[Grem] Bogár László: Az új gazda parancsai

[KEA]

Az új gazda parancsai

A MSZP–SZDSZ nagykoalíció legalább harminc-negyven éve meghatározója a
magyar politikai rendszer uralmi struktúrájának.

Magyar Hírlap -- 2015.02.05., Bogár László
http://magyarhirlap.hu/cikk/16494/Az_uj_gazda_parancsai


A DEKA, azaz a Demokratikus Kerekasztal létrehozásával újabb
parodisztikus szakaszához érkezett az a most már lassan egy évtizede
zajló folyamat, amelynek során igen találékony módon, lépésről lépésre
számolja fel önmagát az a valami, amelyet jobb híján „balliberális”
politikai szegmensnek szokás nevezni. E hosszan elnyúló öngyilkosság
során egyúttal megmutatkozik a baloldal liberalizmushoz való
kapcsolatának teljes csődje is. Az itt következő gondolatfüzérben arra
tennénk kísérletet, hogy kicsit közelebb kerüljünk annak a talánynak a
megoldásához, amelynek lényege éppen ez az önfelszámolás.

Pedig ez a komplexum, vagyis a MSZP–SZDSZ nagykoalíció legalább
harminc-negyven éve meghatározója a magyar politikai rendszer uralmi
struktúrájának. És hogy miért beszélek harminc-negyven évről? Hát azért,
mert ahogy már írtam erről, 1996-ban Jacques De Larosier bankelnök
személyesen mesélte el nekem annak az 1981-ben lezajlott beszélgetésnek
a történetét, amelyet Kádár Jánossal folyatott Budapesten. Ahová
akkoriban a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójaként azért jött, hogy
közölje Kádárral: a játszma véget ért. Sikeresen adósságcsapdába csalták
Magyarországot, így, bár a szocializmus és a szovjetfüggés színpadi
díszletei egy darabig még a helyükön maradnak, Kádár a továbbiakban lesz
szíves az ő Washingtonból érkező diszkrét utasításait követni, ha nem
akarja, hogy országát kirobbantsák alóla. Legnagyobb megdöbbenésére
Kádár cinikusan vigyorogva közölte, hogy ebben semmi meglepő nincs, és
mivel évszázadok óta mindig elsőrendű birodalmi seggnyalók voltunk, így
most is várjuk az új „gazda” parancsait, és ő, mármint Kádár,
garantálja, hogy nagyon elégedettek lesznek majd velünk e parancsok
végrehajtását illetően. Sőt, annak érzékeltetésére, hogy nem a levegőbe
beszél, azt is jelezte, hogy Nyers Rezsőt és Tardos Mártont (lám-lám, az
„MSZP–SZDSZ nagykoalíció”) már meg is bízta azzal, hogy hozzanak létre
vezető jogászokból egy olyan munkaközösséget, amely néhány év alatt
kidolgozza Magyarországnak a globális kapitalizmus intézményi
rendszerébe való visszaillesztésének jogi kereteit. Ez a grémium 1986-ra
el is készült a munkával, Tardos pedig a Fordulat és reform című
dolgozat „szamizdatként” való terjesztésével el is kezdte ennek az
informális politikai térben való tesztelését. Az ultraliberális
értelmiség azóta is „szabadságharcként” ünnepli mindezt, holott evidens
módon ennek éppen az ellenkezője ment végbe.

Az ezáltal felépített új birodalmi függés és kifosztás sokkal
brutálisabbnak bizonyult az elmúlt harminc év során, mint a szovjet
rezsimé volt. És miután a teszt igen sikeresnek bizonyult, Kádár még
bukása előtt utasítást adott az ezzel összhangban lévő törvényjavaslat
benyújtására, amelyet a parlament 1988 őszén el is fogadott, és az már
csak „hab a tortán”, hogy azóta is ez van érvényben 1988-as VI.-os
törvényként. Vagyis az akkor még nyíltan nem létező, mert a struktúra
mögé „bújó” MSZP–SZDSZ nagykoalíció meghatározó szerepet játszott már az
ország tudatos és katasztrofális eladósításában is 1972-82 között, majd
az adósságcsapdára alapozódó újabb birodalmi kifosztás végrehajtásában.
Amit az úgynevezett első szabad választások után vitt véghez, az inkább
csak a kegyetlen végjátszma, Magyarország végső felszámolása, aminek a
formálisan kormányon lévő Antall-kabinet legfeljebb tehetetlen
szemlélője lehetett.
Ez a kollaboráns struktúra becslések szerint harminc év alatt legalább
ötszázmilliárd dollárnyi anyagi vagyonvesztést okozott az országnak. A
most már lényegében visszafordíthatatlannak látszó anyagi, fizikai,
lelki, erkölcsi és szellemi lepusztulást, e dimenzióiban csak a török
hódoltság időszakához mérhető kifosztást cinikusan perverz kéjjel
„szabadságnak, demokráciának, felemelkedésnek, jólétnek” nevezték el
azok, akik a magyar társadalom mérhetetlen szerencsétlenségére sajnos
valóban „tudták, merték” és kíméletlen kegyetlenséggel „tették” is
mindazt, amivel végzetes lejtőre lökték az országot.

A kicsit „későn érő típusú” magyar társadalom 2010-re végre összeszedte
addig tökéletesen hiányzó tudását és bátorságát, s megdöntötte ezt a
nagykoalíciót. Az elgondolkodtató inkább az, hogy az őket „futtató”
globalista rendszer minden látszólagos – főként üres verbális
intervenciókban megnyilvánuló – támogatása mellett valójában sorsukra
hagyta őket. Mindez például most abból is látszik, hogy nemcsak engedi,
hogy a DEKA bohózatba illő vergődése végbemenjen, de még arra is
ösztönzi a liberális médiát, hogy minderről beszámolva megsemmisítően
gúnyos „tudósításokban” részletesen tálalja is ezt a tragikomédiát. E
burleszk drámai lényege ugyanis éppen az, hogy így most utólag az is
kiderülni látszik, milyen hihetetlenül hamis, ócska, hazug és primitív
sztereotípiákra épült az a bizonyos „liberális demokráciának” nevezett
kifosztó gépezet, amelynek sok-sok levitézlett pojácája – köztük néhány
valaha talán jobb sorsra érdemes nemzetközi híresség – éppen ledarálja
saját személyén túl az uralomra kerülésük minden további esélyét is. Hát
csak hajrá!

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI