[Grem] Egy bnz megtrse / Mirt vagyok katolikus?

Emoke Greschik greschem at gmail.com
2015. pr. 7., K, 17:16:30 CEST 

Miért vagyok katolikus? – Az egykori londoni bűnöző megtérésének története


*2015. április 6. hétfő
19:04http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete
<http://magyarkurir.hu/hirek/miert-vagyok-katolikus-az-egykori-londoni-bunozo-megteresenek-tortenete>*
A Why I'm Catholic? portál publikálta *John Pridmore történeté*t, aki*
londoni bűnszervezetek tagja volt*, *majd megtért,* amikor majdnem megölt
egy embert, s* azóta járja a világot, hogy Isten szeretetéről tanúságot
tegyen élettörténetével*.

* <http://magyarkurir.hu/img.php?id=60083&img=o_pridm.jpg>*
*John Pridmore vagyok, a történetem pedig így szól.*

*A londoni East Enden születtem az üdvhadsereg kórházában. Bár katolikusnak
kereszteltek, sose jártam katolikus iskolába vagy templomba. Tíz éves
koromban egyik este a szüleim azzal fogadtak, hogy választanom kell,
melyikükkel akarok élni, mert elválnak. Nagyon-nagyon szerettem a
szüleimet, és nem tudtam választani közülük, mert a két ember, akit
legjobban szerettem, éppen összetörte a szívemet. Akkor döntöttem el
valahol mélyen legbelül, hogy soha többet nem fogok szeretni, mert azt
hittem, ha nem szeretek, nem tudnak megsebezni.*

*Mikor a szüleim elváltak, lopni kezdtem, azt hiszem, azt szerettem volna,
hogy valaki vegye észre a fájdalmamat, de, mivel apám rendőr volt, a
helyzet még rosszabb lett ettől. Tizenöt éves koromban letartóztattak, a
fogságot rövidnek és sokkszerűnek szánták, de a bennem lévő düh csak
növekedett ott, és folyton verekedésekbe keveredtem.*

*Tizenöt évesen otthagytam az iskolát, s mivel az egyetlen dolog, amihez
értettem, a lopás volt, abból éltem. Mivel nem volt szeretet az életemben,
a fájdalomcsillapítókhoz nyúltam: az alkoholhoz és a drogokhoz, bármihez,
ami csökkenteni tudta ezt a fájdalmat. Tizenkilenc évesen megint börtönben
voltam, és a bennem lévő dühöt egy módon tudtam kezelni: nekitámadtam
másoknak és verekedtem. Áttettek magánzárkába, ahol azon gondolkodtam, hogy
eldobom Isten legnagyobb ajándékát, az életemet. De Ő ott lehetett velem,
mert mégsem dobtam el az életet, viszont megkeseredettebb és indulatosabb
voltam, mikor kijöttem a börtönből, mint valaha.*

*Azt gondoltam, ha valamit akarsz a világtól, vedd el magadnak, mert úgysem
ad neked senki semmit. Kidobóemberként kezdtem dolgozni az East End és West
End szórakozóhelyein, gondoltam, úgyis szeretek bunyózni, legalább fizetnek
is érte. Ott ismertem meg a londoni bűnszervezetek tagjait, és elkezdtem
nekik dolgozni, majd nem sokkal később nem csupán nekik, hanem velük. A
klasszikus gengszteréletet éltem: sok pénz, drogok és nők. Egy
penthouse-ban laktam a Saint John’s Wood városrészben, volt egy BMW-m, egy
sport Mercedesem, és nem tudtam elég gyorsan szórni a pénzt, annyi dőlt be
a védelmi pénzekből és drogdílerkedésből. A designer bőrkabátomnak volt egy
titkos belső zsebe, abban vittem a machetét magammal, amikor mentem pénzt
behajtani, vagy megbüntetni azokat, akik nem fizettek.*

*Abszolút elhittem, amit a világ mondott nekem, hogy a vagyon, a
kapcsolatok és a drogok boldoggá tesznek, de közben belül émelyegtem, mert
ez az élet lassan tönkretett. Semmi nem tett elégedetté, semmi nem tett
teljessé. Ugyanakkor próbáltam elhallgattatni a lelkiismeretemet, mert
azok, akikkel együtt dolgoztam, annál inkább tiszteltek, minél gonoszabb és
durvább voltam, és én azt akartam, hogy tiszteljenek. Azt akartam, hogy ha
valaki bejön a nightclubba, és meglát, tudja, ki vagyok, és miért vagyok
ott.*

*Egy éjjel az egyik West End-i szórakozóhelyen dolgoztam, és megütöttem egy
fickót a boxeremmel, hátraesett, és széttörte a fejét a járdaszegélyen.
Ömlött belőle a vér, a körülöttünk állók sikítoztak és kiáltoztak, úgyhogy
elhagytam a helyszínt, és emlékszem rá, arra gondoltam az autóban hazafelé:
ezért tíz évet is kaphatok. Lassan rájöttem: lehet, hogy éppen megöltem
valakit, és mégcsak nem is érdekel.** Azelőtt érdekelt, azelőtt akartam
tenni valamit*,* és most itt állok, és elpusztítok mindenkit magam körül.
Csak egy ember érdekelt, saját magam, és nem hittem volna*, *hogy ez valaha
megváltozik.*

*Hazaértem, és egy hangot hallottam, amint a szívemben szólt hozzám,
mindannyian ismerjük ezt a hangot, a lelkiismeretünk, Isten hangja
bennünk.* *Addig
mindig csak egy kedves kis történetnek gondoltam Istent, amit azért
találtak ki, hogy ne legyünk rosszak*,* de ebben a pillanatban szembesültem
Isten létével, és nem számított, hogy mit gondoltam odáig.*

Bár addig soha nem éreztem Isten szeretetét vagy jelenlétét az
életemben, *abban
a pillanatban éreztem, hogy Isten visszahúzódik tőlem. Azt mondják, a pokol
az Istentől való elszakítottság – ha ez a pokol volt, akkor azért
könyörgök, hogy senki se kerüljön oda, mert ez életem legrettenetese**bb
élménye* volt. Szegeztek már fegyvert a fejemnek, szúrtak már meg késsel,
de *ez azért volt félelmetes, mert hirtelen teljesen tisztán láttam minden
döntésemet. *

Istenhez kiáltottam még egy esélyért, nem azért, mintha sajnáltam volna
bármit is, hanem mert *nem bírtam tovább azt az** elhagyatottságot, amit
akkor átéltem*. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy valaki fölemel,
elindultam otthonról, és *életemben először imádkoztam. Azt mondtam:
„Mindennel, amit eddig tettem, elvettem tőled, Istenem, most már adni
szeretnék.*”* Ahogy kimondtam ezt az imát,* *a bennem lévő űrt, *melyet nem
tudtak betölteni a drogok, a hatalom és a kapcsolatok, *betöltötte Isten
szeretete.* *Nem tudtam elhinni, hogy Isten szerethet engem, azok után*,*
amiket elkövettem,* *de Ő újra és újra megmutatta, hogy szeret és
elfogad.* *Egész
addigi életemben értéktelennek éreztem magam,* *nem számított, hogy élek-e
vagy halok*, *de Isten megmutatta, hogy igenis számít, mert Ő szeret, és Ő
teremtett engem.*

*Egyetlen embert ismertem, aki hitt, ez pedig anyukám volt.* Akkoriban
ritkán találkoztunk, de *rögtön elmentem hozzá, és elmondtam, mi történt.*
Ő is elmondta, hogy *egész életemben, minden nap imádkozott értem,* és két
héttel ezelőtt azt kérte, Jézus vegyen magához engem. Ha ez azt jelenti,
hogy meghalok, akkor legyen úgy, de *soha többet ne tegyek kárt se
magamban, se másokban*. Tudom, mennyire szeret engem anyukám, és hogy a
szíve megszakadt, amikor így imádkozott, de látta, milyen szörnyeteg válik
belőlem; sose felejtem el, ahogy könnyekre fakadt, amikor elmondtam neki,
hogyan találtam rá Istenre.

*Azok a könnyek talán el is mosták mindazt a fájdalmat és szenvedést, amit
addig okoztam neki.* Mostohaapámtól kaptam *az első bibliám*at, addig sose
volt nekem, és *az egyik első történet, amit elolvastam, a tékozló fiú
története volt.* Az apáról, aki odaadta mindenét a fiainak, és az egyikük
elment és elpazarolta apja vagyonát bűnös és könnyelmű életére. Majd miután
mindent elszórt, és éhezett, azt gondolta: apám házában a sok szolgának
mindene megvan, én meg itt éhezem. Úgy dönt, hogy hazamegy, és megkéri
apját, fogadja vissza a házába szolgának. De amint közeledik apja háza
felé, apja éppen őt keresi, és amikor meglátja a fiát, odaszalad hozzá,
átöleli, gyűrűt húz az ujjára, felöltözteti finom ruhákba, majd vendégséget
rendez neki és barátainak. Mindig is a fia marad, aki most hazajött a
családjához, ahol mindig is szerették és szeretik, még a pusztában töltött
évek után is.

