[Grem] börtönpasztoráció / "A pokolban már voltam, most a mennyország következik"

2017. Sze. 20., Sze, 22:00:09 CEST

„A pokolban már voltam” – Tudósítás a börtönlelkészi hivatás frontvonalából
2017. szeptember 19. kedd 19:59
https://www.magyarkurir.hu/hirek/-pokolban-mar-voltam-tudosi
tas-bortonlelkeszi-hivatas-frontvonalabol
Szeptember 18–19-én Veszprémben rendezték a katolikus börtönlelkészek éves
országos találkozóját. Felemelő és megrázó pillanatok tanúi voltunk.

– Holnap előbb az egykori veszprémi várbörtönbe látogatunk el, amely ma már
múzeum, aztán az újba, a korszerűbe. Belépünk a szürke falak közé, vagyis
azt tesszük, ami napról napra, hétről hétre* a börtönlelkészek legfőbb
feladata. Az, hogy a remény és egy másik világ jeleiként legyenek jelen a
rácsok mögött, hogy hidat verjenek a társadalom és a börtön között; az után
is, hogy a család és a barátok gyakran sajnos már elmaradnak *– mondja Bíró
László tábori püspök Márfi érsek köszöntő szavait követően a
sajtótájékoztatón. – Rendszeres találkozóink mintájára a börtönök dolgozói
számára is szerveztünk már hasonló lelki programot. Ezt annak egyik fontos
jeleként értékelem, hogy a börtönlelkészi szolgálat egyre inkább el- és
befogadottá válik a büntetés-végrehajtás oldaláról.

Németh Éva ezredes, a megyei börtön parancsnoka, a találkozó házigazdája
először is leszögezi a büntetés-végrehajtás általa leginkább hangsúlyozandó
teendőjét. – A fogvatartottak biztonságos elzárása, megőrzése: ez az, amire
törekszünk. Elzárásra, de nem izolálásra, mert a társadalomba való
visszailleszkedésben csak akkor lehet bízni, ha a külvilággal való
kapcsolat megmarad. Ennek biztosítékai a börtönlelkészek, akik hűségesen
jelen vannak, és az elzárt emberek lelkével foglalkoznak. Nekik kiönthetik
a szívüket, és sokszor olyanokat is elmondanak, amiket az őröknek biztosan
nem. A börtönlelkészek által tartott foglalkozások színesítik a benti
mindennapokat; hatásukra olyan fogvatartottak is vallásossá válnak, akik
kint nem voltak azok. Megesett már, hogy egy szabaduló elítélt templomi
kisegítőként kapott munkát. Zsebe Attila diakónus, veszprémi börtönlelkész
áldozatos munkája nyomán az utóbbi másfél évben jelentősen emelkedett az
igeliturgiára járók száma. A börtönkápolna képeit a fogvatartottak
festették; számomra ez azt bizonyítja, hogy sokukról már közösségként lehet
beszélni, akiket vallási hátterű értékek kapcsolnak össze.

Butsy Lajos börtönlelkész ezután a* Cursillo – az országos
büntetés-végrehajtási parancsnokság által örömmel támogatott* –* börtönbeli
lelkigyakorlatainak áldásos hatásáról beszél, amelynek hosszabb távú
hatásai is tapasztalhatók. Sok esetben közösséget teremtenek ugyanis a
résztvevőkből, sakkszakkörök, színjátszó és zenészcsoportok elindítóivá
válnak. Fontos a tágabb környezet nyitottsága, így a munkaadóké, hogy a
szabadulóknak legyen hol elhelyezkedniük. Veszprémben szerencsére két ilyen
nagyobb üzem – egy gyertyaöntő és egy zár- és szerelvénygyártó – is van. *Jó
lenne sokkal többet tudni arról, mi történik a börtönöket elhagyókkal.
Arról, hogyan boldogulnak, mit visznek tovább a lelkészek szolgálatából
adódó lelki kincsekből.

