[Grem] Tanítás mindannyiunknak ....

[Rita Kunsay-Sipos]

---


"Az Ószövetség már tartalmazza az igazságnak mindazokat a csiráit, amelyek
Krisztus tanítása nyomán az Újszövetségben virágba borulnak. De ez olykor
több is már, mint egyszerű csira, szinte az Evangélium elővételezése, a
megbocsátással kapcsolatosan.

„Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is
megbocsátják vétked. Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél
gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért
hogyan imádkozik?”(Sir 28,2-4)

 Ha Isten ezt kérte az ószövetségi néptől, akkor sokkal inkább elvárja ezt
az újszövetségitől, amely hallotta Isten Fia tanítását, s látta, amint
kereszten haldokolva a Mennyei Atyától, kivégzői számára kért bocsánatot.
Jézus tökéletesítette a megbocsátás törvényét: kiterjesztette minden
emberre és minden sértésre, ő ugyanis vérével minden embert testvérré tett,
és elégtételt adott mindenki bűnéért. Ezért válaszolja Péternek, aki azt
kérdezi, vajon hétszer is meg kell bocsátania testvérének: „Mondom neked,
nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (Mát18,22).
 Ez a keletieknél szokásos kifejezés azt jelenti, hogy számtalanszor, tehát
mindig.
A kegyetlen Lámech énekében, a Teremtés könyvében azt olvashatjuk, hogy
„hetvenhétszer” áll majd bosszút (Ter 4,24). A Szentírásnak abban a
szövegében a kifejezés a rossz félelmetes elterjedését jelezte. Ha azonban
a rossz felmérhetetlenül szapora, a jó sem lehet kevésbé hatékony. Jézus
azért használja ugyanezt a kifejezést, hogy rámutasson: a rosszat a
sértések fáradhatatlan megbocsátásában megnyilvánuló határtalan jósággal
kell legyőzni. Ha jól meggondoljuk, zavarba ejtő, szinte nyugtalanító
kötelességről, parancsról van szó.
Mert azt is állíthatjuk, hogy a megbocsátás a hívő ember számára a
tizenegyedik parancsolat. Ha betartanánk, a közösség, az emberek élete
gyökeresen megváltozna.
Nagyon jól tudjuk ugyanis, mi nem jó nekünk! Mi fáj, mi bánt! Számon is
tartjuk sebeinket, akár hetedíziglen is! Péter – úgy tűnik – ezen már
túltette magát. Kész hétszer megbocsátani. Legyünk őszinték: ez nekünk
nehezünkre esne. Jézusnak viszont ez sem elég: hatványozottan kell
megbocsátanunk mindazoknak, akik nem tartják magukat a szabályhoz, és
kétféle mércével mérnek: másokkal szemben kíméletlenek, magukkal szemben
elvárják a legnagyobb tapintatot és kíméletet. Ilyen emberről szól a jézusi
példabeszéd. Vajon hányan ismerünk magunkra?
    Jézus a szívtelen szolgáról szóló párbeszéddel tette a megbocsátásról
szóló tanítását még világosabbá. Ennek mérhetetlen adósságát, ezer
talentumot, ura egyszerűen elengedi. Ugyanez a szolga, hihetetlen kemény
szívvel, egy jóval kisebb, százdénáros adósságért börtönbe veti
szolgatársát. Azonnal megértjük a példabeszéd mélyén rejlő igazságot: a
végtelenül irgalmas Isten látva a bűnös bűnbánatát, esedezését és jóravaló
készségét, még a legnagyobb bűn-tartozást is megbocsátja, eltörli.
A példabeszéd ugyanakkor rámutat egy ember hitvány kicsinyességére:
jóllehet neki is végtelen nagy szüksége van az irgalomra, képtelen
megbocsátani testvérének egy kis sértés miatt.
    Isten irántunk való irgalmas jósága, hasonló lelkületet kell, hogy
eredményezzen.
 Isten nem méricskél, nem számítgat, hanem nagylelkűen megbocsát. Így mi se
tehetünk másképp. Nem lenne jogos, hogy amíg Isten a tartozásunkat
elengedi, addig számon tartsuk, hogy mások mi mindennel tartoznak velünk
szemben.
          Bár a bukott emberben benne rejlik a gőg és a bosszúvágy és a
bocsánat olykor igen sokba kerül, mégis elengedhetetlen feltétele annak,
hogy valaki elnyerje Isten részéről saját bűneinek bocsánatát.
Nincs harmadik út: vagy megbocsátunk, és bocsánatot nyerünk, vagy
megtagadjuk a bocsánatot, és akkor elítéltetünk. „Az én mennyei Atyám is
így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a
testvérének.''- vonja le Jézus a világos és egyértelmű végkövetkeztetést.
Itt visszatér az első olvasmány figyelmeztetése:

„Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést… Gondolj a törvényre, ne
gyűlöld embertársadat, gondolj az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a
sértést” (Sir 28,6-7).

 Olyan tanítás ez, amelyről soha nem lehet eleget elmélkedni. Át kell
kutatnunk szívünket, nem fészkelte-e be magát valami ellenszenv,
rosszindulat akár csak egy testvérünk iránt is. Jézus nem véletlenül
tanította ezt az imát: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12).
Pál apostol írja:
„Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát
akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk”(Róm 14, 8.).
Így hát a mi életünk és a felebarátunk élete is Istené – nem egymásnak,
hanem elsősorban Istennek vagyunk eladósodott szolgái. Éppen ezért ne
tartozzunk senkinek semmivel – csak kölcsönös szeretettel.



Egy ferences pap tollából ...
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180420/ecf39758/attachment.html>