[Grem] Valóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ zsarnokságát? Sabin Gherman írása

[KEA]

Valóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ 
zsarnokságát? Sabin Gherman írása.

Szék-helyek, 2018. szeptember 18. -- Sabin Gherman
http://szekhelyek.szek-helyek.ro/index.php/velemenyek-jegyzetek/12328-vaaloban-miert-is-kellene-erdelynek-elturnie-a-bukaresti-koezpont-zsarnoksagat-sabin-gherman-irasa


1918-ban nem ebben egyeztünk meg

Vaalóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ 
zsarnokságát? Sabin Gherman írása.

Igen, nyíltan kell beszélnünk: micsoda valójában Románia? Min alapul, 
mire támaszkodik? Mik az értékei, a területen és a népességen kívül? 
Nyugati vagy keleti? Jó itt tanyázni?

Erdélyiként jogom van – és ugyanakkor kötelességem is – kérdéseket 
feltennem magamnak.

És megteszik ezt a moldvaiak, a bánságiak, a bukovinaiak is. Igen, a 
bukarestiek is. Amikor Vlachia nyakába szakadt a történelmi szerencse, 
akkor azt választottuk, hogy elfogadjuk ezt.

Először a moldvaiak tették meg 1859-ben – két-három év után a moldovai 
metropolitával és Ion Creangăval az élen utcára vonultak és a 
szétegyesülést követelték; a bukaresti kormány csendőröket küldött 
rájuk, akik nyomában halottak és sebesültek maradtak.

1918 márciusában a besszarábiaiak is elfogadták; igaz, nem szokás arról 
a kétmilliós megvesztegetésről beszélni, amit Marghiloman vlach kormánya 
adott Inculeţ-nek (Ion Constantin Inculeţ, 1918 márciusában a Moldovai 
Demokratikus Köztársaság országgyűlési elnöke volt – a szerk.) – a 
besszarábiai képviselők 1924-ben levelet írtak a királynak:

„Fenség, Besszarábiát hat éve – sajnos – oly módon igazgatják, ahogy ma 
még az afrikai feketegyarmatokat sem lehetne igazgatni.”

A bukovinaiak is bekapcsolódtak ebbe a nemzeti körtáncba: egy év sem 
telt el az egyesülés óta és Iancu Flondor, a csarnócai (Cernăuţi) Román 
Nemzeti Nagygyűlés kezdeményezője a Brătianu körüli ügyeskedők rossz 
szokásaitól megundorodva vonul vissza.

1918. december 1-én az erdélyiek is lecserélik a bécsi keringőt az 
olténiai szirbára – ugyanakkor hirdetik ki a Bánság egyesülését is, de 
erről nem nagyon írnak a tankönyvekben; nos, tíz évvel később Iuliu 
Maniu és a többi erdélyi képviselő Gyulafehérváron gyűlt össze és a 
szétegyesülést követelték – erről sem írnak a tankönyvek; a múltban a 
birodalmi hatóságok által a regionális hazafisága miatt üldözött bánsági 
Sever Bocu pedig Bukarest ellen lázadt: „A központosításnak nincs 
nemzetisége; akár magyar volt, akár román, mindig ugyanazokhoz a logikus 
következményekhez vezetett: kizsákmányoláshoz és szegénységhez! Az én 
programomnak a regionalizmus az alapja. Az az ember, aki nem a faluját, 
a szűken vett szülőhelyének számító tartományát szereti első helyen, az 
nem szereti a hazáját. A központosítással az erős kulturális határt 
képező nyugati városok Jászvásár (Iaşi) sorsára jutnak, dicsőséges 
romokká egyetlen város, Bukarest érdekében!”

Igen, e nagy egyesülés szinte valamennyi harcosa a vlach trükkök miatt 
csalódva távozott – és ha engem szidni akarnak, akkor olvassák ezt, 
Traian Vuia írta: „20-30 év után arra fogunk ébredni, hogy 
elbalkánosodunk, miután azt a szép álmot dédelgettük, hogy mi fogjuk 
majd balkántalanítani a Kárpátokon túli testvéreinket” (1922).

Betartottak bármit is a Bukarest alatt egyesült tartományoknak tett 
ígéretekből? Szó sincs róla: a „puszit az orrára és edd el mindenét” 
volt az igazi himnusz, amit apró betűkkel írtak, mint a bankok.

Aztán jött a háború, majd a kommunizmus, és a párizsi szelet volt a 
pótzászlónk, a csirke farhát pedig a gerincünk.

És eljött 1989 decembere is – és 30 évnyi szabadság után olyan 
zűrzavarban találtuk magunkat, amire nem volt még példa.

Mi van ma? Egy semmirekellők, bukott diákok, videlei üresfejűek által 
vezetett ország.

Sertéspestis közeleg? Az állam csökkenti az ellenőrzéseket. 42 százalék 
funkcionális analfabéta? Az állam idióta tankönyveket nyomtat ki. Vissza 
nem térítendő pénzeket kapunk az Európai Uniótól autópályákra és 
regionális kórházakra? Az állam tíz éve úgy tesz, mintha térképeket 
rajzolgatna és zászlócskákat tűzöget a térképre. Eltávozott az országból 
a munkaerő ötöde, méghozzá a képzett része? Az állam masszívan 
felpörgeti a szociális segélyeket. „Nukleáris opcióval” fenyeget 
bennünket Brüsszel? Az állam – a pillanat hatalmasai révén – olyan 
piszkozatokat ír, melyekkel megmenthetné a börtöntől a pillanat hatalmasait.

Miért kellene nekem, az erdélyinek, mindezeket eltűrnöm?
A moldovainak, a bánságinak, a bukovinaianak? Végül is mindegyik azzal a 
gondolattal vett részt ebben az egyesülésben, hogy együtt jobbak leszünk 
valamire. Jobban fogunk élni, mindenki képes lesz megépíteni egy utat, 
egy iskolát, egy kórházat – vagyis pontosan azt, ami mindig is erőssé tesz.

Mi lett a december 1-i gyulafehérvári kiáltványból? A hangzatos 
ígéretekből? Az új tartományok által hozott csodálatos sokszínűségből? 
Hát a Jászvásáriak Memorandumából, abból a – szinte ismeretlen – 
1919-esből, melyben az emberek egy Nyugat felé vezető utat kértek, 
melyet már 1859-ben megígértek nekik, de amiről aztán nagyon sebesen meg 
is feledkeztek?

1996-ban megszavazták a Mócok Törvényét – 22 év telt el azóta, és még 
mindig nem alkalmazzák. Az az igazság, hogy akár tetszik, akár nem:

Vlachia hatalmasai nem tartották be az idegeneknek tett ígéreteket, de 
nem tartották be a románoknak tett esküjüket sem.
Mit sikerült megvalósítanunk az elmúlt száz évben, azon kívül, hogy 
összegyűjtöttük az ostobákat és állami tisztségekbe ültettük őket? Igen, 
az erdélyieket is muszáj közéjük sorolni.

Ebben az országban az írók, a parasztok, a gyermekek nyugodtan éhen 
halhatnak – de a szekusok vagy a politikusok soha. Igen, ez a tükör: 
nincs egy tisztességes kórházunk a rákbeteg gyermekek számára, de 
eltapsolunk negyvenhárom millió eurót annak kőbe vésésére, hogy Jancsi 
csakis Mariskával fekhet le.

Több ezer nyugdíjast küldünk ingyenes vakációra Görögországba, de nem 
vagyunk képesek kifizetni egy szőcsvásári (Suceava) tantárgyolimpikon 
útját a világ legnagyobb csillagászati versenyére.

Az udvar végébe szarunk, de belenyomunk egymilliárd eurót a Megváltás 
Katedrálisába –
hadd lássák a külföldiek, hogy nemcsak Jézusnak, hanem Istennek is 
trikolór buletinje (személyi igazolványa – a szerk.) van.

És akkor miként határoznád meg azt az országot, melyben élsz? Ide 
költöznél, ha az Unió más részén élnél? Miért kellene erdélyiként 
elfelejtenem a nyugatbarát történelmemet, akármennyi is volt az? Azért, 
hogy az új szuperhatalom előtt hajbókoljanak, melynek most Teleorman a 
neve, a hajdani Scorniceşti helyett (Nicolae Ceauşescu kommunista 
diktátor szülőfaluja – a szerk.)? Mi van Vlachiában, ami nincs 
Erdélyben? Mi van Vlachiában, ami nincs a Bánságban, Moldvában, Bukovinában?

Hogyan lett abszolút kulturális értékké a trükközés és a nevetségesség?
Tudom, az oktatás a megoldás; de azt is tudom, hogy ezzel a javaslattal 
csak feleslegesen jártatjuk a szánkat.

Ezek a kérdések, még ha kényelmetlennek és rosszkedvűnek is tűnnek, 
nemcsak ebben a vezércikkben szerepelnek – az emberek nyíltan beszélnek, 
bejárják a Nyugatot és látják a különbséget, látják, hogy ott néhány 
másolt mondatért egy disszertációban a miniszter benyújtja a lemondását, 
meg azt is, hogy a tolvajok börtönben ülnek, nem törvényeket gyártanak.

Egy nap majd azt fogják mondani: amivé mára az ország lett, ezzel a 
nyomorultakból és analfabétákból álló egész bandával, amikor az egyik 
rész nem tartja be a szerződést, akkor a másiknak már nincsenek 
kötelezettségei. És jól meg kell jegyezni: talán nem véletlen, hogy 
éppen a történelem- és földrajztankönyveket rontották el – Isten nem ver 
bottal.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

--
Üdvrivalgással:
KEA.