[Fer_tg] SZEPTEMBER
Marcsi Bodó
marcsibodo at gmail.com
2017. Sze. 1., P, 21:46:45 CEST
Kedves Szülők!
Az ok, hogy ezidáig még nem írtam, az volt, hogy a központi-12. évfolyamnak
szóló szülői időpontja bizonytalan volt. Tegnap véglegesítette az időpontot
az igazgató atya.
Tehát idén KORAI szülői értekezlet lesz.
Évfolyam szülői értekezlet a 12-nek: *szeptember 15. péntek, 18.00-19.00
óra*.
Mivel, elég nehéz elhinni, de 12-es, végzős osztály lettünk, ezért sok
adminisztratív és egyéb tájékoztatás is lesz. Kérem, hogy mindenki, ha
teheti jöjjön el!
*Ugyanezen a napon: 19.00-20.00-ig pedig az osztályteremben*, csak a 12b-t
érintő ügyek miatt jönnénk össze. Sok téma van 12-ben, amiről beszélnünk
kellene, de persze egy egészen rövid kis Assisi-Róma beszámolóra is sor
kerül majd!
Ami rendkívül sürgős:
1.
Az 12-es osztályok, a szokásos Szent Ferenc napja környékén már ismert 3
napos lelkigyakorlatra 1 hetet kapnak. Ahogy már tavaly említettem, az
osztállyal Kárpátaljára mennénk. Nyár végén kaptam az örömteli hírt, hogy a
Határtalanul pályázaton nyertünk, így ezt a hetet, majdnem teljesen
pályázati pénzből állnánk.
*Időpont*: szept. 23-30.
*Helyszín: *Kárpátalja: Nagyszőlős, Munkács és környéke.
*Összeg:* (melyet jövő héten már kéne hozni): 5.000 Ft.
*Közlekedés:* busszal
Azzal szembesültem ma, hogy néhányan már befizettek a szeptember 30-i
nyelvvizsgára. Nem igazán tartom egy nyelvvizsgánál szerencsésnek, hogy egy
nappal előtte essen haza valaki, és az is igaz, hogy Kárpátaljáról túl nagy
vállalkozás önállóan közlekedni.
A további közös gondolkodás végett, kérem, hogy akit ez érint, jelezze
nálam személyesen.
*Kárpátaljára CSAK érvényes útlevéllel lehet kimenni!*
Ezért kérem, hogy akinek nincs, készítsen, és hozzon róla nekem igazolást
vagy számlát, mert ezt például fizeti a pályázat! Tehát mindenki
visszakapja az összeget.
2. Nyelvvizsga
Ahogy ígértem, szeptember közepétől december közepéig intenzív* B2-es*
nyelvvizsga felkészítőt tartok angol nyelvből, a 12b számára. Aki tud,
éljen vele.
Időpont: még változhat, de feltehetően:* hétfő 15.00 és csütörtök 0.óra!
(7.25) *Hiányzás: betegség esetén.
Ha bármivel kapcsolatban van kérdés, kérem bátran tegyük fel!
Üdvözlettel:
Bodó Marcsi
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/fer_tg/attachments/20170901/b1f9f0e5/attachment.html>
További információk a(z) Fer_tg levelezőlistáról