[fer_akata] Elhallgatott történelmünk - Széchenyi Kinga - Kitelepitesek

[Keszthelyi Andra's]

MEGBÉLYEGZETTEK
A KITELEPÍTÉSEK TRAGÉDIÁJA

Széchenyi Kinga, 2009.01.05. -- Széchenyi Kinga
emil

Jan. 12-en este 19:00, MOM Művelődési Központ: Elhallgatott történelmünk
sorozat köv. alkalma: Széchenyi Kinga MEGBÉLYEGZETTEK -- A KITELEPÍTÉSEK
TRAGÉDIÁJA címû könyvérõl fog beszélni.

1951 tavaszán Rákosi Mátyás, miután értesült arról, hogy a nyugati sajtó
felháborodással ìrt az emberi jogokat súlyosan sértõ magyarországi
deportálásokról, kijelentette, hogy az osztályellenségek elleni harcot
„humánusan” oldották meg. Mit jelentett ez a humánus megoldás? 1951.
május 21-tõl július 18-ig a még Budapesten élõ középosztályból és az
1945 elõtti felsõbb rétegekbõl 13670 személyt hurcoltak el. Válogatás
nélkül osztályellenségnek számított a csecsemõtõl az aggastyánig, az
ágyban fekvõ betegig mindenki. A közel három hónap minden napján, a
vasárnapokat kivéve, a Belügyminisztérium, az ÁVÓ és a rendõrség
szervezett módon bonyolította le a kitelepítést. Hétfõn, szerdán és
pénteken hajnalban kézbesítették a végzéseket, kedden, szerdán és
szombaton pedig csekély mennyiségû személyes holmival hurcolták el a
kitelepítetteket, akik a „frász és gyász” napjaiként emlékeznek erre az
idõre. Voltak, akik megszöktek a kitelepìtés elõl. 1951. július 18-a
után a hatóságok f eladata volt ezek felkutatása, megbüntetése és a
büntetés letöltése után a kényszerlakhelyre való szállìtása.

A kitelepítettek lakását és a bennük lévõ értékeket elvették, õket pedig
Szolnok, Békés, Heves, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén,
Szabolcs-Szatmár és Pest megye falvaiba, tanyáira vitték. Fõleg
„kulákok” házaiban vagy melléképületeiben helyezték el a családokat. Itt
kevés megmaradt ingóságukkal, nyomorúságos körülmények között éltek 1953
õszéig, a helyi rendõrség állandó zaklatása, razziázása mellett. A falu
határát nem hagyhatták el, más településre csak nagyon ritka esetben
megadott, rendõrségi engedéllyel és jelentkezési kötelezettséggel
távozhattak. Munkalehetõség nem mindenütt volt, ahol volt, ott is csak a
legnehezebb fizikai, leginkább mezõgazdasági munkát végezhették.
Gyerekeik csak az általános iskolát végezhették el, nem tanulhattak
tovább, együtt dolgoztak a felnõttekkel.

A könyv elsõ része a Rákosi-korszak embertelen intézkedéseirõl ad
áttekintést, majd foglalkozik a különbözõ kitelepítésekkel, ezen belül
részletesen a budapestivel. A könyv újdonsága, hogy a ma megtalálható és
kutatható, de távolról sem teljes, hivatalos levéltári anyagokra,
dokumentumokra támaszkodva és dokumentumokkal illusztrálva mutatja be a
deportálás elõzményeit, a kitelepítendõk összeírását, a
kényszerintézkedés törvényi hátterét, lebonyolítását, a kitelepítettekre
vonatkozó szigorú megszorìtásokat. Foglalkozik a mentesítésekkel, az
áttelepülési kérelmekkel, melyekre ritka kivétellel, elutasítás volt a
válasz. Bemutatja a kitelepítésben eltöltött idõszak súlyos
megpróbáltatásait. Ezek gyakran fokozódtak további kényszerintézkedések
elszenvedése révén, miután a kitelepìtettek börtönbe, internálótáborba
vagy valamelyik hortobágyi kényszermunkatáborba kerültek.

A kitelepítés feloldása utáni idõszakról is képet kapunk, amikor a
deportáltak „földönfutókká” váltak, ugyanis ekkor még évekig ki voltak
tiltva Budapest és a nagyobb városok területérõl. Lakásukat,
ingóságaikat sem ekkor, sem késõbb nem kaphatták vissza. Hosszú ideig a
szigorúan megfigyeltek közé tartoztak. A könyvben olvashatunk a
kitelepítés hatásairól, az évtizedekig tartó diszkriminációról,
megbélyegezettségrõl, valamint arról is, hogy mindezek a különbözõ
korosztályokat hogyan érintették.

A levéltári dokumentumokból megtudhatjuk néhány, a kitelepìtésért
felelõs bizottság összetételét, azoknak a magasrangú tiszteknek,
hivatalnokoknak a nevét, akik a rendelkezéseket kiadták,
foganatosìtották, akik a deportáltak fellebbezéseivel, kérelmeivel
foglalkoztak. Minden olyan község, falu neve szerepel a könyvben, ahová
kitelepìtettek kerültek.
Elolvashatjuk a korabeli magyar sajtó e témával foglalkozó cikkeit,
néhány külföldön megjelent publikációt, valamint a Szabad Európa Rádió
ma még nehezen bizonyítható tudósításairól szóló „legendákat”. A könyv
kitekintést nyújt a környezõ „szocialista” országokban történt hasonló
atrocitásokra. Bõvebben Romániával, Erdéllyel kapcsolatban kapunk
információkat, ahol a magyarországinál sokkal hosszabb idõ után
bocsájtották el a kényszerlakhelyeseket, deportáltakat.

Fontos része a munkának az 1953-as Amnesztia-törvény, melynek kiegészìtõ
határozata tette lehetõvé az akkori kitelepìtések feloldását.
Foglalkozik a késõbb benyújtott és elutasìtott rehabilitációs
kérelmekkel, továbbá a redszerváltozás utáni minimális kárpótlással is.

A könyv második részében megszólalnak a hajdani kitelepítettek
emlékirataikban, visszaemlékezéseikben, interjúkban, a kitelepítés alatt
írt naplórészletekben, levelekben. Itt válik igazán élõvé a diktatúra
vezetõi és kiszolgálói által elõidézett tragédia. Ezekbõl az írásokból
az is kiviláglik, hogy ilyen hosszú idõ elteltével is vannak, akik nem
tudják feldolgozni a történteket. Akiknek ez sikerült, azok életében is
óriási törést jelentett a kitelepìtés. Érdekes összehasonlìtani azokat
visszaemlékezéseket, amelyek megfelelõ perspektìvába tudják helyezni a
kitelepìtést azokkal, amelyekbõl kiderül, hogy az illetõknek nem volt
eddig alkalmuk magukban elrendezni a deportálást és annak
következményeit, és valósággal kitör belõlük az emlékek felidézésekor az
elfojtott fájdalom. Sokan nemcsak magát a kitelepítést és a
számûzetésben töltött idõszakot ìrják le, mondják el, hanem azt is, hogy
a következõ évtizedekben hogyan alakult a sorsuk, mennyire határozta meg
él etüket az 1951-ben hozott embertelen döntés. Hogyan tudtak az eléjük
állìtott súlyos akadályok ellenére élni, küzdeni családjaikért és ha nem
is teljesen, de legalább részben megbékélni a lelkükben.

A hiánypótló munka a Rákosi- és Kádár-korszak egyes társadalmi
rétegeinek életét tárja elénk, hozzájárulás a még nagyon hiányosan
feltárt idõszak megismeréséhez. A könyvet valamennyi korosztály
figyelmébe ajánljuk. A mai magyar társadalomban nemcsak a fiatalság
ismeretei hiányosak a pártállam önkényeskedése vonatkozásában, de az
idõsebbek közül sem mindenki tud eleget ezekrõl.

Széchenyi Kinga


=== === ===

És ha valaki a környéken jár, hát vegye, kérem, a fáradságot, és nézze
meg a recski tábort. Mondjon el egy fohászt ott, és gondolkozzon el az
élet egynémely dolgairól. KEA.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
---
Keszthelyi András
fo"isk. adj.
BMF-KGK-SZVI