[Grem] Gyilkosok vagy ártatlanok kivégzése

[KEA]

Gyilkosok vagy ártatlanok kivégzése

kuruc.info -- 2015. május 6., Ungváry Zsolt:
https://kuruc.info/r/7/142926/


A politika elvileg a polgárok érdekképviseletére való. Célja, hogy a
környező világot minél inkább az adott közösség szándékai és érdekei
szerint rendezze be. A programok az ezen szándékok és érdekek
megvalósítására kidolgozott tervek, amik alapján az emberek
választhatnak, kire bízzák a sorsukat. Akad olyan politikus, akinek
nagyformátumú ötletei vannak, s ezeket kínálja fel a társadalomnak,
támogatókat gyűjtve hozzá, mások kipuhatolják a közhangulatot, s annak
kielégítésére szegődnek. Előbbi szükséges ahhoz, hogy a politika hosszú
távon nagy dolgokat valósíthasson meg, utóbbi pedig elengedhetetlen a
hatalomra kerüléshez. (Mindez persze az optimális állapot, mert a
tényleges gyakorlat szerint a politikusokat leginkább bizonyos
oligarchikus érdekcsoportok tartják kézben, akik médiával, pénzzel,
korrumpálással elérik, hogy ezt a szavazók legitimálják.)

Vannak olyan témák, amiket a politikusok kifejezetten
népszerűség-szerzésre használnak, ezt hívják populizmusnak,
feltételezve, hogy a nagyon sokaknak tetsző ötletek eleve nem lehetnek
bölcsek, jók, hanem kizárólag valamifajta hátsó szándékkal együtt
léteznek. Ilyen téma a halálbüntetés kérdése, ami jolly jokerként néha
elővehető.
Bevezetése ellen filozófiai, nemzetközi szerződésekre hivatkozó és
praktikus érvek szólnak. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül néhányra
reflektálnék, kiemelten az első kérdésre koncentrálva, a cikket ugyanis
elsősorban emiatt írtam.

A legfőbb indok, amivel az Európai Unió, és az ő nevükben szólók
lesöprik a kezdeményezést, az az élet védelme, az élet szentsége, sőt a
keresztény értékrend. Ez valóban szép, és elfogadnánk az érvelést, ha
Európa csakugyan megtenne mindent az élet védelmében. Ennek azonban
éppen az ellenkezője az igaz. Miközben a gyilkosok és egyéb bűnözők
jogaiért síkra szállnak, aközben évente százezerszámra mészárolnak le
magzatokat (nálunk ez a szám a közelmúlthoz képest radikálisan
lecsökkenve is 35-40 ezer körüli), ami ellen nem hogy nem emelik fel
szavukat a törvényhozók, hanem kifejezetten üdvösnek és törvényesnek
tartják. Ehhez a kérdéshez nehéz tárgyszerűen hozzáállni, hiszen – mivel
Magyarországon az elmúlt 60 évben hatmilliónál is több abortusz történt
– gyakorlatilag minden család érintett. Bárhogy is szépítgetjük, az
abortusznál egy emberi lényt gyilkolnak meg előre megfontolt szándékkal,
bestiális kegyetlenséggel. Míg a vágóhídi marháknak is kijár az
elkábítás, a magzatokat – akiknek ekkorra már a belső szerveik
kifejlődtek, szívük ver, vérkeringésük van – minden érzéstelenítés
nélkül feldarabolják. A közkedvelt magyarázat, miszerint a baba az „anya
testének része” olyan fokú biológiai képtelenség, amit szükségtelen
magyarázni, elég arra gondolni, hogy a gyereknek a vércsoportja, sőt
akár a neme is eltérhet az anyáétól, s ha az érvelés igaz volna, akkor a
nőnek átmeneti időre két szíve, két agya, négy keze és lába, sőt
szélsőséges esetben fütyije is volna. Aki pedig azt állítja, hogy egy 12
hetes (még elvehető) magzat nem ember, ellenben a 4-5-6 hónapos vagy
megszülető baba már igen, akkor magyarázza el, hogy ugyan mikor, miért
és hogyan vált emberré. Mindenki a fogantatása pillanatától a később már
nem változó emberi kromoszóma-készletét birtokolja, semmiképpen sem
lehet belőle kecske, majom vagy cseresznyefa. Nota bene, ha évente 35-40
ezer kismajmot lemészárolnának vagy ugyanennyi cseresznyefát kivágnának,
mekkora felzúdulás támadna. Helyettesítsük be a mondatot – „Évente
Magyarországon 35 000 abortuszt végeznek” – erre: „Évente Magyarországon
feltrancsíroznak 35 000 kiskutyát”. Az előbbit érzelmek és
következmények nélkül leírjuk – sőt megtesszük -, az utóbbinak a
feltételezése sem elképzelhető, mert rég börtönben ülnénk.

Az abortusszal nem is az a legszörnyűbb, hogy megtörténik (hiszen,
mondják sokan, azelőtt is megtették, sőt gyilkoltak mindig is az
emberek), hanem hogy mindez törvényesen, sőt vívmányként szerepel.
Mindennek pedig semmi köze az önrendelkezéshez, a szexuális
szabadsághoz, ugyanis a szabadság mindaddig két ember magánügye (ki-ki
azzal fekszik le, akivel akar), amíg meg nem fogan egy új élet, attól a
pillanattól kezdve azonban, hogy egy harmadik „szereplő” is belép a
képbe, mindez már az ő ügye is. A szabadság addig tart, hogy
felelősséggel (a következményekkel számolva) bárki belemehet a szexuális
kapcsolatba, ám nincs joga egy élet kioltása árán ezt a felelősséget
levetkőzni. Ha viszont mégis van, akkor vajon miért csak a 12. hétig?
Miért nem 5-10 évre? Ezen az alapon egy szülő bármikor később is
megölhetné a gyermekét. A 12 hetes határral ugyanis csak a döntés
felelősségét teljesen önkényesen előretoltuk a szexuális kapcsolat
létesítésétől 3 hónapnyira.

Egy kultúra természetesen kimondhatja – ahogy néha ki is mondja – hogy a
„kulák nem ember”, az „arisztokrata nem ember”, a „szegény nem ember”, a
„magyar nem ember”, a „fasiszta nem ember”, a „zsidó nem ember”, az
„eretnek nem ember”, a „magzat nem ember”, és erre hivatkozva
lemészárolhatja, kiirthatja azokat, akik beleesnek a kategóriába. Az
európai civilizáció ettől nincsen messze. De akkor ne hivatkozzon
emberiességi szempontokra bűnözőkkel, gyilkosokkal, erőszaktevőkkel
szemben. Ahol egy ártatlan embert büntetlenül meg lehet gyilkolni
pusztán azért, mert még nem ért el egy adott kort, ott egy gyilkost is
nyugodtan meg lehet ölni. (De még egy tyúktolvajt is.)

Röviden a többi ellenérvről:

„Az állam nem jogosult ilyen mélységben beleavatkozni a polgárai
életébe” – ezen az alapon a börtönbüntetés is jogtalan, hiszen az is
súlyos és erőszakos beavatkozás. De az önvédelem jogának megvonása is az
(nem védhetem meg a tulajdonomat, biztonságomat, mert engem ítélnek el,
ha a kertemben ásott gödörbe esve a rabló kitöri a bokáját), de még az
adószedés is jelentős sérelmeket okozhat.

„Ártatlanul ítélhetnek el valakit” – ez valóban súlyos dolog; de
működjön az igazságszolgáltatás megbízhatóan, szakszerűen. Egyébként ha
valakit ártatlanul ítélnek 20 évnyi börtönre, az is rettenetes, a
tényleges életfogytiglan – ha valóban az – pedig talán embertelenebb a
halálbüntetésnél is; márpedig azt is kaphat valaki ártatlanul.
„Nincs visszatartó ereje” – ez hosszas elemzést igényelne (igazából
sosincs kontrollcsoport, hiszen nem tudhatjuk, hogy ugyanabban az
időben, ugyanabban a társadalmi közegben hány bűncselekmény történt
volna, ha van halálbüntetés), de vajon csak a visszatartó erő érdekes?
Ha egy gyilkos kitöltötte a büntetését és szabadulása után újra öl –
előfordult, nem egyszer – a későbbi áldozat élethez való jogával mi a
helyzet? Inkább egy ártatlan vesszen, mint a bűnös? Tudjuk, hogy a
bosszú nem keresztényi kategória, de hol érvényesül Európában bármiben
keresztényi kategória? Márpedig az áldozat (illetve hozzátartozóinak)
nem joga-e azonos elbírálást kérni; míg ő (illetve szerettük)
elveszítette az életét, a gyilkos vidáman nézi a tévét, és látogatja a
fitnessztermet a börtönben?

„Felhasználják politikai célokra, és nézeteiért, politikai
tevékenységéért fognak embereket kivégezni” – ha olyan emberek és
rendszerek kerülnek hatalomra, akik ellenfeleik megsemmisítését szó
szerint kívánják, őket nem fogja visszatartani, hogy van-e halálbüntetés
vagy nincs. A második világháború után emberek százait ítélték halálra
olyan törvények alapján, amelyek a tettek elkövetésekor nem voltak
hatályosak az adott országban. Izraelben sincs halálbüntetés, de Adolf
Eichmann kedvéért ezt felfüggesztették, és mégis kivégezték.

Én azonban mindezzel együtt nem gondolom, hogy a halálbüntetés megoldást
jelentene a bűnözés problémájára, abban viszont biztos vagyok, hogy
Nyugat-Európa (vagy pláne az Egyesült Államok) nincsen abban az erkölcsi
helyzetben, hogy bármely országot, pártot vagy személyt kioktasson
emberségről, könyörületességről és felvilágosultságról.

Mindaddig, amíg az Unió gyakorlatilag összes országában legálisan
végezhető a magzatok feldarabolása, ne szólaljon meg senki a gyilkosok
életének védelmében!
-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI