[Grem] Egy bnz megtrse / Mirt vagyok katolikus?
Emoke Greschik
greschem at gmail.com
2015. pr. 7., K, 17:34:27 CEST
Bocsánat, már nem küldöm újra, de a cím, és az elején, lehet, hogy még más
is sárga kellene, hogy legyen. Egyébként, feltétlenül ajánlom az önéletírás
elolvasását.
Szeretettel,
E/M
2015-04-07 17:20 GMT+02:00 Emoke Greschik <greschem at gmail.com>:
> színek javítva:
>
>
> Miért vagyok katolikus? – Az egykori londoni bűnöző megtérésének története
>
>
> *2015. április 6. hétfő
> 19:04http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete
> <http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete>*
> A Why I'm Catholic? portál publikálta *John Pridmore történeté*t, aki*
> londoni bűnszervezetek tagja volt*, *majd megtért,* amikor majdnem megölt
> egy embert, s* azóta járja a világot, hogy Isten szeretetéről tanúságot
> tegyen élettörténetével*.
>
> * <http://magyarkurir.hu/img.php?id=60083&img=o_pridm.jpg>*
> *John Pridmore vagyok, a történetem pedig így szól.*
>
> *A londoni East Enden születtem az üdvhadsereg kórházában. Bár
> katolikusnak kereszteltek, sose jártam katolikus iskolába vagy templomba.
> Tíz éves koromban egyik este a szüleim azzal fogadtak, hogy választanom
> kell, melyikükkel akarok élni, mert elválnak. Nagyon-nagyon szerettem a
> szüleimet, és nem tudtam választani közülük, mert a két ember, akit
> legjobban szerettem, éppen összetörte a szívemet. Akkor döntöttem el
> valahol mélyen legbelül, hogy soha többet nem fogok szeretni, mert azt
> hittem, ha nem szeretek, nem tudnak megsebezni.*
>
> *Mikor a szüleim elváltak, lopni kezdtem, azt hiszem, azt szerettem volna,
> hogy valaki vegye észre a fájdalmamat, de, mivel apám rendőr volt, a
> helyzet még rosszabb lett ettől. Tizenöt éves koromban letartóztattak, a
> fogságot rövidnek és sokkszerűnek szánták, de a bennem lévő düh csak
> növekedett ott, és folyton verekedésekbe keveredtem.*
>
> *Tizenöt évesen otthagytam az iskolát, s mivel az egyetlen dolog, amihez
> értettem, a lopás volt, abból éltem. Mivel nem volt szeretet az életemben,
> a fájdalomcsillapítókhoz nyúltam: az alkoholhoz és a drogokhoz, bármihez,
> ami csökkenteni tudta ezt a fájdalmat. Tizenkilenc évesen megint börtönben
> voltam, és a bennem lévő dühöt egy módon tudtam kezelni: nekitámadtam
> másoknak és verekedtem. Áttettek magánzárkába, ahol azon gondolkodtam, hogy
> eldobom Isten legnagyobb ajándékát, az életemet. De Ő ott lehetett velem,
> mert mégsem dobtam el az életet, viszont megkeseredettebb és indulatosabb
> voltam, mikor kijöttem a börtönből, mint valaha.*
>
> *Azt gondoltam, ha valamit akarsz a világtól, vedd el magadnak, mert
> úgysem ad neked senki semmit. Kidobóemberként kezdtem dolgozni az East End
> és West End szórakozóhelyein, gondoltam, úgyis szeretek bunyózni, legalább
> fizetnek is érte. Ott ismertem meg a londoni bűnszervezetek tagjait, és
> elkezdtem nekik dolgozni, majd nem sokkal később nem csupán nekik, hanem
> velük. A klasszikus gengszteréletet éltem: sok pénz, drogok és nők. Egy
> penthouse-ban laktam a Saint John’s Wood városrészben, volt egy BMW-m, egy
> sport Mercedesem, és nem tudtam elég gyorsan szórni a pénzt, annyi dőlt be
> a védelmi pénzekből és drogdílerkedésből. A designer bőrkabátomnak volt egy
> titkos belső zsebe, abban vittem a machetét magammal, amikor mentem pénzt
> behajtani, vagy megbüntetni azokat, akik nem fizettek.*
>
> *Abszolút elhittem, amit a világ mondott nekem, hogy a vagyon, a
> kapcsolatok és a drogok boldoggá tesznek, de közben belül émelyegtem, mert
> ez az élet lassan tönkretett. Semmi nem tett elégedetté, semmi nem tett
> teljessé. Ugyanakkor próbáltam elhallgattatni a lelkiismeretemet, mert
> azok, akikkel együtt dolgoztam, annál inkább tiszteltek, minél gonoszabb és
> durvább voltam, és én azt akartam, hogy tiszteljenek. Azt akartam, hogy ha
> valaki bejön a nightclubba, és meglát, tudja, ki vagyok, és miért vagyok
> ott.*
>
> *Egy éjjel az egyik West End-i szórakozóhelyen dolgoztam, és megütöttem
> egy fickót a boxeremmel, hátraesett, és széttörte a fejét a járdaszegélyen.
> Ömlött belőle a vér, a körülöttünk állók sikítoztak és kiáltoztak, úgyhogy
> elhagytam a helyszínt, és emlékszem rá, arra gondoltam az autóban hazafelé:
> ezért tíz évet is kaphatok. Lassan rájöttem: lehet, hogy éppen megöltem
> valakit, és mégcsak nem is érdekel.** Azelőtt érdekelt, azelőtt akartam
> tenni valamit*,* és most itt állok, és elpusztítok mindenkit magam körül.
> Csak egy ember érdekelt, saját magam, és nem hittem volna*, *hogy ez
> valaha megváltozik.*
>
> *Hazaértem, és egy hangot hallottam, amint a szívemben szólt hozzám,
> mindannyian ismerjük ezt a hangot, a lelkiismeretünk, Isten hangja bennünk.* *Addig
> mindig csak egy kedves kis történetnek gondoltam Istent, amit azért
> találtak ki, hogy ne legyünk rosszak*,* de ebben a pillanatban
> szembesültem Isten létével, és nem számított, hogy mit gondoltam odáig.*
>
> Bár addig soha nem éreztem Isten szeretetét vagy jelenlétét az életemben, *abban
> a pillanatban éreztem, hogy Isten visszahúzódik tőlem. Azt mondják, a pokol
> az Istentől való elszakítottság – ha ez a pokol volt, akkor azért
> könyörgök, hogy senki se kerüljön oda, mert ez életem legrettenetese**bb
> élménye* volt. Szegeztek már fegyvert a fejemnek, szúrtak már meg késsel,
> de *ez azért volt félelmetes, mert hirtelen teljesen tisztán láttam
> minden döntésemet. *
>
> Istenhez kiáltottam még egy esélyért, nem azért, mintha sajnáltam volna
> bármit is, hanem mert *nem bírtam tovább azt az** elhagyatottságot, amit
> akkor átéltem*. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy valaki fölemel,
> elindultam otthonról, és *életemben először imádkoztam. Azt mondtam:
> „Mindennel, amit eddig tettem, elvettem tőled, Istenem, most már adni
> szeretnék.*”* Ahogy kimondtam ezt az imát,* *a bennem lévő űrt, *melyet
> nem tudtak betölteni a drogok, a hatalom és a kapcsolatok, *betöltötte
> Isten szeretete.* *Nem tudtam elhinni, hogy Isten szerethet engem, azok
> után*,* amiket elkövettem,* *de Ő újra és újra megmutatta, hogy szeret és
> elfogad.* *Egész addigi életemben értéktelennek éreztem magam,* *nem
> számított, hogy élek-e vagy halok*, *de Isten megmutatta, hogy igenis
> számít, mert Ő szeret, és Ő teremtett engem.*
>
> *Egyetlen embert ismertem, aki hitt, ez pedig anyukám volt.* Akkoriban
> ritkán találkoztunk, de *rögtön elmentem hozzá, és elmondtam, mi történt.*
> Ő is elmondta, hogy *egész életemben, minden nap imádkozott értem,* és
> két héttel ezelőtt azt kérte, Jézus vegyen magához engem. Ha ez azt
> jelenti, hogy meghalok, akkor legyen úgy, de *soha többet ne tegyek kárt
> se magamban, se másokban*. Tudom, mennyire szeret engem anyukám, és hogy
> a szíve megszakadt, amikor így imádkozott, de látta, milyen szörnyeteg
> válik belőlem; sose felejtem el, ahogy könnyekre fakadt, amikor elmondtam
> neki, hogyan találtam rá Istenre.
>
> *Azok a könnyek talán el is mosták mindazt a fájdalmat és szenvedést, amit
> addig okoztam neki.* Mostohaapámtól kaptam *az első bibliám*at, addig
> sose volt nekem, és *az egyik első történet, amit elolvastam, a tékozló
> fiú története volt.* Az apáról, aki odaadta mindenét a fiainak, és az
> egyikük elment és elpazarolta apja vagyonát bűnös és könnyelmű életére.
> Majd miután mindent elszórt, és éhezett, azt gondolta: apám házában a sok
> szolgának mindene megvan, én meg itt éhezem. Úgy dönt, hogy hazamegy, és
> megkéri apját, fogadja vissza a házába szolgának. De amint közeledik apja
> háza felé, apja éppen őt keresi, és amikor meglátja a fiát, odaszalad
> hozzá, átöleli, gyűrűt húz az ujjára, felöltözteti finom ruhákba, majd
> vendégséget rendez neki és barátainak. Mindig is a fia marad, aki most
> hazajött a családjához, ahol mindig is szerették és szeretik, még a
> pusztában töltött évek után is.
>
> *Láttam ebben a történetben, ahogy Isten mindig is keresett engem, soha
> nem fáradt bele a keresésembe*, és meg akarta gyógyítani a megtört
> szívemet. *Mivel soha nem jártam templomba,** elkezdtem keresgélni, hol
> találkozhatnék Istennel, ekkor ismertem meg egy idős papot, aki egy
> lelkigyakorlatot ajánlott.* (...)
>
> Ott hallottam egy tanításban, hogy *„add nekem a megsebzett szívedet”;*
> és miközben a pap arról beszélt, hogy minden bűn, amit elkövettünk, egy seb
> a szívünkön, a feszületet néztem, és értettem, miért halt meg Jézus a
> kereszten – *mert az** iszonyú bűnöket, amelyeket valaha elkövettem*,*
> felvitte a szívében a keresztre.* És* hihetetlen szomorúságot éreztem
> amiatt, amiket elkövettem, de még inkább hatalmas örömet, mert Jézus azt
> mondta nekem: John, annyira szeretlek téged, hogy akár újra vállalnám ezt
> az egészet, csak miattad.* Akkor *elkezdtem sírni, tízéves korom óta
> először, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaki annyira szeret, hogy
> ezt a szenvedést vállalja miattam. Kimentem, és Máriához imádkoztam:* Mit
> akar a fiad, mit tegyek? Hallottam a suttogást a szívemben: Menj el gyónni.
> Soha nem gyóntam, 27 éves voltam, tudtam, hogy minden lehetséges bűnt
> elkövettem, és féltem. De Mária bátorságot adott. És *miközben meggyóntam
> rettenetes bűneimet, a pap sírva hallgatott, mert ő Jézus volt számomra. A
> pap mutatta meg nekem Isten irgalmát, amit a szívemben éreztem. Amikor
> feloldozott, tudtam, Jézus bocsát meg, és Ő tesz szabaddá.* Minden bűnöm
> eltöröltetett a kereszt lábánál, és újra éltem, éreztem a szellőt az
> arcomon, hallottam a madarakat.* A bűneim megöltek*, de* a gyónás újra
> életre keltett*.
