[Grem] A szellem él

[KEA]

A szellem él

Tudásbázis, 2011. február 11. -- Dr. Papp Lajos
http://tudatbazis.hu/dr-papp-lajos-a-szellem-el

  Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára,
  valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi-
  és Magyar Örökség, Prima Primissima -- , Pro Cultura- díjjal
  ismerték el. Alább nagyszerű előadásának kómáról szóló részét
  tesszük közzé.

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a
vezető professzor -- aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú
ember -- azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet.
A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja -- aki engem
egyébként jól ismert és tisztelt -- felhívott, és részletesen
elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott
az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek
segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de
eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy
éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül.
Én csak egyet kérdeztem tőle: - Hisz-e abban, hogy életben marad.
Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy
megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy
intuíció. A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül
feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják
kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a
beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem
akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a
fülébe súgtam ezeket a mondatokat:

"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse
 meg: van esélye. Nem szabad föladnia."

A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a
körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most
következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat.
Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken
mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag
leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta
pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az
orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították.

Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne
temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem
tudtam velük szemben védekezni."

Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga
odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."

A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy
a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló,
hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem
valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi
pillanatnyilag nem tudunk -- vagy nem tud még az orvostudomány -, nem
azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már
senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem
érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a
betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg
semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk
a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést.
Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra
mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív
újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes,
mert arról az időszakról,amelyről ő beszámol -- nevezetesen a szív
újraindításának élményéről -- abban az állapotban ő a tudomány mai
álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."

-- 
Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
f. adj.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI