[Grem] Nemzeti ünnepre

[KEA]

Nemzeti ünnepre

Erdély Ma, 2012.03.16. -- Tempfli Imre atya
http://erdely.ma/hitvilag.php?id=113355&cim=nemzeti_unnepre_imre_atya_irasa


Ezekben a hetekben és napokban nem könnyű magyarnak lenni.
Magyarországot az EU megbélyegezte, a Nemzetközi Valutaalap tüntetően
nem folyósít számára pénzt.

Miniszterelnökünket Brüsszelben a parlamenterek egy része diktátornak
nevezte és kisikolásként megleckéztette. Frankfurti tárgyalásait, és
higgadt, okos beszédét a pártos újságok elhallgatták, míg az ellene
tűntető pár személy követeléseit öles betűkkel hozták. Stuttgartban egy
kezdő rendezőnő úgy akar nevet csinálni magának, hogy Berlioz híres
Faustját azzal kezdi, hogy a Magyar Gárda verőlegényei szétszalasztanak
egy cigányesküvőt. Mindenki rágalmaz, sérteget minket. Senki nem
emlékszik 1848 hősiességére, 1956 áldozatára, a magyar nép híres
tagjainak megannyi érdemére. Vajon kik állnak az akció mögött? És miért
teszik? A fontosabb kérdés viszont szerintem ennek kapcsán az: Mit
tegyünk a másokban lakó rossz ellen?

Még fájóbb, amit nap, mint nap olvashatunk, hogy odahaza és az
elszakított részek országaiban a magyar pártok egymás ellen acsarkodnak.
A magyar szervezetek folytonosan egymásra mutogatnak. Egyéni, önös
érdekeiket követik, nem az őket választó nép jólétét... Miért? A nagy
kérdés ennek kapcsán is az: Mit tegyünk a sorainkban található rossz ellen?

Nem is beszélve arról, hogy egymás között is széthúzunk. Te megszólsz
engem, én görbe szemmel nézek rád s nem állok veled többé szóba... A
kérdésem: Mit tegyünk az önmagunkban uralkodó rossz ellen?

Van, aki nem veszi fel. Napirendre tér az elszenvedett bántások és
sértések fölött. Szerencsés természete van. Van, aki hallgat, de belül
háborog és belebetegszik. Mert miközben fortyog benne a tehetetlen düh,
a harag, a méreg valóban „megmérgezi” életét. Megrontja emberi
kapcsolatait, tönkreteszi örömét, megzavarja éjszakai pihenését, és
fölöslegesen növeli benne az egyébként is nagy idegfeszültséget. Végül
van, aki „igazának” tudatában a rosszat tévőt (régebben: gonosztevőt)
megszólja, nem hívja meg magához vagy a rendezvényeire, nem köszönti,
nem beszél vele, kizárja őt, hátba támadja vagy feljelenti. Ennyi
ellenintézkedés után már rég ki kellett volna pusztuljon a rossz. Mégsem
tette, mint a fenti példák is mutatják. Tehát valamit rosszul csinálunk.
A kérdések kérdése tehát szerintem ismét csak az: Mit tegyünk a
körülöttünk és a bennünk grasszáló rosszal?

A mai evangélium éppen ezt a témát feszegeti. Egy magukat „igaznak”
tartó csoport tagjai házasságtörésen kapnak egy nőt, és meg akarják
kövezni. Jézus azonban közbelép és megmenti a nőt.

A történet az ősegyházban nem aratott osztatlan sikert. Aránylag későn
került bele a János evangéliumba, mert a teológusok sokáig arról
vitatkoztak, hogy nem-e inkább bűnre ösztönöz, hisz végkicsengése: Isten
a végén úgyis minden bűnt megbocsát...

Ma viszont igen népszerű. Sokan modernnek találják azt, ahogyan Jézus a
fanatikus, vad tömeget lépre csalja, majd a megfélemlített fiatal nő
életét megmenti, mellesleg még a saját nyakát is kihúzza a hurokból. És
teszi mindezt egy könnyedén odavetett megjegyzéssel, miközben valamit
irka-firkál a porba. Nem is beszélve arról, hogy a mindent megbocsátó
Jézus képe valóban jobban tetszik a ma emberének, mint a számonkérő,
büntető Istené.

Ha mi is így gondolkodnánk, akkor azok közé a felületes hallgatók közé
tartoznánk, akik megfeledkeznek arról: a történet nem csak az akkori
kődobálóknak szól, hanem nekünk is.

Lássuk, mit is mond nekünk a történet arról, hogy mit tegyünk a bennünk
és sorainkban grasszáló rosszal?


1. Előre kell bocsátanom, hogy a történet helyes megértéséhez először is
nem az a fontos, amit Jézus mondott, hanem az, amit nem mondott. Nem
mondta például azt, hogy a házasságtörés nem halált érdemlő vétek. Azt
sem, hogy a megkövezést – Mózes törvénye ide vagy oda –, mint
szörnyűséges halálnemet el kellene törölni. Arról sem beszélt, hogy az
irgalom mindig fontosabb, mint a törvény. Jézus nem mondta ki azokat a
mondatokat, amelyeket mi az Ő helyében kimondtunk volna. Egyetlen egy
szóval sem vonta kétségbe a magukat igazaknak tartó kődobálók erkölcsi
követelményeit, sőt arra szólította fel őket, hogy kezdjék el a kődobálást.
Neki mindössze egyetlen egy föltétele volt: az dobja a bűnös asszonyra
az első követ, aki bűn nélkül való. Ezzel a támadóknak, akik előbb még
olyan biztosak voltak a dolgukban, kihúzta lábuk alól a talajt, mert
észrevették, hogy ők is bűnösök.

Tettéből és szavaiból arra következtetek, hogy minden mások fölött
ítélkező embernek, aki azt hiszi: jogosan teszi, nincs joga ítélkezni.
Mindegy, hogy valaki hogyan gondolkodik a házasságtörésről vagy
megkövezésről, a politikáról vagy médiákról. A Magyarország ellen
acsarkodókról, a különböző pártokról, szervezetekről, egyletekről,
egyházakról – otthon vagy itthon. Nincs joga ítélkezni a másik fölött,
mert nincs, nem volt és nem is lesz olyan ember a földön, aki bűn
nélküli. Tehát ő sem az! Aki mások fölött ítélkezik, Jézus szavaival
találja magát szembe, amelyek lefegyverzik őt, s kiveszik kezéből a követ.

Jut eszembe Anthony de Mello (+1987) ismert és közkedvelt jezsuita
írótól a következő történet: Miután egyik tanítványa egy komoly dologban
vétkezett, a többiek mind azt várták a Mestertől, hogy példásan meg
fogja bűntetni. Miután egy teljes hónap elmúlt anélkül, hogy valamit is
tett volna, szemrehányást tettek neki a tanítványok: „Nem mehetünk el
szótlanul afölött, ami történt. Végeredményben azért adott nekünk Isten
szemet.” A Mester azonban így válaszolt: „Igen, de adott szemhéjat is...”

„Ennyi? – kérded. Ismét jön a kereszténység a maga megbocsátásával.
Igaza lenne az ateista filozófusnak, Friedrich Nietschenek (1844-1900),
aki azt mondta: „A kereszténység a betegek, a halálra váltak és a
gyengék vallása.” Talán tűrjük a törvényszegők, pártosak, széthúzók, és
a minket rágalmazók arculcsapásait? Ezt Jézus sem gondolhatja komolyan!”


2. Igazad van! Jézus azt akarja, hogy a rosszal szembeszállj! Szerinte
azonban ezt helyesen és hatékonyan kell tenned! Hogyan?

Amikor megkereszteltek bennünket, keresztszüleink megígérték a
nevünkben, hogy ellene mondunk a Gonosznak. Ezzel nem csak azt akarták
megígérni, hogy majd néha-néha felemeljük a szavunkat ellene, hanem azt,
hogy a gonosz ellen fogunk cselekedni.

„De hát épp ezt akarták tenni a történet kődobálói is” – mondod. Igen
ám, de ők csak a másik emberből akarták kiölni a rosszat.

Jézus azonban azt akarja, hogy először a bennünk lapuló rosszat vegyük
célba. Arra emeljünk követ! Csak ez vezet pozitív eredményre! Ő tudja: a
másokban lakó gonosz ellen vezetett harc nem, hogy csökkentené a gonoszt
a világban, épp ellenkezőleg, növeli azt. Aki minduntalan valamilyen –
szerinte – gonosz ellen harcol, a harcban egyre inkább öntetszelgőbb,
irgalmatlanabb, beképzeltebb, kegyetlenebb – egyszóval: gonoszabb lesz...

Jézus szerint először azt a rosszat kell legyőznöm, amely bennem van. A
másokban lévő rossz ellen nem szabad harcot vezetnem, mert a másik
szabad ember, életéért ő a felelős, még arra sem kényszeríthetem, hogy
jó legyen. Ezen a széles világon csakis egyetlen egy olyan hely létezik,
amelyért én magam vagyok felelős, ahol a rosszat leleplezhetem, ellene
harcolhatok, azt jobbá tehetem. Ez a hely pedig: a saját szívem.