>
> Ugyanazon a lelkigyakorlaton a szívembe fogadtam Jézust a szentmisén;
> amikor kimentem és áldoztam, minden jó érzés, amit valaha éreztem – akkor,
> amikor elindultam azon a bizonyos napon otthonról, és amit gyónás után
> éreztem – sokszorosára növekedett. *A gyónás megnyitotta a szívemet, hogy
> érezni tudjam az Úr jelenlétét az Eucharisztiában, és ez tökéletesen
> betöltötte a szívemet.*
>
> *A lelkigyakorlat után, mivel másoknak szerettem volna segíteni, a
> Kingsmead Estate nevű londoni lakótelepen kezdtem dolgozni; fiataloknak,
> gyerekeknek akartam segíteni, hogy ne** sodródjanak bele abba az életbe,
> amit én éltem odáig.* *Pár év múlva Bronxba mentem, ott ismertem meg
> Teréz anyát, ő tanított meg újra szeretni, magamat és másokat. Arra
> tanított, hogy adjak, és azóta osztom meg a történetemet iskolákban,
> plébániákon, és börtönökben,* az Egyesült Királyságban és Írországban.
> 2007-ben, a sydney-i Ifjúsági Világtalálkozón abban a megtiszteltetésben
> részesültem, hogy több mint félmillió fiatalnak mondhattam el a
> történetemet; életem legnagyobb ajándéka, hogy elmondhattam nekik, hogy van
> Isten, és szereti őket, gondoskodik róluk, és örömét leli bennük. Sydney
> után egyre több országba hívtak; beszéltem Új-Zélandon, Ausztráliában,
> Amerikában (New York, Florida, Chicago, Phoenix, Los Angeles),
> Németországban, Hollandiában, Hongkongban és sok más helyen. Jártam
> Libériában, hogy a hajdani gyerekkatonáknak beszéljek a megbocsátásról. Sok
> fiút gyilkosságokra kényszerítettek, harcolni kényszerítették őket már 11
> évesen a polgárháborúban, amely több mint egy évtizedig tombolt Libériában.
> Megtiszteltetésnek érzem, hogy közöttük lehettem, és láthattam a hihetetlen
> kitartást, amellyel ragaszkodnak a jóhoz, egy olyan világban, amelyet
> beborít a sötétség.
>
> *Tizenhét éve azért teszek mindent, hogy másoknak reményt vigyek, és
> megmutassam nekik, ha Isten szeretni tud egy olyan embert, mint én vagyok,
> akkor bárkit szeretni tud.*
>
> A szerető Isten áldjon meg benneteket!
> John
>
> 2015-04-07 17:16 GMT+02:00 Emoke Greschik <greschem at gmail.com>:
>
>> Miért vagyok katolikus? – Az egykori londoni bűnöző megtérésének
>> története
>>
>>
>> *2015. április 6. hétfő
>> 19:04http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete
>> <http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete>*
>> A Why I'm Catholic? portál publikálta *John Pridmore történeté*t, aki*
>> londoni bűnszervezetek tagja volt*, *majd megtért,* amikor majdnem
>> megölt egy embert, s* azóta járja a világot, hogy Isten szeretetéről
>> tanúságot tegyen élettörténetével*.
>>
>> * <http://magyarkurir.hu/img.php?id=60083&img=o_pridm.jpg>*
>> *John Pridmore vagyok, a történetem pedig így szól.*
>>
>> *A londoni East Enden születtem az üdvhadsereg kórházában. Bár
>> katolikusnak kereszteltek, sose jártam katolikus iskolába vagy templomba.
>> Tíz éves koromban egyik este a szüleim azzal fogadtak, hogy választanom
>> kell, melyikükkel akarok élni, mert elválnak. Nagyon-nagyon szerettem a
>> szüleimet, és nem tudtam választani közülük, mert a két ember, akit
>> legjobban szerettem, éppen összetörte a szívemet. Akkor döntöttem el
>> valahol mélyen legbelül, hogy soha többet nem fogok szeretni, mert azt
>> hittem, ha nem szeretek, nem tudnak megsebezni.*
>>
>> *Mikor a szüleim elváltak, lopni kezdtem, azt hiszem, azt szerettem
>> volna, hogy valaki vegye észre a fájdalmamat, de, mivel apám rendőr volt, a
>> helyzet még rosszabb lett ettől. Tizenöt éves koromban letartóztattak, a
>> fogságot rövidnek és sokkszerűnek szánták, de a bennem lévő düh csak
>> növekedett ott, és folyton verekedésekbe keveredtem.*
>>
>> *Tizenöt évesen otthagytam az iskolát, s mivel az egyetlen dolog, amihez
>> értettem, a lopás volt, abból éltem. Mivel nem volt szeretet az életemben,
>> a fájdalomcsillapítókhoz nyúltam: az alkoholhoz és a drogokhoz, bármihez,
>> ami csökkenteni tudta ezt a fájdalmat. Tizenkilenc évesen megint börtönben
>> voltam, és a bennem lévő dühöt egy módon tudtam kezelni: nekitámadtam
>> másoknak és verekedtem. Áttettek magánzárkába, ahol azon gondolkodtam, hogy
>> eldobom Isten legnagyobb ajándékát, az életemet. De Ő ott lehetett velem,
>> mert mégsem dobtam el az életet, viszont megkeseredettebb és indulatosabb
>> voltam, mikor kijöttem a börtönből, mint valaha.*
>>
>> *Azt gondoltam, ha valamit akarsz a világtól, vedd el magadnak, mert
>> úgysem ad neked senki semmit. Kidobóemberként kezdtem dolgozni az East End
>> és West End szórakozóhelyein, gondoltam, úgyis szeretek bunyózni, legalább
>> fizetnek is érte. Ott ismertem meg a londoni bűnszervezetek tagjait, és
>> elkezdtem nekik dolgozni, majd nem sokkal később nem csupán nekik, hanem
>> velük. A klasszikus gengszteréletet éltem: sok pénz, drogok és nők. Egy
>> penthouse-ban laktam a Saint John’s Wood városrészben, volt egy BMW-m, egy
>> sport Mercedesem, és nem tudtam elég gyorsan szórni a pénzt, annyi dőlt be
>> a védelmi pénzekből és drogdílerkedésből. A designer bőrkabátomnak volt egy
>> titkos belső zsebe, abban vittem a machetét magammal, amikor mentem pénzt
>> behajtani, vagy megbüntetni azokat, akik nem fizettek.*
>>
>> *Abszolút elhittem, amit a világ mondott nekem, hogy a vagyon, a
>> kapcsolatok és a drogok boldoggá tesznek, de közben belül émelyegtem, mert
>> ez az élet lassan tönkretett. Semmi nem tett elégedetté, semmi nem tett
>> teljessé. Ugyanakkor próbáltam elhallgattatni a lelkiismeretemet, mert
>> azok, akikkel együtt dolgoztam, annál inkább tiszteltek, minél gonoszabb és
>> durvább voltam, és én azt akartam, hogy tiszteljenek. Azt akartam, hogy ha
>> valaki bejön a nightclubba, és meglát, tudja, ki vagyok, és miért vagyok
>> ott.*
>>
>> *Egy éjjel az egyik West End-i szórakozóhelyen dolgoztam, és megütöttem
>> egy fickót a boxeremmel, hátraesett, és széttörte a fejét a járdaszegélyen.
>> Ömlött belőle a vér, a körülöttünk állók sikítoztak és kiáltoztak, úgyhogy
>> elhagytam a helyszínt, és emlékszem rá, arra gondoltam az autóban hazafelé:
>> ezért tíz évet is kaphatok. Lassan rájöttem: lehet, hogy éppen megöltem
>> valakit, és mégcsak nem is érdekel.** Azelőtt érdekelt, azelőtt akartam
>> tenni valamit*,* és most itt állok, és elpusztítok mindenkit magam
>> körül. Csak egy ember érdekelt, saját magam, és nem hittem volna*, *hogy
>> ez valaha megváltozik.*
>>
>> *Hazaértem, és egy hangot hallottam, amint a szívemben szólt hozzám,
>> mindannyian ismerjük ezt a hangot, a lelkiismeretünk, Isten hangja bennünk.* *Addig
>> mindig csak egy kedves kis történetnek gondoltam Istent, amit azért
>> találtak ki, hogy ne legyünk rosszak*,* de ebben a pillanatban
>> szembesültem Isten létével, és nem számított, hogy mit gondoltam odáig.*
>>
>> Bár addig soha nem éreztem Isten szeretetét vagy jelenlétét az életemben, *abban
>> a pillanatban éreztem, hogy Isten visszahúzódik tőlem. Azt mondják, a pokol
>> az Istentől való elszakítottság – ha ez a pokol volt, akkor azért
>> könyörgök, hogy senki se kerüljön oda, mert ez életem legrettenetese**bb
>> élménye* volt. Szegeztek már fegyvert a fejemnek, szúrtak már meg
>> késsel, de *ez azért volt félelmetes, mert hirtelen teljesen tisztán
>> láttam minden döntésemet. *
>>
>> Istenhez kiáltottam még egy esélyért, nem azért, mintha sajnáltam volna
>> bármit is, hanem mert *nem bírtam tovább azt az** elhagyatottságot, amit
>> akkor átéltem*. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy valaki fölemel,
>> elindultam otthonról, és *életemben először imádkoztam. Azt mondtam:
>> „Mindennel, amit eddig tettem, elvettem tőled, Istenem, most már adni
>> szeretnék.*”* Ahogy kimondtam ezt az imát,* *a bennem lévő űrt, *melyet
>> nem tudtak betölteni a drogok, a hatalom és a kapcsolatok, *betöltötte
>> Isten szeretete.* *Nem tudtam elhinni, hogy Isten szerethet engem, azok
>> után*,* amiket elkövettem,* *de Ő újra és újra megmutatta, hogy szeret
>> és elfogad.* *Egész addigi életemben értéktelennek éreztem magam,* *nem
>> számított, hogy élek-e vagy halok*, *de Isten megmutatta, hogy igenis
>> számít, mert Ő szeret, és Ő teremtett engem.*
>>
>> *Egyetlen embert ismertem, aki hitt, ez pedig anyukám volt.* Akkoriban
>> ritkán találkoztunk, de *rögtön elmentem hozzá, és elmondtam, mi
>> történt.* Ő is elmondta, hogy *egész életemben, minden nap imádkozott
>> értem,* és két héttel ezelőtt azt kérte, Jézus vegyen magához engem. Ha
>> ez azt jelenti, hogy meghalok, akkor legyen úgy, de *soha többet ne
>> tegyek kárt se magamban, se másokban*. Tudom, mennyire szeret engem
>> anyukám, és hogy a szíve megszakadt, amikor így imádkozott, de látta,
>> milyen szörnyeteg válik belőlem; sose felejtem el, ahogy könnyekre fakadt,
>> amikor elmondtam neki, hogyan találtam rá Istenre.
>>
>> *Azok a könnyek talán el is mosták mindazt a fájdalmat és szenvedést,
>> amit addig okoztam neki.* Mostohaapámtól kaptam *az első bibliám*at,
>> addig sose volt nekem, és *az egyik első történet, amit elolvastam, a
>> tékozló fiú története volt.* Az apáról, aki odaadta mindenét a fiainak,
>> és az egyikük elment és elpazarolta apja vagyonát bűnös és könnyelmű
>> életére. Majd miután mindent elszórt, és éhezett, azt gondolta: apám
>> házában a sok szolgának mindene megvan, én meg itt éhezem. Úgy dönt, hogy
>> hazamegy, és megkéri apját, fogadja vissza a házába szolgának. De amint
>> közeledik apja háza felé, apja éppen őt keresi, és amikor meglátja a fiát,
>> odaszalad hozzá, átöleli, gyűrűt húz az ujjára, felöltözteti finom ruhákba,
>> majd vendégséget rendez neki és barátainak. Mindig is a fia marad, aki most
>> hazajött a családjához, ahol mindig is szerették és szeretik, még a
>> pusztában töltött évek után is.
>>
>> *Láttam ebben a történetben, ahogy Isten mindig is keresett engem, soha
>> nem fáradt bele a keresésembe*, és meg akarta gyógyítani a megtört
>> szívemet. *Mivel soha nem jártam templomba,** elkezdtem keresgélni, hol
>> találkozhatnék Istennel, ekkor ismertem meg egy idős papot, aki egy
>> lelkigyakorlatot ajánlott.* (...)
>>
>> Ott hallottam egy tanításban, hogy *„add nekem a megsebzett szívedet”;*
>> és miközben a pap arról beszélt, hogy minden bűn, amit elkövettünk, egy seb
>> a szívünkön, a feszületet néztem, és értettem, miért halt meg Jézus a
>> kereszten – *mert az** iszonyú bűnöket, amelyeket valaha elkövettem*,*
>> felvitte a szívében a keresztre.* És* hihetetlen szomorúságot éreztem
>> amiatt, amiket elkövettem, de még inkább hatalmas örömet, mert Jézus azt
>> mondta nekem: John, annyira szeretlek téged, hogy akár újra vállalnám ezt
>> az egészet, csak miattad.* Akkor *elkezdtem sírni, tízéves korom óta
>> először, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaki annyira szeret, hogy
>> ezt a szenvedést vállalja miattam. Kimentem, és Máriához imádkoztam:*
>> Mit akar a fiad, mit tegyek? Hallottam a suttogást a szívemben: Menj el
>> gyónni. Soha nem gyóntam, 27 éves voltam, tudtam, hogy minden lehetséges
>> bűnt elkövettem, és féltem. De Mária bátorságot adott. És *miközben
>> meggyóntam rettenetes bűneimet, a pap sírva hallgatott, mert ő Jézus volt
>> számomra. A pap mutatta meg nekem Isten irgalmát, amit a szívemben éreztem.
>> Amikor feloldozott, tudtam, Jézus bocsát meg, és Ő tesz szabaddá.*
>> Minden bűnöm eltöröltetett a kereszt lábánál, és újra éltem, éreztem a
>> szellőt az arcomon, hallottam a madarakat.* A bűneim megöltek*, de* a
>> gyónás újra életre keltett*.
>>
>> Ugyanazon a lelkigyakorlaton a szívembe fogadtam Jézust a szentmisén;
>> amikor kimentem és áldoztam, minden jó érzés, amit valaha éreztem – akkor,
>> amikor elindultam azon a bizonyos napon otthonról, és amit gyónás után
>> éreztem – sokszorosára növekedett. *A gyónás megnyitotta a szívemet,
>> hogy érezni tudjam az Úr jelenlétét az Eucharisztiában, és ez tökéletesen
>> betöltötte a szívemet.*
>>
>> *A lelkigyakorlat után, mivel másoknak szerettem volna segíteni, a
>> Kingsmead Estate nevű londoni lakótelepen kezdtem dolgozni; fiataloknak,
>> gyerekeknek akartam segíteni, hogy ne** sodródjanak bele abba az életbe,
>> amit én éltem odáig.* *Pár év múlva Bronxba mentem, ott ismertem meg
>> Teréz anyát, ő tanított meg újra szeretni, magamat és másokat. Arra
>> tanított, hogy adjak, és azóta osztom meg a történetemet iskolákban,
>> plébániákon, és börtönökben,* az Egyesült Királyságban és Írországban.
>> 2007-ben, a sydney-i Ifjúsági Világtalálkozón abban a megtiszteltetésben
>> részesültem, hogy több mint félmillió fiatalnak mondhattam el a
>> történetemet; életem legnagyobb ajándéka, hogy elmondhattam nekik, hogy van
>> Isten, és szereti őket, gondoskodik róluk, és örömét leli bennük. Sydney
>> után egyre több országba hívtak; beszéltem Új-Zélandon, Ausztráliában,
>> Amerikában (New York, Florida, Chicago, Phoenix, Los Angeles),
>> Németországban, Hollandiában, Hongkongban és sok más helyen. Jártam
>> Libériában, hogy a hajdani gyerekkatonáknak beszéljek a megbocsátásról. Sok
>> fiút gyilkosságokra kényszerítettek, harcolni kényszerítették őket már 11
>> évesen a polgárháborúban, amely több mint egy évtizedig tombolt Libériában.
>> Megtiszteltetésnek érzem, hogy közöttük lehettem, és láthattam a hihetetlen
>> kitartást, amellyel ragaszkodnak a jóhoz, egy olyan világban, amelyet
>> beborít a sötétség.
>>
>> *Tizenhét éve azért teszek mindent, hogy másoknak reményt vigyek, és
>> megmutassam nekik, ha Isten szeretni tud egy olyan embert, mint én vagyok,
>> akkor bárkit szeretni tud.*
>>
>> A szerető Isten áldjon meg benneteket!
>> John
>>
>
>
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150407/19b3b77d/attachment.html
Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl