[Grem] Könyvajánló:

[Rita Kunsay-Sipos]

https://www.magyarkurir.hu/hirek/joseph-marie-verlinde-
atya-tiltott-tapasztalat-az-asramtol-monostorig

Joseph-Marie Verlinde atya: A tiltott tapasztalat – Az asramtól a monostorig
2017. július 9. vasárnap 17:25
Joseph-Marie Verlinde a belgiumi Gentben született 1947-ben. Huszonegy
évesen már a tudományok doktora volt, majd egy hindu guru tanítványává
szegődött. Európába visszatérve a New Age követője lett. Ma monasztikus
szerzetesként elkötelezve Jézus Krisztus papja.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=79440&img=o_20170530-398A4553.jpg>

Verlinde atya felidézi: a hatvanas évek mindent megkérdőjelező korszakában
volt fiatal. Akkoriban nemcsak az erkölcsi tekintély vált kérdésessé sokak
szemében, hanem a tekintély minden formája. Az ifjú kutatónak mindene
megvolt, mégsem találta azt a boldogságot, amit azelőtt élt át, mielőtt
megszakította szövetségét Istennel. Elhagyva a Világosságot, ráereszkedett
az éjszaka. „Természetesen rajtam múlott, hogy az Úrhoz visszatérve
kilépek-e belőle, de engem egyfajta részegség vezérelt: az Isten nélküli
ember büszkesége, aki átveszi Isten helyét, és vele egyenrangúvá teszi
magát.”

Verlinde atya meg akarta érteni, hogy ki ő, mit várhat az élettől, és az
élet mit vár tőle. Elismeri: szenvedélyes keresésében sokszor nem volt
képes felismerni a csapdákat és a tévutakat. Először három évig volt a
híres guru, Maharishi tanítványa, elmehetett vele a Himalája asram-jaiba,
ami a legnagyobb megtiszteltetésnek számít. Az asram olyan élettér, ahol
egy mester és tanítványai összegyűlnek, hogy a meditációnak és filozófiai
gondolkodásnak szenteljék magukat. Verlinde atya mindent meg akart
tapasztalni, nem tervezte, hogy visszatér a kereszténységhez. Ám az Úr
akarata más volt: „Jézus Krisztus teljesen váratlanul felhívta a
figyelmemet jelenlétére, és emlékeztetett szeretetére, amely az én
tagadásaim ellenére is hűséges maradt…” Mintha azt kérdezte volna tőle:
„Gyermekem, még mennyi ideig fogsz váratni engem?” Ez a találkozás nemcsak
váratlan volt, hanem felkavaró is az ifjú Verlinde számára. „Istenünk
végtelen Irgalmával szívébe vetett, és ahhoz vezetett, hogy újra Őt
válasszam Uramnak és Megváltómnak.” Ekkor rádöbbent, hogy az, akit ő a
világ végén, egy távoli hagyományban keresett, türelmesen várta, hogy
fogadja be jelenlétét.

A visszatérés azonban nem következett be automatikusan, mert az ifjú
Joseph-Marie Verlinde ezt követően az ezoterikus iskolák felé siklott. Két
évbe telt, mire felnyílt a szeme. Különféle körülmények és viszontagságok
közepette az Úr jóvoltából Dél-Franciaországban megismerkedett a
Mont-Rouge-i Szent József Családdal. Itt befogadó közösségre lelt és
megtalálta azt a lelkiséget, amely a mai napig élteti: a Názáreti Szent
Család rejtett életét. Ott volt a közösség alapításakor, amely akkoriban
látta meg a napvilágot ezen a Szent József-kegyhelyen, és itt szentelték
pappá 1983 augusztusában a montpellier-i egyházmegyében.

A kötet szerzője összehasonlítja a nagy keleti bölcsességeket Jézus
Krisztus tanításával. Többek között felidézi, hogy meghívták egy hindu
családhoz. Csodálta a házastársak közötti szeretetkapcsolatot, mely tele
volt gyengédséggel, kölcsönös tisztelettel. Látva ezt, a fiatalasszony azt
mondta: „Bizonyára azon gondolkodik, hogyan szerethetjük egymást ennyire a
férjemmel, amikor tudjuk, hogy a szeretet csupán illúzió. Tudnia kell, hogy
a jelenlegi inkarnációnkban mindkettőnk karmája abban áll, hogy a lehető
legjobban és legalaposabban megéljük ezt az élményt, remélve, hogy egy
következő inkarnációban képesek leszünk túllépni rajta.” Verlinde atya
rámutat: itt ütközünk bele a természetes és a keresztény misztika radikális
elágazásának kérdésébe. Az egyetlen „definíció”, amelyet a Szentírás
Istenről „nyújtani merészel”, Szent János első levelében olvasható: „Isten
szeretet.” A kinyilatkoztatás értelmében minden szeretet Istentől
származik, feltárja Őt életünk mélyén, és ezért adatott, hogy általa
eljussunk Istenhez. „Ha a keresztény élet célja a Szeretet, hogyan is
csökkenthetnénk le azt átmeneti eszközzé? Mit jelentene, hogy túllépünk a
szereteten?” – teszi fel a kérdést Verlinde atya. Hozzáteszi: „Egyedül a
szeretet útja vezethet be bennünket a boldogságba, ami nem valamilyen
személytelen elvvel való összeolvadást jelent, hanem teljes közösséget a
hármas-egy Istennel, aki Jézus Krisztusban kinyilatkoztatja magát, és a
legnagyobb szeretettel szeret minket.” A monasztikus szerzetes egyértelműen
leszögezi: „Lehetetlenség összeegyeztetni egy olyan tant, mely szerint a
kölcsönös szeretet illúzió, és az önszeretetet magasztalja, az evangéliumok
képviselte érzettel és a szeretet abszolút elsőbbségével, mely Krisztus
keresztjében lett nyilvánvaló számunkra.”

Ugyanígy, a New Age egyik divatos, kulturális szinkretizmust terjesztő
irányzatával ellentétben az egyes kultúrák nem egyeztethetők össze
egymással. Veszélyes illúzió lenne azt hinni, hogy lehetséges büntetlenül
átvenni más kultúrák főbb alapelveit anélkül, hogy ez ne okozna belső
kavarodást és saját értékeink megkérdőjeleződését.

Verlinde atya állítja: mindazok a keresztények, akik egy guru követéséért,
vagy a New Age divatos tanainak behódolva elhagyják Krisztust, csak
nevükben keresztények. Meggyőződése, hogy mindazok, akik élő kapcsolatban
vannak a feltámadt Krisztussal, nem fordulnának olyan hagyományokhoz,
melyek nem engednek közvetlen hozzáférést a második isteni személyhez, csak
„távolról” hirdetik őt.

Összehasonlítva Buddha és Krisztus tanítását, a szerző kifejti: Buddha
jogosan ítélte el a lét, az élvezet és a birtoklás vágyát, amennyiben azok
önző vonatkozásait tekintjük. Mivel pedig az ember saját erejéből nem képes
megváltoztatni vágyai önmagára irányulását, arra a következtetésre jutott,
hogy ezeket meg kell semmisíteni az őket átélő személlyel együtt. Az
evangélium ezzel szemben azt javasolja: engedjük élni vágyainkat, de
térítsük meg őket: engedjük, hogy a Szentlélek kiigazítsa őket, hogy a
Krisztusban helyreállított új embert építsük. A keresztény szemlélődés
minden esetben, alapjaiban krisztológiai tény – állapítja meg a szerző. „A
hívők számára Jézus Isten igazi arca és az ember igazi arca. Az Atya
szeretete benne nyilvánult meg előttünk, és a Lélekben lettünk az ő
gyermekei.”

Verlinde atya figyelmeztet: Szemben a keleti bölcseletekkel és az
ezoterikus tanokkal, önmegváltás nem létezik, az emberiség egyetlen
Megváltója Jézus Krisztus. A megtérésre sem vagyunk képesek önerőnkből. A
megtérés abban áll, hogy engedjük, hogy a Szentlélek „vezesse és hassa át a
természetünket úgy, hogy azok harmonikusan alá-fölé rendeltségben legyenek
együtt, és termékeny szeretetszolgálatban működjenek együtt.” Ha minden
szegénységünkkel teljesen Istenre hagyatkozunk, akkor tapasztaljuk meg a
kegyelmet, amely éppen gyengeségünkben bontakozik ki, és a bűntől sebzett
természetünk képtelensége ellenére is képessé tesz bennünket a szeretetre.
Minden olyan misztikus élmény, amely nem ösztönöz bennünket nagyobb
készségre a szeretet szolgálatában, gyanús, hogy nem valódi.

Joseph-Marie Verlinde atya: *A tiltott tapasztalat – Az asramtól a
monostorig, *Szent István Társulat 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20180404/d465f7f5/attachment.html>