Vannak az életben pillanatok, amelyekben én is felidegeskedem mások
határtalan durvaságán, aljasságán, rágalmazásain, sértésein, amelyekben
magam is legszívesebben követ ragadnék, hogy odaüssek. De épp ezekben a
pillanatokban, amelyekben mások rosszaságán bosszankodom, amelyekben a
rossz következménye oly kézzel foghatóvá válik számomra, nem annyira a
másikra, hanem magamra, a szívembe kellene néznem:

Vajon én jobb vagyok, mint ő? Ilyen pillanatokban ismerném meg igazán
önmagamat...

Ha így, ilyen őszintén elgondolkodnám magamon, az tovább vinne egy
lépéssel. Rájönnék, hogy nekem is vannak hibáim, én is követek el
szégyenletes dolgokat mások ellen... Próbáljak hát megváltozni...

„Jó, – mondod, ezt megértettem. Először az önmagamban ágáló rosszat kell
legyőznöm. De még mindig nem mondtad meg, hogyan győzzük le a másokban
és a sorainkban uralkodó rosszat?”


3. Megmondja Jézus az evangéliumi történet végén. Mit is mondott a bűnös
nőnek? „Menj, és többé ne vétkezzél!” Az ószövetség bűnbánati
gyakorlatában a bűnös vétkével kiszakította magát a közösségből. Ha
viszont Isten megbocsátotta bűnét, akkor ismét a közösség teljes jogú
tagja lett.

Jézus tehát gyakorlatilag azt mondja a bűnös nőnek: „Tarts bűnbánatot,
és térj vissza a közösségedbe, amelyből bűnöd miatt kiszakadtál. A
közösség megvéd, megtart. Benne és vele képes leszel ellenállni a rossznak”.

A „maguk igazát hangoztatóknak” (nekünk) pedig azt mondja: „Ne zárjátok
ki a bűnöst! Fogadjátok vissza soraitokba, vezessétek vissza őt az
igazsághoz, világosítsátok fel, maradjatok kapcsolatban vele,
szeressétek őt... Ha így tesztek, megnyeritek! „Azé lesz az ember, aki
jobban szereti őt!” – mondja Don Bosco (+1888) nevű nevelőnk és szentünk...

Mit tegyünk tehát a körülöttünk grasszáló rosszal? Először mindenki
közülünk vizsgálja meg önmagát! Minden magyar, minden vallás, párt,
szervezet, egylet, kör és klub. Itthon és otthon! Majd tisztítsa meg
bensejét a rossztól: a haragtól, a bosszútól. Azután szálljon szembe a
másokban lappangó rosszal, de nem a visszafizetés, a bosszú szándékával.
Ne kővel a kézben! Hanem szép szavakkal, példás élettel, egymást
szeretve és megbecsülve. Az ellenünk vétőknek és minket vádolóknak
derűsen de határozottan mutassuk meg: Mi nem vagyunk olyanok,
amilyeneknek ti újságjaitokban, színházaitokban, TV-műsoraitokban
lefesttek! Jöjjetek, lássátok, ismerjétek meg az igazságot rólunk!

És ezt együtt kell tennünk!T!, a rossz elleni küzdelemben össze kell
tartanunk. Mindenkire szükségünk van! Senkinek sem szabad elengednünk a
kezét!

Az I. világháborúban 1918. június 15-én éjjel a Monarchia támadást
indított Piavenál az olaszok ellen. Azok felkészülten várták őket, és az
előrenyomuló csapatoknak nagy veszteségeket okoztak. A támadás – bár a
folyón sikerült átkelni – június 17-én összeomlott. A visszavonuló
monarchiabeli csapatokra pedig egy újabb veszély leselkedett. Az antant
csapatai felrobbantottak egy gátat a Piave folyón, és a hatalmas
víztömeg mindent elsöpörve zúdult a katonákra. Erre a magyar
csapatparancsnok elkiáltotta magát: „Napiparancs: Megfogni egymás
kezét!” Míg az osztrák csapattestet elsodorta az ár, a 200 magyarnak,
akik egymás kezét szorították, sikerült megmenekülni, mert
összetartottak, mert megfogták egymás kezét!

T! Életfeladatunk – sugallja Jézus – a gonosz, a bennünk és körülöttünk
lakó bűn és rossz elleni küzdelem.

Minden szeretetből születő jótett egy fényes győzelem a világban
grasszáló gonosz ellen.

Hát még, ha együtt tesszük a jót!

Jöjjetek mind, tegyük hát együtt!

Imre atya
kapolnyibaratok.ro

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
----
Keszthelyi András
f. adj.
ÓE-(ex BMF, exx Bánki)-KGK-SZVI