*Láttam ebben a történetben, ahogy Isten mindig is keresett engem, soha nem
fáradt bele a keresésembe*, és meg akarta gyógyítani a megtört szívemet. *Mivel
soha nem jártam templomba,** elkezdtem keresgélni, hol találkozhatnék
Istennel, ekkor ismertem meg egy idős papot, aki egy lelkigyakorlatot
ajánlott.* (...)

Ott hallottam egy tanításban, hogy *„add nekem a megsebzett szívedet”;* és
miközben a pap arról beszélt, hogy minden bűn, amit elkövettünk, egy seb a
szívünkön, a feszületet néztem, és értettem, miért halt meg Jézus a
kereszten – *mert az** iszonyú bűnöket, amelyeket valaha elkövettem*,*
felvitte a szívében a keresztre.* És* hihetetlen szomorúságot éreztem
amiatt, amiket elkövettem, de még inkább hatalmas örömet, mert Jézus azt
mondta nekem: John, annyira szeretlek téged, hogy akár újra vállalnám ezt
az egészet, csak miattad.* Akkor *elkezdtem sírni, tízéves korom óta
először, mert soha nem gondoltam volna, hogy valaki annyira szeret, hogy
ezt a szenvedést vállalja miattam. Kimentem, és Máriához imádkoztam:* Mit
akar a fiad, mit tegyek? Hallottam a suttogást a szívemben: Menj el gyónni.
Soha nem gyóntam, 27 éves voltam, tudtam, hogy minden lehetséges bűnt
elkövettem, és féltem. De Mária bátorságot adott. És *miközben meggyóntam
rettenetes bűneimet, a pap sírva hallgatott, mert ő Jézus volt számomra. A
pap mutatta meg nekem Isten irgalmát, amit a szívemben éreztem. Amikor
feloldozott, tudtam, Jézus bocsát meg, és Ő tesz szabaddá.* Minden bűnöm
eltöröltetett a kereszt lábánál, és újra éltem, éreztem a szellőt az
arcomon, hallottam a madarakat.* A bűneim megöltek*, de* a gyónás újra
életre keltett*.

Ugyanazon a lelkigyakorlaton a szívembe fogadtam Jézust a szentmisén;
amikor kimentem és áldoztam, minden jó érzés, amit valaha éreztem – akkor,
amikor elindultam azon a bizonyos napon otthonról, és amit gyónás után
éreztem – sokszorosára növekedett. *A gyónás megnyitotta a szívemet, hogy
érezni tudjam az Úr jelenlétét az Eucharisztiában, és ez tökéletesen
betöltötte a szívemet.*

*A lelkigyakorlat után, mivel másoknak szerettem volna segíteni, a
Kingsmead Estate nevű londoni lakótelepen kezdtem dolgozni; fiataloknak,
gyerekeknek akartam segíteni, hogy ne** sodródjanak bele abba az életbe,
amit én éltem odáig.* *Pár év múlva Bronxba mentem, ott ismertem meg Teréz
anyát, ő tanított meg újra szeretni, magamat és másokat. Arra tanított,
hogy adjak, és azóta osztom meg a történetemet iskolákban, plébániákon, és
börtönökben,* az Egyesült Királyságban és Írországban. 2007-ben, a sydney-i
Ifjúsági Világtalálkozón abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy több
mint félmillió fiatalnak mondhattam el a történetemet; életem legnagyobb
ajándéka, hogy elmondhattam nekik, hogy van Isten, és szereti őket,
gondoskodik róluk, és örömét leli bennük. Sydney után egyre több országba
hívtak; beszéltem Új-Zélandon, Ausztráliában, Amerikában (New York,
Florida, Chicago, Phoenix, Los Angeles), Németországban, Hollandiában,
Hongkongban és sok más helyen. Jártam Libériában, hogy a hajdani
gyerekkatonáknak beszéljek a megbocsátásról. Sok fiút gyilkosságokra
kényszerítettek, harcolni kényszerítették őket már 11 évesen a
polgárháborúban, amely több mint egy évtizedig tombolt Libériában.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy közöttük lehettem, és láthattam a hihetetlen
kitartást, amellyel ragaszkodnak a jóhoz, egy olyan világban, amelyet
beborít a sötétség.

*Tizenhét éve azért teszek mindent, hogy másoknak reményt vigyek, és
megmutassam nekik, ha Isten szeretni tud egy olyan embert, mint én vagyok,
akkor bárkit szeretni tud.*

A szerető Isten áldjon meg benneteket!
John
--------- kvetkez rsz ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/grem/attachments/20150407/2b4cb7d8/attachment.html

Tovbbi informcik a(z) Grem levelezlistrl