[Grem] Anglia végnapjai....

[Rita Kunsay-Sipos]

 Egy magyar költő, Sz. G. esszéje

 Anglia végnapjai

Kezdjük rögtön azzal, ami kimondva-kimondatlanul bizonyára sokunknak eszébe
jut: Trianon visszaüt. *Old sins cast long shadows*. Régi bűnnek hosszú az
árnyéka. Trianon bosszúja. Akkor kezdtétek el ásni a sírotokat, amikor
összehoztátok ezt a borzalmat.


Én viszont úgy gondolom, már Trianon is következmény volt, nem pedig ok.
Mérföldkő volt, az biztos, de ha minden katasztrófában Trianon átka működne
- a Guttmann-átok módjára -, mégiscsak Franciaország lett volna az első,
amelynek a süllyesztőbe kellett volna kerülnie.

Az angolok önmaguk választották a süllyesztőt. Az ok pedig, amelynek
Trianon is következménye volt, meg a Brekeke is, az a politikai önzés, a
kispályás, napi érdekek dominanciája a történelmi távlatok fölött. Így jár
az, akinek nincsenek barátai, csak érdekei. Egy szép napon egyedül marad,
párban önmagával, a skizofrénia kettős magányában.

Pedig jól kezdődött és jól is folytatódott a huszadik század
Nagy-Britanniának, az Egyesült Királyságnak. Két nyertes világháború, a
földgolyó legnagyobb birodalma, atomhatalom és egyáltalán: nagyhatalom.
Megmondó erő, meghatározó szereplő. Erkölcsi és kulturális etalon.

Sokszor fölteszik a kérdést: miért vetették oda a britek olyan könnyű
szívvel zsákmányként Magyarországot a francia számításoknak? *Miért
engedtek szétdarabolni egy olyan nemzetet, amelynek arisztokráciája azelőtt
is, sőt azután is kifejezetten anglománnak számított,*
*bezárólag a kormányzói körökkel? Ha 1849-ben magára* *hagyták, és
odadobták a germán érdekszférának, miért csodálkoztak azon, hogy ettől
kezdve akaratlanul is arra a kényszerpályára került, amelynek belső
logikáját 1849 határozta meg?*

Kinek nem nyílt ki a bicska a zsebében szembesülve az angol dölyffel, mely
szerint egy ezeréves állami múlt nem érv amellett, hogy annak az államnak
fenn kellene maradnia, hiszen ha valamit rosszul csináltak ezer évig,
helyesebb, ha nem folytatják. Mármint a nemzetiségi
politikát, azt csinálták rosszul. Mondja ezt egy olyan nemzet fia, amely
Edvárd király, angol királytól és fakó lovas walesi hadjáratától kezdve a
skótok és írek elleni erőszakos, eszközökben nem válogató, alattomos és
kegyetlen ámokfutásokig szép példáit nyújtotta annak,
miként nem szabad politizálni. Hogy a gyarmatokon is elkelt volna némivel
több bölcsesség, azt most ne is feszegessük.

Tegyük most félre azt, hogy mit adnak hozzá a történtek a
demokrácia-fogalomnak és annak a paradoxonnak az értelmezéséhez, hogy egy
közösség 51 százalékának a demokratikus döntése elegendő ahhoz, hogy a
másik 49 százalék sorsát gyökeresen megváltoztassa, felforgassa, életét
szerencsétlenné tegye. (Amint erről a kérdésről még a Limpopo című
regényben is olvashattunk.) De miféle katasztrófát emlegettünk egy-két
bekezdéssel fentebb?

Az Európai Unió kapott ugyan egy nagy pofont, és érdemes is elgondolkodnia
ennek üzenetén, de ha a józan eszére hallgat, mostani válságain túl fog
jutni. A brit államszövetségnek viszont vége. A skótok a lehető leghamarabb
magára fogják hagyni Angliát, és az is nagy kérdés, hogyan alakul az angol
politikai bölcsesség szörnyszülöttjeként világra jött Észak-Írország sorsa.



Anglia egy jelentéktelen, multikultiba fulladó képződmény lesz, a volt
gyarmatokról és máshonnan beáramló tömegek szorításában pedig jó esetben
egy kis angol skanzen marad meg Stratford-on-Avon környékén, ahol a
hitetlenkedő turistákkal a legképzettebb idegenvezetők sem igen fogják
tudni megértetni: hogy lehet ennyire forgandó a történelem, hogy
zsugorodhatott így össze egy állam és egy nép, amely nem is olyan régen
világbirodalmat volt képes alkotni?

Az angolok összes bűnei és vétkei, maradjunk annyiban: hibái - egy régi
angol sport, a tenisz zsargonjában szólva - ki nem kényszerített hibák
voltak. Nem zsarolta, nem fenyegette, nem szorongatta, nem kényszerítette
őket senki, hogy belépjenek az első világháborúba, vagy
hogy cinkosként és tettestársként politikai és erkölcsi fedezetet
nyújtsanak a trianoni darabolós államgyilkossághoz és nemzetcsonkításhoz.
Nem kényszer alatt bizonyultak képtelennek arra,
hogy Gandhit kezeljék (meg korábban az amerikai kolóniákat), nem utasította
őket senki arra, hogy menesszék Churchillt, és az angol egyetemek ethosza
és nimbusza sem volt elegendő ahhoz, hogy megakadályozzák kiváló angol
koponyák - egyben sötét jellemek - legordenárébb kémkedését és
hazaárulását. Talán akkor kezdődött minden, amikor ezek a dolgok
megtörténhettek; és most szakad be az egész, amikorra ezek összeadódtak. Az
önsorsrontó Egyesült Királyságból így lett mára Széteső, és nemsokára
Szétesett Királyság.

Még egy század sem telt el azóta, hogy a magyar nemzet, amely helytállt egy
véres világháborúban, kétségbeejtő helyzetében és meggyőződése szerint
Európa által elárultatva és cserbenhagyva, irigykedve nézhetett
Nagy-Britanniára, amelyet egyszerűen mindig is Angliának nevezett (és
mintaállamnak tekintett). Ő csonka-magyarrá lett és vesztes volt, Anglia és
az angolok győztesek. Őt tönkretették, Anglia megerősödni látszott. Őt
ellenségek vették körül, Anglia kikezdhetetlennek tűnt.

És egyetlen kerek évszázad sem fog letelni Trianon óta, és a saját magán
sikeres amputációt végzett Csonka-Britannia önmagát száműzve,Európán
kívülről fog töprengeni azon, öt órai teája mellett, hogy mi miért történik
a történelemben.

*Apponyi Albert Gróf azt mondta, amikor a Magyar Delegáció vezetőjeként
tudomásul vette Magyarország halálos ítéletét: *

 *"Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a
temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország
sírját."*
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180418/a685aee6/attachment.html>