A Padányi katolikus iskolából – amelyben a börtönlelkészek és a
büntetés-végrehajtás dolgozói kart karba öltve néhány közös osztályfőnöki
órát is tartottak az imént – a közeli Szent Anna-kápolnába megyünk át. Ott
ugyanis a találkozó programjához szorosan kapcsolódó eseményre készülnek.

Ennek fő felelőse, szervezője Zsebe Attila állandó diakónus, börtönlelkész,
aki kérdésünkre „frontharcos”-nak nevezi magát. – A Szent Mihály-főplébánia
plébánosa, Nagy Károly és Németh Éva ezredes asszony kért meg, hogy
vállaljam a börtönszolgálatot. Halálos betegségből gyógyultam meg akkor,
két és fél éve: még járni is alig tudtam, mégis azonnal igent mondtam. Úgy
gondolom ugyanis, hogy ha Krisztus szolgálatában vagyunk, mindegy, mit
teszünk, mindent el kell vállalnunk. Szeretem a hierarchiát, az előző
rendszerben katona – összfegyvernemi parancsnoki tiszt – voltam: nyugodtan
rábízom magamat a feletteseimre. Óvodába és idősek otthonába egyaránt
járok, jegyespárokat oktatok, esketek, keresztelek, temetek. A
börtönpasztorációba is belevetettem magamat. Másfél év alatt 450
igeliturgiát végeztem odabenn, amelyeken mintegy hatezren vettek részt.
Hiszem – és szerencsére nemegyszer tapasztalom is –, hogy ennek a sok
alkalomnak volt-van hatása.

*A mai nap is bizonyíték erre. Ketten a börtönből érkeznek, egyikük
keresztelkedni, másikuk bérmálkozni fog. A másik két bérmálkozónk is a
börtönben kezdett el a szentség felvételére készülni, de ők közben
szabadultak. Óriási dolognak tartom – és a börtön vezetésének rugalmasságát
jelzi –, hogy a szertartás itt, a fiatalság kápolnájában lehet (a Szent
Anna-kápolna ugyanis az iskoláé). Hogy nem a börtönkápolnában, hanem itt,
kint, a szabad világban, a szabadságot ígérő, kínáló Isten színe előtt
gyűlünk össze, és ezzel egységünkről, szolidaritásunkról,
összetartozásunkról biztosíthatjuk most még fogva tartott testvéreinket.*

A kápolnában alig vagyunk, a többség újságíró és hozzátartozó. A sok kamera
és minden intim pillanatba beóvatlankodó kezelőik zavaróan hatnak. Akárcsak
az *őrök jelenléte és a rabruhák. Szomorúan konstatálom, hogy a két,
rabszállító autóval érkező fogvatartott hölgy életének még ezeket a szent
pillanatait is ennyi méltatlan külső körülmény keseríti meg.*

*Az érsek kedvesen, nagy tapintattal fordul az érkezőkhöz, szólítja meg a
szentségek felvételére jelentkezetteket, a büntetésüket töltőket és a
szabadultakat egyaránt. Majd Zorán Könyörgés című dalát idézi, amihez
hozzátesz két szót (meggyőződése ugyanis, hogy ez a dal Istenhez szól, csak
a Kádár-rendszerben őt nem lehetett beleírni): „Bocsásd meg az éveket,
mikor nem voltam veled. És adj erőt, és adj időt, hallgasd meg újra e dalt.
Hallgasd meg a hangomat, emeld fel az arcomat. És adj erőt, és adj időt,
hallgasd meg újra e dalt, én Istenem.”*

Az olvasmány a Szentlélek leszállásáról szól, az evangéliumból pedig Jézus
azon szavait hallgatjuk meg, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy
mindannyiunknak újjá kell születnünk. És azzal biztatnak, hogy *a szél ott
fúj, ahol akar.*

Az érsek először a Szentlélekre vonatkozó hasonlatokat veszi végig a
Bibliából, majd a levegő fontosságáról beszél. Nemcsak az ember, hanem még
a növények, sőt a falak is lélegeznek, hangsúlyozza, olyannyira, hogy ha
levegőt át nem engedő festékkel kenik be, a szakemberek megfogalmazása
szerint a fal „megdöglik”, a vakolat elpusztul. Jaj annak a háznak, amelyet
sohasem szellőztetnek, akárcsak annak a léleknek, amelyet sohasem jár át
Isten lehelete. Isten, a Szentlélek termékenyíti meg a lelkünket. Az
egyszeri paraszt bácsi, amikor Isten átengedte neki az időjárás alakítását,
sok esőt és napot „rendelt”, de mivel a szélről megfeledkezett, a beporzás
elmaradt, a növények nagyok lettek ugyan, de terméketlenek maradtak.
Ugyanígy*: ahhoz, hogy jók legyünk, jót tudjunk cselekedni, a Szentlélek
szellője, Isten levegője kell. A jóvá váláshoz és a rossz elkerüléséhez
egyaránt. Felelősséggel tartozunk egymásért – idekint és bent, a börtönben
egyaránt –, és a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk, hogy
önmagunkat, a figyelmünket, az időnket, a jelenlétünket adjuk.*

*Melinda keresztelésekor fontos szavak hangzanak el. Hogy Melinda a
keresztény testvéri közösség tagja lett most – mindannyiunk testvére –, és
hogy a szabadság nem csak a bilincs hiánya.*

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=81075&img=o_IMG_0858.jpg>

Szertartás közben történik valami furcsa. Kiderül, hogy *sem bérmanevük,
sem kereszt- és bérmaszüleik nincsenek* *a szentségben részesülőknek*. Noha
az érsek a körülmények sajátosságára való tekintettel gyorsan túllép ezen a
gondon, az árvaság, „nemecsekernőség” félreérthetetlen jelei szíven ütnek.
Ez az ünnep *tele van szomorúsággal.*

A mise után engedélyt kérünk, hogy beszélgethessünk a két fogvatartottal,
akik perceken belül visszaindulnak a börtönbe. Tímea azt mondja, nagyon jól
érzi most magát, és azt kéri, segítse a Jóisten. Úgy érzi, sok jót,
boldogságot fog hozni az életébe a mai alkalom, a bérmálás.

<https://www.magyarkurir.hu/img.php?id=81075&img=o_IMG_0965.jpg>

*A most keresztelkedett Melinda arról beszél, hogy a börtönben sok ideje
volt magába szállni. „A pokolban már voltam, most a mennyország felé
tartok” – jelenti ki. Hat, még kiskorú gyermekéért szeretne élni, őket jó
irányban terelgetni. Attilának, a börtönlelkész diakónusnak tulajdonítja és
köszöni a lelki átalakulását. Annak, hogy időt szánt rá, meghallgatta,
meglátta benne a jót.*

Odakint, miközben Melindát és Tímeát a rabszállító autóhoz vezetik, és
rájuk zárják az ajtót, összegyűlnek a börtönlelkész-találkozó résztvevői.

– Úgy tapasztalom, *a paptestvérek erőforrásnak tekintik ezt az évenkénti
együttlétet. Ezt az is bizonyítja, hogy nem maradoznak el* – mondja Bíró
László. – A mai misének különös jelentőséget tulajdonítok a találkozónk
szempontjából. Két bérmálkozó ugyanis még odabenn kezdte meg a
felkészülést, de ma már nem fogvatartott. Ma mégis itt volt. Ez szép
gesztus – a korábbi rabtársai és a börtönlelkész számára egyaránt. És r*eményt
ad, hogy a reintegráció, azaz a társadalmi visszailleszkedés nem üres
fogalom. Remény ez mindannyiunk számára, akárhol éljünk is.*

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
Mentes
a vírusoktól. www.avast.com
<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
<#m_9078156743586539159_m_-8674620853578587599_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20170920/d93e3255/attachment.html>