[fer_akata] Lélektan

[Keszthelyi Andra's]

-------- Original Message -------
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk 
nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis 
üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a 
társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire 
mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot 
átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a 
kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva mindegyik 
nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás.... "Nem is tudtam, hogy 
én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem tudtam, hogy a többiek 
ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a 
diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem 
is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek 
voltak magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment 
a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a 
másik után - akik szerették vagy ismerték a fiatalembert - odamentek a 
koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A tanárnő a sor végén 
lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik 
koporsóvivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt 
Mark-nak?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran 
beszélt magáról."

A temetés után összegyűltek Mark régi osztálytársai. Mark szülei is ott 
voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát 
a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett . Úgy gondoltuk, Ön 
meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, 
amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és 
széthajtottak már. A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, 
hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok 
álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Markról.

"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az 
osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon megbecsülte."

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie 
elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az 
íróasztalom felső fiókjában őrzöm."

Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát ragasszam 
be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még" - mondta Marily. "A 
naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát 
vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a 
többieknek. "Mindig magamnál hordom" - mondta Vicki, és hozzátette: "Meg 
vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

*

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy 
minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el
ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket 
szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt 
megmondani, amíg nem késő.

Mindenki megteheti, aki ezt az írást elolvassa. Ha nem teszed meg, 
elszalasztasz egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet 
tegyél. Ha megkaptad ezt a mail-t, akkor azért, mert van valaki, aki 
érted aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te 
sokat jelentesz.

-- 

Üdvrivalgással:
KEA.
---
Keszthelyi András
fo"isk. adj.
BMF-KGK-SZVI