[Grem] Maróth: Az iszlám radikálisok nem ismerik az iszlámot

[KEA]

Maróth: Az iszlám radikálisok nem ismerik az iszlámot

Mandiner-- 2015. december 16., Rajcsányi Gellért
http://mandiner.hu/cikk/20151216_maroth_az_iszlam_radikalisok_nem_ismerik_az_iszlamot


Az iszlám egyszerre vallás és politika, a kettőt nem lehet elválasztani
egymástól – mondta Maróth Miklós orientalista professzor, akadémikus a
többek között a Danube Institute által a Nyugat és az iszlám
radikalizmus viszonyrendszeréről szervezett konferencián. Maróth szerint
az iszlamista radikalizmus egyik fő oka az arab „nemzetállamok”
életképtelensége és demográfiai robbanása, a radikalizmus ugyanakkor
elégtelen iszlám-ismereteken alapul.

Konferenciát szervezett az iszlám radikalizmus és a Nyugat
viszonyrendszeréről a Danube Institute az MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpontjával és a Professzorok Batthyány Körével együttműködésben.
A rendezvényen magyar és nemzetközi szakértők az iszlám és egyáltalán, a
korunk egyik legnagyobb kihívásáról értekeztek.

Martonyi János megnyitó beszéde után – melyben a volt külügyminiszter
arról beszélt: az iszlám a harc civilizációja, de a Nyugat és az
iszlamizmus közötti konfliktus megértéséhez először is meg kell érteni
az iszlámot; valamint a Nyugatnak is újjá kell építenie a saját
identitását, „különben vesztesek leszünk” –, az iszlám radikalizmus
gyökereiről beszélt Maróth Miklós akadémikus, valamint David Pryce Jones
brit Közel-Kelet szakértő és újságíró.

Maróth Miklós

Mesterséges államok szabdalják szét az iszlám világot

Egyszerre vallás és politika az iszlám, ezt a két arcát nem lehet
elválasztani egymástól - kezdte Maróth Miklós orientalista professzor, a
Magyar Tudományos Akadémia tagja a felszólalását. Szerinte a probléma
gyökere a Közel-Kelet demográfiai robbanásában rejlik: száz évvel
ezelőtt Egyiptomnak, Iránnak és a komplett Török Birodalomnak 10 millió
körüli lélekszáma volt, míg mára ezeknek az országoknak a népessége a
sokszorosára nőtt. Hatalmas problémát jelent ma az ottani tömegek
kilátástalansága, a sivatag terjedése, az élelmezési hiány.

A demográfiai robbanáson túl Maróth Miklós szerint a közel-keleti
államiság átalakulása okozta a mai iszlamista radikalizmus kialakulását.
Míg a 20. század elejéig a Török Birodalom és a hozzá tartozó kalifátus
intézménye lefedte szinte a teljes arab világot, az elmúlt száz évben
nyugati mintára próbáltak létrehozni a térségben nemzeti államokat –
amikbe viszont egymással történelmileg ellenséges népek és vallások
lettek összezárva, lásd a síitákat és szunnitákat, arabokat és kurdokat
magába foglaló Irakot, vagy Libanon és Líbia példáját. „A Közel-Keleten
csak Egyiptom, Irán és Törökország számít természetes, történelmi
országnak, a többi mesterségesen megteremtett, szekuláris
nacionalizmusra épülő állam volt.” Maróth szerint jelentős probléma a
modern államiság és az iszlám elvei közötti feszültség: ugyan voltak
próbálkozások pánarab uniók létrehozására, de ezek elbuktak. De magukkal
az arab nemzetállamokkal is alapvető problémák voltak és vannak, a
működésképtelenség miatt folyamatosan erősödik a nosztalgia az egykori
egységes és sikeres iszlám államiságra, így erősödik a politikai
iszlámhoz való visszatérés is.

Maróth Miklós kitért arra is: a Közel-Kelet fontos ütközőpontja Izrael,
amely két részre választja szét az arab világot. A professzor
emlékeztetett arra: a palesztinokat elhajtották Izraelből, viszont az
arab országok sem fogadták be őket, miközben óriási demográfiai
robbanáson mentek keresztül.

Nem működik a demokrácia a Közel-Keleten

Az akadémikus a problémák forrásaként tüntette fel azt is, hogy a 20.
században létrejött arab országok eredetileg jellemzően brit vagy
francia protektorátusok voltak, ahol a nyugati cégek szinte ingyen
jutottak erőforrásokhoz, különösen így volt ez az olaj felfedezése után.
Maróth szerint a Közel-Kelet országai 1945-ig alulfejlettek voltak, így
a '45 utáni vezetőik – a professzor szerint – nem tehettek mást, mint
hogy az államosításhoz nyúljanak, hogy így orvosolják akut működési
problémáikat. Ez természetesen nyílt konfliktust jelentett a nyugati
hatalmakkal, emlékezzünk csak Egyiptom vagy Irán példájára.

Maróth Miklós úgy látja: a fenti megoldások rendszeres gyakorlattá
álltak össze a Közel-Keleten. Jött egy új állami vezető, az erős kéz
politikájához kellett nyúlnia, szimpatizálni kezdett a fasiszta vagy épp
kommunista eszmékkel, szembefordult a Nyugattal, mire Nyugaton
despotának kezdték nevezni, jöttek a konfliktusok, aztán a szankciók,
amik csak újabb problémaforrást jelentettek az adott közel-keleti állam
számára. „A hetven évnyi európai béke azon alapul, hogy a konfliktusokat
kiszervezték a Közel-Keletre, lásd most a Nyugat és Oroszország
konfliktusát Szíria területén” – fogalmazott Maróth.

A professzor szerint lehet, hogy nyugati mércével mérve minden
közel-keleti vezetőt despota; de ha a demokráciát „rákényszerítik” az
adott közel-keleti országra, akkor rendre a Nyugat számára „rossz”
erőket választanak meg, ezt meg nem tudja elfogadni a Nyugat. Maróth
szerint a demokráciával való példálózás csak kényszerítő eszköz a Nyugat
kezében a Közel-Kelet megzabolázására. A közel-keleti tömegek viszont az
iszlám aranykorát sírják vissza, mert úgy hiszik, akkor megoldódnának a
problémáik.

Ebben a közhangulatban létrejöttek a radikális mozgalmak, amelyek
felléptek a szekulárisabb állami vezetők ellen. A most újjáéledő
radikális iszlám híveit a neofita buzgóság jellemzi. Különösen jellemző
ez az európai muszlim fiatalokra, akik elégedetlenek az
élethelyzetükkel, így vonzó alternatívát jelent számukra a radikális
mozgalomhoz való csatlakozás. Maróth szerint fontos tudni, hogy az
iszlámban nem értelmezhető a „fundamentalizmus” nyugati fogalma. Az
Iszlám Állam és az al-Nuszra hívei az iszlámra hivatkoznak, csakhogy
kontextus nélkül értelmezik a Korán egy-egy kiragadott passzusát. „Az
iszlám radikalizmus egyoldalú és elégtelen iszlám-ismereteken alapul, és
az elégtelen közel-keleti állapotok terméke” – zárta szavait Maróth
Miklós orientalista akadémikus.

Pryce-Jones: Nem akarom, hogy levágják a fejemet

A magyar szakértő után David Pryce-Jones brit Közel-Kelet szakértő, a
Financial Times és a Spectator volt szerkesztője szólalt fel, aki a
hatvanas-hetvenes években brit lapok közel-keleti tudósítója volt.
Pryce-Jones a budapesti helyszín kapcsán azzal nyitott: A muszlimok itt
voltak, aztán kihajtották őket. De a régióban még mindig vannak
földrajzi nevekben utalások az egykori jelenlétükre. A brit szakértő
szerint a 16-17. században a Török Birodalom és Perzsia számítottak a
legerősebb hatalmaknak. „Búcsút inthettük volna a felvilágosodásnak, ha
ők szövetségre lépnek egymással ellenünk.”

Pryce-Jones úgy látja: a világrend jelenleg változóban van, és nem az
előnyünkre. Emlékeztetett arra: az iszlám világban a muszlimok Isten
embereinek tartják magukat, akiknek terjeszteniük kell a vallásukat.
Szerintük csak az iszlám az igaz és legitim uralom. „Mohamed óta ez a
felfogásuk.” A felfogásnak része az is, hogy a hatalom a legerősebb
embert illeti meg: azé a hatalom, akinek a legerősebb serege van; és
amíg te győzöl le másokat, addig a tiéd a hatalom.

A brit szakértő az iszlámon belüli három egyenlőtlen emberi viszonyra, a
hívők és hitetlenek, a férfiak és nők, valamint az úr és a szolga
közötti egyenlőtlen kapcsolatra is kitért. Emlékeztetett arra:
Mauritániában, Szudánban vagy Szaúd-Arábiában most is vannak
rabszolgapiacok; miközben a fejlett Nyugaton, például Nagy-Britanniában
megtűrt saría-bíróságok becsempészik ezeket az egyenlőtlenségeket a
demokráciákba.

Pryce-Jones szerint ugyanakkor egy belső meghasonlás jellemzi az iszlám
világot. A muszlimok felsőbbrendűnek tartják magukat a hitetleneknél, és
pont ezért nem értik, hogyan lehet, hogy nyugati katonák tapossák a
földjeiket vagy a sokuk által „kutyáknak” tartott zsidók államot hoztak
létre az arab világ közepén.

Az iszlám extremizmus a brit szakértő szerint ebből az ősi emberi
érzésből, érzelmi feszültségből, a szégyenérzetből és a becsület
igényéből születik. Khomeini ajatollah óta a síiták és a szunniták
egymással versenyeznek a radikalizmusban, és amit most a Közel-Keleten
látunk, az pont ennek a síita-szunnita erőpróbának a fokozása –
Pryce-Jones szerint a halálig. „Felőlem harcolhatnak egymással a
halálukig, ahogy mi is ezt tettük a 17. században. A síita és szunnita
ugyanazt akarja, levágni a fejünket” – tette hozzá a brit közíró.

David Pryce-Jones hatalmas problémának tartja, hogy a nyugati értelmiség
egy része internalizálta, Európa belső ügyévé tette ezt a bel-muszlim
konfliktust. Szerinte minderről beszélni nem iszlamofóbia és nem
rasszizmus. „Én nem akarom, hogy levágják a fejemet, nem akarom, hogy az
iszlám egyenlőtlenségei nálunk is érvényesüljenek.” A brit szakértő
szerint az öngyilkos merénylőknek végtelen az utánpótlása, ezeknek a
merényleteknek pedig vallási indíttatása van. „A vallási indíttatásukról
én nem tehetek, viszont meg kell védenem magamat” – zárta szavait
Pryce-Jones.


-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI