltenéd ki a haragodat
mások miatt. Azt megtiltották, hogy a hazádba áramló színes idegeneket
felismerd, kikérdezd, megnevezd. Maradtam hát én neked. Én, a
közép-kelet-európai ember, akit bátran rugdoshatsz. Engem gyalázhatsz,
rólam hazudozhatsz, címkézhetsz. Nem tiltják neked, sőt bátorítanak, hogy
európai, fehér, keresztény polgárokra zúdítsd haragodat.

Aztán idejössz hozzánk, és eltátod a szádat. Megcsodálod az épületeket,
amelyekhez fogható nincs a te fővárosodban. Felfigyelsz arra, hogy az
utcán, a metrón fehér, európai bennszülöttek arcai suhannak el előtted,
sehol egy külföldi, a rémisztően tarka forgatag itt nem létezik.
Elbeszélgetsz magyar emberekkel, és ráébredsz, hogy többet tudnak a nyugati
nemzetek történelméről, nemzeti kultúrájáról, mint te magad. Még nem érted,
miért fontos ez, de érzed legbelül, hogy másfajta tudás ez, mint amit te
hordozol.

Tudod, minden rossz, ami tájainkon az elmúlt harminc évben felbukkant,
minden silányság, minden ócska gondolat, vacak áru, beteg, perverz ötlet –
mind-mind tőletek származik. Haldokló civilizációtok utolsó morzsáit
hintitek szét a világban. Már nem vagytok tökös nagyhatalmak, senki nem
tekint rátok gyarmatosítóként. Éppen ezért többé már nem a tudást, a
találmányokat, a jobb, értelmesebb életformát szórjátok szét a világban,
már csak a jajkiáltásotokat fújdogálja felénk a szél. Mérgezitek, persze
hogy mérgezitek a mi fiatalságunkat, ömlesztitek ide a ganét lapáttal,
nyilván van erre kereslet, idióták nálunk is akadnak bőséggel. Csakhogy a
végén mindig a normalitás kerekedik felül. Legalábbis azokban a
társadalmakban, amelyekben a szív és az ész még nagyjából a helyén van, s
amely válsághelyzetben úgy veti le magáról a felvett pózokat, rossz
szokásokat, ahogyan a macska a vizet.

Ez a különbség. Nekünk nem politikai asztráltestünk, hanem vázunk,
gerincünk, húsunk van. Amikor majd eljön az idő, ezért maradunk meg. Ti
pedig ezért vagytok máris járkáló hullák. És bocsánat, hogy nem adok
tanácsot, hogyan kéne kikecmeregnetek a bajból, ha mégis rászánnátok
magatokat a változtatásra. Annyit megtanultunk tőletek, hogy törődjünk a
saját dolgunkkal.

Hát, azt tesszük
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20190402/acade3c7/attachment.html>