[Grem] Bayer: Európa identitásai

[KEA]

Európa identitásai

Magyar Hírlap, 2014.05.12. -- Bayer Zsolt
http://www.magyarhirlap.hu/europa-identitasai


Úgy voltam ezzel a dologgal, mint az egyszeri székely ember, amikor
kijött a Csillagok háborújáról: „Hát fiam, tudod, ezt az egészet én
akkor sem hiszem el…” Pontosan így néztem szombaton az eurovíziós
dalverseny döntőjét. Néztem, de nem hittem el. Pedig láttam – csak azt
nem tudtam, mit látok.

Ezzel meg úgy voltam, mint a másik székely öreg, valahol a Gyimesekben,
ahol él a fekete székely. A fekete székely meg úgy lett, hogy mindjárt
Ceausescu kivégzése után egy helyi menyecske kikeveredett Amerikába, New
Yorkba cselédnek, aztán ott egy bronxi fickó megcsinálta, szült egy
gyereket, azt meg még csecsemőként hazavitte. A kicsike szépen felnőtt,
odafent a Gyimesekben, aztán úgy tizennyolc éves formaként, székely
harisnyásan, kicsike, ügyes lajbiban ivott a kis fekete, gyapjas hajú
gyerek a kocsmában, egy öreg székely meg szintúgy ott ivott, aztán ahogy
fogyott a köményes, úgy nézte egyre furcsábban az öreg a fiatalembert.
Végül aztán csak nem bírta tovább, és odaszólt: „Te, gyerek! Aztán
miféle fajta vagy te…” Az meg nagyon megmérgesedett, és indulattal,
büszkén felelt: „Hát mi vónék? Ejsze, székely vagyok, vagy mi…” Az öreg
elcsöndesedett. Meredt bele a poharába, és inkább csak úgy magának
dörmögte, alig hallhatóan. „Értem, értem én. Csak azt nem tudom, akkor
én mi a lóf… vagyok…” Imigyen néztem tegnap az össz­európai dalversenyt,
s benne a szakállas nőt. Illetve férfi volt az, csak női ruhában. De
mégsem lehetett férfi, mert erősen ki volt festve, volt műszempillája
meg műkörme, szóval ő valójában nő akart lenni. De ha nő akart lenni,
akkor miért volt szakálla? Már ezekből a kérdésfelvetésekből is látszik,
hogy elszállt felettem az idő.

Olyan lettem, mint az egyszeri nyuszika, aki ment, mendegélt az erdőben,
és egyszer csak találkozott egy addig sosem látott lénnyel. Illendően
köszöntötte: „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?, „Én
vagyok a farkaskutya…” „Farkaskutya…? Az meg hogy lehet…?”, „Édesanyám
farkas volt, édesapám kutya, én lettem a farkaskutya…” A nyuszika
illedelmesen elköszönt, és ment tovább. Egyszer csak találkozott egy
másik lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?”, „Én
vagyok az öszvér…” „Öszvér? Hát az hogy lehet…?”, „Édesapám ló volt,
édesanyám szamár, és én öszvér lettem.”

A nyuszika kicsit még csodálkozott, de azért csak elindult tovább. És
akkor találkozott egy egészen, igazán különös, különleges lénnyel.
„Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?” „Én vagyok a
paradicsommadár…” „Aha, értem… – mondta a nyuszika. – Tudod mit? Akkor
te menj az anyádba!”

Ilyesmi érzés fogott el szombaton, miközben bámultam a szakállas nőt.
Conchita Wurst a szakállas nő (a paradicsommadár) neve. Magyarul ő a
Kolbász Conchita – ami szép, beszélő név. És Európa imádta Kolbász
Conchitát. Őrjöngve szavaztak rá, és Kolbász Conchita megnyerte a
versenyt. Eközben Európa kifütyülte a dögös orosz ikreket. Mert Európa
nagyon toleráns, de annyira azért mégsem… Beérett a gyümölcse a kretének
munkájának. Emlékeznek még a német alkotmánybíróság nevezetes döntésére?
„Az ember nem az, aminek születik, hanem aminek érzi magát.” Emlékeznek
még a svédek komoly problémáira, a férfiak ülve pisiléséről? És arra,
hogy Svédországban a középiskolákban már van semleges nemű vécé is, hogy
a Kolbász Conchiták is tudjanak hugyozni valahol… Igen, barátaim, most
végre valóban eljött a szép, új világ! Ott állt  szombaton este ez a
Kolbász Conchita a színpadon, arany színű estélyiben, műkörmökkel,
műszempillákkal, kifestve, szakállal, és énekelt nekünk valami szart a
Főnixről. Énekelt női hangon, női gesztusokkal, végig affektálva. Aztán
várta a szavazás végeredményét. Amikor már látható volt, hogy győzni
fog, Kolbász Conchita ájuldozott, kezét szakállas arca elé kapkodva
pihegett, sírt, meresztgette szemeit, nézett az égre, affektált,
manírokat pufogtatott, és annyira mű, annyira gennyes és undorító volt,
hogy ökölbe szorult az ember keze. Európa pedig csak szavazott és
szavazott, Kolbász Conchitára, mert Európa úgy érezte, muszáj
megmutatnia, mennyire toleráns. Conchita győzött. Egy kedves barátom
értelmezése szerint: „Európa szavazott a dögös szőke svéd nőre meg a
bögyös lengyel csajokra, aztán a számítógépszobák mélyén kibuherálták
nyertesnek az undorító, tehetségtelen osztrák, szakállas nénit.” Egy
másik barátom pedig imigyen értelmezett: „Tudod, a lengyel csöcsös
mosónők mellé kellett egy antitézis.”

Remélem, nekik van igazuk. Remélem, tényleg nem Európa szavazott erre.
Bár sajnos nem vagyok biztos benne. Mindenesetre most úgy tizenöt évig
nem nézek eurovíziós dalversenyt. Aztán tizenöt év múlva már az is
megtörténhet, hogy egy paradicsom fog győzni. Eredetileg férfinak
született, de paradicsomnak érezte magát, hát átoperálták. Cuki kis
paradicsom áll majd a színpadon, Ketchup Toszolda lesz a művészneve. A
másik lehetőség, hogy egy rövid, szőke hajú fiú nyer majd, aki
nosztalgikus dallal fog győzni: Tomorrow belongs to me; ez lesz a dal
címe. Egy régen elfeledett filmből, a Kabaréból. Akár a paradicsom, akár
a szőke srác győz majd, azoké a felelősség, akik miatt most Kolbász
Conchita a sztár. Hogy mennének az anyjukba...

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
e. doc.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI