From marcsibodo at gmail.com Fri Sep 1 21:46:45 2017 From: marcsibodo at gmail.com (=?UTF-8?B?TWFyY3NpIEJvZMOz?=) Date: Fri, 1 Sep 2017 21:46:45 +0200 Subject: [Fer_tg] SZEPTEMBER Message-ID: Kedves Szülők! Az ok, hogy ezidáig még nem írtam, az volt, hogy a központi-12. évfolyamnak szóló szülői időpontja bizonytalan volt. Tegnap véglegesítette az időpontot az igazgató atya. Tehát idén KORAI szülői értekezlet lesz. Évfolyam szülői értekezlet a 12-nek: *szeptember 15. péntek, 18.00-19.00 óra*. Mivel, elég nehéz elhinni, de 12-es, végzős osztály lettünk, ezért sok adminisztratív és egyéb tájékoztatás is lesz. Kérem, hogy mindenki, ha teheti jöjjön el! *Ugyanezen a napon: 19.00-20.00-ig pedig az osztályteremben*, csak a 12b-t érintő ügyek miatt jönnénk össze. Sok téma van 12-ben, amiről beszélnünk kellene, de persze egy egészen rövid kis Assisi-Róma beszámolóra is sor kerül majd! Ami rendkívül sürgős: 1. Az 12-es osztályok, a szokásos Szent Ferenc napja környékén már ismert 3 napos lelkigyakorlatra 1 hetet kapnak. Ahogy már tavaly említettem, az osztállyal Kárpátaljára mennénk. Nyár végén kaptam az örömteli hírt, hogy a Határtalanul pályázaton nyertünk, így ezt a hetet, majdnem teljesen pályázati pénzből állnánk. *Időpont*: szept. 23-30. *Helyszín: *Kárpátalja: Nagyszőlős, Munkács és környéke. *Összeg:* (melyet jövő héten már kéne hozni): 5.000 Ft. *Közlekedés:* busszal Azzal szembesültem ma, hogy néhányan már befizettek a szeptember 30-i nyelvvizsgára. Nem igazán tartom egy nyelvvizsgánál szerencsésnek, hogy egy nappal előtte essen haza valaki, és az is igaz, hogy Kárpátaljáról túl nagy vállalkozás önállóan közlekedni. A további közös gondolkodás végett, kérem, hogy akit ez érint, jelezze nálam személyesen. *Kárpátaljára CSAK érvényes útlevéllel lehet kimenni!* Ezért kérem, hogy akinek nincs, készítsen, és hozzon róla nekem igazolást vagy számlát, mert ezt például fizeti a pályázat! Tehát mindenki visszakapja az összeget. 2. Nyelvvizsga Ahogy ígértem, szeptember közepétől december közepéig intenzív* B2-es* nyelvvizsga felkészítőt tartok angol nyelvből, a 12b számára. Aki tud, éljen vele. Időpont: még változhat, de feltehetően:* hétfő 15.00 és csütörtök 0.óra! (7.25) *Hiányzás: betegség esetén. Ha bármivel kapcsolatban van kérdés, kérem bátran tegyük fel! Üdvözlettel: Bodó Marcsi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From marcsibodo at gmail.com Sun Sep 10 15:43:11 2017 From: marcsibodo at gmail.com (=?UTF-8?B?TWFyY3NpIEJvZMOz?=) Date: Sun, 10 Sep 2017 15:43:11 +0200 Subject: [Fer_tg] szeptember 15. Message-ID: Kedves Szülők! *Szeptember 15-én*, mint korábban már jeleztem szülői értekezlet lesz. Ennek egy része központi, csak a 12-es évfolyam szülőinek szól (18.00-tól), második része 19.00-tól pedig az osztályteremben lesz, csak a mi osztályunk számára. Fontos részleteket szeretnék megbeszélni az osztály Kárpátaljai útjával kapcsolatban is, kérem, hogy jöjjünk el! Addig is: 1. *Útlevél* nélkül nem lehet Kárpátaljára menni, aki még nem intézte, kérem sürgősen tegye meg! A gyermek nevére kiállított számla ellenében, a költséget a pályázat megtéríti. 2. A* pályázat* bizonyos részterületekre koncentrál. Azt kell mondanom, most hogy alaposabban elmélyedtem benne, hogy tulajdonképpen megtámogatja az utunkat, de semmiképpen sem fedezi. Egyrészt azért, mert lesznek olyan költségeink, amik egész egyszerűen nem voltak pályázhatóak vagy nem fogunk tudni róla papírt szerezni, másrészt azért, mert a pályázat kicsit alul kalkulálta a felmerülő költségeket. Ezért azt szeretném kérni, hogy *10.000 Ft-ot küldjünk be* a Kárpátaljai útra! Aki már befizetett 5.000-et, az természetesen már csak 5.000-et. Az is tökéletes, ha a szülőire hozzuk a pénzt. Amennyiben sikerül, és én ezen leszek, több dologról papírt szerezni, vagy a pályázaton belül a pénzeket átcsoportosítani, a maradék pénzt az első félévi osztályköltségnek könyveljük el. 3. A római út végső egyenlege: + 26.000Ft!! (Hogy egy ekkora útból a végén anyagilag így kijöttünk, ez egy valóságos csoda és nagy részben Szabó Bence szüleinek az érdeme, Péteré és Orsié!!!) Ezt a maradék pénzt, a római-út pólóira költenénk. Szokás, hogy minden résztvevő kapjon utólag egy "élmény-pólót". Ezen Bence már egy ideje dolgozik... 4. Willigné Gellai Kata tanárnő egy ismerősén keresztül szerzett az osztály számára színház jegyeket, a Valahol Európában-ra. Ez lenne idén az osztályszínházunk. Ennek időpontja: *október 13. péntek: 15.00*. Az utolsó óráról, a történelem óráról elkérem az osztályt. 5. Meghirdettem az osztály számára egy *B2-es angol nyelvvizsga előkészítőt.* Ennek időpontjai: hétfő: 15.00-16.00-ig, csütörtök: 7.25-8.05-ig. Várva a találkozást: Bodó Marcsi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From wvlidi at gmail.com Fri Sep 15 22:57:46 2017 From: wvlidi at gmail.com (=?UTF-8?Q?Lidi_V=C3=A1mos?=) Date: Fri, 15 Sep 2017 22:57:46 +0200 Subject: [Fer_tg] =?utf-8?b?b3N6dMOhbHlww6lueg==?= Message-ID: Kedves Mindenki, Csatoltam az idei befizetésekről a táblázatot. Flórával továbbra is lehet küldeni a pénzt. A tavalyról maradt 45.955 Ft-ból 40.000 Ft-ot beküldök a kárpátaljai kirándulásra tartaléknak. Üdvözlettel, Vámos Lidi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 201718_12osztpénz.xlsx Type: application/vnd.openxmlformats-officedocument.spreadsheetml.sheet Size: 12067 bytes Desc: nem elérhető URL: From marcsibodo at gmail.com Sat Sep 16 15:56:06 2017 From: marcsibodo at gmail.com (=?UTF-8?B?TWFyY3NpIEJvZMOz?=) Date: Sat, 16 Sep 2017 15:56:06 +0200 Subject: [Fer_tg] =?utf-8?b?b3N6dMOhbHlww6lueg==?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Szülők! *Meglett a boríték a megfelelő tartalommal!!!!!* A következő nevek szerepeltek rajta: Péchy Zsombor: 5.000 Pál Peti: 5.000 Bonifert Áron: 5.000 Szarka Máté: 5.000 Varga Lilla: 10.000 Szirt Zsófi: 5.000 Karádi László: 10.000 2017. szeptember 15. 22:57 Lidi Vámos írta, : > Kedves Mindenki, > > Csatoltam az idei befizetésekről a táblázatot. Flórával továbbra is lehet > küldeni a pénzt. > A tavalyról maradt 45.955 Ft-ból 40.000 Ft-ot beküldök a kárpátaljai > kirándulásra tartaléknak. > > Üdvözlettel, > > Vámos Lidi > > _______________________________________________ > Fer_tg mailing list > Fer_tg at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/fer_tg > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From marcsibodo at gmail.com Wed Sep 20 10:05:02 2017 From: marcsibodo at gmail.com (=?UTF-8?B?TWFyY3NpIEJvZMOz?=) Date: Wed, 20 Sep 2017 10:05:02 +0200 Subject: [Fer_tg] SZEPTEMBER In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Szülők és Diákok! Kérem szépen mindenki küldje meg az érvényes utazási dokumentumának, ÚTLEVELÉNEK a számát! A mai napon adom oda a pénzt azoknak, akik hoztak számlát vagy bizonylatot az útlevelük elkészítéséről. Üdvözlettel: Bodó Marcsi 2017. szeptember 1. 21:46 Marcsi Bodó írta, : > Kedves Szülők! > > Az ok, hogy ezidáig még nem írtam, az volt, hogy a központi-12. > évfolyamnak szóló szülői időpontja bizonytalan volt. Tegnap véglegesítette > az időpontot az igazgató atya. > > Tehát idén KORAI szülői értekezlet lesz. > Évfolyam szülői értekezlet a 12-nek: *szeptember 15. péntek, 18.00-19.00 > óra*. > Mivel, elég nehéz elhinni, de 12-es, végzős osztály lettünk, ezért sok > adminisztratív és egyéb tájékoztatás is lesz. Kérem, hogy mindenki, ha > teheti jöjjön el! > > *Ugyanezen a napon: 19.00-20.00-ig pedig az osztályteremben*, csak a > 12b-t érintő ügyek miatt jönnénk össze. Sok téma van 12-ben, amiről > beszélnünk kellene, de persze egy egészen rövid kis Assisi-Róma beszámolóra > is sor kerül majd! > > Ami rendkívül sürgős: > 1. > Az 12-es osztályok, a szokásos Szent Ferenc napja környékén már ismert 3 > napos lelkigyakorlatra 1 hetet kapnak. Ahogy már tavaly említettem, az > osztállyal Kárpátaljára mennénk. Nyár végén kaptam az örömteli hírt, hogy a > Határtalanul pályázaton nyertünk, így ezt a hetet, majdnem teljesen > pályázati pénzből állnánk. > > *Időpont*: szept. 23-30. > *Helyszín: *Kárpátalja: Nagyszőlős, Munkács és környéke. > *Összeg:* (melyet jövő héten már kéne hozni): 5.000 Ft. > *Közlekedés:* busszal > > Azzal szembesültem ma, hogy néhányan már befizettek a szeptember 30-i > nyelvvizsgára. Nem igazán tartom egy nyelvvizsgánál szerencsésnek, hogy egy > nappal előtte essen haza valaki, és az is igaz, hogy Kárpátaljáról túl nagy > vállalkozás önállóan közlekedni. > A további közös gondolkodás végett, kérem, hogy akit ez érint, jelezze > nálam személyesen. > > *Kárpátaljára CSAK érvényes útlevéllel lehet kimenni!* > Ezért kérem, hogy akinek nincs, készítsen, és hozzon róla nekem igazolást > vagy számlát, mert ezt például fizeti a pályázat! Tehát mindenki > visszakapja az összeget. > > 2. Nyelvvizsga > Ahogy ígértem, szeptember közepétől december közepéig intenzív* B2-es* > nyelvvizsga felkészítőt tartok angol nyelvből, a 12b számára. Aki tud, > éljen vele. > Időpont: még változhat, de feltehetően:* hétfő 15.00 és csütörtök 0.óra! > (7.25) *Hiányzás: betegség esetén. > > Ha bármivel kapcsolatban van kérdés, kérem bátran tegyük fel! > > Üdvözlettel: > Bodó Marcsi > > > > > > > > > > > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: